Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01-02 / 27. szám

„És rátok bízom az itt maradó kincseket...” amási Áronra emlékeznek Száz éve, 1897. szeptember 20-án szüle­tett a Hargita megyei Farkaslakán Tamási Áron, a XX. századi egyetemes magyar irodalom jeles képviselője. E napon nagy írónkra emlékeznek szerte a világon, a Magyarírószövetség, szervezetek, kultu­rális, oktatási intézmények és nem utolsó­sorban a magyar irodalmat ismerő, kedvelő olvasóközönség. Készül az ün­nepre a szülőfalu, Farkaslaka és az „anyaszékváros”, Székelyudvarhely is. Testvérvárosunk, Székelyudvarhely ön- kormányzata és polgármesteri hivatala az 1997-es évet a Tamási-centenárium évé­nek nyilvánította. A századvégi, zárt székely faluközös­ségben egyszerű, földműves szülők har­madik gyerekeként napvilágot látó Ta­mási Áron neve, születése, életútja és temetésének körülményei nem mente­sek az ellentmondásoktól. Farkaslakán köztudott, hogy a nagy író édesapja, Dé­nes a Tamás családnevet viselte egész életében, sőt a leendő író is a Tamás családnevet viselte sokáig. Elemi iskoláit a szülőfaluban, Farkas­lakán végezte 1904 és 1910 között, majd 1910-től 1918-ig a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium diákja volt, itt érettségizett. 1990 októberében a közel négyszáz éves gimnázium felvette egykori tanítványa nevét. Székelyud­varhelyi diákévei nagyban hozzájárul­tak íróvá válásához. Irodalmi sikerei már ekkor jelentkeztek. Nagy hatással volt rá osztályfőnöke, magyartanára, Jaklovszky Dénes pedagógiai író, mű­fordító, Szemlér Ferenc költő, önkép- zőköri vezető és Dobos Ferenc, a „Fenyő a Hargitán” költője egyaránt. A gimnázium szellemisége és rendkívüli tanárai sokat segítették abban, hogy nemsokára így írhatott: „És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csóko-' ló madarat, a szántóvető embert, s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek a mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét.” Az első v i lágháborúban az olasz fron­ton teljesített szolgálatot, majd meg­kezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen. 1921-től a Kereskedelmi Ákadémiára járt, 1922-ben diplomát szerzett, majd bankokban dolgozott. Há­roméves amerikai tartózkodás után Ko­lozsváron, majd 1945 őszétől Buda­pesten élt. Aktívan részt vállalt a politi­kai életben is. írásművészete, írói világa, tematikája a székelység világához kapcsolódik. Szívesen merít a népi mese- és mondavi­lágból, erősen támaszkodik a tájnyelvre. Műveiben jelentős szerepet kap a mesei elemekkel elért jelképteremtés. Hőseit a megtörhetetlen, szívós élniakarás jel­lemzi leginkább. írásainak szereplői a székelyek büszkeségét, dacát, nem ke­vés esetben önpusztító virtusosságát keltik életre. Korai novelláinak témája a háború, a székely népélet egy-egy jelentősebb eseménye és a trianoni tra­gédiaérzet (Siratnivaló székely, Tüzet vegyenek!, Ördögváltozás Csíkban). „Bölcső és bagoly” több kötetesre terve­zett önéletrajzi regényének első fejezete gyermekkorának falusi világát idéző, lí­rai hangvételű írás. Az Ábel-trilógia első kötetének hőse gyerekember, aki a csa­ládtól elszakadva kerül az élet megpró­báltatásai közé, akit a „csak azért is” hozzáállás jellemez leginkább. Színpadi műveibe (Énekes madár, Vitéz lélek, Tündöklő Jeromos, Hegyi patak) a népi színjátszás megoldásaihoz kapcsolódva beépítette a népi hiedelemvilág elemeit, műveiben valóság és mese találkozik, olykor tanító szándékkal. Látásmódja és íráskészsége egyedivé teszi az erdélyi magyar és egyetemes magyar irodalom­ban egyaránt. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” — az Ábel-trilógia harmadik kötetéből származó mondat mára szállóigévé lett. Tamási Áront végakarata szerint szülőfalujában temették el: ott alussza örök álmát a nagy otthonkereső, talán a legnagyobb székely-magyar író. Haza­tért szülőfalujába megpihenni. Kányádi Sándor T. Á. sírjára című versében ek­képp állít emléket az erdélyi-magyar iro­dalom óriásának pihenéséről: „Kíván- hat-é ember többet / derékaljnak szülőföldet / s két cserefa tömött árnyát l szemfedőnek.” Both Imre Angolul beszélnek a legtöbben A franciák és a németek tiltakoznak Jelenleg körülbelül 6000 nyelv létezik a Földünkön. Ezek 90 százalékát a kihalás veszélye fenyegeti. Ezzel hatalmas kul- túrkincs megy veszendőbe, de csökken, korlátozódik az ember idegi tevékenysé­ge is. Egy intonációs nyelv beszélője (például egy kínai) sokkal több apró hanglejtésbeli árnyalatot képes érzékel­ni, megkülönböztetni, azoknak merőben eltérő jelentést tulajdonítani, mint aki­nek nem anyanyelve a kínai. Az intoná­ció pedig csak az egyik eszköz a sok közül, amelyet az ember beszéde a jelen­téstartalom kifejezésére felhasznál. Az élő nyelvek számának rohamos csökkenésével párhuzamosan megfi­gyelhető az angol nyelv könyörtelen terjeszkedése. Az angolt ma 350 millió* ember beszéli anyanyelveként, s leg­alább 1,4 milliárd földlakó érti meg és képes megszólaltatni. Ne firtassuk, mi­lyen szinten! Sokan mondják, hogy az angolnak ma már van egy megle­hetősen egyszerű, uram bocsá’ primi­tív, gyorsan megtanulható, úgynevezett nemzetközi standardja. Tiltakoznak is ellene az angolok és az amerikaiak. A franciák viszont védik a nyelvüket, pél­da erre, hogy a walkman helyett a balladeur, Internet helyett az entre résesau kifejezéseket használják. Leg­utóbb a német nyelvészek verték félre a harangot, félve, hogy anyanyelvűk im­már Európában is elveszti hadállásait. Egyre kevesebben tanulják, egyre ke­vesebben beszélik. Szerintük itt az ide­je tenni valamit azért, hogy ne az angol, a kínai és a spanyol legyen a jövő ezred három világnyelve. Ajánlották, hogyjöj- jön létre egy angol—német vegyes nyelv, a „gerlish”, értsd german+english, és akkor ugyebár „fifty—fünfzig”. De mit csináljunk addig mi, magya­rok? Tanuljunk meg angolul és néme­tül, ha lehet, anyanyelvi szinten... (FEB) Vezetőket választottak a képzőművészek A Békéstáji Művészeti Társaság a közelmúltban a békéscsabai evangé­likus egyház klubtermében megtar­totta tisztújító közgyűlését. A tisztségviselők beszámolójukban ki­emelték a Munkácsy Mihály Múze­umban megrendezett kiállítás, vala­mint a megyei könyvtárban a Perlrott Csaba Vilmos festőművészről tartott megemlékezés és tárlat jelentőségét. Megválasztották az új vezetőséget és az elnökségi tagokat. A társaság új elnöke Lonovics László festő­művész, alelnöke Szén Varga Géza szobrászművész. A mellettük műkö­dő bizottság tagjai: Szilágyi András művészeti író, Várkonyi János festőművész, Csuta György festő­művész. Az elkövetkező időszakban felveszik a kapcsolatot a Nagyváradi Képzőművészeti Társasággal, közös tárlatokat rendeznek. (n) Ki mit olvas Európában? A brit diák olvas a legtöbbet: az elmúlt 12 hónapban 53 százalékuk legalább 10-14 könyvet olvasott el. A második helyen a franciák állnak, ahol 52, a harmadikon a németek, akiknél 50 szá­zalék a sok könyvet fogyasztók aránya. A spanyol és az olasz diákok ennél kevesebbet olvasnak. Ezt mutatja a legújabb európai köz­vélemény-kutatás, amelynek tanúsága szerint országonként eltérnek az olva­sói ízlések is. A klasszikusokat előszeretettel forgatják a franciák és az olaszok, a britek viszont kevésbé olvas­sák. A franciák érdeklődnek leginkább a költészet és a drámairodalom remekei iránt. Vannak persze nevek, amelyek Európa-szerte kedveltek, alkotásaik