Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19-20 / 91. szám
A HÉT TÉMÁJA 1997. április 19-20., szombat-vasárnap Hol hibázott a világ? Itt az idő, hogy gyermekszeretőbb társadalmat építsünk A családi életre nevelés első lépései; A családok, gyermekek életminőségét veszélyeztető tényezők; Álom-e a hatékony gyermekvédelem?; A gyermekbántalmazás, elhanyagolás és veszélyeztetés Magyarországon; Valóban legdrágább kincsünk a gyermek?; Ki védi meg a gyermeket? Néhány kiragadott előadáscím a három napos országos gyermekvédelmi konferenciából, melyet április 16-tól 18-ig rendeztek Gyulán. Néhány villanásra teszünk kísérletet a sokrétű, mindannyiunkat érintő témakörből. lanatában, az első percekben, órákban, többé nem pótolható. Az élmények akkor rögződnek igazán, ilyenkor kell kialakulni az egészséges kötődésnek. Enélkiil rossz vágányra kerül az érzelmi hovatartozás, s a későbbiekben, a felnőtt korban személyiségzavarokhoz vezet. Sok magatartásbeli betegséget lehetne mondani, kezdve ott, hogy valaki nem tud jól beilleszkedni a társadalomba, a gyermek kezelhetetlen, elzárkózik. Állatkísérletben kimutatták, ha a megszületett kismajom nincs egy ketrecben anyjával, nem csimpaszkodhat a nyakára, soha nem lesz jó közösségi lény. Pintér professzor szerint ma a lelki betegség nagy gond és erre a társadalom kevés figyelmet fordít. Igaz, ebbe nem lehet azonnal belehalni... Lillian Mexikóból A konferencia külföldi vendége volt Lillian Liberman Mexikóból. Filmet hozott arról, hogy a szexuális bántalmazást elszenzetek segítik a családokat, gyer- mekeiket. hogy sebeik begyógyuljanak. Őt is munkájában, hogy elkészíthesse tényfeltáró, oktató filmjeit. Lillian elrabolt gyermekekről szóló fdmjének az üzenete, hogy a felelősség mindenkié. Valaki biztosan látta a gyermekrablást, neki szólnia, segítséget kérnie kellett volna. Csak az összefogás segíthet. Sajnos, a hatóságok nem tesznek semmit a jelenségek megállításáért, jelenleg szinte reménytelennek tűnik a harc —jelenti ki. Folyóirattal, könyvvel A budapesti Pont Kiadó folyóirattal, Gyermekvédelmi kiskönyvtár sorozatával jelent meg a konferencián. A Család, gyermek, ifjúság című folyóirat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Soros Alapítvány támogatásával jelenik meg, segít a Népjóléti Minisztérium és persze rendületlenül pályáznak — tudjuk meg Szávai Ilonától, a lap felelős szerkesztőjétől. A haMindenkinek joga van a boldog gyermekkorhoz. írA gyermekek nem pótolják a szerelmet, nem helyettesítik egy összetört élet célját, nem tárgyak, amelyek rendeltetése az életünk üres részeinek megtöltése... ’’(Simone de Beauvoir). Felvételünk illusztráció FOTÓ: kovács Erzsébet A professzor percei Pintér Sándor professzor 40 éve áll a gyermekgyógyászat szolgálatában, tanszékvezető egyetemi tanár Szegeden. Foglalkoztatja, mit kellene tenni azért, hogy a születő gyermekek családszeretőbbek legyenek, s majdan gyermekszeretőbbek. — A család egyensúlyi helyzetével, egymás elfogadásával ma gondok vannak nem csak Magyarországon, de világszerte. Mindenütt keresik a választ, miért lazultak fel a családi kapcsolatok, miért van annyi válás, miért menekül otthonról a gyermek, miért nem szereti a testvérét, szüleit? Meggyőződésem, a probléma egyik döntő gyökere az, hogy a megszületett új egyed sokkal kevesebbet van együtt az élet első periódusában, perceiben, óráiban a szüleivel, mint kellene. Nem nevelődik ki benne, nem lesz belső