Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-26-27 / 97. szám (gyulai kiadás)
Fontos feladatok hárulnak az Erkel Ferenc Gimnázium diákönkormányzatára. A kicsi, de lelkes csapat „magja” mindössze 5 fős. (8. oldal) Császár Angela viszonya Gyulával Császár Angélával, a népszerű színésznővel ezúttal mint az EDÜ irodalmi színpadi kategóriájának zsűritagjával váltottunk szót. (9. oldal) AZ EDÜ PLAKETTJE Kiss László szobrász évekkel ezelőtt saját kedvtelésére készített egy Erkel-érmet, mely hat és fél centiméter átmérőjű és bronzból készült. (10. oldal) „Megdobban a szívem, jó helyen vagyok, JÓ EMBEREK KÖZÖTT” Janecskó Gyöngyi EDÜ-titkár, „civilben” az Erkel Ferenc Gimnázium könyvtárosa kissé fáradtnak látszik, nemkülönben szervezőtársai. Az Erkel Diákünnepek számukra nem most kezdődtek. A tanári kész főhadiszállás. A titkár forgatja a dossziékat, feljegyzéseket. Keresünk egy összesítést a legalább kétszázféle között. mondta, jönne egy osztállyal. Nevezett? — kérdeztem. Nem, nem — válaszolta. Valamikor az EDÜ résztvevője volt, olvasta, ismét lesz, szeretné idehozni az osztályát, ez lenne a tanulmányi kirándulás. Akar— Az országban a gyulai EDÜ a harmadik volt a hatvanas évek elején a kulturális szemlék sorában, melyek a KISZ kezdeményezésére jöttek létre — kezdte. A kulturális szemléknek politikai, mozgalmi indíttatása volt, a rendezés joga a KISZ-_bizott- ságoké. Aztán megváltoztak az idők. Egy magányos középiskola korántsem rendelkezik megfelelő szervezeti kapcsolatrendszerrel, apparátussal. így azokban a városokban, ahol nem volt felvállaló közösség, a diákfesztivál eltűnt. —Mi most az EDÜ? — A Tiszántúl középiskolásainak kulturális fesztiválja. Sok versenyt rendeznek iskolák, intézmények, ám azok tanulmányi versenyek. Itt egy városban a kultúra szinte egész területét felöleljük, mindenki magát fejezheti ki, nem kötelező jelentkezni, önkéntes a részvétel. Nincsenek előzsűrizések, aki szeretné megmutatni mit tud, megteheti. Szabádidős programmal várjuk a diákokat, ami kötetlen, fesztiváli hangulatot kölcsönöz az EDÜ-nek. — Visszatérnek diákok? — Örömmel... Most hívott egy hölgy Kiskőrösről, Ahogy kiejtem az EDÜ szót, felcsillannak a szemek és máris mondják, segítenek! ja, hogy megérezzék az EDÜ hangulatát, s szeretné megérni, hogy a tanítványai is részt vegyenek a diákünnepeken. Meghatódtam. —Az Erkel gimnáziumnak hogyan sikerült átmentenie a hagyományt? — Nem mi mentettük meg az EDÜ-t, hanem Ökrös Gergely és Kiss János a csapatukkal, 1991-ben. A baráti társaságnak besegített a gimnázium diáksága, nevelőtestülete, de csak mellék- szereplőként. Akkor nem is tudott volna többet tenni a szétválóban, költözködőben lévő iskola. Később létrejött az EDÜ Alapítvány és sok minden megváltozott. 1995- ben már vállalni tudta az Erkel gimnázium a szervezést, a polgármesteri hivatal is segített. EDÜ-titkár lettem. Egykor magam is indultam néprajz kategóriában, s lettem helyezett. Szép emlékem az EDÜ, sokan vagyunk így— Milyen ma a diákünnepek támogatottsága? — Az EDÜ-t minden lokálpatrióta gyulai szereti. Támogatásuk nélkül nehezen maradna fenn. Ahogy kiejtem az EDÜ szót, felcsillannak a szemek és máris mondják, segítenek! Megdobban a szívem, jó helyen vagyok, jó emberek között, s jó ügyet szolgálunk. A programok láttán visszafiátalo- dunk. A fiatalok a szépek, tehetségesek, nagyon kell őket szeretni, hogy felnőve akarják az EDÜ-t, mert ők éltetik... Mottó: ha nem hiszitek—játsszátok legalább hogy mi azóta is és mindörökké itt nyargalászunk a régi gyepen ittfelejtődtünk a régi gyepen, vészt sose látott sebzetten nemzedék... (Simonyi: Biztató) Régi EDU-kre emlékszel-e MÉG, VOLT EGYSZER