Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-21 / 92. szám

SZOLGÁLTATÁS 1997. április 21., hétfő / % © „Kártyás” nyertes Kártyája ugyan nem volt, mégis bankkártyának köszönheti a sze­rencséjét négy szerencsés OTP- ügyfél, közöttük egy Békés me­gyei. Történt ugyanis, hogy akci­ót szervezett a pénzintézet azon ügyfelei számára, akik nem ren­delkeznek bankkártyával, ugyan­akkor pénzügyi hátterük alapján bátran igényelhetnék azt. Az úgy­nevezett EUROPAY-akció ez év januárjában kezdődött, amikoris az OTP levélben kereste fel emlí­tett ügyfeleit, és ismertette velük a EUROPA Y bankkártyák lénye­gét, mellékelve többek között egy tippszelvényt. Aki ezt február vé­géig — hibátlanul kitöltve — be­dobta valamelyik OTP-fióknál egy gyűjtődobozba, az részt vett március második felében az or­szágos sorsoláson. A szerencse egy Békés me­gyei játékosnak is kedvezett: a negyedik díjat—egy dzsekit, tás­kát, futballabdát, pólót—T. S.-né békéscsabai lakos a héten vehette át. Az első három díjat — két-két személyes utazás a Bajnokok Li­gája döntőjére—egyébként deb­receni, budapesti, illetve veszpré­mi lakosok nyerték. (t) Tudnivalók az óvodások beíratásáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Ok­tatási, Közművelődési és Sport­irodája tájékoztatója szerint az 1997—98-as tanévre az óvodai beíratások időpontja: 1997. áp­rilis 24-én és 25-én 8.00 és 18.00 óra között lesz. Jelentke­zés lehetőleg a körzetileg illeté­kes óvodában — a körzetekről és a felvételi lehetőségekről az óvodavezetők adnak részletes felvilágosítást. Óvodába jelentkezhet min­den olyan szellemileg, testileg ép kisgyermek, aki harmadik életévét 1997. december 31. napjáig betölti. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A be­iratkozáshoz szükséges a gyer­mek születési anyakönyvi kivo­nata, valamint a szűtő (gond­viselő) személyi igazolványa. Körzeten kívüli felvételekről az óvoda vezetője — a férőhelyek ismeretében — saját hatáskö­rében dönt. EGYSZERRE IZGAT ÉS MEGNYUGTATNI CSAK MOST! Kamatmentes hitelre, kezelési költség nélkül . - . ' W|> " ajándék légkondicionálóval . vagy 954 000 Ft befizetéssel, akár 60 havi futamidővel. * Moncfeo, cv szabcatM cvfccvrcv#. FORD Békés Mobil, Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Tel.: (66) 322-012, 451-150. ,,Egyszerűbben nagyszerűért ” HIDASHATI VETŐMAG: A FÖLDBE VETETT BIZALOM _____________i___ü__________________________ M URONY A HIDASHATI RT. kiváló mi­nőségű MAR TONVÁSÁRI, DE­KALB és KWS fajtájú vető­mag va it megvásárolhatja a muronyi vetömagüzemünk- ben vagy továbbforgalmazó­inknál a megye valamennyi településén. TERMELTETESI AJÁNLATAINK: kamatmentes finanszírozással takarmánykukorica olajretek-vetőmag i®* mustárvetömag HS? tavaszifü-vetőmag. További információkért hívja a (66) 341-262-es telefonszámon a muronyi vetőmagüzemet. Ajánljuk figyelmükbe! Jószomszédi csiki-csuki Tv2, 17.05 A „zord” szomszéd gyermekei egyre nagyobb bizalommal tüntetik ki Juliánét, minden létező ürüggyel becsöngetnek hozzá. Különösen a nagylánnyá cseperedő Cleónak fontos a kedves asszony, akitől minden kérdésben tanácsot kérhet. Nagy a meglepetés, amikor a két szomszéd a számítógépes tanfolyamon fölfedezi egymást. Zavaruk­ban egy csapásra megfeledkeznek minden korábbi nézeteltérésről. X-akták Tvl, 20.15 Azonnal indulunk Az epizód címe: Rettentő szimmetria. Különös események sora nyugtalanítja a fairfieldi állatkert dolgozóit. Minden látható ok nélkül betört az egyik épület több ablaka, és tönkrement néhány autó. Súlyos baleset is történt: az egyik útépítő munkás gerince pozdorjává zúzódott. Mintha csak valamelyik felbőszült, láthatatlan elefánt tört­zúzott volna. Mulder és Scully ügynök vizsgálódni kezd a helyszí­nen. Három szín: Kék Tvl, 22.05 Elveszítette élete értelmét a fiatal Julie. Autóbalesetben meghalt a gyermeke és a férje, a híres francia zeneszerző. Az asszony is súlyosan megsérült, de túlélte a tragédiát. A kórházban öngyilkos akar lenni, ám végül a halál helyett mégis az életet választja. Elhatározza, hogy mindent föléget maga mögött. Megpróbálja elfe­lejteni a múltat. Ezentúl csakis a mának fog élni, a pillanatnak. tg Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 22.00- kor: A birodalom visszavág (m. b., sz., am.); 17.45, 20.00-kor: III. Richárd (sz., ang.