mindenütt olvasottak. Jean-Paul Sartre-t főleg a németek és az angolok nevezték meg szeretett szerzőjükként. Az olaszoknál Umberto Eco a legis­mertebb, a briteknél Shakespeare, aki után a második helyen már Agatha Christie következik... (feb) Szitás Erzsébet hazaköltözik Alkotásait Füzes gyarmatnak adományozta „Anyai őseim, a Kótiak már akkor Füzesgyarmaton éltek, amikor a falvak nagyságát kapukkal mérték. A 12 nem­zetség 12 kapujából egy a miénk volt. Kóti Dávid és felesége, Gorzás Erzsé­bet fiai: Zoltán és György részt vettek Rákóczi fejedelem oldalán a törökök­kel való harcokban, a sebesült fejedel­met Kolozsvárra vitték. Nemességet és földbirtokokat kaptak tőle. Apám csa­ládja Dévaványáról jött, most is élnek ott még leszármazott rokonaink. Apám cipészmesterséget folytatott segédek­kel, inasokkal, de a háború után beteg lett, és attól fogva az én segítségemre is szükségük volt, amit már a művésze­temmel is igyekeztem pótolni, illetve az abból származó csekélyke pénzzel” — írja önvallomásában Füzesgyarmat Tihany szülötte, Szitás Erzsébet festőmű­vész. A művésznő 1915. január 4-én látta meg a napvilágot, s 1934-től az Iparmű­vészeti főiskolán tanult textilszakon. Hat évvel később a Nemzeti Színház jelmeztervezője — ezt az állását nyugdí­jazásáig betöltötte. Szitás Erzsébet festé­szetet Domanovszky Endrétől tanult 1947—50 között. EÍső kiállítása 1965- ben volt a Műcsarnokban, majd képei számtalan országba eljutottak. Magya­rországon alkotásainak jelentős részét Kecskeméten, a Refori ítus Rágay Gyűjtemény őrzi. Képeinek másik nagy birtokosa a füzesgyarmati képtár, amit Szitás Erzsébet 72 alkotásából (amelye­ket végleg Gyarmatnak adományozott) a közelmúltban avattak az észak-békési nagyközségben. Szitás Erzsébet festő­művésszel ekkor beszélgettünk. —Mikor és hogyan indult festői pá­lyája? — Nagyon korán, még kisgyermek voltam, amikor a természet szépsége felkeltette érdeklődésemet. Ami meg­tetszett, azt szinte azonnal lerajzoltam, így abban az időben — a vidéki életnek megfelelően — nagyon sok aratást és lovakat ábrázoló kép született. A család tagjait szintén gyakran megörökítet­tem. Apám cipész volt, s a műhelyében egy táblára sokat rajzolgattam csak úgy magamnak, s aztán letöröltem. — Kitől vagy kiktől kapta az első biztatásokat, hogy komolyabban érde­mes a festészettel foglalkoznia? — Legelőször Jánosi Zoltán, Füzes­gyarmaton tevékenykedő pap-költő biztatott, ösztönzött. Később pedig a népi íróktól kaptam nagy segítséget. — A füzesgyarmati képtárban fest­ményeket, rajzokat, akvarelleket, iko­nokat is látni. Ön ezek közül melyik műfajt kedvelte-a legjobban? — Sohasem rangsoroltam a műfajo­kat. Mindig azt szerettem legjobban, amit éppen festettem. Munka közben az akvarell, a portrérajzolás ugyanolyan fontos volt számomra, mint a készülő festmény. — Ha újrakezdhetné, ismét festő­művész lenne? — Valószínűleg igen. Nem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam, mindig örömmel töltött el egy-egy kiál­lításom. Ez a gyarmati képtár pedig különösen fontos nekem. Hisz én nem származtam el Füzesgyarmatról, csak elmentem és mindig visszajöttem. —Most már pedig közel lesz a szere­tett szülőföldhöz. Úgy hallottuk; Béké­sen vásárolt házat és Budapestről ide költözik. Várakozás — Igen, Békésen, a Köröshöz közel vásároltam egy házat. Szép természeti környezetben van, s ez számomra na­gyon fontos. Azért választottam ezt a várost, mert a nővérem gyerekei ott élnek. Ráadásul Békés közel van Füzesgyarmathoz, így eztán szülő­földemre is gyakrabban hazalátogatha­tok. Magyari Barna „Miénk a fény, amit lelkűnkbe fogadunk, s a föld, melyen élünk és megha­lunk. ”

Next

/
Thumbnails
Contents