Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-20 / 66. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1997. március 20., csütörtök Prózaué-pályázat (b) A kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Ház hagyományo­san — idén immár tizedik alka­lommal —hirdeti meg a nyugdí­jas vers- és prózaíró pályázatot. Pályázni lehet három verssel vagy legfeljebb 10 gépelt olda­las prózával, a beküldési határidő április 30. DtálKCMmege. (m) A Bé­késcsabai József Attila Általá­nos Iskola képző- és népművé­szeti kiállítást rendez az iskola tanulóinak munkájából március 22-én 15 órától az ifjúsági ház előterében. Ugyanekkor az isko­la diákjai „Ezek is mi vagyunk” címmel műsort adnak az érdeklődő szülőknek, rokonok­nak és hozzátartozóknak. X-Pertence-albom. (c) A Warner Music Hungary Kft. egyik újdonságát, a német X- Perience együttes Magic Fields című dance-albumát mutatta be a minap a sajtó képviselőinek Szűcs Ildikó, a kft. munkatársa. Elmondta azt is, hogy a lemezről jelenleg a Neverending Dream című szám a befutó az európai slágerlistákon. Véradás, (r) A Magyar Vörös- kereszt Gyomaendrődi Területi Szervezete koordinálásában már­cius 27-én 8-12 óráig Dévaványán, a Róna Szövetkezetben, április 2- án 8-11 óráig Ecsegfalván, a művelődési házban lesz véradás. Fába vésett vallomások, (sz) A mezőberényi Petőfi művelődési központban ünne­pélyes keretek között nyitották meg nemrégiben Kovács András, helyi fafaragó, a Népmű­vészet ifjú mestere, népi iparművész önálló tárlatát, melyen felvonultatja az általa faragott dísz- és használati tárgyainak néhány remekét, ízelítőt adva művészetéből. A kiállítást március 21 -éig tekinthetik meg az érdeklődők FOTÓ: SZEKERES ANDRÁS Halkuló harmonikaszó Eleken, ha a zenei életről esik szó, Zimmermann Ferenc neve az elsők között hangzik el. Evekkel ezelőtt Feri bácsi megannyi ren­dezvényen „elharmonikázta” az emberek nótáját. Betegsége miatt manapság már „halkul a harmo­nikaszó”. —A szülői házban kedveltem meg a zenét, a muzsikálást — kezdte Zimmermann Ferenc, amikor nemrégiben felkerestük otthonában. — Édesapámat sok­sok helyre hívták harmonikázni. Kiskoromban elkértem tőle a hangszert, de csak akkor kaptam meg, amikor felcseperedtem. Az eleki, leventékből álló fúvósze­nekarnak 1937-ben, az általános iskola után lettem a tagja, ha jól emlékszem, harmincketten vol­tunk. Én B-klarinéton játszottam. Felhőtlen korszakunknak 1944. szeptember 24-én lett vége, ami­kor bejöttek az oroszok, s egysze­rűen elkobozták a hangszerein­ket. Az ötvenes évek elején a Rá­kóczi tsz-ben megalakult egy fú­vószenekar. Hét éven keresztül, különféle rendezvényeken húz­tuk a talpalávalót. Amikor fel­bomlott a zenekar, a hangszere­ket a művelődési házba vitték. A ’70-es évek elején néhány bará­tommal megalakítottuk a főként fúvósokból álló sramlizenekart. Az évek során változtak tagjaink, végül, a ’94-es feloszlásig öten maradtunk a helyünkön. A ’ 80-as évek elején megromlott az egész­ségem, légzési gondjaim támad­tak, ezért „váltottam” a harmoni­kára. Muzsikálásból persze nem tudtam eltartani a családomat, „civilben” előbb szobainas és sofőr, a ’84-es nyugdíjazásom­kor pedig postai alkalmazott, főellenőr voltam. Hat gyerme­kem született. Többször előfordult, hogy hajnalig muzsi­káltam, majd hazaugrottam, megmosakodtam, ruhát váltot­tam, és mentem a postára. Ezért persze sohasem panaszkodtam. Zimmermann Ferenc a több évtizedes zenei pályafutása elis­meréseként 1994. január 14-én a magyarországi kisebbségekért kifejtett tevékenységéért Nívódí­jat kapott a parlament Vadászter­mében. (bemát) Egy régi kép tanúsága szerint Zimmermann Ferenc a gyere­keknek is szívesen harmonikázott Búcsúzott