—am.). KISTEREM: 17.00, 21.00­kor: Amokfutam; 19.00-kor: A birodalom visszavág (m. b., sz., am). KAMARATEREM: 18.30, 20.30-kor: Vad éjszakák (sz.,fr.). GYULA, PETŐFI NAGY­TEREM: 17.45, 20.00-kor: Csillagok háborúja (m. b., sz., am.). KISTEREM: 17.30, 19.30-kor: Titkok és hazugsá­gok (sz„ ang.^). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 17.45, 20.00-kor: Dan­te pokla (sz., am.). A magyar nyelv hete Békés megyében Április 21. BÉKÉSCSABA: Áchim L. András Általános Iskola: 8.00 órától a magyar nyelv hete ünnepélyes megnyi­tója; Határon túli magyarok val­lanak anyanyelvűkről. 3. számú általános iskola: 7.45 órától rö­vid ünnepi műsor az iskolará­dióban. Kemény Gábor Mű­szaki Szakközépiskola: 10.00 órától ex libris kiállítás megnyi­tója az iskola könyvtárában Biró I. Géza festőművész és grafikus alkotásaiból. 2. számú általá­nos iskola: 12.00 órától A bun­kóság tünetei (a fiatalok beszéd­kultúrájáról). Előadó: dr. Szűts László, a nyelvtudomány kandi­dátusa, tudományos osztályve­zető (MTA Nyelvtudományi In­tézet). Rózsa Ferenc Gimnázi­um: 10.00 órától A bunkóság tünetei (a fiatalok beszédkultú­rájáról). Előadó: dr. Szűts Lász­ló, a nyelvtudomány kandidátu­sa, tudományos osztályvezető (MTA Nyelvtudományi Inté­zet). Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Körösök Vidé­ke Egyesülete székháza (Damjanich u. 1/3.): 16.15 órá­tól Mégis szép, P. Szabó Ilona költői előadói estje. Közremű­ködik: Hevesi Imre. Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépisko­la: 14.00 órától a magyar nyelv hetét megnyitja Varga Edit ta­nár; 14.30 órától helyesírási vetélkedő. Vezeti: Gellért Ildikó tanár. BÉKÉS: Általános iskola speciális szakiskola és diákotthon: 9.00 órától az iskolai újság, a „La­pozgató” újraindítása, melyben: Versíró pályázat, Közmondás­gyűjtő pályázat, Szórakoztató­szórakésztető nyelvtani játék, „Gazdagítsd a szókincsedet” rejtvényfejtő verseny szerepel. I. számú általános iskola: 14.00 órától a városi versmondó versenyen szereplő gyerekek bemutatkozása; Gondolatok a nyelvről (prózai és verses mű­vek tolmácsolása gyerekek ál­tal). Farkas Gyula Mezőgaz­dasági Szakképző Intézet és Gimnázium: ápr. 21—29. kö­zött magyar nyelvi és irodalom­órákon nyelvi vetélkedők, nyelvhelyességi és nyelvtörté­neti kiselőadások tartása. DOMBEGYHÁZ: Általános iskola: ápr. 21— 27. között megjelenik a Kréta­kurír iskolaújság tematikus ma­gyar nyelv heti száma. MEZŐHEGYES: József Attila Általános Művelődési Központ Általá­nos Iskolája: 13.00 órától terü­leti helyesírási verseny alsós ka­tegóriában; 14.30 órától területi Kazinczy-verseny 5—6. osztá­lyos és 7—8. osztályos kategóri­ában. Felelős: a magyar munka- közösség. SARKAD: 2. számú általános iskola: 14.00 órától olvasóvetélkedő 5—8. osztályosok számára; ápr. 21—29. között „Arany Irka-díj” — pályázat a tanulók iskolai fü­zete alapján, kiállítás az iskolá­ban régi taneszközökből. SZARVAS: Vajda Péter Gimnázium: II. 00 órától Álljunk meg egy szóra. Előadó: dr. Grétsy László, a nyelvtudomány kandidátusa, tanszékvezető főiskolai tanár (ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, Bp.). Rádió- és tévéműsor KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Hírek 