kényszere arra, hogy ő is majdan mennél többet legyen együtt a gyermekével, férjével, feleségével, a családtagokkal. Milyen bizonyítékok vannak? Kiderült például az a szomorú tény egy felmérés során, hogy az állami gondozásban felnövő édesanyák, ha szülőkorba kerülnek, nagy százalékban hagyják újszülötteiket a szülészeten. Úgy elmenekülnek, mintha nem is lenne gyermekük. Az állatvilágban azt tapasztaljuk, ha egy új egyedet kikölt, megszül az anya, de nem ő neveli fel, az utód a szülőkorba kerülve a sajátjáról nem gondoskodik. A tudomány igazolta az intergenerációs spirált. Amit nem élt át valaki egészen fiatal korban, a születés pilvedett gyermekek hogyan dolgozzák fel „élményeiket”. Párizsi egyetemen tanított francia irodalmat, nyelvészetet. Kommunikációelmélettel is foglalkozott, így fedezte fel magának a fűmet. Ennek kedvéért mindent abbahagyott öt évvel ezelőtt. A gyermekek sorsának legégetőbb témáiról készít videofilmeket, így például szexuális kizsákmányolásukról, bántalmazásukról, elrablásukról. Mexikó szolgáltat eseteket bőven. Onnan mindenekelőtt azért rabolnak gyermekeket, hogy az USA-ban örökbe fogadják őket, ami pénzért örökbe közvetítést, eladást jelent. Prostituáltként, zsebtolvajként futtatják őket. Sőt gyermekeket a belső szerveikért rabolnak el, bestiálisán, külön-kü- lön eladva azokat... Mexikóban szervezeteket alakítottak azok a szülők, akik ily módon veszítették el a gyermekeiket. A szervetodik évfolyamukat élik, kéthavontajelennek meg. Ez idő alatt nem emeltek árat, mindössze 600 forint az éves előfizetés díja, így minden hazai gyermekvédelmi intézmény, könyvtár, rendőrség vagy önkormányzat megengedheti magának. Minden számnak központi témája van, így az idei második a gyermekek bántalmazásáról, a tavalyi ötödik szexuális kizsákmányolásukról szól. A témákra vissza-visszatémek, hiszen állandóan ébren kell tartani a szakemberek, az olvasók tudatában, mert a jelenségek állandósultak. Magyarországon is nagyméreteket öltött például a gyermek- prostitúció. Az egri gyermek- pornó forgatásán pedagógus is részt vett, így nem oktalan e szakma kezébe szintén odatenni a lapot. Felvázolják a jelenségeket, de a megoldásokat, a lehetséges tárgyalási felületeket is. Lapjuk Magyarországon az egyetlen rendszeresen megjelenő gyermekvédelmi folyóirat, a volt szocialista táborban, Szlovákiában, Oroszországban, az egykori Jugoszláviában sincs ilyen. Magyarország e területen előrébb tart, nálunk ismertek az adatok. A környező országokban, így Romániában sem készítettek még felméréseket például a gyermekek bántalmazásáról. Tünetszerű leírások születtek csak. — A lap körül szellemi műhely alakult ki, melyhez hozzátartozik a Gyermekvédelmi kiskönyvtár sorozat. Megjelent több összefoglaló más országok gyermekvédelmi gyakorlatáról, könyv az örökbefogadásról és nevelőszülőségről, az Egy gyermek ára című mű, amely a nemzetközi gyermekkereskedelemről és prostitúcióról szól, s most Herczog Mária könyve a gyermekvédelem dilemmáiról. Elfogadás előtt áll a gyermekvédelmi törvény, a könyv nemcsak visszapillant az évszázad hazai gyakorlatára, de ötleteket, javaslatokat is ad, hogyan lehetne a gyermekvédelmet valóban megreformálni. Szinte hihetetlen, hogy 1901 óta Magyarországon nem sikerült még egy gyermek- védelmi törvényt megfogalmazni. A században, amikor világháború és számtalan esemény veszélyeztette a gyermekek életét— mondja. Terveznek könyvet a gyermekek