Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08-09 / 33. szám

mhiimrni

1997. február 8-9., szombat-vasárnap

Porcsalmy Gyula: Magyar történelmi elbeszélések (9.)

Az iflú vitéz, aki a királyért halt

Az Árpád-ház férfi utódainak kihalása után a francia eredetű Anjou-család egyik tagja: Károly Róbert lett sok viszontagság után a magyarok királya. Károly Róbert mihelyt legyőzte külső és belső ellenségeit, s trónját szilárddá tehette: fényes udvart tartott a visegrádi várban. így udvarába sokan sereglettek az előkelő urak közül az országból is, külföldről is. Ezek közt volt Zách Felicián, az előkelő, dúsgazdag Nógrád megyei nemes is, akinek leányát, a szépséges Klárát — aki titkon már Széchy Dezső jegyese volt — a királyné tudtával megbecstelenítette annak öccse, Kázmér herceg. Zách Felicián ezt megtudva a királyi családra támadt, s az életével fizetett.

Zách Klára őrjítő kétségek és aggodalmak, meg folytonos imádkozások között várta atyja visszatérését. De az apa helyett durva poroszlók rontottak be szobájába, gorombán felrántották a földről és magukkal cipelték... Lent, a néppel telt utcán, mindjárt borzasztó látvány fogadta. Fiútestvérét és ennek csatlósát — kik lóháton akartak megszökni a véres esemény után—lófarokhoz kötötték, s a megkorbácsolt, nyar- galászó lovakkal vonszoltatták őket, míg azok meg nem haltak. Nem volt elég, hogy becsületétől megfosztották

szegény Klárát, hanem még levágták ujjait, orrát és ajkát, hogy az arca is eltorzuljon és azután lóra ültették, úgy hurcolták a poroszlók városról városra s mindig ezt kiáltatták vele: „így jár, aki a királyhoz hűtlen! ”

A király mindezt nem maga tette, hanem az ország főuraival hozatta meg a kegyetlen határozatot. A boldogtalan Széchy Dezső a megszökött Kázmér herceget városról városra üldözte, de sehol sem talált rá. Csakhamar kiszökött a gyáva bűnös Lengyelországba. Dezső vitéz bolyongása közben egy Duna menti városban egyszer csak látja, hogy nagy sokaság kísér egy lóháton ülő, eltorzított arcú nőalakot, előtte a királyi kikiáltók, mögötte meg a poroszlók haladnak. Széchy Dezső a tömeg közé vegyült.

— Ki ez? — kérdi tőlük.

Azok megmagyarázták neki, hogy Zách Felicián leánya. Klára, akinek atyja a királyi családot megsebezte. Most városról városra hordják ijesztő példaképpen a bűnhődő leányt. A vitéz kardjához kapott, hogy szétverje a leány körül levő királyi pribékeket.

— Helyet, emberek! — ordította magából kikelve, parancsoló hangon. S ezzel csatlósaival nekivágott a tömegnek, mely sietve nyitott neki utat. A váratlan szabadítom a lovon ülő szerencsétlen nő ámultán nézett.

— Dezső! — kiáltá a férfinek, aki

lováról le akarta emelni és arcát eltakarta ujjatlan, vérző kézfejével. De csak ezt az egy szót tudta kimondani, mert: megszűnt élni...

Ezt az ifjú vitéz nem vette észre, hanem nyergébe magához emelve a halott nőt, mielőtt a tömeg magához térhetett s üldözőbe vehette volna, csatlósai kíséretében elvágtatott... Nem is látták soha többé Magyarországon. .

