Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-07 / 56. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1997. március 7., pentek o Évforduló, (u) Ezen a na­pon született 1821-ben Kesző- hidegkúton Tatay István ta­nár. Tanulmányait Sopronban végezte, majd Jénában, Hallé­ban és Berlinben költészeti és nyelvészeti tanulmányokat folytatott. 1846-tól tanár Sop­ronban. Az 1848-as forrada­lom lelkes támogatója és résztvevője, emiatt a szabad­ságharc leverése után tanári állásától megfosztották. Az el­nyomás éveiben egy ideig Szarvason Petz Gyulánál hú­zódott meg. Innen 1850-ben Tiszaugra, majd Aradra mene­kült. 1855-től taníthatott a szarvasi főgimnáziumban, ahol 1856-tól 1884-ig, nyugdí­jazásáig igazgató is volt. Elköltözött, (e) A Fehér Fény Alapítvány ezentúl a SZUV Rt. székházában (Kinizsi u. 4—6.-), szerda esténként tartja összejöveteleit Békéscsabán. Szintén az alapítvány rendezé­sében március 8-án és 9-én 10- től 17 óráig Déri Zsuzsanna tera­peuta tart előadást Angyali di­menziók címmel. (i) a körösnagy- harsányi önkormányzat értéke­sítette TITÁSZ-részvényeit. A harsányiakat közel kétmillió fo­rint névértékben illete meg TITÁSZ-részvény, s ezeket több mint ötvenszázalékos áron adták tovább. így bő egymillió forintot kapott az önkormány­zat. Polgármestert választ Kevermes Időközi polgármester-választást tartanak március 9-én, vasárnap Kevermesen. A nyugdíjba vonult Domsik Jánosné helyére hárman pályáznak, mindegyikük füg­getlenjelölt. Arra kértük öltét, vázolják programjukat. Bozó Vilmos építésügyi és igazgatási csoportvezető: — Tizenkét éve dolgozom a kevermesi polgármesteri hivatalban, illetve jogelőd­jénél, ahol építésügyi és igaz­gatási csoportvezetői felada­tokat látok el. Emellett az ön- kormányzati beruházások előkészítését, lebonyolítását, koordinálását végzem. Az el­múlt években munkámnak köszönhetően sikerült támo­gatást szerezni az idősek ott­honháza, a szeméttelep, a tor­naterem építéséhez, az ön- kormányzati mikrobusz és az otthonház felszerelésének vásárlásához. Legnagyobb sikeremnek a Dél-Békés me­gyei térség 9 községe gázel­látásának megoldását tekin­tem. Gyökereim Kevermes- hez kötnek. Átérzem a falu lakóinak gondjait. Elsőd­leges feladatomnak a meglévő intézményhálózat működési feltételeinek bizto­sítását tartom. A környezet és az ivóvíz védelme érdekében a közeljövő feladata a Lökösházával közösen meg­kezdett szennyvíztisztító te­lep és csatornahálózat to­vábbépítése, valamint az ön- kormányzati intézmények gázfűtésének megvalósítása. Terveim között szerepel a közhasznú foglalkoztatás és a tájvédelem összekapcsolá­sa: fasortelepítések a külterü­leten, belvízelvezető csator­nák karbantartása. Az önkor­mányzat feladata, hogy hely­zetbe hozza a települést és tegyen az emberekért. Bugyi Ferenc általános is­kolai igazgató: — Az ember életében leg­nagyobb kincs a gyermek. E nézet és cél szolgálatában végzem oktató-nevelő mun­kámat, és megvallom, min­dennapos öröm számomra ta­nítványaim felcsillanó tekin­tetében megmérettetni önma­gam. Tanári pályafutásom kezdetén, 1981-ben kerültem Kevermesre. A település ba­rátságos, segítőkész lakóinak örömeivel és problémáival már az első hónapokban szembesülhettem. Munkám hatékony ellátásában, elkép­zeléseim megvalósításában mindig maximális segítség- nyújtást, pozitív hozzáállást tapasztaltam. Hét éve teljesí­tek intézményvezetői felada­tokat. Ezzel egyidőben vállal­tam fel az iskola és intézmé­nyei önálló gazdálkodásával járó teendőket. Ez adott némi bátorságot a polgármesteri feladatrendszer teljesítésének megpályázásához. Megvá­lasztásom esetén a státusz be­töltését fizetés nélküli társa­dalmi megbízatásként kívá­nom ellátni, s az így maradt bért a gyermekek táboroztatá­sára fordítanám. A legfonto­sabb feladatnak minden intéz­mény esetén a „túlélés” és az áttekinthetőség biztosítását, valamint a település fejleszté­sét