haláltudatáról, stressztűrő képességéről, a csökkentési módszerekről, a gyermekvédelmi intézményrendszerek elemzéséről, a televízióból áradó agresszió gyermekekre gyakorolt hatásáról. Ml van Magyarországon? Dr. Herczog Mária szociológus önálló módszertani osztályt vezet Budapesten, a szaklap főszerkesztője. Arról kérdeztük: milyen ma nálunk a gyermekek helyzete? — A hazai statisztikai adatközlés szerint a gyermekek 40 százaléka él a létminimum alatt — válaszolja. — Nehéz meghatározni, hogy ez pontosan mit jelent. Vajon az a gyermek, aki mennyiségileg elegendő táplálékot kap, de olyan minőségűt —mondjuk csokoládén és kólán él —, vajon nem veszélyeztetet- tebb-e, mint zsíros kenyeret evő társa? A szociális veszélyeztetettségen kívül mi befolyásolja még erőteljesen a gyermekek helyzetét? Egyre erősödő érzésem, hogy a felnőtteket nem érdeklik igazán a gyermekek. Nyűgnek, tehernek tartják. Érdemes lenne elgondolkozni, mi történt velünk? Ma úgy fogalmaznak, hogy foglalkozni a gyermekekkel, holott valójában együtt kellene élni velük. Pintér professzor is elmondta, milyen fontos a születéskor a bőrkontaktus, az újszülött tekintetének keresése. Amikor a baba kikerül a járókából, önálló akarata lesz, mintha eltörne valami. Mintha a felnőtt nem lenne biztos saját magában, hogy fontos és szeretetre méltó. Beindulnak a mechanizmusok: a gyermek akaratát meg kell tömi. Nem együtt valósul meg a csoda. Marad az újabb kötelezettség érzete. —Ma a felnőttek élete agyonszervezett. — Igaz, de ott a kérdés: miért nem alakul kicsit jobban? Nem kisebbíteni akarom a családok terheit, magam is munka mellett neveltem fel a gyermekeimet, nem álom világból jöttem, de vajon miért nem lehet egy pici időt és energiát jóra használni? Magyarországon fel lehet úgy nőni és meghalni, hogy a kérdés, mire való az életem, nem fogalmazódik meg. Mintha nem arról lenne szó, hogyan lehetne minél könnyedebben, több örömmel, valódi élménnyel gazdagodni, hanem hogy túl kell élni a sok megpróbáltatást, minden nehéz, vacak, sikertelen, a szomszédnak több van, mindenki korrupt, kisember vagyok, nincs szerepem ebben érzések uralkodnak. Helyette azt kellene vallani: valaki vagyok, annyit tudok teljesíteni amennyit, de ebben megpróbálom a legtöbbet nyújtani. Ez öröipforrás, lehetőség, amit a gyermekemnek is biztosíthatok. Nem örömelvű és sikerorientált az élet, a felnőtt mégsem érti, hogy a gyermeke miért lesz utálatos, undok, kedvetlen, elutasító. Szervezetek a gyermekekért — A régebbi korokat ember- közelibbeknek emlegetjük. — Az élet sokkal nehezebb volt, a napi tevékenység embert próbálóbb, de tény, hogy sze- mélyközelibb. Bármilyen nehéz munkát végzett is a nő, a gyermekek nem óvodába jártak, hanem együtt tevékenykedtek. Ez harmóniát adott. Hogy az érzelmi viszonyok könnyebbek lettek volna régen, arról nem tudunk semmit, csak irodalmi alkotásokból, hogy milyen mér- hetelen sok fájdalom volt azon gyermekek osztályrésze, akiket nem szerettek vagy szüleik nem tudták kimutatni szeretetüket. A születés, a gyermeknevelés rítusa azonban sokkal szabályozottabb volt, a közösség szeme előtt zajlott, ami biztonságot adott a felnőttnek. Tudta, mi az amit muszáj megcsinálni úgy, mint generációkkal előbb. Ez a gyermeknek is biztonságot jelentett. Kitömi persze nehezebb volt. Ma a nagyobb választás nagyobb bizonytalanságot hozott. — Ma viszont vannak gyermekekkel törődő szervezetek. — Annyira hatékonyak, mint ahogyan a