Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-26-27 / 97. szám (megyei kiadás)

1997. április 26-27., szombat-vasárnap BBSS] (A z önzetlen hűség vállalása w* Csáki-Maronyák József Itáliában készületlennek érezte magát Disznóölés előtt A május elsején kezdődő, XXX. Alföldi Tárlat elé Méltó számbavétel és reménység Azok a művészek, akik mostanság het­venedik életévük körül járnak, annak idején igencsak mostoha körülmények között szerezték meg mesterségbeli tu­dásukat, kemény feltételek mellett ké­szültek pályájukra. A művészpártolás rendkívül korlátozott volt, a hivatalos kultúrpolitika szűkös keretek közé zár­ta a kezdők lehetőségeit. Csáki- Maronyák József, Orosháza szülötte ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik szinte rákényszerült az önzetlen hűség vállalására, fényes karrierről még leg- vérmesebb ábrándjaiban se fantáziál- gathatott, csupán azt tervezhette, hogy legszívesebb meggyőződése szerint művelje a választott művészeti ágat, az utókorra apellálva, a maga mulatására, néhány művészetbarát örömére alkossa műveit — mondta Pogány Ö. Gábor művészettörténész azon az orosházi megnyitón, ahol Csáki-Maronyák képeiből nyílt önálló kiállítás. A művész életpályájával kapcso­latban kifejtette: azokban az évtize­dekben a Képzőművészeti Főiskolán amolyan befelé forduló munka folyt, ahol a rátermettség, a tanulékonyság, az elhivatottság ihlető otthonra talált. Csáki-Maronyák (nagy szerencséjé­re) Rudnay Gyula tanszékére került, századunk e szuggesztív romantiku­sától tanulta a festői kifejezés ismere­teit. Mint az a művész visszaemlé­kezéseiből kiderül, akadémiai tanulmá­nyai befejezésével — amikor először találkozott Itáliában a reneszánsz hal­hatatlanjaival — kétségbeesetten kel­lett tapasztalnia, hogy semmit se tud! Rengeteg aktfestmény, aktrajz elkészí­tését rótta ki magára, mert készületién­nek érezte képességeit az emberábrázo­lásra. Csáki-Maronyákot a mai napig minden érdekli, ami a mesterségre vo­natkozik, s talán mondani se kell, nem csak az alkotótevékenység manuális ré­sze, technikája — a lelki, intellektuális motívumok szerepe is, az emberi tulaj­donságok, reflexiók festői megragad- hatásának mikéntje, az a sajátos adott­ság, aminek a segítségével a festő ké­pessé válik a jelenségeket, a történése­ket érzékeltetni. (Mint arról csütörtöki lapszámunk­ban már beszámoltunk, Csáki-Maro­nyák József Kossuth-díjas festőművész kapta az idei Orosháza Városért kitüntető címet.) Csetellona A tehetség nem válogat a gazdaságilag „előnyös” vagy „hátrányos” helyzetű vidékek között. Sőt, gyakran sűrűbben jelentkezik a hátrányosabb, szegé­nyebb sorsú tájakon. így történt ez Békés megye esetében is, hiszen a huszadik századi és különö­sen a kortárs művészet magyarországi palettája elképzelhetetlen Vidovszky Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Molnár C. Pál, Boldizsár István, Papp Gyula, Kohán György, Koszta Rozália, Jakuba János, Schéner Mihály, Ezüst György, Cs. Pataj Mihály, Fajó János, Bohus Zoltán, Gaburek Károly és a sok, ideha­za, a megyében élő és alkotó közép­nemzedékbeli vagy fiatal, jeles művész neve és életműve nélkül. Érthető tehát, ha a Budapesttől, va­gyis a magyar művészet központjától legtávolabb eső kelet-magyarországi művészek önszervező, magukat éle­sebb fényben láttató törekvésének, a Tiszántúli festők vándorkiállításának éppen Békéscsaba adott otthont 1957- ben. A kiállítás azonban nem „vándo­rolt”, hanem három gyulai helyszínű kiírást leszámítva (1965,1966 és 1969) végleg a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeum termeibe költözött be. Időközben természetesen mind elne­vezése, mind jellege változik, szélese­dik: 1960-tól Alföldi Képzőművészeti Kiállítás, 1965-től pedig már Alföldi Tárlat. 