Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-11-12 / 9. szám

1997. január 11-12., szombat-vasárnap VILAGTUKOR fcBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Jelcin tüdőgyulladása Ellentmondásosak voltak a hírek pénteken a tüdőgyulladással kórházban kezelt Borisz Jelcin orosz elnök állapotára vonatko­zóan. Kezelőorvosa szerint mintegy három hétre van szük­sége a betegség utáni felépülés­hez. Az Eho Moszkvi moszkvai rádióállomás orvosi forrásra hi­vatkozva azt közölte pénteken, hogy az elnöknek közepesen sú­lyos kétoldali tüdőgyulladása van. Az elnöki sajtószolgálat nem erősítette meg, de nem is cá­folta a hírt. A hivatalos közle­ményből az derült ki, hogy Jelcin állapotában egyelőre nem állt be fordulópontot jelentő javulás. Miközben Bili Clinton amerikai elnök jobbulást kívánt az orosz államfőnek, a világsajtó máris elkezdte a találgatásokat a kremlbeli örökösödésről. * Eltűnt Franjo Tudj man hor- vát köztársasági elnök a zágrábi televízió képernyőjéről, a rádió híradásaiból, a kormánypárti horvát lapok hasábjairól. A horvát ellenzéki sajtó szerint a rákban szenvedő Tudjman már csak alig féléves aktív politikai szerepvállalásra számíthat, na­ponta infúzióval kezelik, vért kap, hogy lassítsák súlyveszté­sének ütemét. Újabb megbeszélést folytatott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Dennis Ross amerikai békeközvetítővel, azt követően, hogy Tel-Avivban hosszú idő óta ismét pokolgé­pes robbantások voltak. A kor­mányfő, aki meglátogatta a se­besülteket a kórházban, kijelen­tette: „rendkívüli szigorral fog­nak eljárni”, ha bebizonyoso­dik, hogy a robbantásokat a pa­lesztin autonóm területről érke­zett merénylők követték el. Megkezdődött a Ramadán, a muzulmán böjti hónap. Ez alatt az igazhitűek pirkadattól nap­lementéig nem ehetnek, nem ihatnak és nem is dohányozhat­nak, a tilalom alól csak a gyer­mekek, a terhes anyák és az öregek mentesülhetnek. Törökország csapást mér - az amerikai figyelmeztetés elle­nére is - a ciprusi görögök új rakétarendszerére, ha Nicosia hozzáfog annak hadrendbe állí­tásához, erősítette meg az anka­rai külügyminiszter. Négy lövés hallatszott pénte­ken hajnalban a limai japán nagyköveti rezidencia épületé­ből, ahol a Túpac Amaru For­radalmi Mozgalom gerillái de­cember 17. óta tartják fogva tú­szaikat. A rezidenciát körül­vevő rendőrök azonnal elfoglal­ták tüzelőállásaikat, de a továb­biakban semmi sem történt. Demonstráció a szófiai parlament körül. A mintegy 20 ezer tüntető a jövőre esedékes általános választások előrehozatalát követelte. Az ellenzéki megmozdulás résztve­vői összecsaptak a rendőrökkel. A sebesültek számát tízre becsülik. fotó: feb/reuter Ózonkárosító gázzal is üzletel az orosz maffia Kína és India növeli a freontermelést Az amerikai határ- és vámőrség a floridai partoknál nem­csak a kábítószercsempészeket tünteti ki figyelmével. A kü­lönlegesen felszerelt személyzet igyekszik megakadályozni a freongázok, azaz a klórfluorkarbonátok becsempészését is. A sok éve használt vegyület súlyosan károsítja a Föld lég­körét védő ózonréteget. Ezért a freongázok gyártásának, al­kalmazásának fokozatos eltil­tása végett tavaly nemzetközi egyezmény született. A szer­ződést azonban sokan nem tartják meg. A légkondicio­náló berendezések átállítása ózont nem károsító anyagra ugyanis igen költséges. Két nagy termelőnek, In­diának és Kínának 2010-ig le kellene állnia az ózonromboló gáz előállításával, de az elmúlt évben mindkét ország draszti­kusan megnövelte a termelé­sét. Oroszországnak az egyezmény értelmében már tavaly le kellett volna állnia a freongyártással, de hallani sem akar róla. Hivatalosan évi 57 000 tonnás termelésével a világ legnagyobb exportőrei­nek egyike. Hírek szerint az orosz maffia ezen a területen is megvetette a lábát. S amíg világszerte alkalmazzák a régi, ózonkárosító vegyületet, meg is találják számításukat: a freont helyettesítő, környezet­kímélő, ám drágább anyagból kevesebb fogy. Ez ellen pedig a védekezés nem könnyű, a vásárlók ugyanis nem tudják megállapítani, hogy az adott anyag illegális forrásból szár­mazik-e, vagy sem. Az egyetlen megoldás a to­tális védekezés, amelynek egyik formáját épp a miami vámosok vezették be leg­utóbb: az Európából érkező hajók szállítmányait olyan kü­lönleges mérőberendezésekkel vizsgálják át, amelyek szinte másodpercek alatt kimutatják a csomagok vegyianyag-tar- talmát. (gyulay-heltai) Autók, ka egymásra találnak. Spanyolországban, a Cadiztól nem messze lévő Gua- dalporcun folyó a viharos szél és eső következtében kilépett medréből. A vízár és az iszap sú­lyos károkat okozott a városban is. fotó: feb/reuter A diákok Belgrad szívében Az ENSZ főtitkára békés megoldást sürget Belgrádban a tüntető