Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-10 / 58. szám
a 1997. március 10., hétfő HAZAI TÜKÖR i-^.BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hírlappal a nyugdíjasok nőnapján Volt jókedv, öröm, és igazi ki- kapcsolódás az Orosházi Nyugdíjas Egyesület által szervezett városi nőnapon, ahol vendégként megjelent dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter, ország- gyűlési képviselő is. Dr. Násztor Sándor, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a városban sok a nyugdíjas, azok 60 százaléka hölgy, közöttük egyre több az egyedülálló. Az ilyen találkozások ezért is fontosak, hiszen támaszt nyújtanak, segítenek elviselni a magányt. A nyugdíjasok anyagi helyzetéről szólva az elnök így fogalmazott: — Sokba kerülünk? Erről annyit: a gyerekek is sokba kerültek, akiket felneveltünk... A szónok szólt az országban egyedülálló nyugdíjas házukról, ami iránt egyre nagyobb az érdeklődés, már más településekről is megkeresik az orosháziakat ez ügyben. Sérelmezte viszont az idős korosztály támogatásának mértékét, azt, hogy a megértés mellé elviselhetőbb életminőséget biztosíthatnának számukra. A rendezvényen dr. Vastagh Pál és Fetser János polgármester a két legidősebb hölgynek (Sulyánné Bohus Sára, Erdei Ferencné) virágot adott át, majd kezdetét vette az önfeledt szórakozás, amihez a Békés Megyei Hírlap is hozzájárult, hiszen Balázs Pali slágereire nem maradt tenyér, amit vörösre ne tapsoltak volna a vendégek. Cs. I. Akinek még tizenöt éve van hátra, választhat az új és a régi módszer között Jövőre indul az új nyugdíjrendszer A nyugdíjrendszer átalakításáról szóló terjedelmes előterjesztést tárgyalta a kormány vasárnapi, rendkívüli ülésén, s úgy döntött, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás figyelembevételével 1998-tól bevezeti a vegyes finanszírozású rendszert. A részletekről Kiss Elemér közigazgatási államtitkár az ülést követő tájékoztatón számolt be az újságíróknak. Mint elmondta, a mostani felosztókirovó nyugdíjrendszer korszerűsített változatából és a tőkefedezeti elemen nyugvó magánnyugdíjból álló vegyes rendszer a pályakezdők számára kötelező lesz. Akinek viszont még legalább 15 éve van hátra a nyugdíjig, az maga döntheti el, belép-e az új rendszerbe, vagy marad a réginél. Az államtitkár elmondta: a tőkefedezeti elem (tulajdonképpen magánnyugdíj) esetében a dolgozói befizetés ’98- tól a kereset 6, később 8 százaléka lesz, amely az adóalapból levonható. Ezt a mértéket akár 10 százalékra is ki lehet majd egészíteni. A felosztó-kirovó elemnél (tb-nyugdíj) a munkáltatói befizetés mértékét később határozzák meg. Mint megtudtuk, 2009-től legalább húszéves szolgálati időt kell felmutatnia a nyugdíjba vonulónak járandósága megállapításához. A nőknek gyermekenként két évet számítanak be, és a gyermeknevelés ideje is szolgálati időnek minősülhet, ha valaki befizeti az erre az időre eső járulékot. A nyugdíjkorhatár a kabinet döntése értelmében - fokozatosan - 62 évre emelkedik. 1998. január 1-jétől bevezetik az időskorúak járadékát, amelyben azok a 62. évüket betöltött polgárok részesülhetnek, akik sem nyugdíjjal, sem más jövedelemmel nem rendelkeznek, illetve jövedelmük nem éri el a minimális öregségi nyugdíj 80 százalékát. Az első esetben a teljes járadékot utalják a rászorultnak, a másodikban a meglévő jövedelmet egészítik ki a járadék felső határáig. (takács) Autóstiltakozás az M5-ösön Az M5-ös autópálya aránytalanul magas díja, illetve a térségben emiatt keletkezett áldatlan helyzet elleni tiltakozásul, szombaton több helyen is forgalomlassító demonstrációkat tartottak Bács-Kiskun megyében. A kormánynak felül kell vizsgálnia az autópályák építésére kötött koncessziós szerződéseket, mert ezek legalább 70 szakmai szervezet egybehangzó véleménye szerint előnytelenek a társadalom számára - jelentették ki szombat délután az M5-ös autópálya mellett, Lajosmizse határában megtartott nagygyűlés résztvevői. Huszonegy érintett település autósai és - szolidaritásukat kifejezve - Hatvan, Gödöllő küldöttei vettek részt a demonstráción. Zsigó Viktor, Lajosmizse polgármestere követelte, hogy az autópályadíjat csökkentsék a felére, és a környéken építsenek új bekötőutakat. Alsónémedi, Vecsés, Pilis polgármesterei a túlzsúfolt utak miatt ellehetetlenült helyzetre hívták fel a figyelmet. Az 50-es és a 4-es út mentén - a 60-70 százalékkal megnövekedett forgalom miatt - a házak falai repedeznek, a