Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-05 / 54. szám
Munkatársunk jelenti Litvániából Göncz Árpád litvániai látogatásáról munkatársunk, Csath Róza a helyszínről küldött tudósítást. (2. oldal) Heti TVR-mösoR melléklet Tapasztalható-e idegengyűlölet? A mezőberényi Kiss Ágnes úgy véli, azok is jönnek Magyarországra, akiknek a céljait nem ismerjük. (5. oldal) 1997. MÁRCIUS 5., SZERDA ÁRA: 35 FORINT (3,75 FORINT ÁFÁVAL) LII. ÉVFOLYAM 54. SZÁM Mezőhegyesen járt a Hírlap. A tegnapi program keretében a kocsimúzeumban Nagy Féri bácsi érdekfeszítő előadását hallgattuk. (Tudósításunk a 3. oldalon) fotó: such tamás A szocialisták is fogyóban Dr. Pocsay Gábor javaslata: a testület oszlassa fel magát Ezúttal a szocialista frakció egy tagja, Annus Andor képviselő' jelentette be a gyulai képviselő-testület hétfői, rendkívüli ülésének végén: a jövőben függetlenként folytatja. Előtte a testület — helyenként a közönségesség határát súrolva — a gyulai gimnáziumi állami támogatás igénylésének körülményeit tekintette át. A felszólalók különösen arra voltak kíváncsiak, miként történhetett meg egy 200 milliós pályázatnál aláírásokkal hitelesített visszadátumo- zás, talán két esetben is, s érvényes építési engedély, engedélyezett tervek alapján folyik-e a kivitelezés? Arra is rákérdeztek: a tisztségviselők, az ASZ-anyag melyik két testületi döntés alapján beszélnek két egyenrangú pályázatról? S jogilag minek minősül az, aminek gyanúja miatt foglalkozniuk kell az üggyel? Ebül szerzett jószág ebül vész el? Gimikrimi Gyulán 1. Az aljegyzőnő ismételt kérdésekre is azt válaszolta, hogy vizsgálati jogosultságuk elsősorban munkajogi szempontú, esetleg büntetőfeljelentés is felmerülhet. A közokirat-hamisítás eshetőségét végül a kérdező, Csóka János képviselő fogalmazta meg. Lebenszky Attila polgármester hosszas fejtegetései során gyakorlatilag megkerülte a válaszadást. Azt kérdezte: mi tiltja, hogy a pályázat benyújtása után változtassanak anVállalkozók az Avarban Sarkadon az elmúlt hét végén első alkalommal rendeztek bálát a vállalkozók számára. A szervezést a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány sarkadi al- irodája vállalta fel, a helyszínt a helyi Avar vendéglő biztosította. Nemes Jánosné, az aliroda vezetője elmondta, hogy rendezvényükön több, mint száz sarkadi vállalkozó és hozzátartozója vett részt. A békéscsabai Jókai Színház művészeinek előadása után a gyulai Avanna Bt. divatbemutatóját láthatta a közönség, majd az alapítvány által felajánlott tombolatárgyak kisorsolása következett. A fődíjat—a tízezer forintos fehérnemű-vásárlási utalványt — Bende Imréné sarkadi vállalkozó nyerte. Mint az aliroda vezetője elmondta, a jól sikerült bálát jövőre úgy szeretnék megismételni, hogy arra a Sarkad térségi vállalkozókat is meghívják. (m) nak tartalmán? Elmondta, hogy nem érti: ha egyszer elnyerték a pénzt a pályázaton, a képviselők miért tesznek fel kérdéseket? A polgármester többször is előhozakodott a tárgyhoz nem tartozó ügyekkel, s rendre a sajtót érintő megjegyzéseket tett. Dr. Petróczki István képviselő cáfolta a polgármester állítását, miszerint az építkezéssel a testület döntése valósulna meg: nem ott és nem az — mondta. „Ellene vagyunk annak, hogy a testület háta mögött, tudta nélkül elfogadhatatlan dolgok történjenek. Nem akarjuk, hogy továbbra is úgy menjenek a dolgok, mint most” — jelentette ki. Az SZDSZ és az MSZP képviselői közül néhányan védelmükbe vették a polgármestert és az alpolgármestert. Csóka János felvetette: miért a polgármesteri hivatal dolgozói vizsgálódnak olyan ügyben, melyet a hivatal rontott el? Dr. Gyarmati Sándor képviselő kijelentette: nem hajlandók tisztátalan eszközökkel dolgozni. Nincsenek az Erkel gimnázium ellen, csupán tiszta közéletet akarnak. Megkérdezte: van-e érvényes építési engedély, s a szerint folynak-e a munkálatok? Szabó Jenő tervező bejelentette, hogy éppen hétfőn született meg az építési engedély módosítása, mely ellen 15 napon belül lehet fellebbezni. (Fólytatás a 3. oldalon) Hírek Kirendeltség, (gh) Hivatalosan is éjjel-nappal nyitva tartó nemzetközi vámúttá nyilvánították a battonyai határátkelőhelyet. A döntés következtében rendezni kell a Battonyán szolgáló vámosok státuszát. Mivel a forgalom nagysága nem indokolja önálló vámhivatal létesítését, 1997. május 1-jétől létrehozzák a Lökösházi Vámhivatal battonyai kirendeltségét. Stabilan, (i) Szeghalom idei költségvetését 904 millió 900 ezer forint bevételi és kiadási főösszegben hagyta jóvá a város képviselő-testü- lete. Szeghalom idei költségvetése stabil lesz. A gazdálkodás biztonsága érdekében 7 millió 100 ezer forintot különítettek el tartalékként. Román bál. (m) A méhkeréki önkormányzat és a Méhkeréki Románok Egyesülete ebben az évben a nőnapra időzítette a hagyományos, műsoros román bálát. A szervezők március 8-án este a helyi művelődési házba várják a méhkeréki és a környékbeli települések román nemzetiségű polgárait. A bálban ezúttal is neves-romániai zenészek és szólisták szórakoztatják az egybegyűlteket. Fellép Elena és Raluca Merisoreanu, Florica Zaha, Florica Muresan, Camelia Fedor, Florica Duma, valamint a helyi Szabó zenekar. Három évig. (i) Együttműködési megállapodást kötött a közelmúltban a Szeghalom Körzeti Polgári Védelmi Parancsnokság és a vésztői önkormányzat. A 2000-ig érvényes szerződés értelmében a nagyközség polgári védelmi feladatainak irányítását a szeghalmi parancsnokság végzi. Ezért cserébe a vésztői önkormányzat évente 40 ezer forinttal támogatja a polgári védelmi parancsnokságot. Példátlan dolog történt február 20-án: Lebenszky Attila, gyulai polgármester egy sebtiben összehívott sajtótájékoztatón — amolyan megelőző csapásként— „feldobta” az Erkel gimnázium fejlesztése számára 1996-ban elnyert, 200 milliós címzett támogatás ügyét. Mondandójának lényege az volt, hogy nincs semmilyen ügy, minden rendben van, esetleg a polgármesteri hivatalban valamely beosztott elírhatott valamit. Ha meg a minisztériumban hibáztak, hát keressék ott a felelősöket. Nem kizárt, az elkapkodott lépést attól tartva tette meg, hogy a sajtó netán a február 23-ai képviselő-testületi Nemrégiben tudósítottunk lapunkban az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagy- követsége sajtóattaséjáriak békéscsabai programjáról és szerkesztőségünkben tett látogatásáról. A New York-i Susan M. Elbow magyarországi küldetése 1994-ben kezdődött, előtte Közép-Amerikában, El Salvadorban dolgozott, korábban Németországban teljesített diplomáciai szolgálatot. Interjúnkban a sajtóattasét többek között a vidéki kapcsolatok jelentőségéről és a térség esélyeiről kérdeztem. — Mi volt a célja első békéscsabai útjának? — Még sohasem jártam ebben az országrészben, így hát éppen ideje volt eljönni. Tárgyaltam a város vezetőivel a nyári expóról, annak lehetőségéről, miképp képviseltethetné magát a nagykövetség ezen a rendezvényen. A CSABA TV-vel közös továbbképzésünkről is folytattunk eszmecserét. Tájékozódtam és már sokat hallottam a város és a meülés napjára időzíti a tények feltárását. Tévedett... Se eleje, se vége a gyulai iskolaügynek. A sokéves balfácánkodás időnként ugyan érintett egy-egy általános iskolát, főiskolát is, ám jellemzően a középfokú oktatást sújtotta. Ebben az ügyben két választási ciklus képviselő-testülete állított ki magáról bizonyítványt. Kutyafuttában az előzményekről is meg kell emlékeznünk. A tanácsrendszer legvégén elhatároztatott, hogy az Erkel Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskoláról „profiltisztításként” leválik a szakközépiskolai oktatás. (Folytatás a 6. oldalon) Susan Elbow szerint optimistábbak lehetnénk FOTÓ: SUCH TAMÁS gye történetéről, mezőgazdaságáról, az itteni települések gazdasági, társadalmi fejlődéséről, a szoros kapcsolatokról, amelyek földrajzi fekvésénél fogva a térséget Romániához fűzik. (Folytatás a 11 .oldalon) Az út újra a pokolba visz? Visszasírom a telet. Nem azért, mert szeretem, hanem azokon a jó kis jégbordás utakon még az üstökösök is visszakapcsoltak, netán még az óvatos közlekedésre is hajlottak. Hivatalos körökben is megnyugtattak, hogy most aztán jó időben háborgók. Beköszöntött a tavasz, és autóstársaim kamikáze csoportja ismét ész nélkül rohangál az utakon, mintha egy-két sérült, uram bocsá’, halott nem számítana. Nekik mondom, hogy az idén megyénkben február végéig hatan(l) vesztették életüket közúti balesetben. Tavaly is, mint hosszú ideje minden évben, egy falunyi ember — köztük fiatalok, életerősek, értékesek — meghalt az utakon, a kórházban tragikus közlekedési baleset következtében. Sebaj, attól még dudál a nyomorult, mert néhányan még képesek előtte öt- vennel haladni, és nem menekülnek a járdára, a fára, a busz-. megálló aszfaltjára, pedig őurasága, őnagysága közeleg, mint a szélvész. Nekik vajon miért van joguk a megengedettnél jobban veszélyeztetni mások életét, testi épségét? Az elmúlt hét végén kétszer láttam a rendőrök helyszíni szemlére „szakosított”, amúgy világszínvonalú berendezéseket is hordozó autóját. Arról már lekéstem — szerencsére —, hogy az agyonnyomorított bicikli gazdája miként sérült meg az ütközésben. Lehet, hogy rövid volt a féktávolság? Mert az néha iszonyatosan kurta. Kénytelen voltam kipróbálni egy kocsma előtt. Előtte vezetett volna az utam, amikor egy erősen imbolygó biciklis uraság elterült az út közepén, járgányostól, boros üvegestől. Átkozott ez a fizika, nem szerezhet nála protekciót senki! Lássunk tisztán, rohangáló autóstársaim, nem csak maga- mért, hanem Önökért, és a körülöttünk élőkért is dohogok! Ha értelmes lényeknek tartjuk magunkat, akkor a közlekedési kultúrába tartozzék bele, hogy menet közben gondolkodunk. A gázpedált nyomni bárki képes, ahhoz nem kell ész! Nem, nem vagyok naiv, nem gondolom, hogy soraimat olvasva a fékre lépnek. Csak azt kívánom, úgy térjenek észhez, hogy az ne kerüljön egyetlen emberéletébe se! László Erzsébet yjARUgé QB3 Békéscsaba Qftjónapi akcióit az. illat sutrúszhiltf on árkedvezményekkel él afándékokkal! Aki 1997. március 1-jétől március 8-áig a női parfümökből 4000 Ft feletti értékben vásárol, 20% engedményben részesüli Férfiak, figyelem! Lepjé meg hölgy ismerőseiket egy finom illattal! Minden kedves vásárló, aki március 5-én 10—18 óráig a 15 új színben és akciós áron kapható, új Igora Creme Color hajfestékből vásárol, ajándékba kap egy Creme 21 szappant. Nivea Visage arckrémek vásárlása esetén 1800 Ft felett tusfürdőt, 1800 Ft alatt Nivea pipereszappant adunk ajándékba 1997. március 5-én és 6-án 10—18 óráig! Nivea krém (60 ml) akciés áron 170 Ft. Ponds termék vásárlása esetén 1997. március 7-én és 8-án parfümillat-mintát adunk ajándékba! 1997. március 8-án a ZEFIR kozmetikumok (arcápolás, testápolás, hajápolás) 25%-os árengedménnyel vásárolhatók meg! Vásárlását kezdje az Univerzál Áruháznál! Érdekünk, hogy gazdag szomszédaink legyenek A diplomáciának fontos a vidék