diákok péntekre virradóra elindul­tak a belváros felé, miután a rohamrendőrség visszavonult állásaiból. Mirko Marjanovic szerb mi­niszterelnök nem fogadta a no­vemberi szerbiai helyhatósági választások eredeti eredmé­nyeinek elismerését követelő belgrádi egyetemisták küldött­ségét, ám a csaknem két hó­napja nap mint nap tüntető diá­kok elégedettnek mondták ma­gukat, mert mégis átadhatták levelüket, amelyben az utcára vezényelt rohamrendőrök visz- szavonását kérik. A rendőrkordon átmeneti visszavonására azután került sor, hogy csütörtök dél óta a diákok folyamatosan ellenkor­dont állítottak a rendőrökkel szemben, s közölték: addig nem mennek el, amíg a rendőrök az utcán maradnak. Kofi Annan, az ENSZ főtit­kára a jogállamiság és a de­mokrácia elveinek megtartására hívta fel a szerbiai politikai erőket, s bízik abban, hogy az érintett feleknek sikerül meg­nyugtató megoldást találniuk a tavaly novemberi szerbiai helyhatósági választások után kialakult válságra-jelentette ki pénteken Suzan Manuel, az ENSZ belgrádi szóvivője. Jacques Klein, a Horvátor­szághoz visszacsatolandó, ám még szerb megszállás alatt lévő területeken létrehozott átmeneti ENSZ-kormányzat vezetője azt szeretné, ha a horvátországi vá­lasztásokkal egyidejűleg, már­ciusban rendeznék meg a hely- hatósági választásokat. Százmillió dollárt fizet a Volkswagen Elásták a csatabárdot Megegyezés született az év­század botrányának titulált Volkswagen-General Motors vitában: a felek peren kívül megegyeztek. A Volkswagen meglehetősen kemény feltételeket fogadott el: 100 millió dollárt fizet a GM- nek és németországi leányválla­latának, az Adam Opelnek. Emellett kötelezettséget vállalt arra, hogy a következő hét év­ben további egymilliárd dollár értékben vásárol autóalkatré­szeket a GM-től. A megállapodás fejében a GM visszavonja a Volkswagen ellen (amerikai bíróságokon) megindított pereit. Továbbra is érvényben marad viszont a né­metországi bűnvádi feljelentés azzal az emberrel szemben, aki miatt a botrány kipattant. Jósé Ignacio López korábban a GM vezető munkatársa volt, majd egy hirtelen váltással át­igazolt a VW-hez. A férfit ipari kémkedéssel vádolták meg. A történethez tartozik, hogy a spanyol származású López, aki a GM európai érdekeltsége­inél kezdte karrierjét, a cég det­roiti székhelyén valóságos le­gendává vált: minden korábbi próbálkozónál erőteljesebben tudta lefaragni a betegeskedő GM költségeit. A jól értesültek szerint a megállapodás kizárja, hogy López 2000-ig „bármilyen funkcióban” tevékenykedjék a VW-nál. Ez bizony ellentmond Ferdinand Piech VW-főnök ál­lításának, aki szerint a gyár visszavárja a lemondásra kény­szerült kereskedelmi igazgatót. Ferenczy Europress Láthatatlan szemek figyelték a határt Tolószékes csempész 71 éves embercsempészt fülel­tek le az osztrák-bajor hatá­ron. Az iráni asszony három személyt akart Németor­szágba juttatni. A Londonban élő mozgássérült hölgy ravasz tervet eszelt ki. Egy iráni férfi és holland barát­nője Salzburgból gépkocsival vitte a Németországba igyekvő három afgánt a zöld határra, Passau térségébe. Miközben a férfiak gyalog igyekeztek át a látszólag őrizetlen határon, a párocska pár száz méterrel odébb átlépésre jelentkezett a passau-mariahilfi átkelőn, hogy percek múltán a szökevé­nyeket fölvehesse a kocsijába. Csakhogy mesterkedéseiket a hatóság emberei kifigyelték. Az igazoltatáskor kiderült: az iráni-holland kettős egy kö­zeli garázsban bérelte az em­bercsempészéshez használt au­tót. Az autókölcsönző nem volt más, mint az idős hölgy, aki munkatársával együtt már tü­relmetlenül várta a három af­gánt és segítőik érkezését. He­lyettük azonban a nyomozók jöttek. A szerepek és a személyazo­nosságok tisztázása, a történtek jegyzőkönyvezése után a Hol­landiába igyekvő három afgánt visszatoloncolták Ausztriába. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Kurt Russell Balázsovits Edit, a tökéletes másolat Banderasnak van mit elrendeznie Erdész Falkenauban - Christian Wolff A 100 Folk Celsius Amerikában ünnepelt Meg Ryan a hadszíntéren Tvr-hét - a műsorújság Baitúerosnak ralisait sitériítentle Efeers Faíteaauíiau - Christian WoJfS a 100 Folk Celsius Amerikában ünnepelt MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című napilapot példányban a következő címre: Név: Cím: D D D D ....................................................................................................................utca ....................sz. A z előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban □ készpénzzel □ folyószámláról 1 hónapra 695 Ft — (megtakarítás 192 Ft) □ 1 negyedévre 2085 Ft — (megtakarítás 576 Ft) □ aláírás A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni.

Next

/
Thumbnails
Contents