RÉG... Igen, felrémlik ahogy 1963-ban szarvasi gimnazistaként az első EDÜ-n fáztam-fáztunk. Egy irodalmi színpad tagjaként mondhattam talán egy versszakot. Arra már nem emlékszem, hogy mit, csak azt tudom, ott voltak akkor: Molnár Piroska, Jobba Gabi, Minya Mari, Onczay Csaba. Aztán később eljöttek a többiek: Bordán Irén, Hűvösvölgyi Ildikó, Szegvári Menyhért, Piros Ildikó, Sass Zoltán, Banga Ferenc, Tokody Ilona és mások, úgy 18—20 ezren szerepeltek az eltelt 35 év alatt. És plusz mi, akik néztük és szerettük őket, az EDÜSÖKET — úgy százezren. Évekkel ezelőtt (15 éve?), amikor „áttekintettem” ezt a kulturális-művészeti versenyfesztivált, már világossá vált előttem, hogy a „megrendelt” mázok lekopván tiszta értékek tűnnek elő: — „klasszikus” diáknapi városokban. Keszthelyen, Sárospatakon, Gyulán, majd—kibővülve Sopronnal és Egerrel — az „ötöknél” kétévente megrendezett diákünnepek, melyekre szinte az ország valamennyi iskolája készült és igaz, csak körülbelül ötezren jutottak el a döntőkre, de ott voltak mögöttük (?) az iskolai, megyei selejtezőkön szereplő tízezrek. Nocsak! — mozgalmi nosztalgia szól belőlem? Vállalom! Sőt kimondom: mozgalomra, együttlétre, közös szereplésre vágyik, szomjazik a mai diákság is. Talán őszintébben, szabadabban teheti — ki tudja? Ők. Nézzük, mit üzennek nekünk, akik „itt felejtődtünk a régi gyepen”: — mert énekeltek, daloltak, zenéltek, színészkedtek és táncoltak, — mert kortársak voltak együtt és üzeneteket hoztak más tájakról, más iskolákból, — mert eljöttek közéjük bemutatókra vagy zsűrizni a „nagyok”. Kik is? Balázs Árpád, Bitskei Tibor, Müller Péter, Rábai Miklós, Vásárhelyi László, Dinnyés József, Makláry József, Fasang Árpád és mások is sokan, akik a példát is mutatták. — ki hinné, hogy már több, mint 25 éve annak, hogy a várfürdő nyári bejárata előtt énekelt Máthé Péter: „átnyújtott egy darabot a szívéből”. Ez jutott eszembe, amikor a tavaly decemberi Erkel-napok záróakkordjaként a gimi diákjai egymás kezét fogva együtt énekelték: „azért vannak a jó barátok, hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós hajnalon...” Igen, ez is érték volt. És érték volt és marad annak a húszezer vagy még több edüsnek az élménye, akik itt szerepeltek vagy csupán csak sétáltak a gyulai tereken és utcákon. Ki tudja, hogyan épült be jellemükbe, egyéniségükbe és él tovább megsárgult fotóban, filmeken (például: Garabonciások tv-film, 1975.), programfüzetekben, az eredmények érmeiben vagy csupán egy kőbe-fába vésett monogrammban. Bizonyára ennél több értéket is fel lehet idézni, de már ezek is elég okot szolgáltattak a mentésre, az EDÜ átmentésére 1991- ben. Ezért kellett ezt a „szerelmet” átvinni a túlsó partra. Úgy rémlik, késő délután volt vagy talán este (?), amikor 1990 decemberének egyik napján beállított hozzám két legény, Ökrös Gergő és Kiss Jancsi, hogy segítenék-e nekik EDÜ-t csinálni? Mondták, hogy az erkelesek nagyon benne lennének, meg a Gergő anyukája is segítene, meg az igazgató úr is szeretné, de még ódzkodik egy kicsit. Aztán hogy majd segíteni fognak a tanárok is. Jó szívvel vállaltam a felkérést, talán már vártam is őket, valakiket ebben az ügyben. Ezután minden pénteken este edüztünk tízen, tizenöten, végül húszán vagy ki tudja(?) hányán. A lényeg, megcsinálták úgy, ahogyan előtte még senki (és már soha többé!) 1991-ben az EDÜ-t ezek a fiúk és lányok. Még létrehoztuk abban az évben az EDÜ Alapítványt. Már tudtuk, a többi menni fog: — és ment, megy is. Ezért ma már nem féltelek, nyugodt szívvel köszöntelek, XVIII. EDÜ Dr. Albel Andor, az Erkel Ferenc Gimnázium tiszteletbeli és örökös tagja „Gyerekek, ki kell nyúlni ettől a bulitól... ”