tartom. Munkámhoz erőt, bátorságot és nagy lelkesedést adott a lakosság jóindulatú, segítő szándékú támogatása, melyet a továbbiakban sem nélkülözhetek. Tarr Józsefné tanítónő: — Szülőfalumban 23 éve dolgozom pedagógusként. A Kevermes iránti felelősség és a változás iránti vágy indított arra, hogy ismét vállaljam a megmérettetést. Ha elnyerem a bizalmat, a falu fennmaradá­sáért, a túlélésért fogok küz­deni. Céljainkat takarékos gazdálkodással, a pályázati lehetőségek kihasználásával szeretném elérni. Legfonto­sabb az intézményhálózat mű­ködtetése, valamint az infra­strukturális fejlesztések befe­jezése (közintézmények be­kötése a földgázhálózatba, szennyvíztisztító és a kapcso­lódó csatornahálózat, járdák, utcák állagának javítása, majd a szilárd burkolatú úthálózat bővítése). Megválasztásom esetén a képviselő-testülettel együtt törekednék a közbiz­tonság javítására, fokozottan támogatnám a nagycsaládo­sokat, a gyermeket nevelő szülőket, segíteném egyesüle­tek, karitatív szervezetek lét­rehozását. A rászoruló gyer­mekek étkeztetését a szociális alapból oldanám meg. Továb­bi kiemelt feladat az időskorúak és a nyugdíjasok támogatása, a szociális gon­dozói hálózat fenntartása, a munkahelyteremtő kezdemé­nyezések elősegítése. Szeret­ném, ha az oktatást-nevelést végző értelmiség kellő meg­becsülést kapna, ha színesebb lenne a kulturális élet, ha a fiatalok is magukénak érez­hették az elöregedéstől meg­mentett Kevermest. M. Gy. Megkérdeztük olvasóinkat Mennyire Juhász Zoltánné, 35 éves, muro- nyi vállalkozó családtag; — Véleményem szerint jó bank, a híresztelésekkel ellentét­ben nincs csődben. Nekünk is van ott számlánk, s a pánik hallattán nem rohantunk kivenni a számlán lévő pénzt. Persze megértem azokat is, akik féltet­ték a pénzüket, s hamarjában ki­vették azt. Ezzel a bank járt jól, mert a lekötést követően, a meg­forgatott pénz után nem kell ka­matot fizetni. A hisztériakeltés valakinek vagy valakiknek az érdeke volt, el tudom képzelni, hogy a politika húzódik meg a háttérben. stabil pénzintézet ma a Postabank? Fekete Sándor, 40 éves, békési munkanélküli: — Nekem nem volt izgalom-, ra okom, mert nincs pénzem sem ebben, sem más bankban, örü­lök, hogy egyik napról a másikra el tudom tartani a családomat. Nyilván, akinek sok pénze van, az bankban tartja, s bizony az elmúlt napokban izgulhatott érte. Bármennyi pénzem lenne, azt nem tenném bankba, hanem inkább ingatlanba befektetném és segíteném a hat gyerekemet. Szerintem ez cirkusz volt, a két- három nap alatt kivett 20 milli­árd körüli összeg a banknak meg sem kottyant, nem rengette meg azt alapjaiban. Mucsi Tibor, 44 éves, mezőko­vácsházi gépkocsivezető: — Meglátásom szerint a Postabank stabil pénzintézet volt és maradt, amiért a kor­mány is garanciát vállal. Sze­rintem a háttérben a politika dolgozik, ugyanis a pártok ahol tudnak, betartanak egymásnak. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nagy bank egyik nap­ról a másikra, minden különö­sebb előzmény nélkül tönkre­menjen. Jómagam nem vagyok a Postabank ügyfele, pénzemet más bankban tartom. Szerintem a pénzintézet talponmaradása erősítette a Postabank helyze­tét. Viczián István, 70 éves, kamuti nyugdíjas: — Azt a kevéske pénzemet, ami van, a földbe, a termelésbe fektetem, s nem a bankba teszem. Ami a kérdést illeti: valami csala­fintaságot sejtek a dologban, le­het az is, hogy a bank kavarta fel maga körül az állóvizet. Ha ez így lenne, akkor ezt nagy disznóság- nak tartanám. Egy viszont biztos: valakinek érdeke volt, hogy „be­leköpjön” a levesbe és megbo- londítsa a népet. A csődnek van­nak előzményei, de itt semmi sem utalt erre. Nagyon kíváncsi len­nék rá, hogy kik és miért tették azt, amit tettek. __sz__ F OTÓ: SZEKERES ANDRÁS A Nagy Imre Társaság tervei Soros ülést tartott a tavaly hét alapító taggal létrejött békéscsa­bai Nagy Imre Társaság. Mára a szervezetben tizenhármán köte­lezték el magukat arra, hogy a mártír miniszterelnök hiteles életútját lehetőségeik szerint is­mertetik, népszerűsítik, emlékét ápolják. A tavalyi működésüket összefoglaló beszámoló kereté­ben elhangzott, hogy szerényen megfogalmazott céljaiknak si­került megfelelni. Programjaik közül kiemelkedett a Nagy Imre unokáinak rendhagyó történe­lemórája a Rózsa Ferenc Gimná­ziumban és az ezt követő koszo­rúzás, az országban elsőként itt felállított Nagy Imre-szobomál. A társaság idei tervei között is a politikus emlékeinek ápolása szerepel első helyen. Fontosnak vélik, hogy bővítsék szimpati­zánsaik körét, több fiatal meg­nyerését a társaság szellemisé­gének. A közeljövőben középis­kolai pályázatot írnak ki. Ve­zetőséget is választottak, az ügyvivő Banadicsné Loránd Ibolya lett, munkáját Nagy La­jos és Fehér Ibolya segíti. Április 12-én Budapesten a hazai Nagy Imre társaságok országos össze­jövetelt tartanak, ezen képvisel­tetik magukat a békéscsabaiak is. - (f) Az eleki román iskola 50 éves Tavaly a beiskolázás kellős kö­zepén még arról írtunk, hogy az Eleki Román Nyelvű Általános Iskola működése veszélyben fo­rog. Majd sok huzavona után megoldódtak a problémák, így szeptemberben ebben az intéz­ményben is elkezdődhetett az oktatás. A minap felkerestük Grósz Pétemét, az iskola igazga­tóját, és egy rövid helyzetelem­zést kértünk tőle. — Örömmel újságolhatom, hogy a Eleki Román Nyelvű Ál­talános Iskola az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az ünnepségre előreláthatólag szeptemberben kerülhet sor, ad­dig azonban a nyár folyamán az intézmény felújítását szeretnénk elvégezni. Erre a célra 5 milliós támogatást kapunk a magyaror­szági nemzeti etnikai és kisebb­ségi bizottságtól, ugyancsak központi támogatással számító­gépet, illetve a román nyelv ha­tékonyabb elsajátításához esz­közöket szerezhetünk be. A leg­utóbbi városi testületi ülésen el­fogadták az iskola költségvetés­ét is—mondta Grósz Pétemé. B. N. Tótkomlósiak színháza A szülők, diáktársak, ismerősök legnagyobb örömére a tótkom- lósi fiatalok — a Jankó János Általános Iskola és Gimnázium tanulói — ismét valami különle­ges alkalmat teremtettek lelkese­désükkel. A tavalyi nagy sikerű Antigoné előadás után (akkor a gimnázium másodikosai adták elő a drámát) a most negyedikes diákok arra vállalkoztak, hogy megtanulják Moliére Tartuffe című darabját. Megkérték felkészítő tanárnőjüket .Hegedűs Katalint, legyen a segítségükre. A tanulás már az elmúlt tanév végén megkezdődött. A gyere­kek a nyári szünetben is hetente találkoztak, hogy egymást segít­ve jussanak előbbre. S hogy kikből állt össze a lelkes színját­szó csapat? Lányokból! Még a férfi szerepeket is ők vállalták el (a fiúkat ugyanis nem fűtötte a szereplési vágy). —Nem volt könnyű a feladat, a 130 oldalas tanulnivaló nyel­vezete sem tartozott a hipp-hopp elsajátítható irodalmi alkotások közé — emlékeztek a szereplők, akik csütörtökön este mutatkoz­tak be a komlósi J. G. Tajovsky Művelődési Központban. Az önszerveződő produkció a bevételéből finanszírozta a jel­mezek kölcsönzési díját, a te­rembérletet és a felmerülő úti­költséget. A folytatásról kérdez­ve Hegedűs Katalin elmondta, már az előadás után elkezdik-a jelenlegi másodikosokkal Heltai Jenő Néma leventéjének a sze­reposztását. Csete Ilona Nálunk még bevezető áron vásárolhatja meg új Suzukijét! Vásárláskor jó állapotú használt autóját, illetve mozgáskorlátozottak Utalványát új és használt autóink árába beszámítjuk. 20% befizetésétől kamatozó hitelt biztosítunk ügyfeleink részére. ANKERS KFT. Békéscsaba, Szarvasi út 44. Orosháza, Kossuth u. 18. p Telefon: (66) 446-752. Telefon: (68) 311-233. 1 SUZUKI Kamatmentes hitel az Ankers Kft.-nél! Az új Suzukira 30% feletti befizetésnél kamatmentes hitelt biztosítunk. tíoig csak annyit mondhatok, ogy jön az új időszámítás!

Next

/
Thumbnails
Contents