A rettenetes vérengzés, mit a király és emberei a Zách családon elkövettek, valósággal fellázította az országot a király és főemberei ellen. A kegyetlenül kiontott ártatlan vér bosszúért kiáltott az égre! I. Károlyt megdöbbentette a nép haragja. Összehívta tanácsosait, hogy megbeszélje velük: miképpen, mivel csendesíthetné le a zajongó népet. Széchenyi Tamás erdélyi vajda, ki

havasalföldi vajda is szeretett volna lenni, meg Széchy Dénes, a korábbi Szörényi bán, akitől 1324-ben Bazarába román vajda a Szörényi bánságot elfoglalta, a maguk érdekéből is azt tanácsolták a királynak, hogy indítson háborút Bazarába a havasalföldi vajda ellen. Részint azért, mert kivonta magát a magyar király főurasága alól, részint meg elfoglalta a Szörényi bánságot. Ha háborút indít, akkor eltereli a nép figyelmét a Zách-esetről is.

I. Károly örömmel fogadta a tanácsot, s még ugyanazon év nyarán, 1330- ban jelentékeny magyar és kun sereggel benyomult Szörény megyébe. Előbb sikereket ért el, de kellő időben nem fogadta el az országára nézve előnyös békefeltételeket, mert őneki most mindenáron hódító háború kellett. Ám Bazarában tőrbe csalta a magyarokat— csapdát állítottak nekik a „kivezető utat megmutató kalauzok.”

— Uram, királyom — szólt az ifjú vitéz —, ne fogadd el a kalauzolok segítségét. Okosabban teszed, ha elfogatod őket... — A király ahelyett, hogy meghallgatta volna a vitézt, vagy megkérdezte volna, miért kívánja azt, hogy fogassa el az irányítókat, bosszúsan elzavarta. S a kalauzok vezették, vezették a magyar sereget be a halál völgyébe, a hegyek közé... Mögöttük sok ezernyi román harcos leselkedett elbújva... Négy napig tartott ez a küzdelem.

A román harcosok eleitől kezdve a királyra vadásztak.

— Nincs, aki megmentsen — szólt Károly elkeseredetten. A király mögött egyszer csak megszólalt a vitéz:

— Itt vagyok én megmentésedre, felséges királyom! A király odatekintett. Az a vitéz volt, aki Bazarába kalauzaitól óva intette:

— A románok a Te fejedet kívánják. Én odaadom a magamét érte... A Te életedre nagyobb szüksége van a hazának! Add ide a ruhádat, lovadat, én odaadom az enyémeket, aztán menekülj...

Ä király hálásan ragadta meg a vitéz kezét.

— Ki vagy te?

A vitéz feleletül sisakrostélyát bocsátotta le.

— Széchy Dezső! — kiáltá hátrahőkölve a király, s rögtön eszébe jutott Zách Klára.

— Meghálálom, jó vitéz! — mondta.

— Nem kerül arra sor — gondolá az ifjú. Majd búcsúzóul hangosan üdvözölte a haza nagy királyát: „Ég veled, királyom!”

Ezzel a kis csapat tovasietett a völgy kijárata felé.

Széchy Dezső, amikor a király szabadulásáról hírt vett, egészen megkönnyebült. Most már nyugodtan várta a biztos halált, mely már nem sokáig váratott magára.

Dezső vitéz önfeláldozása —Molnár József festménye

fehéren [

Idegenként a hazában

Sírnak a mezőgazdák a nyugati végeken: osztrák kézbe vándorolnak a termőföldek. A legújabb felmérés szerint Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron környékén mintegy negyvenezer hektárra kötöttek már zsebszerződést a sógorék. Ami annyit jelent, hogy a föld még nem az övék — a magyar törvények ezt nem teszik lehetővé —, de törvényváltozás, vagy az Európai Unióhoz csatlakozás után „vihetik”.

Talán nem mindenki tudja, hogy az Európai Unióhoz csatlakozásunk után törvényt kell módosítani, s lehetővé tenni a föld szabad forgalmát. Vagyis az osztrák, a spanyol, az angol éppúgy vásárolhat majd földet, telket, ingatlant Magyarországon, ahogy mi magyarok vehetünk mondjuk szőlőt magunknak a bretagne-i partokon, vagy hétvégi házat Mallorcán. Tudom, most azt mondják, szőlőt legfeljebb kilóra, de nem hektárra, s igazuk is van, ennek ellenére a dolog inkább tragikus, mint komikus. Mert a fene bánja, hogy nem lesz házunk a fjordokon, vagy az Adrián, különben is, aligha az a legnagyobb baja a magyarnak, hogy nincs ott nekije ilyenje. Ám azon már érdemes elmeditálgatni, ugyan mi lesz ebből az országból, ha Európába érkezésünk után a zsebszerződések legalizálódnak, s nagy pénzzel beözönlenek a külföldiek felvásárolni termőföldjeinket. Jó, ha tudjuk, ma tizedannyiért cserélnek gazdát a földek itt, mint az Nyugaton.

