Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22-23 / 68. szám
1997. március 22-23., szombat-vasarnap VILÁGTÜKÖR £|gX Intenzív, de nem folyamatos lövöldözés volt csütörtök este Tiranában, az elnöki palotához és a parlament épületéhez közel fekvő szálloda környékén. Amikor páncélozott járműveken rendőrök érkeztek a helyszínre, a puskaropogás elcsitult. Az utóbbi időben mintegy 4- 5 ezer szerb nemzetiségű állampolgár hagyta el a horvát Duna mente térségét - jelentette be vukovári sajtóértekezletén Jacques Klein amerikai tábornok, a térség átmeneti ENSZ-igazgatásának vezetője. Ukrajna NATO-csatlakozásá- nak kérdése ma „gyakorlati szinten” nem merül fel - így pontosította az ukrán külügyminisztérium pénteken Henna- gyij Udovenko miniszter brüsz- szeli kijelentését. Udovenko csütörtökön azt mondta: Kijev hosszú távon egy megreformált NATO tagja kíván lenni. Rohamosan csökken Helmut Kohl népszerűsége, s a németek 58 százaléka rossznak tartja kormányának munkáját - áll a ZDF televízió pénteken közzétett felmérésében. A megkérdezettek 48 százaléka Gerhard Schröder szociáldemokrata politikust látná szívesen a kancellári székben. A Szolidaritás szakszervezet által meghirdetett nagyszabású békés tüntetésre csupán kétezren gyűltek össze Varsóban az adott időpontra. Sok bányász lapáttal és csákánynyelekkel felszerelkezve vett részt a megmozduláson. Felforgató cselekmények elkövetéséért bíróság elé állítanak egy amerikai állampolgárt Kubában. Az állami televízió jelentése szerint a tavaly letartóztatott Walter Van Der Veer „katonai célra használatos eszközöket” és ellenforradalmi propagandaanyagot csempészett a szigetországba. Anatolij Csubajsz. az orosz kormány második embere és pénzügyminisztere pénteken ígéretet tett a hónapok óta elmaradt nyugdíjak és munkabérek kifizetésére. Kertész Imre magyar író kapta meg az idén a lipcsei könyvvásár nagydíját. Kertészt Sorstalanság című, a német könyvpiacon tavaly megjelent művéért részesítették az elismerésben. Az Európai Unió Emanuele Gazzo-díjával tüntették ki pénteken Gömöri Endrét, a magyar külpolitikai újságírás kiemelkedő személyiségét. A 75 éves újságíró és szerkesztő a sajtó szabadságának hirdetésével és védelmezésével vívta ki a nemzetközi zsűri elismerését. Négyórás intenzív eszmecsere Clinton szerint nem lesznek másodosztályú NATO-tagállamok Helsinkiben pénteken összesen négy órán át tárgyalt egymással Bili Clinton amerikai és Borisz Jelcin orosz elnök. A két politikus este közös sajtóértekezletén összegezte a megbeszélések eredményeit. A két elnök megállapodott abban, hogy Oroszország és a NATO kapcsolatait szabályzó dokumentumban az észak-atlanti szövetség kötelezettséget vállal arra, hogy sem nukleáris fegyvereket, sem csapatokat nem telepít az újonnan felvett országok területére. A sajtóértekezleten Bili Clinton hangsúlyozta: a kompromisszum nem azt jelenti, hogy a bővítés első körébe bevonandó országok a NATO „másodosztályú” tagállamai lesznek. A szövetség ugyanis garantálja biztonságukat, és hozzáférhetővé teszi számukra a katonai parancsnoki struktúráját is. Borisz Jelcin kijelentette: Oroszország rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy a születendő orosz-NATO chartát a szövetség minden egyes tagállamának képviselője, s a szervezet főtitkára a kézjegyével látja el. Az orosz elnök közölte: országa továbbra is hibának tartja az atlanti szövetség kiszélesítéséről született döntést. Michael McCurry amerikai szóvivő a két elnök délelőtti eszmecseréjét követően azt mondta, hogy a tervezett chartáról nyilván a mai csúcs után is sokáig kell még tárgyalni. A délelőtti ülésen az európai biztonság kérdéseinek megvitatása volt a fő téma. Az orosz elnöki szóvivő kiemelte az EBESZ ebben betöltött szerepét, és azt mondta, hogy a két elnök itt jutott leginkább közös nevezőre. Amerikai megítélés szerint a két elnök számos találkozója közül eddig ezen folyt a legalaposabb és legintenzívebb eszmecsere, amely kifejezetten szívélyes és oldott volt. Szergej Jasztrzsembszkij orosz elnöki szóvivő úgy fogalmazott, hogy a találkozónak jó munkajellege volt, amely nemcsak az álláspontok kifejtésére, hanem közelítésére is lehetőséget adott. Ünnepélyes kézfogás a tárgyalások kezdete előtt FOTÓ: FEB/REUTER Az USA érdeke, hogy Európában stabilitás és biztonság legyen Az együttműködés új fóruma Az Egyesült Államok azért szorgalmazza a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezést (SECI), mert elsődleges érdeke fűződik a kontinens biztonságának megszilárdításához - mondta pénteken a Magyar Külügyi Társaság előtt Richard Schifter, az amerikai elnök tanácsadója. A szervezet létrehozásának gondolata tavaly ősszel született meg, Schifter államtitkár Clinton elnököt is meggyőzte a kezdeményezés életképességéről. Elképzelése szerint a délkelet-európai térség tizenegy államát - köztük hazánkat - tömörítő együttműködési fórum elsősorban a politikai stabilitás és a gazdasági felemelkedés feltételeinek megteremtését segítené elő.- Ha ebben a régióban feszültségek keletkeznek, az egész Európát érinti. Márpedig a kontinens békéje egy és oszthatatlan. Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta: a fórum nem regionális szervezet, tevékenységéhez sem apparátust, sem intézményeket nem igényel. Célja az, hogy az érintett államok részvételével - s a fejlett Nyugat hathatós támogatásával - előmozdítsa a gazdasági együttműködést; vonzóvá tegye a térséget a külföldi befektetők számára. Schifter szerint Magyarországnak gazdasági és biztonságpolitikai érdekei fűződnek ahhoz, hogy részt vegyen e munkában. „Önöknek is fontos, hogy déli szomszédaikkal virágzó gazdasági kapcsolatokat ápoljanak” - mondta.-A Balkánt ma jellemző felfordulás nem vonja-e kétségbe a kezdeményezés létjogosultságát? - kérdezte munkatársunk. Az amerikai politikus szerint a problémák megoldásának legjobb módszere az, ha az érintettek tárgyaló- asztalhoz ülnek, s erre ez lehet a legalkalmasabb fórum. Halmai Katalin Merénylet Tel-Avivban Egyre feszültebb a helyzet Izraelben Tel-Aviv belvárosában pénteken déltájban egy öngyilkos terrorista fölrobbantotta magát egy kávéházban, amely a Purim ünnepe alkalmával tele volt vendéggel. A merénylet következtében négyen életüket vesztették, 43 személy megsebesült, közülük hatan életveszélyesen. A környéket lezárták. Feszült a helyzet Jeruzsálemben is, ahol 12 ezer rendőr biztosítja a nyugalmat a muzulmánok pénteki imanapján. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bizonyos feltételekkel elfogadná egy palesztin állam megalakítását. A Maariv című izraeli lap szerint a Netanjahu által elfogadhatónak tartott palesztin állam nem rendelkezhetne reguláris hadsereggel, sem nehézfegyverekkel, és területe nem terjedne ki Kelet-Jeruzsálemre. A város egésze ugyanis a kormányfő elképzelése szerint izraeli fennhatóság alatt maradna. Az izraeli rádióban a kormányfő kategorikusan cáfolta, hogy híve lenne a palesztin állam megalakításának. Csaknem három órán át tárgyalt egymással csütörtökön Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetője. A Reuter értesülése szerint a közel-keleti béketárgyalások válságáról volt szó, amelyet a kelet-jeruzsálemi zsidó lakótelep építéséről hozott izraeli döntés váltott ki. Romániával és Kanadával kezdődött Ötéves a Nyitott Égbolt Öt éve született és öt év óta nem Jépett hatályba a „Nyitott Égbolt” („Open Skies”) szerződés, amelyet Helsinkiben 1992. március 24-én szö- vegeztek meg, s amelynek tető alá hozásában és alkalmazásában Budapest fontos és példamutató részt vállalt. Magyarország 1991. május 11- én kétoldalú egyezményt írt alá Romániával az egymás légterében végzendő felderítő repülésekről, amelyeknek azt a kölcsönös meggyőződést kellett erősíteniük, hogy a másik állam fegyveres erői és azok katonai tevékenysége nem jelentenek fenyegetést. Az egyezmény értelmében a két ország évente négy-négy repülést végezhetett egymás légterében, 1200 kilométeres maximális útvonalon, illetve legfeljebb háromórás repülési időben, fegyvertelen repülőgéppel, amelyet mindkét fél azonos légifényképezési berendezéssel látott el. Előzőleg, magyar meghívásra 1990. január 6-án egy kanadai Hercules C-l 30-as repülőgép végzett háromórás „próbarepülést” légterünkben, fedélzetén kanadai személyzettel és magyar szakértőkkel. A repülési útvonal, amelyet a kanadai fél határozott meg, több katonai objektumot, közöttük szovjet támaszpontot is érintett, Moszkva beleegyezésével. Hazánk légterében évente négyszer járhatnak idegen műszeres felderítő gépek. Kevesebb a bőrrákos beteg Van értelme a szigorú tilalomnak Tavaly lépett életbe az a nemzetközi környezetvédelmi törvény, amely megtiltotta 21 ózonpusztító kémiai anyag alkalmazását. Egy holland tudományos vizsgálat szerint a szigorú szabályozás bevezetése nem volt hiábavaló: csak az Egyesült Államokban évente másfél millióval, Európában további félmillióval kevesebb a bőrrákos megbetegedés, mint korábban! A halokarbon vegyületek betiltása nélkül a bőrrákos esetek száma 2100-re megnégyszereződött volna, ám így remélhető, hogy „csupán” 10 százalékos emelkedés várható. A légkondicionálókban, hűtőszekrényekben és más készülékekben korábban használt klórvegyületek eltűnése nyomán remélhető, hogy az Án- tarktisz feletti ózonlyuk 2008- ig „beheged”. De vannak, akik legalább ötven évre taksálják a gyógyulás időtartamát, miközben attól is tartanak, hogy széteshet a nemzetközi jellegéből adódóan meglehetősen ingatag megállapodás. Nemrégiben például egy texasi republikánus képviselő fejtette ki, hogy „ismer egy-két tudóst, akik szerint az ózonlyuknak nincs is hatása az emberi szervezetre”. Ezért teljesen felesleges szerinte — a bizonyos iparágakat igen élesen sújtó - tilalom fenntartása. FEB Győr beépült az Audi-láncba Jó évet zárt az ingolstadti Audi Konszern, jelentette be nemzetközi sajtótájékoztatóján Herbert Demmel, az igazgatótanács elnöke. Szinte minden piacon növelték eladásaikat, miközben ringbe szálltak mind az alsó, mind a felső kategória vásárlóinak megnyeréséért. Világszerte érezhetők a gazdasági fellendülés jelei, állapították meg a rangos német autógyár vezetői, s ezt az eladási számok növekedésével indokolták. Öt évvel ezelőtt még csak 90, tavaly már a világ 120 országában futottak a négykarikás kocsik. Csaknem 10 százalékkal több autót adtak el tavaly, mint egy évvel korábban, s az idei első két hónap adatai alapján ez a tendencia alighanem tovább folytatódik. „A világgazdaság a nemzetközivé válás felé halad s ez alól az autógyártás sem tudja kivonni magát” - mondta lapunk kérdésére Franz-Josef Paefgen, az igazgatótanács helyettes elnöke, aki a nyár közepétől átveszi a cég irányítását. Példaként az Audi beruházási politikáját említette: hamarosan beindul a brazíliai szerelőüzemük, de gyártanak kocsit Dél-Afrikában, Malajziában, Indonéziában és Fülöp-szigete- ken éppúgy mint Kínában. Európában Győrött épült fel a legnagyobb külföldi bázisuk, ahol eddig már csaknem 630 ezer motor készült. Az igazgató tanács leendő elnöke rendkívül elégedett a magyarországi gyár eredményeivel, hiszen nélkülözhetetlen részévé lettek a termelésnek. Eddig 600 millió márkát fektettek be a Rába partján, máris több mint ezer embert foglalkoztatnak, de a bővítése az idén is folytatódik. Nemcsak az Áudikban, hanem ma már a Volkswagen Konszern valamennyi típusában alkalmazzák a legkorszerűbb technológiával készülő győri ötszelepes motorokat. A fejlődés azonban nem enged megállást: már az idén elkezdik gyártani a legújabb, kétszele- pes, változtatható szívócső-vezérlésű, 1,6 literes alumíniummotorokat, amelyek jelentősen csökkentik majd a kocsik üzemanyag-fogyasztását és súlyát is. Somfai Péter Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Linda Gray Enrique Iglesias tud titkot tartani Gáti Kati finomságai Barbra Streisand mellé erős férfi kell Apasági per Franco Nero ellen TAVASZI MILLIÓS NYEREMÉNYESŐ Tvr-hét - a műsorújság