1977-ig évenként rendezik meg, 1979-től, a XXI-től pedig kétévenként. Ily módon — noha a hódme­zővásárhelyi Ószi Tárlat 1956-ban in­dul — az országos biennálék és tri- ennálék rendszerében az Alföldi Tárlat tekinthető a legkorábbi folyamatosan működő vidéki seregszemlének. Az ország kortárs képzőművé­szetére nyitó és kilátó Alföldi Tárlat népszerűsége, vonzereje kiírásról ki­írásra gyarapodott, s méretei mára meg­haladták a múzeum időszaki kiállítási terének a befogadóképességét. A rendező bizottság éppen ezért úgy gondolta, hogy a jubiláris, XXX. Alföldi Tárlattal az eddigi, negyven­éves múltra pillantunk vissza, vagyis csak a mindenkori díjazott művésze­ket hívja meg néhány munkával a zsűri nélküli, ünnepi emlékezésre. Ehhez szervesen kapcsolódik a Békés me­gyei művészek társaságának kamara­kiállítása a megyei könyvtár épületé­ben, hiszen a helyi művésztársadalom mindig is rendező közösségként mű­ködött közre a kiállítássorozat életben tartásában. Hinni szeretnénk, hogy az 1997. május elsején délelőtt 11 órakor meg­nyíló XXX. Alföldi Tárlat nemcsak a méltó számbavétel, hanem a harminc- egyedikkel kezdődő új sorozat iránti biztató reménység alkalmaként is szolgálhat. Banner Zoltán Szentkatolnai Bálint Benedek •H, emrégiben kezembe akadt a Há­romszék című erdélyi magyar napilap 1996. május 20-ai száma. Érdeklő­désemet fölkeltette egy, a lapban szereplő tudósítás, miszerint: ’96. május 18-án a Háromszék megyei Szentka- tolnán felszentelték Bálint Benedek gra­fikusművész emléktábláját. A tudósítás arról is beszámol, hogy a szentelési ün­nepség után tudományos tanácskozást tartottak a kézdiszéki településen, Bálint Benedek életét és munkásságát bemutató Fametsző a szecesszió korában kiállítás nyílt a helyi Sinkovits-udvarház- ban. A neves fametsző, iparművész, gra­fikus élete utolsó éveit Békéscsabán töl­tötte, hamvai a csabai, Bogárháti temető megmaradt részében nyugszanak. Érde­mes hát fölidézni életét abban a remény­ben, hogy földi nyughelye életéhez méltó gondoskodásban, tiszteletben részesül. A szentkatolnai Bálint család két kitűnő férfiút is adott a magyar kultúrá­nak. Az 1844-ben született Gábor kitűnő, nemzetközileg elismert orientalista nyel­vész, egyetemi tanár volt. Helyszíni kuta­tásai során a mandzsu, a burját, az arab és a török nyelveket vizsgálta. A finn-ugor elméletet kutatása alapján elvetette. Az athéni, majd a kolozsvári egyetemen taní­tott. 1913-banTemesváron halt meg. Öccse, az 1860-ban született Benedek a művészet, ezen belül is a népművészet szerves talajából kinövő ipannűvészet je­les mestere volt. Pályáját a világhírű Morelli Gusztáv (1848—1909) tanítvá­nyaként kezdte. Rövid párizsi tartózko­dás után, 1855-től itthon telepedett le. 1900-tól 1916-ig Kézdivásárhelyen rajz­tanár. A korszak, amiben élt, a szecesszió kora. Otto Wagner és Josef Olbrich mű­vészete jeles magyar mesterek műveiben válik a magyar iparművészet és építészet meghatározó jelentőségű irányzatává. Ez a korszak alapozza meg a XX. század legkiválóbb elméinek gondolkodását. Szentkatolnai Bálint Benedek a sze­cesszió nagyjai közé tartozik. Kortársai szerint a legjobb technikájú magyar fametsző. A székely ornamentikát, ame­lyet a jeles kollégája, Huszka József állí­tott a figyelem középpontjába 1883-ban megjelent munkájával, Bálint Benedek is fölhasználja. Bútoraival — ha az első nagy világégés el nem söpri a szecessziót az azt művelő mesterekkel együtt — a XX. századi magyar bútorművesség alapját tette volna le. 1916 augusztusában a szövetséges ha­talmak (Antant) a románoknak ígérik Er­dély, Bánát, Parcium teljes területét és a Tiszántúl egy részét. Az ígéret feltétele, hadviselés az addig szövetséges Közpon­ti Hatalmak ellen. Erdély magyar népe menekülni kénytelen. Különösen a Ro­mániával határos, színmagyar Székely­föld lakossága veszélyeztetett. Bálint Benedek és felesége a román betörés elől menekülve érkezik Békés­csabára. Bár 1916 decemberében, miu­tán a magyar csapatok kiverik a betola­kodókat és Bukarestet is elfoglalják, a Székelyföld népe visszatér ősei földjé­re, Bálint Benedek Békéscsabán ma­rad. További alkotásra azonban nem maradt ideje. Szülőföldjéért, népéért aggódó szíve a trianoni tragédia évé­ben, 1920-ban föladja a küzdelmet. Mindössze hatvan évet élt. Gazdag élet­művének jó része Erdélyben maradt. Az ottani magyarság, a Háromszék híre sze­rint őrzi emlékét, tiszteli hagyatékát. Ne­vét szülőfalujában