4.30—9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05—10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Slágermúzeum 11.36 Marienbád 12.00—12.40 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 A Keleti Egyház liturgi­kus énekeiből 13.30 Krisztus közöt­tünk 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodal­mi műsorajánlat 15.00 Hírek 15.06 Tu­dós Fórum — élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Min­dennapi gazdaság 16.20 Hasznos tud­nivalók 16.25 Találkozás a stúdióban 17.00 Hírek 17.05 Kassza 18.00— 19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40 A magyar nyelv hete 20.00 Hírek 20.05 Régi magyar muzsika 2030 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Hétfő esti filmzene 21.25 Parla­menti folyosó 22.00 Késő esti krónika 22.30 Pályám emlékezete 23.00 Hírek. KENÓ 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hí­rek PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek 433 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.46 Sport- reggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.54 Manap­ság... 11.20 Operettslágerek 12.00 Nótakavalkád 1230 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Hogy tetszik lenni? 14.00 Á Rádió kí­vánságműsora 17.00 Hírek 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 Rockújság 21.00 Hírek 21.03 Saba- dabada 2130 Zeneközeiben 23.00 Hí­rek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... BARTÓK RÁDIÓ 6.00—6.03 Hírek 6.00—738 Muzsiká­ló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 931 Fritz Wunderlitz operaáriákat énekel 10.00 Hírek 10.05 Ének pohárért 10.48 Bécsi muzsika 11.30 A hét zeneműve 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.26 III. Nemzetközi Klari­nétos Találkozó 14.00 Hírek 14.05 Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban 14.59 Zenekari mu­zsika 16.00 Hírek 16.05 Kóruspódium 1637 Fiatalok muzsikálnak 17.00 Hangadó 17.50 Ez van! 18.00 Hírek 18.05 Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét! 19.05 A Gordiusz műhely műsora 19.35 Schubertiáda. Kb. 21.25 Balettzene 22.00 Hírek 22.05 Operafinálék 2234 A Rádiószínház bemutatója. Szuperhallás. Vészi Endre tragikomédiája 24.00 Hírek TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00—9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai. Benne: 9.05 Sportakadé­mia 930 Játék 10.00 Hírek 10.05 Keresd a nőt! 10.45 Játék 10.50 Infor­mációk 11.00 Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 13.35 Ci­gánymagazin 14.00 Szlovák nyelvű magazin 14.25 NAT-tól tartok 15.00 Hírek 15.05 Repeta. Matek 16.30 A homok titkai 17.05 Izom-láz 1730— 17.55 Kapcsolj be! 17.30 Vissza a ter­mészethez 17.50 Zenelánc 18.00 „En­gedjétek hozzám!...” 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 1830 Szerencsekerék 19.00 Esti mese (ism.) 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 20.00 MC 20.15 X-akták. Rettentő szimmetria 21.05 Nyitott száj 21.55 Vers mindenkinek (ism.) 22.05 In memóriám Krzysztof Kieslowski. Há­rom szín: Kék. Francia—lengyel— svájci film (1993.) 23.40 Híradó TV 2 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetí­tés a parlament üléséről 17.05 Jószom­szédi csiki-csuki (ism.) 18.00 Körzeti híradók 18.15 TH 18.45 Színfolt 19.00 Telesport. Benne: Vasas DH—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A szü­netben: Sporthírek 21.00 Ars Hungarica (ism.) 21.20 Kékpercek 21.30 Telemázli 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.40 KENÓ 22.45 Gődel Hil­da énektanár 23.40 MC (ism.) DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! Vendégvárók 830 Starting Business English 9.00 Ké­pes krónika 11.00 Heti Hírmondó (ism.) 