Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-11-12 / 9. szám

0 A HÉT TÉMÁJA 1997. január 11-12., szombat-vasárnap László atya küldetése: szeretetet adni drog helyett, hogy ne féljenek Utcagyerekek a karneváli fények árnyékában Nyolc- vagy kilencéves lehettem, amikor ked­velt sportágamban, a labdarúgásban megcso­dáltam az általam nagyra becsült játékosokat, legalább 90 százalékuk brazil volt. Ez a szere­lem a mai napig tart. Aztán megcsodáltam a Rio de Janeiró-i karnevál női szereplőit, táncosait. De sohasem csodáltam meg a brazil élet árnyé­kosabb „oldalán” lévőket, pedig szinte vala­mennyi általam megcsodált focista is mérhetet­len nyomorból „kiragadva” jutott el a fénybe, a csillogásba, a jólétbe. Tankönyvek nélkül is jól tudom, hogy egy ország igazi emberi értékét nem a csillogó-villogó negyedeiben ismerheti meg az ember. Nos, Kárpáti László, a közismert László atya, Békéscsaba szülötte, misszionári­usként dolgozik Sao Paolo szegénynegyedében, bizonyára megismerte Brazíliát. A közelmúlt­ban Szeblák Tamás, a békéscsabai belvárosi plébánia heiynöke meglátogatta László atyát, és természetesen egy „bőröndnyi” élménnyel tért haza. Kíváncsian kerestem fel, és nem csalód­tam, valóban ritka „élménybeszámolóban” ré­szesültem, amit szeretnék önökkel, kedves olva­sókkal megosztani. Kora esti félelem... —A minap tért haza Brazíliából, volt-e ideje kipihenni az út fára­dalmait? — Nem csak az utat, az egy hónapos aktív „szerepvállalást” is megpróbálom kipihenni. Egy ilyen út során az ember nemcsak fizikailag, hanem pszichikailag is elfárad. Egy hét után azonban már elég frissnek érzem magam. Érdekes, hogy Brazíliában vala­mivel könnyebben ment az átál­lás. — Tudomásom szerint Brazí­liában nincs nagy tél, pillanat­nyilag milyen az időjárás Sao Paolóban? — Hát igen, Sao Paolóban 36 fokos hőmérséklettel most tom­bol a tavasz. A természet zöld, élénkebb színre váltott. Egyelőre mi sem panaszkodhatunk a télre. — Az érdekelne elsősorban, hogy László atya miként került éppen Brazíliába? — Kárpáti László már ötödik éve egy misszionárius rend, az Isten Ige Társasága (SVD) tagja. Az első küldetésekor 3 évet Íror­szágban töltött. Ott egy plébánián dolgozott és a gyermekekkel fog­lalkozott. Egyébként már most, a beszélgetésünk elején el kell mondanom, hogy László atya végtelenül gyermekcentrikus, nagyon szeret és ami fontos, tud is a fiatalokkal, kicsinyekkeLfog- lalkozni. Az írországi küldetés után, ’94 augusztusa és ’95 janu­árja között Békéscsabán, szülő­városában pihent és töltődött fel az újabb kihívásokra, megméret­tetésekre. Ezután elöljárói Brazí­liába küldték, és ő örömmel tett eleget a felkérésnek. Brazíliában, ebben az igencsak szélsőséges országban azután több misszio­náriusi lehetősége is adódott, vé­gül is az utcagyerekekkel való foglalkozást választotta. Először a fővárosba, Brazíliába került, ahol a nyelvet tanulta, közben megismerkedett az ottani embe­rek mentalitásával, vagyis magá­val az országgal. Az „alkalmaz­kodás” fél évig tartott. Ezt követően egy Sao Paoló-i perifé­rián lévő plébániába került. Itt azonnal a gyermekekkel és csa­ládjaikkal kezdett el foglalkozni, ez a tevékenysége is fél évig tar­tott. Majd ezután a „valódi” kül­detéseként az utcagyerekekre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. Az előző lakhelyéül szolgáló plé­bániát elhagyta és három misszi­onáriusi társával egy kis házat bérel Sao Paolo Szent Balázs nevű negyedében. László atya társai közül az egyik indiai, ő az AIDS-esekkel, egy brazil atya az utca népének informálásával, új­ságok, kiadványok, ismeretter­jesztő