* A sógorok a határ mentén káeftéket alapítottak, gépeket vettek, 500-600 hektáros táblákon gazdálkodnak. Közterheket nem vállalnak, a helyieket négernek tekintik, feketén foglalkoztatják őket, igénybe veszik az agrártámogatást gépvásárláshoz, egyebekhez, sőt még az Ausztriába hazaszállított gabonára is felveszik az exporttámogatást. Vannak falvak, amelyek földterületének több, mint felét osztrákok művelik.

Ha így folytatódik, útlevéllel léphetünk Győr-Moson- Sopron megye területére. Vajh, mit szólnak ehhez az nagy Parlamentben, akad-e valaki, aki hajlandó lesz akadályt gördíteni termőföldjeink kivásárlása, az ország ilyetén való kirablása elé? Vagy valósággá válik a vízió: idegenként keli élnünk saját hazánkban?

Árpási Zoltán

COM RUHÁZATI ÉS SZOLGÁLTATÓ RT.

Békéscsaba, lllésházi u. 5. sz.

Az 1997/98-as tanévre

NŐIRUHA-KÉSZÍTŐ SZAKMUNKÁSTANULÓKAT iskoláz be a békéscsabai és orosházi üzemébe.

Felvehető létszám: Békéscsabán 25 fő. Orosházán 25 fő. Tanulmányi idő: 4 év.

Jelentkezési lapokat az alábbi iskolákba kell benvúitani:

— Ruhaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, Békéscsaba, Lencsési út 140.

— 612. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, p Orosháza, Kossuth tér 4. 1

Tavaszi zsongás, avagy szubjektív gondolatok a parlamentről

Zeneszerző legyen a javából, aki megpróbálja előre lekottázni a közelgő parlamenti történéseket. A közvélemény a rendszerváltás óta folyamatosan figyelemmel kíséri a parlament munkáját. A médiák úgyszólván minden lényeges döntés-előkészítésről, valamint határozatokról részletes tájékoztatást adnak. Egyesek szerint néha előbb is, mint kéne. Szerintem a nyilvánosságból „soha nem elég”. Minden ülésszak előtt a különböző híradások révén vita bontakozik ki a várható törvények számáról és tartalmáról. Jóslatok, találgatások egész sora indul el. Az ez évi tavaszi „zsongás” is hasonló elvek mentén alakul.

A rendszerváltás óta a törvényhozás nagy társadalmi igénynek és ezáltal nyomásnak kitéve egy törvénygyárra emlékeztet. A törvénykezés hibáinak egy része ebből fakad, melyet az ellenzék igyekszik is kihasználni, lásd tb-ügyek. Ezzel együtt a legnagyobb átalakításokat jelentő törvények döntő hányada várhatóan a választási ciklus végéig megalkotásra kerülnek. A jelenlegi viszonyok ezt elengedhetetlenül szükségessé is teszik, hiszen a gazdasági átalakulás, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunk nem tűri a halasztást. A megvalósításra talán minden parlamenti erő őszintén törekszik, de ennek az elmúlt évek gyakorlata sajnos ellentmondani látszik. A hatalmi harcok nem csitulni, felerősödni látszanak. Ha kiindulási alapnak tekintjük, hogy a tavaszi ülésszak tervében mintegy 61 törvény, illetve törvénymódosítás szerepel, igazán lesz munkájuk a törvény-előkészítőknek, a bizottságoknak és a képviselőknek.

