Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-06 / 31. szám

iiREKES MEGYEI HIRLAP­SZOLGÁLTATÁS 1997. február 6., csütörtök Horgászhíradó Közgyűlések futószalagon Az elmúlt szombaton tartotta éves beszámolóját Szarvason a Káka­foki Horgász Egyesület. A közgyűlésen — ahol a tagság az elnöktől és a titkártól egyaránt hallhatott beszámolót — központi helyen a megyei horgászszövetség bírálata, s nem az egyesületben végzett munka helyezkedett el. Kisebb szópárbajt követően a felügyelő bizottság elnöke és egyik tagja kérte a felmentését megbízatása alól. Ezek a csatározások elvették a figyelmet több fontos dologról, így az alapszabály módosítását is csak a jövő évi közgyűlés fogja kimonda­ni. Ezzel erre az évre gyakorlatilag lemondtak a tagok a jövedelem- adó egyszázalékos befizetésének lehetőségéről. Természetesen a megyei szövetség adószámán —19059181-2-04 — ezt megtehetik. Vasárnap délután Dobozon, a Petőfi Horgász Egyesület tagsága Kiss János alelnök jó színvonalú, az egyesületi munkára koncentráló beszámolóját hallgathatta meg. A felmerült kérdések többsége az eddigi közgyűléseken hallottaktól nem tértek el. A 9,00 kg/fő fogási átlag azonban lényegesen elmarad a megyei átlagtól. A közgyűlé­sen, melyen a nagyközség polgármestere is megjelent, nagy hang­súlyt kapott a jövő, különösen saját horgászvíz lehetősége a Tuskós tavon. Az egyesület tagsága elfogadta az 500—500 forintra emelkedő tagdíjat, s módosította alapszabályát, hogy fogadni tudják az egy százalék jövedelemadót az egyesület tagjaitól és támogatóik­tól. Adószám: 19981028-1-04. A gyulai Munkácsy Horgász Egyesület hétfőn este számolt be az elmúlt évről, s határozta meg az ez évi teendőket. A kezdésre határozatképes közgyűlésen Bereczki Zoltán elnök értékelte az egyesületi munkát, melyet a tagok is eredményesnek ítéltek meg. Az átlag fogás a jó százalékban leadott fogási naplók szerint 27 kg/fő, melynek nagy részét saját tavukból fogták ki. Döntött az egyesület a május 31 -ei horgászversenyről (erre lapunk csapatát is meghívták), a tizenkétezer forintos egyszeri hozzájárulásról új tagok esetében, az éves tagdíj négyezer forintra emeléséről, a szigorúbb fellépésről a fürdőzők és kutyafürösztőkkel szemben, az éjszakai horgászat júni­us 15—szeptember 30. közé korlátozásáról, a halnevelésről, vala­mint a jövedelemadó miatti alapszabály módosításáról. Adószám: 19364674-1-04. A közgyűléseken a megyei szövetséget Nemes László ügyvezető képviselte, aki részletes választ adott a szövetség munkájával összefüggő kérdésekre. Közgyűlések időpontjai. Február 7.: Sütőker Rt. H. E. Ipar vendéglő, Békéscsaba, 16.00 óra. Február 8.: Dugovics H. E., Békéscsaba, FÉK, 9.00 óra; Medosz H. E., Mezőkovácsháza, pol­gármesteri hivatal, 9.00 óra. Február 9.: Unicsaba H. E., Békéscsa­ba, Bajza u. 11., 9.00 óra; Kondorosi H. E. közösségi ház, 9.00 óra. TOMI Most aktuális! Nonprofit szociális lakásépítési kezdeményezések támogatása. A támogatás célja: olyan új, az önkormányzati, gazdasági és a civil szféra együttműködésében megvalósuló lakásépítési konst­rukciók feltárása, amelyek or­szágos modellként ajánlhatók. A pályázók köre: a szociáli­san hátrányos helyzetűek szá­mára lakásépítési programot ki­alakító, jogi személyként be­jegyzett nonprofit szervezet, alapítvány, egyesület, közhasz­nú társaság. Támogatás igényelhető: A la­kásépítési programot működ­tető nonprofit szervezet — alapinfrastruktúrájának megteremtésére (irodatechnikai felszerelések, bútorzat stb.; sze­mélygépkocsi beszerzése nem támogatható), — az 1997. évi kísérlet idő­szakában az irányító szervezet működési költségeihez való hozzájárulás (bérköltségek, megbízási díjak, tervezési, ener­gia-, telefon-, postaköltségek stb.). A pályázatot kizárólag postai úton lehet benyújtani „Lakás- építési pályázat” megnevezés­sel a Népjóléti Minisztériumhoz címezve. (Postacím: 1245 Bu­dapest, pf.: 987.) A benyújtás határideje: 1997. március 5. Literatúrai lelkisegély. A Magyar Olvasótársaság (HUN­RA), az MKE könyvtárostanár szervezete és gyermekkönyvtári szekciója országos pályázatot hirdet „Segített a könyv, a mese” címmel. A pályázatra várnak olyan 2—3 oldal terje­delmű írásokat (emlékeket, val­lomásokat, történeteket, esetta­nulmányokat), melyek arról szólnak, hogy valaki életének egy időszakában, szituációjá­ban — akár nehézségekkel, konfliktusokkal teli válsághely­zetekben vagy éppen ellen­kezőleg, túláradóan boldog, örömteli időszakban—a könyv, az irodalom, a mese segítségé­vel tudott túljutni vagy tudott mást túljuttatni a nehézségeken, ezek semmihez sem hasonlítha­tó és semmivel sem pótolható, csodálatos hatása révén sikerült rossz vagy jó élményeit feldol­gozni, feloldódást, nyugalmat, megbékélést találni. Biztosak benne, hogy ilyen esetek százait tudnák elmesélni szülők és gyermekek, nagy­szülők, óvónők, tanítók, tan­árok, gyógypedagógusok, szo­ciális gondozók, orvosok, pszi­chológusok, kórházi nővérek, lelkészek, könyvtárosok, akik egyedül vagy egymással össze­fogva átélőként vagy közve­títőként voltak részesei ilyenféle élményeknek. A felhívás vala­mennyiükhöz szól. A pályázat nyertesei 5000— 20 000 forint közötti díjazásban részesülnek. A pályamunkák kö­tetbe foglalását, publikálását is tervezik. Beküldési határidő: 1997. február 15. Beküldési cím: BartosEvaHunra-pályázat, 1371 Budapest 5., pf.: 487. Telefon/ fax: 1/118-58-15,118-59-14. Hírek Falusi turizmus képzés indul a megyei művelődési központban a svájci vállalkozásfejlesztési alapítvány és a Földművelés- ügyi Minisztérium támogatásá­val. Jelentkezési lap, információ kérhető a 66/442-122, 341-321 telefonszámokon. Pocsajiné Fábián Magdolna Ajánljuk figyelmükbe! Mrs. Soffel Tvl, 20.55 Téli kiruccanás Mrs. Soffel többgyermekes, vallásos asszony. A börtönigazgató feleségeként bibliát osztogat az elítéltek között. Megismerkedik Ed Biddle-lel, akit a fivérével együtt halálra ítéltek. Az asszony és az elítélt többször találkozik, hamarosan egymásba szeretnek. Egyik nap Ed arra kéri Kate-et, segítsen neki megszökni... A film cselek­ménye igaz történeten alapul, az eset 1901-ben, Pittsburghben történt. Robocop 4. MS, 14.50 Detroit utcáin félelem és rettegés uralkodik. Az állandó rettegésben élő emberek csak az önbíráskodás törvényét ismerik. A hatalmas vállalat az őrült tudós közreműködésével félelmetes gyilkoló robo­tot szabadít a városra. A számítógép által irányított szerkezet képes manipulálni az emberi agyat. Csak egyvalaki állíthatja meg: Robocop, a kiborg zsaru. Gyerekgyilkosságok HÍV, 22.00 A tizenkét éves Zsolt kettesben él a nagyanyjával, a hajdan híres színésznővel. Az asszony idős, beteg és alkoholista, a kisfiú pedig magányos. Duna-parti kóborlása közben találkozik az intézetből szökött terhes lánnyal. Juli halva hozza világra a gyermekét, a szülésnél Zsolt segédkezik. A kis tetemet a Dunába dobják. A házmester lánya meglesi őket. Zűrös manus 1IBO, 20.00 A vígjáték hőse, Harry Bliss őrző-védő kutyák tenyésztésével és kiképzésével foglalkozott: az üzlet azonban megfeneklett, a felnőtt kutyákat már mind eladta, csupán a néhány kölyök maradt. Már éppen pályamódosításon töri a fejét, amikor váratlanul megbízást kap a vonzó, ám kissé „zűrös” operaénekesnőtől. A munka és a hódítás lehetősége teljesen fölvillanyozza a férfit. Az angyal és a rossz ember Tv3,14.55 A sebesült pisztolyhőst oltalmába veszi a kvéker család, amely inkább az Ige, semmint az erőszak erejében hisz. A férfi egész életében lőporfüstöt szagolt, értetlenül fogadja ezt a szemléletet. A házigazda lányának gondoskodása viszont kedvére való. Miután fölépül, szeretne mielőbb megszabadulni megmentőitől és a ház szellemétől. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint gondolja. Alföldi Napló A ma 18.13 órakor kezdődő adás témája a régiónkban élő több ezer hajléktalan sorsa, a velük foglalkozó intézményrendszer színvona­lának bemutatása. A stúdióbeszélgetés után a havonta jelentkező Gazdasági híradót láthatják, mely a régió pénzügyi és gazdasági életét kíséri figyelemmel. A műsor időtartama alatt várják a nézők észrevételeit és kérdéseit a 62/480-544-es telefonszámon. Hol mér a traffipax? A rendőrség — terv szerint -— ma 6—14 óra között Békéscsabán, 14—22 óra között pedig Orosházán működteti traffipax-készülékét, általában a helységnévtáblákon belüli területen. (A rendőrség a „műsorváltoztatás” jogát fenntartja!) Adótámogatás A következőkben rendszeresen közzétesszük azon társadalmi szervezetek nevét és adóazonosító számát, akik részére az 1996. évi 126-os törvény értelmében felajánlható a személyi jövedelemadó egy százaléka, és adataikat szerkesztősé­günknek elküldik. Hit Gyülekezete Adóazonosító szám: 19187262-2-41 Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ, Gyula Adóazonosító szám: 15346030-2-04 SOS Tini Telefonos Alapítvány, Békéscsaba Adóazonosító szám: 19061883-1-04 „LIPA” Magyarországi Szlovákok Szövetségének Alapít­ványa Adóazonosító szám: 19562973-1-01 Magyarországi Szlovákok Szövetsége Adóazonosító szám: 19661483-1-01 Dombiratos Iskola Baráti Köre Egyesület Adóazonosító szám: 18372379-1-04 Ultrahanggal az egészségért Alapítvány, Békés Adóazonosító szám: 18370346-1-04 Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Adóazonosító szám: 19002464-2-42 Rádió- és tévéműsor KOSSUTH RADIO 4.30 Hírek 4.30—8.10 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.25 Mindennapi tu­domány 8.35 Paragrafus — Jogálom 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.00 Hírek 9.05—10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Rodgers zenés játékaiból 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, X/4.12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő' 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Egyházi nép­énekek és feldolgozásaik 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klassziku­sok mindenkinek. Muszorgszkij ope­ráiból 14.35 Irodalmi figyelő 15.00 Hí­rek 15.05 Beszéljük meg! 16.00 Délutá­ni krónika 16.10 Mindennapi gazda­ság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Zenélő városaink 17.00 Hírek 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Hevesi Andrásra em­lékezik... V/4. 20.00 Hírek 20.05 Ha­gyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Muck Ferenc szaxo­fonon játszik 21.25 Kossuth-klub 23.00 Késő esti krónika 22.30 Hangos recept 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Három szó- lamban 24.00 Hírek PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sport­reggel 8.00 Petőfi délelőtt 9.55 Manap­ság 11.20 Örökzöld filmmelódiák 12.00 Nótaparádé 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság (ism.) 13.15 Derűre is derű 14.00 Kabarécsü­törtök 17.00 Hírek 17.03 Petőfi délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 A Nirvana együttes összes lemeze 21.00 Hírek 21.03 Petőfi kabaré 22.00 Körös-körül zene 22.20 Jazzlista 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Hírek 6.03—7.58 Muzsikáló reg­gel 8.00 Hírek 8.10 Pódium. A Buda­pesti Vonósok játszanak 9.18 Goar Gaszparjan és Zurab Andzsaparidze operaáriákat énekel 10.00 Hírek 10.05 A Rádiószínház bemutatója. A próba­tétel 11.10 A régi muzsika kedvelőinek 11.45 A bartóki második dialektus, XXV/13. 12.00 Hírek 12.05 Hangver­seny délidőben 13.24 Áriák Massenet operáiból 14.00 Hírek 14.05 Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon 14.42 Romantikus kamarazene 16.00 Hírek 16.05 Zenekari muzsika 17.00 Harmóniában a Matáv-val! 17.30 A Londoni Gabrieli Rézfúvós Együttes játszik 17.45 A zene üzenete 18.00 Hí­rek 18.05 Harmóniában a Matáv-val! 19.05 Schola-vita 19.35 Kapcsoljuk a stúdiót! 20.40 Hírek 20.45 Gyurkovics Tibor versei 21.00 Évfordulók nyomá­ban, 1.21.30 Romantikus zeneszerzők műveiből 22.00 Hírek 22.05 Új magyar zene a rádióban 23.00 Vígopera-finá- lék 23.30 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00—9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai. Benne: 9.05 Marienhof 9.50 Játék 10.00 Hírek 10.05 Kultúr- szelet 10.45 Játék 10.50 Információk, meteorológia 11.10 Frankenberg-kas­tély (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary 12.55 Telepakk 14.00 Hírek 14.10 Szívtipró gimi (ism.) 15.00 Repe­ta. Irodalom 16.30 A homok titkai 17.05 Kormány váró 17.30—17.55 Kapcsolj be! MOST 17.55 Mai hitval­lásunk 18.15* Üzlet 18.30 Kép-játék 19.00 Esti mese 19.15 Múzsa 19.30 Hír­adó 19.50 Sporthírek 20.05 MC 20.15 Kisváros 20.55 Mrs. Soffel. Amerikai film 22.45 Klip-mix 22.55 A Habsbur­gok (ism.) 23.45 Visszapillantás. Art Blakey 1919—1990. Angol zenés film (ism.) 0.10 Híradó TV 2 15.05 Palackposta 15.35 Robin Hood 16.00 Zöld bolygó 16.20 Sorstársak 16.30 ARTE. Repeta plusz 17.00 Tit­kos küldetés 17.30 TOP 40 18.00— 19.00 A körzeti stúdiók műsora 19.05 Charlie Grace 19.55 1100 év Európa közepén 20.10 Horizont 20.40 Körző 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.35 KENŐ 22.40 A 28. Magyar Filmszemle alkal­mából. A kisbaba reggelije. Magyar film 23.20 MC (ism.) DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.30 Starting Business English (ism.) 9.00 Képes kró­nika 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Régiók (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Popeye, a tengerész 13.20 Medjugorje 14.05 Kapcsok — Nagyvá­rad (ism.) 14.45 Felmegyek a miniszter­hez (magyar film, ism.) 16.25 Ösvény a világ tetején 16.40 Hubertus 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Baltazár pro­fesszor 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Várkastély a Kárpátokban (cseh film) 20.05 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Színházi Élet (ism.) 22.00 Gyerekgyilkos­ságok (magyar film) 23.20 Schubert: II. szimfónia B-dúr, D. 125 23.50 Csokonai Vitéz Mihály: Bacchushoz. Elmondja: Kobozos Kiss Tamás HBO 16.30 Taz-Mánia 17.00 Alf 17.30 Apócák a pácban 19.10 Falcon Crest 20.00 Zűrös manus 21.40 Priscilla, a sivatag királynője 23.25 Hideg, mint a vér 1.00 Jelige: Vörös cipellők TV 3 14.45 Műsorajánlat 14.55 Az angyal és a rossz ember (amerikai western) 16.45 Negyedóra (ism.) 17.05 Havi fix 17.20 Férfi az Eiffel-tornyon (amerikai film) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Bay watch 20.10 Mr. Rozsda 20.45 Aloha Sport 21.00 A nagy dobás (ame­rikai film) 22.35 Napi profit 22.45 Ne­gyedóra gazdaság 23.00 Aloha Sport (ism.) 23.10 Aszfaltbetyár (ism.) MSAT 2.30 Music Box 6.00 Vekker 9.00 Rek­lámműsor 9.30 Music Box 13.00 Tányé­ron a világ 13.30 Fashion Tv (ism.) 14.00 Parti sétány, Ausztrália (ism.) 14.30 Játszd újra! 14.50 Robocop 4. (amerikai film) 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Nap Tv 19.30 Parti sétány, Ausztrália 20.00 A Szépség és a Ször­nyeteg (ism.) 21.00 Tűzoltók (ism.) 22.00 Sátánkeringő Bécsben (amerikai film) Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz; 00.00—24.00) GYULA RÁDIÓ (FM 96,00 MHz; 02.00—14.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz, 11.00—05.00) RÓNA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 13.45—19.45) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 01.45—13.45) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00—24.00) CSABA TV 11.00 Képújság 13.00 ATV 16.00 Műsorismertetés 16.05 Csaba- sport KÖRÖS TELEVÍZIÓ 17.00 Műsorismertetés 17.05 Szub­jektív 18.00 Siker — 2. Emberek a havason (magyar film) 20.00 Körös Híradó 20.20 Színkör (ism.) 21.20 Körös Híradó (ism.) 21.40 Képúj­ság SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán 14.00 Csaba Tv TNT-csatornán 16.00—24.00 Szív Tv GYULA TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Sportkrónika 18.45 Út, igazság, élet — vallási műsor 19.00 Híradó 22 19.15 Mit ér az ember, ha nyug­díjas? 20.20 Játékfilm SZÍNHÁZ 1997. február 6-án, ma 19.00 órakor A FIZIKUSOK Madách-bérlet % Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45- kor: Tapsi Hapsi—Michael Jordan: Zűr az űrben (m. b„ sz., am.); 20.00-kor: Dr. Moreau szi­gete (sz., am.). KISTEREM: 17.00-kör: Dr. Moreau szigete (sz., am.); 19.00,21.00-kor: Tap­si Hapsi—Michael Jordan: Zűr az űrben (m. b„ sz., am.). KA­MARATEREM: 18.30, 20.45- kor: Pámaköny v (sz., ang.). GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45, 20.00-kor: Vált­ságdíj (sz., am.). KISTEREM: 17.30,19.30-kor: Arc (sz., am.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45, 20.00-kor: Tisztítótűz (sz., am.).

Next

/
Thumbnails
Contents