anyagok teijesztésével, a harmadik társ pedig börtön- pasztorációval foglalkozik. Sao Paolóban megközelítőleg 4500- 5000-re tehető az utcagyerekek száma, László atya „nyilvántar­tásában” közel 400 ilyen fiatal található. —Milyen tevékenységi körök­ből tevődnek össze a foglalkozá­sok? — Az igazsághoz tartozik, hogy csak nagyon nehezen lehet az utcagyerekek közelébe férkőzni, és nem csak fizikai érte­lemben. Vadócok, bizalmatlanok az idegennel szemben, az utca ilyenre „neveli” őket. Ezért aztán a bizalmuk megnyeréséhez időre van szükség. Viszonylag hosszú idő elteltével válik csak „meghit­té” a kapcsolat. Tudni kell, hogy ezek a gyerekek, de legalábbis a többségük teste tele van feké­lyekkel, sebekkel, amelyeket László atya kezelésbe vesz. Va­lójában ez a „szülői” gondosko­dás győzi meg a gyerekeket, hogy jobb belátásra térjenek. Ezután egyfajta barátság alakul ki közöt­tük, ennek egyik jellemzője, hogy elkezdenek beszélgetni. Ilyenkor lehet esetleg meggyőzni őket arról, hogy szakítsanak ez­zel az életformával, ha olykor­olykor csak ideiglenes jelleggel is. Általában egy-két napos ki­rándulásra, táborozásra szoktak elmenni, de tudni kell, hogy a rövid „kirándulások” után a gye­rekek, sajnos, visszakerülnek életük régi színhelyére. Ezért László atya elsősorban azt szeret­né elérni, hogy legyen egy önálló házuk a városban vagy inkább azon kívül. Ott aztán mód nyílna arra, hogy a gyerekek szakítsa­nak a régi beidegződéssel, kör­nyezettel. Jelen pillanatban ezek a gyerekek egytől egyig drogo­sok. Tehát a misszionáriusi kül­detés célja kiragadni na gyerme­keket környezetükből, a másik cél lenne a megelőzés. Nyomor- negyedekből kerülnek ide a meg­élhetési viszonyok, illetve a gyenge, deviáns családi háttér miatt. Említésre méltó tény, hogy nemcsak ezek a gyerekek vannak veszélyben, hanem a nagyváros forgatagában élők is, akik szintén rossz családi háttérrel és lélek nélkül élnek. — Elutazása előtt bizonyára volt elképzelése arról, hogy hová megy. Nos, a szembesülés után talált-e lényegbeli különbséget? — Évekkel ezelőtt nagyon so­kat dolgoztam László atyával. Amikor aztán kettévált utunk, és ő misszionáriusként Brazíliába ke­rült, azt szerette volna elérni, hogy velem is megismertesse az ottani életet. Annál is inkább, mert egykoron mindkettőnk álma Bra­zília volt, sokat beszélgettünk, ol­vastunk erről a latin-amerikai or­szágról. Aztán, hogy ő kikerült, természetesen ellátott információ­val, rendszeresen leveleztünk és telefonon beszélgettünk. E hiteles tájékoztatás ellenére is egyenesen megdöbbentem attól a képtől, amellyel megérkezésem után szembesültem. És ez nemcsak az utcagyerekekre vonatkozik, ha­nem magára az utca látványára is. Óriási szemét- és hulladékhegyek lépten-nyomon, az emberek gon­datlansága, a gyermekek ápolat- lansága egyenesen szíven üti az embert. Az újonnan érkező először igencsak viszolyog tőlük, aztán a gyerekek szemében felfe­dezi a szeretette vágyódás már- már ki alvadó tüzét, és amikor az ember nyakába kapaszkodnak, szinte egy csapásra elfelejtődik a piszok, a mocsok, esetleg a tetvek. És az ember elfelejti az előítéletét is... — Hogyan telik László atya egy napja? — Általában reggel 8 órakor vagy fél kilenckor elindul otthon­ról, és munkaidő nem lévén, álta­lában késő este, fél 11 tájékán érkezik haza. Az utcán étkezik, akkor és ott, ahol és amikor erre lehetősége nyílik. Az első dolga mindenekelőtt az, hogy felkeres­se az utcán éjszakázó „gyerme­keit”, akik a tereken, a híd vagy a viaduktok alatt töltik az éjszakát. Amennyiben a rendőrség egyál­talán hagyja