Ezek közül is kiemelném a nyugdíjrendszert, az egészségügy átalakítására, igazságszolgáltatásra vonatkozó törvénycsomagokat. Átnézve a betervezett törvények összetételét, politikai, gazdasági súlyát, jogos az aggodalom, hogy ezen elvárásnak nehéz lesz megfelelni. Hát még akkor, ha több napos, végeláthatatlannak tűnő, éjszakákba nyúló és időnként hasztalan viták fogják az időt és az erőt felemészteni.

Képviselősors, hogy újra és újra szembesülni kell a törvények áttekinthetőségének és gyakorlati próbájának nem egyszer fájó problémáival. Ezért remélem, hogy különös jelentőséget kap a szakosodás és a szakértők bevonása a törvény-előkészítésben. Be kell látni, hogy egyetlen törvényhozó nem képes teljes mélységig átlátni valamennyi törvény szakmai kérdéseit, várható hatásait. Ezért is fontos az elmúlt évek tapasztalatát is figyelembe véve a társadalmi párbeszéd, a kamarák, a szakmai érdekképviseletek bevonása, a jó hatáselemzések. így több esetben elkerülhető, hogy módosító javaslatok tömkelegével kelljen a törvénytervezeten javítani. Tehát remélem, hogy a törvények előkészítésében a szakapparátus részéről a jelenleginél hatékonyabb, átgondoltabb előterjesztéseket várhatunk el, és ezáltal csökkenhet a minket érő jogos bírálat is.

Ä szakmai gondok mellett fokozott aggodalommal kísérem a politikai harcok fokozódását, eldurvulását. Elsősorban azért, mert a túl hamar indított vetélkedés fontos teendőkről vonja el a figyelmet és az erőt. Az elmúlt évek tapasztalatai és a jelenlegi megnyilvánulások már jelzik, hogy az ellenzék pártpolitikai érdekek mentén a törvényhozás hatékonyságát igyekszik csökkenteni. A cél világos és nyilvánvaló:

— a közvéleménnyel elhitetni, hogy nélkülük csak „rossz” vagy a módosító javaslataik nélkül pedig csak egyenesen kivitelezhetetlen törvények születnek. Ezen túl még várhatóan élni fognak nagy fontosságú törvények esetében a parlamenti obstrukcióval, nagyszámú indokolatlan törvénymódosítással, az üléseken feszült és ideges légkör megteremtésével.

Várhatóak a parlamenti tv-közve- títés idején a végeláthatatlan napirend előtti felszólalások függetlenül attól, hogy az ok valóban fontos és közérdekű lenne. Bizonyosra vehető, hogy a kedd délutánonkénti interpellációk és kérdések mindinkább politikai „peep show-ra” fognak emlékeztetni. Hogy ennek hozadéka kiábrándulás lesz a parlamenti demokráciából, lelassuló és esetleg hibázó törvényhozás, őket nem érdekli. A cél nyilvánvaló — bizonytalanságkeltés a jövőbeni hatalomszerzés reményében. Hogy közben kevesebb figyelem, erő és idő marad a törvénykezésre, az legyen a kormányzó koalíció bűne. Elvégre ők kapták az egyéni választókerületek mandátumainak döntő többségét. így ők — azaz mi igazán felelünk a választó- polgárok előtt. Ellenzéki oldalról, a listás képviselői helyekről miért is lennének feltétlenül és mindenkor érdekeltek a hatékony parlamenti törvényhozásban? Mindenki tudja, hogy ennek a veszélyes politikának egyetlen igazi nagy vesztese lehet: a magyar nép, a magyar ember. Bízom abban, hogy ma bár még kicsit pesszimistán látom az ellenzék viselkedését, de azért — tapasztaltam jó néhány felelősen gondolkodó, konstruktív, az együttműködésre adott határok között hajlandó képviselőtárs is van körükben. Talán innen is, onnan is, a szélsőségek visszafogásával békésebb törvényt ülhetünk és majd ha eljön a harc ideje, még a harcban is jobban becsülnénk egymást.

Dr. Tokaji Ferenc országgyűlési képviselő (MSZP)