levegő szennyezett, az utakon állandó a torlódás, nagy a balesetveszély. A Bács-Kiskun megyei és a Pest megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselői szerint elfogadhatatlan, hogy egy hibás szerződés terheit 35 évig kelljen elviselni. Számítások szerint 70 milliárd forint díjat fizetnének ki az autósok, míg a koncessziós beruházás még 12 milliárd forintba sem került. Védőnők a hölgyekért és a családokért Képviselők több szólamban. A nemzetközi nőnap alkalmából szombaton az ország- gyűlés nők jogaival foglalkozó albizottsága tanácskozásra hívta a hazai nőszervezetek képviselőit. A konferencia előtt a Szenátorok Kórusa adott ünnepi műsort. fotó: feb/diósi imre Sok tűz és baleset megyénkben A nők egészsége, a családok egészsége címmel a hét végén a Magyar Védőnők Egyesületének Orosházi Csoportja kampányt hirdetett. Az időpont sem volt véletlen: a nőnapon a gyengébbik nemnek és szeretteiknek kívántak praktikus tanácsokat, ötleteket adni. A szponzorok is a kezdeményezés mellé álltak, ennek köszönhetően a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében reggel — a korszerű táplálkozás jegyében — finom falatkákkal várták a szervezők a vendégeket. A kiállítási standokon az életvezetésről, a testkultúráról szóló könyveket, a most divatos vitaminkészítményeket lehetett megtekinteni és megvásárolni. Ingyenes vérnyomás-és vércukorszintmérést is biztosítottak a helyszínen. De természetesen a pipere és a korszerű háztartási eszközök sem hiányozhattak. Szakemberek előadásain (dr. Csányi Ágnes, dr. Svarsnig Lajos, Ambrózai Lászlóné, Ta- kácsné Csepregi Melinda) az egészséges táplálkozásról, a változó kor és a csontritkulás kapcsolatáról, a terhességről és a szenvedélybetegségekről esett szó. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a mostani kezdeményezés sikerén felbuzdulva jövőre is szeretnének rendezni nőnapon ehhez hasonló programot. (Csete) Szombaton déleló'tt 10 óra 34 perctói alig volt nyugtuk a Békés megyei tűzoltóknak, akiknek több településen az önkéntes tűzoltók is besegítettek. Érdekesség, hogy a megye különböző pontjain különböző nagyságú területeken száraz fű és nádas égett. Szinte kivétel nélkül mindenütt nyílt láng használata, ezen belül is dohányzás volt a keletkezési ok. Szerencsére anyagi kárról csak kevés helyen tudtak beszámolni, íme az égett területek helyszíne és nagysága: Békésen, a Murányi úton 2 hektáron, Mezőko- vácsházán a Móra Ferenc utca 5. szám alatt 300, a vasúti töltésen 500-600 négyzetméteren, Vésztőn 1500 négyzetméteren, Orosházán, a Gyopárosi úton 2 hektáron, Köröstarcsán, a 47-es út mellett 1000, Muronyban, a Gyomai út mellett 3000 négyzet- méteren, Battonyán, a Gyepsoron 1000 négyzetméteren, Békéscsabán, a Park erdőben ugyanekkora területen, Szarvason, a Jókai úton 300, Békésen, a Muronyi úton 1000 négyzetméteren, Békéscsabán, a tévétorony mellett 500, Gyulán, a Dénes- majorban 3000 négyzetméteren, Szarvas és Békésszentandrás között 2 hektáron égett száraz fű vagy nádas. De vonultak még a tűzoltók Battonyára Volkswa- gen-tűzhöz (itt 150 ezer forintos kár keletkezett) és Orosházára, ahol a Szentesi út 266. szám alatt két tonna tűzifa égett (a kár 10 ezer forint). A rendőrség ügyeleteseinek sem volt sokkal könnyebb ez a hét vége. A nőnapon Gyulán, a Béke sugárúton egy ittas hölgy nem állt meg gépkocsijával az őt igazoltatni szándékozó rendőr- járőrnek. A gépkocsijával továbbhajtó hölgy egy útmenti fának ütközött, és súlyos sérülést szenvedett. Ugyanezen a napon este M. M. 54 éves szabadkígyósi lakos az úttesten feküdt Szabadkígyós belterületén. Egy arra közlekedő személygépkocsi nem vette észre az ittas férfit, és elütötte őt. M. M. a baleset következtében az életét vesztette. Tegnapra virradóra Békéscsaba belterületén egy személygépkocsi kisodródott a Gyulai út és a Dobozi út kereszteződésében, majd frontálisan ütközött a vele szemközt haladó gépkocsival. Az eredmény: négy könnyű sérülés, és egymillió forintos anyagi kár. —ria Konferencia a romákról. A cigányság problémáival külön kell foglalkozni, nem szabad együtt kezelni ezt az etnikumot a többi kisebbséggel - mondta Tirts Tamás, aFidesz-MPP parlamenti képviselője szombaton, a Cigányság a XXI. század felé című konferencián. A képviselő leszögezte, hogy pártja még ebben a ciklusban kezdeményezni fogja a kisebbségi törvény módosítását. Amerikai pilótapróba. Az amerikai haditengerészet meghívására 14 napos egyesült államokbeli gyakorlatra és tapasztalatcserére utazott szombaton a Magyar Honvédség egyik tábornoka, a magyar légierő három pilótája, hat honvédségi mérnök és logisztikai szakember. A pilóták az F/A-18 Hőmet vadászgépek teljesítményével, képességeivel ismerkednek. Lezsák Sándor levele. Az MDF elnöke a magyar társadalomhoz intézett levelében olyan nemzeti összefogásra szólít, amely kivezeti Magyarországot a mélyülő társadalmi, politikai és gazdasági válságból. Arra kéri az embereket, hogy türelemmel és együttérzéssel támogassák a törvényes tiltakozókat és álljanak ellen a kormányzatnak a társadalmat felelőtlenül megosztó és szembeállító törekvéseivel. Erkölcs és politika. Érték, erkölcs és stílus a politikában címmel rendezett konferenciát szombaton a debreceni Református Kollégium dísztermében a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) helyi szervezete és a holland Református Politikai Mozgalom. A tanácskozásra valamennyi parlamenti párt képviselőjét felkérték előadónak. A Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum lemondta a részvételét. Elfogadták, (gh) A batto- nyai képviselő-testület is elfogadta a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék energiabizottságai által közölt, a Dégáz- részvények értékesítésére vonatkozó ajánlatot. A tárgyalások folytatásával és lebonyolításával a battonyaiak is a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnökét, dr. Balogh Lászlót bízták meg. Katolikus sajtószabadság. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége szombaton Budapesten rendezte meg közgyűléssel egybekötött hagyományos sajtónapi vitafórumát, amelyen Alexa Károly mellett hozzászólt Bánó Attila, a Magyar Újságírók Közössége és Bemáth László, a MÚOSZ nevében. Lepies György, a Sajtószakszervezet elnöke arról szólt, hogy civil kurázsi nélkül a sajtó nem tud előrelépni. Centeken vett biztonság, avagy mit tesz a lakótelepen parkoló rendőrautó Egy magánnyomozó zsörtölődései Körültekintően kell válogatni a rendőrjelöltek között, jól meg kell fizetni a bűnüldözőket, hatékony tanúvédelemre és kemény bírói ítéletekre van szükség ahhoz, hogy visszaszoruljon a Magyarországot elárasztó bűnözési hullám. De a magány* nyomozók is szerepet kaphatnak - vélekedik a lapunknak nyilatkozó Láposi Lőrinc, a Mesterdetektív Iroda vezetője.- Ön szerint miért ilyen eredménytelen a rendőrség a bűnözőkkel szemben?- Az okok szerteágazóak. 1989-90-ben hiba volt átképzés helyett szélnek ereszteni egy csomó tapasztalt zsarut. Nőni kezdett a bűnözés, amelynek megfékezésére aligha lehet képes a rosszul fizetett testület.- És a korrupció?- Szigorú szelektálással ki lehet szűrni a ,jellemhibás” zsarujelöltet. Csakhogy az alapos informálódásra ma sem az állami, sem a magánszférában nincs pénz. Bizonyára nem véletlen, hogy a pénzszállító autók kirablása során nem egy esetben éppen a vagyonvédelmi cég alkalmazottjai szolgáltatták ki a belső információt a bűnözőknek, sőt már olyan is előfordult, hogy aktívan közreműködtek a rájuk bízott értékek eltulajdonításában.- Néhány nyugati országban új módszereket dolgoztak ki a közbiztonság javítására. Ismer ön ilyeneket?- Természetesen. New Yorkban például összefogtak az állami és a magánrendőrök. A magánzsaru felszedetheti az utcán a szemetet, autót állíthat le, iratokat ellenőrizhet, intézkedhet a kábítószeressel szemben, s folytathatnám a sort más országbeli példákkal is.- A jót nem szégyen átvenni.- Presztízsharc, irigység miatt ez a szövetség nálunk még elképzelhetetlen, pedig a magánnyomozók most is adnak át információkat a hatóságoknak.- Ön nyilván nem ingyen védene meg engem. Ki fizetné a magánzsarukat?-Külföldön a kerületek állják a költségeket, és állítólag megéri nekik. Egy körzetben az ott lakó rendőr este egyenruháLáposi Lőrinc fotó: feb ban, s a szolgálati kocsijával megy haza. A parkolóban álló rendőrautó elriasztja a bűnözőket. Az „akció” havi 50 centnyi benzinköltséget jelentett az immár nyugalomban élő polgároknak. Takács Mariann Tavaszköszöntő. Mi minden kell a tojáspatkoláshoz? Szirmai Károly szerint e művelethez csupán tojásra, az aprócska patkók és szegecseik formálására, rögzítésére alkalmas fémszálra, satura, fúrógépre, csipeszre és harapófogóra van szükség. Tervrajz a fejemben. Ennyi, magyarázza az egyébként izotópkutató intézeti mérnök. Ügyességét tegnap a Néprajzi Múzeumban is bemutatta a húsvéti népszokásokat felelevenítő vásáron, fotó: feb/szirmai károly