őket, mert egy-egy razzia után a gyerekek szétszé­lednek, és csak nagy nehézségek árán lehet megtalálni őket. Ami­kor László atyá a gyerekekkel van, akkor sportol velük és köz­ben oktatja őket, de legfontosabb az, hogy szeretetben részesíti őket. Ez az ő esetükben hallatla­nul fontos dolog. Az est az utca­gyerekek számára a legfélelme­tesebb napszak, nagyon félnek az éjszakától, ezért is kábítószerez­nek, hogy ezáltal legyőzzék a fé­lelmüket. — Már idehaza mérlegelve a dolgokat, milyen eredményeket hozhat ez a misszionáriusi külde­tés? — Csak abban az esetben lesz az egésznek eredménye, ha a gyermekeket ki tudják ragadni a környezetükből. Egyébként e célnak a megvalósítására reális esély mutatkozik. Brazíliában nagyon sok olyan projekt műkö­dik, amely a gyermekek felemel­kedésével foglalkozik. Ezeket a projekteket európai, illetve ame­rikai cégek finanszírozzák. A cél, mint már említettem, egy ház megvétele, de legalábbis bérlése. László atya projektje a Fű szaga fedőnevet viseli, amelyben dokumentálta az el­képzeléseit, céljait, hogy a gyer­mekek ne a drog, hanem a termé­szet friss illatát szívják be. — Előreláthatólag meddig fog László atya Brazíliában tevé­kenykedni? — A tervek szerint ’98 tava­száig szól a küldetése. De termé­szetesen, amennyiben az ő pro­jektje jól „startol”, beindul, és értelmét látja annak, hogy marad­jon, akkor továbbra is ott fog dol­gozni. Ha azonban a sors más­képpen „rendelkezik”, akkor to­vábblép. A beszélgetést követően lel­ki szemeim előtt zavaros kép lebegett: brazil csodacsatár a futballpályán, rongyos, piszkos gyerek az utcán. Ámikor Szeblák Tamástól megkérdez­tem, hogy tudnak-e focizni a brazil utcagyerekek, elmoso­lyodott és azt mondta, hogy káprázatosak, a középiskolások pedig a mi válogatottunk szint­jén kergetik a labdát. Ekkor én is elmosolyodva csettintettem, hiába, a brazil foci. Aztán kissé restellkedve gondoltam arra, hogy a Sao Paoló-i nyomorne­gyedben, különösen az éjszakai órákban a gyermekeket nem kápráztatják el a karnevál fé­nyei. De reméljük, László atya „támogatásával” egyszer a többségnek igen is felragyog a „nap”, és nem kell félniük a sötét éjszakában. Bernát Nándor KING Fish thaiföldi f 997. JANUÁR 13- 1 S-iy GYERMELYI Spagetti 500g 92.-Ft GYERMELYI Nagykocka 500g 92.-Ft MAGGI Májgombócleves 68g 76.-Ft NESTLÉ „Szerencsi" Boci tejcsoko­ládé 50g 58.-Ft OLYMPOS Citromlé 0,5l 65.-Ft KECSKEMÉTI Csemege uborka 350g 145.-Ft KECSKEMÉTI Őszibarack dzsem 63% 460g 125,-Ft OTTHON kávékeverék 200g 149.-Ft PICKWICK eperízű tea filteres 159.-Ft ORSI kempingkrém 65g 35.-Ft MACI kávékivonat 250g 213.-Ft SIÓ Kajszibarack ivóié ll 105.-Ft KNORR Tyúkhúsleves csigatésztával 59g 58.-Ft KNORR Tyúkhúsleves kocka 66g ól .-Ft KNORR Paradicsom alia Bolognese alap 62g 79.-Ft UPTON Green Label tea 25x1,5g 121 .-Ft GLOBUS Különleges vagdaltnús 130g 62.-Ft DELMA margarin csészés 500 g 139.-Ft GYŐRI ÉDES 200g 82-Ft NEGRO mentol 200g 87.-Ft KÉK Duna tejnugát mártott kakaós töjtött ostya 33g 25.-Ft KÉK Duna étnugát mártott kakaós töltött ostya 33g 25,-Ft mindenhol ott vagyunk KARAVÁN őrölt vákumos kávé 250g 299,-Ft DOMESTOS Star 500ml 149,-Ft SIGNAL Global fogkrém 75ml 235.-Ft SUNLICHT utántöltő 500ml 167,-Ft BIP öblítő laguna, romantikus, egzo­tikus 500ml 79.-Ft/db. NÁRCISZ papírzsebkendő 1 csomag 10db-os 10.-Ft ATRIX kézkrém 60ml 129.-Ft DOSIA mosópor ut. 2,4kg 465.-Ft SAFEGUARD szappan fehér, zöld, beige 100g 91 .-Ft/db. RICOLAN Dália vatta 200g 147-Ft CREPTO WC papír 2 tek. 46.-Ft/cs. KING Fish thaiföldi paradicsomos szar­dínia 120 g c<m

Next

/
Thumbnails
Contents