emléktáblán örökítet­ték meg. Bátyjáról, Bálint Gáborról ne­vezték el a szentkatolnai iskolát. Megérdemelné, hogy választott vá­rosa, Békéscsaba több figyelmet fordít­son rá, sírjára az azt gondozó Mészáros család virágai mellé a jeles férfiúra ke­gyelettel emlékező közösség virágai is odakerüljenek. Harangozó Imre A sírt a Mészáros család gondozza a békéscsabai Bogárháti temetőben A Bartók Béla Vegyeskar Szlovákiában 1997. április 17—20. között rendezték meg a szlovákiai Besztercebányán a Viliam Figus helyi zeneszerző emlékére szervezett, XIX. kórusfesztivált, amely­re a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar is meghívást kapott. Rázga József Erkel- és Weiner-díjas karnagy vezényletével két hangversenyen vett részt a kórus. Az első április 17-én a helyi római katolikus püspöki székesegyházban volt, ahol a békéscsabai dalosok a pozsonyi szlovák rádió gyermekkórusa, valamint két helyi együttes társaságában léptek fel. A to­vábbiakban az Urpin Művelődési Ház­ban április 18-án a szlovákiai énekkarok hangversenyét tartották meg — itt nyolc hazai, valamint a vrboveci „Zrínyi Pé­ter” horvát kórus szerepelt. A záróna­pon, április 19-én előbb a gyermekkó­rusok (hét hazai kóms), majd pedig a külföldi kórusok hangversenye követke­zett, itt egy szlövén énekkar mellett a békéscsabai, valamint a nyíregyházi pe­dagógiai főiskola „Anonymus” kórusa énekelt. Szakmai szempontból megállapítha­tó volt, hogy a magyar kórusmozgalom szép hagyományainak megfelelően jó úton jár, a két magyar énekkar magasan kiemelkedett a nemzetközi mezőnyből. Amint azt később megtudtuk, a pozsonyi Szlovákia 1. Rádió vasárnap, április 20- án a besztercebányai dalos találkozóról szólva 5(!) percet szentelt kórusunknak. Idézünk a műsorból: „A békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar felkészültsége művészileg és technikailag magas fokú. Repertoárjuk színvonalas és szép volt, az előadott darabokat kitűnően válasz­tották meg, szlovák népdalfeldolgozá­sokat is énekeltek. A kitűnően felké­szült, szimpatikus kórus elnyerte a kö­zönség tetszését is.” Megjegyezzük, hogy a vendégkórusok közül csak mi énekeltünk szlovákul. A magyar együttesek mellett a helyi „Canzona Neosolium” kórust említe­nénk meg, akiknek a meghívást is kö­szönhettük — dr. Vojtech Did karnagy vezetésével magvas műsort mutattak be, szintén a többi résztvevő színvonala fö­lött. Vendéglátóink igen meleg barátság­gal fogadtak bennünket, a számunkra biztosított körülmények nagyon jók vol­tak. A kóms vezetőségét fogadta a.város polgármestere is. A festői szépségű, 90 000 lakosú vá­ros látogatása magában is nagy élményt jelentett. Megemlítendő, hogy a város, amely lakosságát tekintve jelenleg a ha­todik Szlovákiában, az amúgy is dinami­kusan fejlődő országban Kassa mellett élen jár: míg Kassán az ipar fejlődik elsősorban, Besztercebányát a bankok városának nevezik. Ami a meleg fogadtatás mellett fel­tűnt, az a szlovákok hatalmas tenni aka­rása. A város szépítése érdekében ko­moly munkálatok folynak, a központot alaposan felásták. Úgy tűnik, hogy a Csehországtól történt elválás nagyon jót tett az ország lakóinak, akik nem annyira gazdasági, mint inkább szellemi, tudo­mányos-kulturális téren érezték magu­kat háttérbe szorítva a közös államban. Ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy számukra a csodálatos természeti adottságok révén az idegenforgalom az, ami a leggyorsabb felemelkedés lehe­tőségét biztosítja. A Bartók Béla Vegyeskar — amely májusban ünnepli 20 esztendős fennál­lását —már eddig is számos nemzetközi találkozón vett részt, öregbítve ezáltal Békéscsaba hímevét a világban. Az em­lített találkozó újabb alkalmat jelentett hasznos szakmai tapasztalatok szerzé­sére, ugyanakkor egy meleg barátság kiindulópontját is jelentheti a két kóms között. Július hónapban ugyanis sor ke­rül a „Canzona Neosolium” kórus vi- szontlátogatására városunkban, amit nagy örömmel várunk. Dr. Andrásy Gyula A fellépő vendégek közül csak a békéscsabai kórus énekelt szlovák nyelven

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents