Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-19 / 65. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP D 1 MEGYEI KÖRKÉP 1997. március 19., szerda £ r Prózamondó verseny, (b) A Mezőberényi 1. Számú Általános Iskolában nemrégiben prózamondó versenyt rendeztek a környékbeli települések diákjainak részvételével. Az alsó és felső tagozat zsűrielnöke Kalapos László és Tomanek Gábor színművész volt. A résztvevő 43 tehetséges fiatalból korcsoportokként a legjobbnak bizonyult: 1-2. osztály: Mázán Anita (Murony), 3^1. osztály: Dorogi Ramóna (Körös- ladány), 5-6. osztály: Torma Anikó (Mezőberény, 1. Számú Általános Iskola) és 7-8. osztály: Tripon Attila (Mezőberény, 1 .Számú Általános Iskola). Három város. (1) A mezőkovácsházi könyvtár felhívására a napokban mérték össze történelmi tudásukat Mezőhegyes, Battonya és Mező- kovácsháza középiskoláinak diákjai a Hunyadiak kora témakörből. A verseny a már korábbi években alapított, úgynevezett „Vándorlevélért” zajlott, amely háromszori első helyezés után kerülhet az iskola végleges birtokába. A zsűri értékelése szerint Battonya és Mezőko- vácsháza megosztott első helyezést nyert, így a vándorlevelet fél-fél évig őrzi a két iskola a jövő évi versenyig. A legaktívabban szereplő diákok Szatmári Zsolt Battonyáról, Veres Ar- páí/Mezőhegyesről é ^Bálint Piroska Mezőkovácsházáról kü- löndíjat kaptak. Az Alföld legszebb áruháza Az átalakítás után a földszinten élelmiszerbolt nyílik, az emeleteken az orosházi vállalkozók kapnak helyet fotó: KOVÁCS ERZSÉBET Az új tulajdonos (PTC Plusz Ingatlanbefektetési, Hasznosítási és Szolgáltató Kft., Szeged) szerint ez a vidék legszebb áruháza Orosházán, a volt Csillag. A hányatott sorsú építmény egy év óta üresen áll a belváros szívében. Sorsáról csak rendőrségi híradásokból értésült a közvélemény. Most azonban sajtótájékoztatón számoltak be a tulajdonosok hasznosítási elképzelésükről. Mint azt a kft. munkatársától, Pistrui LádcÚ megtudtuk, 1992-es áron vásárolták meg a volt orosházi áfész felszámolójától a Csillagot. A szakhatósági egyeztetések után átépítik az áruházat, várhatóan június elsején át is adják a vásárlóknak. — Az átalakítás után (sajnos a tetőszerkezet felújításra szorul, nincsenek az épületben kazánok, az energiakapacitás nulla stb.) a földszintet a Plusz Kereskedelmi Kft. hasznosítja majd. A 2027-ig megkötött szerződés garanciát jelent nekünk is és a vásárlóknak is. A másik két emeleten olyan kereskedelmi egységek kapnak helyet, amiket orosházi vállalkozók nyitnak. A bérleti díjunk nem lesz több négyzetméterenként 1 500 forintnál. Bálint Istvána Plusz Kft. képviseletében a földszinti ezer négyzetméter hasznosításáról szólt, arról, hogy részlegükön 180 négyzetméteren helyet kap egy húsáruház is, amit várhatóan a Pick Rt. nyit meg. Fetser János, Orosháza polgármestere arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az áruház körül rövid időn belül megváltozik a belváros arculata is: a jelenleg szűk parkolót bővítik, sétálóutcái részt szeretnének nyitni, az áruház megközelíthetőségét, áruval való feltöltését javítani kívánják. Csete Ilona Soros-pénzből gyógyulnak A Soros Alapítványtól nyert félmillió forintot a Fővárosi Ön- kormányzat Idősek Otthonának gyulai intézete. A jó hírről a napokban értesült az intézmény, melynek