a nosztalgiakirály Hétvégén, a Fiumében családias környezetben búcsúzott Balázs Pali a Fiume Szálló veze­tőségétől, munkatársaitól. Andó Tamás, a Fiume Szálló vezér- igazgatója beszédében hangsú­lyozta: egy tehetséges munka­társtól kell megválnia, ez azon­ban nem keseríti el, mert Balázs Pali zenéjével, nevével találkoz­nak még a rajongók, Békés me­gye „nosztalgiakirálya” műso­raival fellép még a Fiumében. Az 50-70-es évek örökzöld slágereinek éllovasát pályafutá­sáról, a jövőt illetően céljairól kérdeztük. Balázs Pali elmond­ta: nehéz szívvel válik, hiszen vendéglátó-ipari zenei pályafu­tása szorosan kapcsolódik a Fiúméhoz, ahol 1995. február 1- jétől közel két évet töltött el. Sikereinek fontos állomása volt a Fiume. Céljai között szerepel országos elismerésre szert tenni, ennek érdekében a nyáron kö­zös, országos turnén vesz részt a hazai könnyűzenei élet nagyjai- val. — Folyamatosan szeretnék fellépni az ország nagyvárosai­ban önálló nosztalgia estjeim­mel, és az év végére várhatóan újabb hanganyag kiadásával is megörvendeztetem a rajongókat — mondta. — Továbbra is tá­mogatom a jótékonysági és kul­turális jellegű rendezvényeket és bárhol fellépek műsorommal, ahol ezt igényli a közönség — toldotta meg Balázs Pali. Természetesen a békéscsabai közönségről sem feledkezik meg. Hagyományossá szeretnék tenni a Winchester Pubban meg­rendezett nosztalgiabulikat is, így minden hónap utolsó pénte­kén találkozhatnak a rajongók vele. (b) Legközelebb március 28-án találkozhatnak a rajongók Ba­lázs Palival a Winchester Pubban Tavaszi nagytakarítás Orosháza belvárosában két ön- kormányzati képviselő (dr. Lapatinszki Mária és Lakner Pál) találkozott körzetük lakosa­ival a Meszes-közben lévő isko­lában. Felvetődött a szennyvíz- hálózat hiányossága, a szórako­zóhelyek nyitva tartása, vala­mint az út- és kerékpárút hálóza­tának néhány kérdése. A képviselők kérték, hogy a lakókörnyezetüket az emberek tegyék rendbe, az árkokat tisztít­sák ki, fordítsanak nagyobb gon­dot kömyzetük megjelenésére. A lakossági fórumon azt is meg­tudtuk, hogy az ÁNTSZ az ön- kormányzattal, az iskolák bioló­gia tanárainak közreműködésé­vel akciót kezdeményez a par­lagfű és más betegséget okozó vadvirágok irtására. (cs) Szavazzon Mr. Hírlapra! A MODERN MAN megyei férfíszépség-verseny április 5-ei döntőjére már hetekkel ezelőtt megkezdődött a felkészülés. A ringbe jutott tíz szépfiúra — az itt látható portrék alapján — lapunk olvasói is szavazhatnak. A legtöbb voksot összegyűjtő versenyző kapja az idei Mr. Hírlap díjat. Az Ön által kiválasztott fiatalember portréját ragassza fel egy postai levelezőlapra és küldje be a következő címre: Mr. Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Beküldési határidő: március 28. (A szavazók között is ajándékot sorsolunk ki!) A Mr. Hírlap díjat az április 5-ei döntőn adjuk át a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban. A parádés showműsorban fel­lép Erika C (Zoltán Erika) és Robby D is. Emellett ízelítőt láthatnak a tavasz divatjából a versenyt szervező békéscsabai T. T. Divatstúdió manökenjeinek közreműködésével. A műsor keretében fellép Balázs Pali nosztalgiaénekes és a csabai Fitness Központ aerobiccsoportja. (Jegyek a gyulai Erkelben és Békés­csabán, az Andrássy út 11—17. alatt válthatók.) —ria Török Szabolcs (23 éves, Szeghalom) Tóth Miklós (23 éves, Békés- Chis Krisztián (22 éves, Bé- csaba) késcsaba) Szegedi János (22 éves, Gyu­la) Csóra Zoltán (23 éves, Szeg­halom) Mihály Zsolt (23 éves, Gyo- Kerekes Tamás (21 éves, Me- Makádi Vilmos (18 éves, maendrőd) zőkovácsháza) Orosháza) Kispéter Attila (21 éves, Sze­ged) Molnár Csaba (20 éves, Bé­késcsaba)

Next

/
Thumbnails
Contents