saját családi ügyeiket jobban meg tudják oldani az átlagpolgárnál. Amíg ez nem valósul meg, hiába professzionálisak, a saját értékrendjüket viszik be az intézményekbe. Ugyanazt várják el a gyermekektől, családjaiktól, akik az általános értékrendet nem tudják teljesíteni. Ez az egyik oka a nagyon alacsony hatékonyságnak. A másik, hogy nem tekintik a szülőket partnernek, haragszanak rájuk, nem mondják meg nekik, hogy ugyanolyan bajban vannak, mint a gyermekeik és legalább annyi segítségre, védelemre szorulnának. —Mi lenne ma a másképpen? — Pici kortól segíteni kellene a gyermekeket, hogy ismerjék és szeressék önmagukat. Legyenek öntudatosak, jó önérté- kelésűek, örömorientált módon válasszanak maguknak pályát, párt, tudatosabban tervezzék az életüket. Magunk pedig legyünk ütésállóbbak, a munkavégzésben érzelmileg kevésbé égjünk el, pusztuljunk bele abba, hogy sokszor nem tudunk megoldani dolgokat. A bajban lévőnél ne az legyen, hogy mit akarunk adni neki, hanem azt nézzük, mire van szüksége. — A gyermekvédelmi törvény valóban minőségi változást hoz? — Reméljük, jobb lesz a gyermekeknek és ezt néhány év múlva számon is lehet kérni. Szőke Margit A dualizmus korában így volt Budapest és Bécs az Osztrák—Magyar Monarchia két székesfővárosaként az első világháború előtti évtizedekben gyors ütemben urbanizálódott és iparosodott. A szegénység és a létbizonytalanság problémái mindkét városban új dimenziókat öltöttek... Miközben egyfelől heves, ám eredménytelen viták folytak arról, hogy a szegényügy egészében véve reformra szorul, addig számos orvos, filantróp érzelmű gondolkodó, úrhölgy, társadalomreformer és szakhivatalnok már azon fáradozott, hogy preventív gondoskodással be lehessen avatkozni az alsó rétegek gyermekeinek az életviszonyaiba, s létrejöjjenek azok az új formák és módszerek, amelyek révén a gyermekeket kiszakítják ezekből a helyzetekből. Különleges bánásmódot dolgoztak ki számukra abban a reményben, hogy a kibontakozó ipari társadalomban legalább a jövő nemzedékét megóvják a polgári rétegeken kívüli létezés romboló hatásaitól, a polgári társadalom egészét pedig a „romlás” és „elzüllés” következményeitől. A Monarchia keleti felén az állam vállalt magára messze földön elismert mértékű vezető szerepet e téren, a fővárosi hatóságok azonban csak megkésve és tétovázva követték a példát. Bécsben ezzel szemben inkább községi (helyhatósági) szinten kezdtek kiépülni a modern gyermek- és ifjúságvédelemalapjai... Ausztriában az 1880-as évek második felétől fogva országos szinten kezdett megváltozni a deviáns szegény gyermekekkel és fiatalokkal szemben alkalmazott politika. A „koldus- és csavar- gókérdéssel” kapcsolatos szigorítások után új intézkedések születtek a gyermekek és a fiatalok „érdekében". A kóborló és kolduló fiatalkorúak számára ekkortól a javító- vagy nevelőintézetbe adással való fenyegetés jelentette a szigorú elrettentést, ugyanakkor erősödött a szegény lakosság gyermekeinek fokozott társadalmi beilleszkedésére irányuló nyomás. Ausztriában a ,,csavargásról szóló törvényekkel”, Magyarországon pedig a büntető és rendőrségi kihágási toivények megteremtésével először rögzítették a történelem során a deviáns felnőttek és kiskorúak közti lényeges különbséget... (Az osztrák szerzők tanulmányából részleteket a gyermek- és ifjúságvédelemről Budapesten és Bécsben, a dualizmus korában a Család, gyermek, ifjúság folyóirat ez évi, második számából vettük át.)
