Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-20 / 43. szám
Kihallgattam magam Falmelléki történet Itt-ott nem árt a falat is megvizsgálni parkolás előtt, mert — mint a képen is látható — könnyen betakarja az autónkat. (7. oldal) Rendőröknek szól a karrierről ez a könyv, mondandója igaznak bizonyult. Szerzője ma magas rangú rendőrtiszt. (8. oldal) 1997. február 20., csütörtök Szerkesztők: Fazekas László Kiss A. János Megjelenik hetente a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vagyonvédelmi Alapítvány támogatásával A Békés Megyei Hírlap Rendőrségi Melléklete Mini krimik Amíg távol volt. (1) A tulajdonos távollétét használta ki az a betörő, aki Magyarbán- hegyesen a sértett kórházban tartózkodása alatt annak lakásába a kiskapu kifeszítésével, majd a bejárati ajtón levő lakat leverésével bejutott és alaposan körülnézett. Ezután magához vette és elvitte a sértett tulajdonát képező tv-t, egy PB- gázpalackot, hűtőszekrényt, centrifugát, valamint egyéb háztartási gépet és lakásfelszerelési tárgyakat. Az ellopott tárgyak értéke több mint 225 ezer forint. A pótkereket is. (1) Kunágotán a Marx utca egyik lakója tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a közelmúltban a lakása előtt parkoló Wartburg típusú személygépkocsijának hátsó kerekét leszerelte, majd ezt követően az utastérből eltulajdonított egy akkumulátort, egy rádiós magnót, egy kulcskészletet, a csomagtartóból a pótkereket, valamint a benzintankból közel 20 liter benzint. A rendőrség lopás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást. Ajtóbetöréssel. (1) Egy kaszaperi vállalkozó tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki február 10-én virradóra a tulajdonát képező mezőkovácsházi Mini diszkont üzletébe la- katlefeszítés és ajtóbetörés módszerével bement és onnan kávét, csokoládét, mosószereket, élelmiszert zsákmányolt mintegy 130 ezer forint értékben. A rendőrség betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt kezdte meg a nyomozást. Ismét a fodrász, (a) Alig volt idejük pótolni a nemrégiben ellopott tárgyaikat a békéscsabai Szabadság téri fodrászüzlet dolgozóinak, máris mindent kezdhetnek elölről. Kedd reggelre ugyanis megint váratlan látogatójuk akadt, aki ezúttal kétszázezer forint értékben tulajdonított el hajszárítókat, haj vágó ollókat és illatszereket. Sarkad szívében, (m) A közelmúltban betörtek az egyik Sarkad centrumában lévő élelmiszer- boltba. Az üzletbe a hátsó udvari szellőzőablak kibontásával jutottak be a tettesek. Dohányárut, kávét és készpénzt vittek el összesen 125 ezer forintértékben. Apjára ütött? (ö) Kétegyházán január 23-án 17 óra tájban apa s fia szóváltásba keveredett. A megvadult fiú megrúgta apját, kiráncigálta a teraszra, ahol nekilökte a téglaoszlopnak. Az apa súlyos sérülést szenvedett. Hogy is van ez... Mikor tesz feljelentést a rendőr? Ez a műszer is bizonyítja a sebesség jelentős túllépését, ami feljelentést von maga után FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Hogy egy szabálysértés esetén helyszíni bírságot alkalmaznak-e, vagy feljelentést tesznek, azt a helyszínen intézkedő rendőr dönti el. Mint ahogy azt is, hogy a megadott törvény által megszabott határokon belül milyen összegű legyen a helyszíni vagy a szabálysértési bírság. Ám ahhoz, hogy el tudja dönteni mikor melyiket alkalmazza a szabálysértés elkövetője ellen, a törvény egyértelmű útmutatást ad. A rendőrnek a szabálysértés elkövetője ellen feljelentést kell tennie, amennyiben a szabálysértés elkövetését nem ismeri el, a helyszíni bírságot nem hajlandó megfizetni, vagy a felajánlott postai befizetőlap átvételét megtagadja. Az elkövető ellen — a cselekmény veszélyességi fokára, az elkövetés módjára és a körülményeire tekintettel — indokolt feljelentést tenni közúti szabálysértés esetén, amennyiben az ittas vezetés szabálysértést elkövető vezető gépi meghajtású járművel a forgalomba bekapcsolódott; a közúti közlekedés rendjének megzavarásával más személy könnyű testi sérülést szenvedett, vagy a keletkezett kár a 15 000 forintot meghaladja; engedély nélküli vezetés szabálysértése esetén és a gépjárművezetést átengedő ellen, ha az átvevőnek nincs vezetésre jogosító hatósági engedélye; az áthaladási elsőbbség, vagy az előzés szabályainak szándékos megszegése miatt közvetlen veszélyhez közel álló helyzet alakult ki; a járművezető, vagy állathajtó ellen, ha a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére behajt; a vezető a KRESZ km/órában meghatározott, vagy táblával jelzett sebességet —- műszeres méréssel bizonyítottan (sebességmérővel)—több mint egy harmadával (a 60km/h alatti korlátozás esetén több mint a felével) meghaladta; veszélyes (tűzveszélyes, mérgező, maró, fertőző, sugárzó vagy robbanó) anyagot szállítójármű vezetője járművét őrizetlenül hagyta, illetve a követési, személyszállítási, megállási vagy várakozási szabályokat megszegte; indokoltnak látszik a gépjármű- vezetői engedély visszavonása. (Folytatás a 6. oldalon) Alfában végezte vágtáját a négylábú a jelzőlámpánál Ló „szállt” a taxiba Békéscsabán Egy szabadon nyargalászó ló okozott riadalmat tegnap délelőtt Békéscsabán, a Lencsési úton. A négylábú végigvágtázott egészen a Dózsa György út—Bartók Béla út kereszteződéséig, és a jelzőlámpánál „beleszállt” a tilos jelzésnél szabályosan várakozó Alfa Romeo taxiba. A gépkocsi hátsó szélvédőjét betörte, összezúzta a karosszériát, és jelenlétét az autó belseje is megsínylette. Szerencsére a taxiban hátul nem ült senki, és a sofőr is megúszta a találkozót sérülés nélkül, természetesen a nagy robaj és a meglepetésszerű hátbatámadás miatti ijedtségen kívül. A lovat egyébként egy állampolgár ragadta meg, és adta át a rendőröknek. Közben kerékpárral a helyszínre érkezett a ló gazdája, V. M. békéscsabai lakos is. Elmondta: a négylábú után kötött szánnal indult szénáért Fényesen, és a pakolás idejére a szánt le-, a lovat pedig kikötötte. A közeli síneken éppen egy vonat haladt el, és a mozdonyfüttytől bokro- sodott meg az állat, elszakította a kötelet és a város felé vette az irányt. A ló a taxiba „szállás” következtében a szügyénél vérzett, sérült meg, de az utat hazafelé saját lábán, gazdája kíséretében tette meg. V. M. szerint az állat ugyan sérülését kiheverné, cselekménye miatt azonban valószínűleg a vágóhídon köt kL ^ Ny. L. FOTÓ: SUCH TAMÁS ÉS FAZEKAS LÁSZLÓ A taxi és négylábú „utasa ”