vezetője, Bagyinszki Zoltánná elmondta, -a fenti összeget az otthonban élő alkoholbetegek foglalkoztatására fordítják. Ezen idősek számára öt évvel ezelőtt külön osztályt hoztak létre, s tavaly óta — angol mintára — személyre szóló gondozási programmal próbálnak segíteni a betegeken. — A gyógyulás érdekében fontos az, hogy különböző foglalkozásokat biztosítsunk ezen lakóink számára, természetesen megfelelve az ő igényeiknek — hangsúlyozta az igazgatónő. Ezért a lakók kérésére színház- és sportbérletet is vásárol az otthon, valamint belépőket biztosítanak kulturális rendezvényekre. A gyógyultakat négyágyas szobába költöztetik át, ahol megpróbálhatja mindenki élni ismét a maga önálló életét. (mocsár) Amerikába készül a Csaba Tv-s szerkesztő A sugárzó helyi televíziók szerkesztőinek, riportereinek szervezett a közelmúltban tanfolyamot, előadássorozatot az amerikai kormány által finanszírozott Független Médiacentrum. A rendezvényeket olyan ismert tévések is fémjelezték, mint Elek János és Horvát János. A békéscsabai továbbképzésen, a Csaba Tv-nél a sugárzó televíziók munkatársainak híradós anyagait is elemezték, majd a legjobbaknak ítélt műsorok készítőit meghívták Siófokra, ahol a politikai műsorvezetés követelményeit, technikáit ismerhették meg, tekintettel az 1998-as választásokra. A helyi tévések közül produktumuk alapján heten kellemes meglepetésben is részesültek itt. —A magyarországi amerikai nagykövetség médiával foglalkozó szakosztálya, az USIS (United States Information Service) révén háromhetes szakmai gyakorlatot tölthetünk júniusban Washingtonban — mondta Wagner Bea, a Csaba Tv szerkesztő-riportere, a „hetek” Békés megyei kiválasztottja. — Az eddigi információk szerint Megyénkből Wagner Bea utazhat Washingtonba FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET bepillanthatunk az amerikai helyi televíziós műsorkészítésbe, sugárzásba, emellett ellátogatunk amerikai egyetemekre, vállalatokhoz is. Ny. L. Segítsünk a nagymamának és az unokáknak Margitka és nyolc unokája megérdemli a segítséget címmel jelent meg írásunk karácsonyi ünnepi számunkban. Voltak segítőkész emberek, akik azonnal felfigyeltek a családra, de a helyzetük sajnos továbbra is nagyon nehéz. A nagymama, aki nyolc unokáját neveli saját gyermekével együtt, szomorúan mondta, hogy a gyermekek édesanyja (Margitka lánya) nagyon beteg. Segítségre továbbra is szükségük lenne. Akinek lehetősége adódik akár anyagi, akár tárgyi segítségnyújtásra, Békéscsabán, a Lencsési Idősek Klubjában megteheti hétköznaponként reggel 8-tól 16 óráig a Lencsési út 18. szám alatt. (d) Praktikus kisbútor, tölgy tálaló, elegáns bőrkanapé Színfolt, megbízható árnyalatokkal Színek és formák —pillanatkép a gazdag árukínálatról A törtfehér alapon mediterránkék csíkos, helyenként pettyes karton kárpitozásé ülőgarnitúra, rengeteg kispárnával maga volt a derű, az otthonosság. Akadt is csodálója bőven—egy fiatalasszony hetente „látogatta”. Lassan híre kelt: Békéscsabán, a Színfoltban érdemes böngészni, itt mindig akad praktikus komód, tolóajtós gardróbszekrény, takaros tálaló, kényelmes fotelágy, elegáns bőrgarnitúra egyaránt. De igazán vonzóvá a megfizethető árak tették a lassan, szívósan, piacon hódító céget. De hol az a Színfolt? Az első időkben, úgy a ’90-es évek elején a csabai polgár azzal