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 1235 Emlék­képek— Régi híradók (ism.) 1235 Pos­tabontás — Levélváltás (ism.) 13.15 Szombathely kulturális élete (ism.) 13.55 Cimbora — Tallózó (ism.) 14.40 Expedíció. Amazónia—Túl a legendá­kon és a valóságon 15.35 Zöldszem, Zöldfül. Természetvédelmi vetélkedő (ism.) 16.05 Múltból vett jövő (ism.) 1630 Harmónia 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Nagy ho-ho-horgász: A sötét lel­kű orvhorgász. Bóján mackó: Motori­záció. Popeye: Megszobroztak 17.45 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.15 A bírósági tudósító 19.10 Találkozópont 19.45 Vándorúton 20.00 Helikon. Iro­dalmi figyelő 20.35 Esti kérdés 20.50 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 2130 Századunk (francia dokumentumfilm) 22.30 „Valaki járt itt” (dokumentumfilm) 23.40 Találko­zópont (ism.) 0.15 Híraó HBO 10.00 Mozi! Mozi! Mozi! 10.40 Va­gyok, aki vagyok 12.15 A kis dobás 13.45 Koldus és ki-ha-én-nem 15.20 Az icipici pók 15.50 Férfi a házban 17.30 Lois és Clark 1835 Kék ég 20.15 Poltergeist — Kopogó szellem 22.10 Mozi varázs 3. 23.00 Intercept hadmű­velet 035 Hidegre teszlek TV3 14.10 Műsorajánlat 14.15 Sasok Lon­don felett (olasz film) 16.20 Kaleidosz­kóp 17.10 Különös ügynök 19.00 Hír­adó. Sporthírek 19.15 Csengetett, Milord? 20.15 Gillette World Sport Special 20.45 Humor(l)ista 21.00 Az amerikai módszer (amerikai film) 22.55 Napi profit 23.05 Profitvadász (ism.) MSAT 3.25 Music Box 6.00 Vekker — Rádió a tévében! 930 Music Box 13.00 Mate­matika 13.30 Rocktükör (ism.) 14.00 Játszd újra... 14.30 Parti sétány, Auszt­rália (ism.) 15.00 Ski Patrol (amerikai vígjáték) 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Nap Tv (AM mikro), Music Box (szatellit) 19.30 Cops (amerikai soro­zat — 36.) 20.00 Benny Hill (ism.) 20.30 Fociparádé — Angol liga 22.00 Parti sétány, Ausztrália 22.30 Bolondóra 23.30 Elátkozott küldetés (amerikai film) Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0MHz;4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM95,2 MHz; 00.00—24.00) GYULA RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 14.00—02.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz, 11.00—05.00) RÓNA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 13.45—19.45) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 10.00—19.00) TOP-FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 02.00—14.00) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00—24.00) ZENIT RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 05.00—11.00) CSABA TV 14.00 Képújság 15.10 ATV 18.05 Mese 18.15 Telefonos játék 18.30 Kisasszony 19.00 Híradó 19.10 Szlovák hírek 19.15 Csabai csípős 19.40 Ősi gyógymódok (ism.) 20.00 Híradó 20.15 ATV 21.45 Híradó 21.55 Csaba-sport 23.30 Képújság KÖRÖS TELEVÍZIÓ 18.00 Műsorismertetés 18.05 Sport7 20.00 Körös híradó 20.20 Szabad péntek (ism.) 21.40 Körös híradó (ism.) 22.00 Képújság SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán 14.00 Csaba Tv TNT-csa tornán 16.00—24.00 Szív Tv GYULA TV 7.00 Műsorismertetés 7.05 Tót­komlós—Gyula Kanton FC lab­darúgó-mérkőzés 8.35 Mónika- sport 9.00 Műsorzárás 17.30— 22.30 Közvetítés Gyula város képviselő-testületének soron következő üléséről Az Astra-1 műholdról a kettes hang- csatornán, 7,74 megahertzen, vala­mint a 41 és 49 méteres rövidhullá­mon, 7.165 és 6.015 kilohertzen, ezenkívül néhány helyi rádióállomás adásának keretében vehető a Deutsche Welle magyar nyelvű rá­dióadása —13 óra 30 perctől 14 óráig: világhírek, Németország-maga- zin, nemzetközi lapszemle, ezenkívül hétfő: családi magazin; kedd: ifjúsági fórum; szerda: tudomány, kutatás, környezetvédelem; csütör­tök: gazdasági és közéleti szemle; szombat: turisztikai magazin, heti sportösszefoglaló; vasárnap: Magyarország a németnyelvű sajtó tükré­ben, az egyházak életéből, szerkesztőségünk postaládájából, berlini anziksz, német nyelvlecke.

Next

/
Thumbnails
Contents