igazította útba az érdeklődőt, hogy keresse a város szélén a volt Patexet, a Békési út mentén balra. A kérdés mára megfordult: aki nem tudná, hol működött hajdan a Patex, vagyis a pamuttextilüzem, annak csak annyit kell mondani, hogy a Színfolt Kft. helyén. A hajdan nyomasztó, szürke csarnokból, ahol megállás nélkül zúgtak a szövőgépek, mára elegáns bútorszalont formált üzlettársával, Magné Kis Ildikóval egy ambiciózus fiatalember, Sándor Róbert, aki pedagógus diplomával szép, ám a boldoguláshoz kevés tanári állását hátrahagyva vágott bele 1991 -ben a vállalkozásba. — Eredendően bútorkereskedéssel kezdtük, német, osztályos bútorokat forgalmaztunk — so- roljaSándorRóbert, aSzínfoltBú- toripari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője. — Aztán kitapasztaltuk, hogy vannak olyan keresett német termékek, amiket Magyarországon nem gyártanak, például a zsalus kivitelű, tolóajtós szekrények. Megvásároltuk hát a licen- cet és belevágtunk. Kizárólagos joggal gyártjuk itthon ezeket. Megvásároltuk ezt a 3200 négyzetméteres telephelyet, amiből mintegy 900 négyzetméter a kiskereskedelmi egységünk ugyanennyi raktárral, továbbá 500 négyzetméteres a műhely, hozzá nagy raktár. A gyártáshoz kapcsolódik a nagykereskedelmi tevékenységünk. Igyekszünk környékbeli iparosokat foglalkoztatni, műhelyünkben készül számos saját termékünk, például a „Csaba”, a „Piramis”, a „Tamás” és még jónéhány szekrény, illetve szekrénysor, konyhabútor. Kiváló üzleti partnerünk a Kanizsa Trend Kft., ahonnan ülőgarnitúrákat, közöttük elegáns bőr ülőbútorokat szállítunk, és kiváló minőségű kárpitosárut is készítenek a megy e iparosai számunkra. Ugyanakkor él a német vonal is, ahonnan praktikus nagybútorokat, különlegességeket forgalmazunk. Van egy új beszállítónk, aki tölgy tálalókat, vitrineket gyárt. Az árura röviden jellemző a magyar munkaerő, a német minőség és a román árszínvonal. A Színfolt nem csupán a megyében színesíti a kínálatot; az országban egyre több helyen teret hódítanak. Rendszeres szállítói a Pólus Centernek, és a nagyvárosok szakboltjaiban szinte mindenütt szerepel a kínálatban néhány Színfolt-termék. Bérelt üzletet tart fenn a cég Szegeden és Kecskeméten, saját üzlete van Debrecenben. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közvetítésével külföldön is keresi a helyét, kapcsolatait a 30 főt foglalkoztató Színfolt, az első tárgyalások biztatóak. Más tekintetben is bővíti a kört a cég: bérleti konstrukcióban működik a Színfolt bútoráruházban a Soproni Szőnyeg Kft. mintaboltja, és egy műszaki kereskedés is, aíhol igen szolid árakon lehet hozzájutni híradástechnikai és szórakoztató elektronikai cikkekhez, lévén szó Neckermann- visszáruról. Ha érkezik egy-egy szállítmány, el is kapkodják szinte napok alatt. További terve a Színfoltnak a lakberendezéshez kapcsolódó egyéb cikkek forgalmazása is. Az energikus, ám korántsem lehengerlő stílusú, a külsőségekben ma is szolid tanárember üzletemberként azt tartja, hogy lassan, de biztosan, lépésről lépésre szabad haladni, minőséget adni elérhető áron, amivel nem csupán megnyerni kívánják a vásárlókat: legalább ennyire fontos megtartani őket. Bútorhoz szőnyeget — a Soproni Szőnyeggyár mintaboltja a Színfolt áruházában (PR) Szórakoztató elektronika, híradástechnika —féláron FOTÓ: SUCH TAMÁS