Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-07-08 / 286. szám

1996. december 7-8., szombat-vasárnap Királygyilkosságok Magyarországon (36.) Az utolsó Habsburg-király titokzatos halála Mellőztük, mint vizsgálódásunk szemszögéből számunkra érdektelent, a Habsburg királyok halálának oknyomozását. Nem állhatjuk meg azonban, hogy — hacsak pár szóban is — ki ne térjünk az utolsó Habsburg-király, IV. Károly (1916—1918) halálára. Tragikus világ, tragikus ország tragikus királya IV. Károly. Világpusztulásban, az első világöldöklés kellős közepén, 1916-ban kerül huszonkilenc éves ifjú emberként a magyar trónra és hat év múltán Negyedik Károly már halott. Nem akarunk illúziókat kelteni, de ez az utolsó Habsburg-király talán jóvátett volna valamit, mégpedig nem megigazulása, netántán magyarsze- retete, belső szándéka, akarata folytán, de mert mást nem tehetett volna: az irtózatos bukás kényszeríti rá ezt, mert a régi bűnutak mid a pokolba szakadtak. S hogy az nem szépítő hazugság — a területrablók dühe tanúsít­ja Két évvel trónra lépése után elűzték trónjáról. Újabb négy év után kiterítet­ték. Négy évvel a rettentő világkavaro­dás után, amelynek népgyilkos örvé­nyei, világpusztító forgószelei még napjainkra sem ültek el. Harmincöt éves trónj afosztott királyként miért kel elpusztulnia? Mérhetetlenül sokat ár­tottak a Habsburgok a magyaroknak: végpusztulás felé taszították „magyar királyokként” Magyarországot és a ma­gyar királyságot. Nem akarunk illúzió­kat kelteni, de ez az utolsó Habsburg- király talán jóvátett volna valamit, mégpedig nem megigazulása, netántán magyarszeretete, belső szándéka, aka­rata folytán, de mert mást nem tehetett volna: az irtózatos bukás kényszeríti rá ezt, mert a régi bűnutak mid a pokolba szakadtak. S hogy az nem szépítő ha­zugság — a területrablók dühe tanúsít­ja. Renitens király volt ez a Negyedik Károly. Nem nyugodott bele magyar trónja elvesztésébe. Kétszer is vissza­tért, szomorú bohózatba illő nevetséges csapattal, hogy visszaszerezze trónját és koronáját — egy egész félresiklott, elvadult világ ellenében. Kétszer is si­kertelen puccskísérletet hajtott végre ez a Negyedik Károly. Kétszer is vissza­űzték. Próbálkozásának hírére fölboly- dultak a világpusztulás haszonlesői és haszonélvezői. Tiltakozott a bűnösök szövetsége. A kisantant háborúval fenyegetőzött,'jóllehet, fennen hirdeti minden világelv, világfórum: minden népnek, országnak elemi joga, hogy milyen államformában kíván élni. Sok gondot okozott Negyedik Károly a bű­nösöknek, a trianoni világbűntény ré­szeseinek és felelőseinek. Negyedik Károly a két puccskísérletével, ha mást nem, azt bebizonyította, hogy szófoga- datlan, renitens király ő. Renitens király volt. Milyen érdekes: Ferenc József a hosszú „boldog békeidőben” hatvan­nyolc kerek esztendeig uralkodott és 86 esztendőt élet meg. Negyedik Károly meg, aki a véres nagy világszakadék közepén lépett az agg király örökébe, két évet is alig ért meg a trónon, s mihelyt befejeződött a nyílt színi világ­háború, hogy átadja helyét a még pusz- títóbb békeálcásnak; 1918-ban Negye­dik Károly királyságát is elhordták a szelek. Ki mert volna lázadni a csalásra, hamisításra, megvesztegetésre épült szörnyű diktátumok ellen? Negyedik Károly vissza akart állíta­ni valamit: csak a trónját akarta. Elfog­ták, őrizetbe vették, s a győztes Antant Madeira szigetére internálta. Itt rövide­sen —1922. április 1-jén — harmincöt éves korában elhunyt az akadékoskodó király. Hogyan s mint? Kivizsgálásra vár. Bizonyos körök halálának hírére megkönnyebbültek. Noha tudni kelle­ne: a világ sorsa nem egy emberen fo­rog, a bűn hatalma véges, s a világfolya­matok mélyáramai előbb vagy utóbb maguknak utat törnek. (A szöveg Grandpierre K. Endre: Ki­rálygyilkosságok című könyve alapján készült.) * „Királygyilkosságok”— sorozatunk ezzel véget ért. Számos olvasónk érdeklődött afelől, hogy hol szerez­hetné be a sorozat forrásául szolgáló könyvet. Nos, a következő címen: Titokfejtő Könyv- és Lapkiadó Bu­dapest, 1091. Üllői út 19. Tel: 218 01 67. fehéren Megállt az óra? Van már húsz éve annak, hogy a következő történet megesett velem. Székely barátommal jártuk Erdélyt, s oda vagy visszafelé menet—ki tudja már(?)—megálltunk Tordán. Megnézni a házat, ahol Petőfi Segesvárra menet elvált övéitől, utána meg kiruccanni a hasadékhoz. Eléggé elhanyagolt volt a nagy látványosság, az utakat benőtte a gaz, a hidakat az isteni gondviselés óvta a leszakadástól. Félúton járhattunk a meredek sziklafalak között, amikor utolért bennünket egy román munkásember. Nem félig román, egészen az. A kabánából jött, borért ugrott át oda, a hasadékon keresztül. Hazafelé tartott már, kissé spiccesen, hóna alatt a csordultig töltött kétliteres fiaskóval. A bor tette, vagy sem, emberünk meghívott magához, látogassuk meg tordai házát. Nem részletezem a dolgot, az invitálást elfogadtuk. Azóta sem ettem olyan szalonnát, mint ott, s a borospoharat is sűrűn emelgettük természetesen a román-magyar barátságot éltetve. Mondhatnák — okkal — ez magánügy. Hogy mégsem, annak az új román államfő, Emil Constantinescu a Magyar Televíziónak adott múlt heti interjúja az oka. Az elnök szavai idézték fel bennem Tordát. Okosan, intelligensen, a megbékélés szándékát hangsúlyozva nyilatkozott Erdélyről, a magyarokról, a román— magyar kapcsolatokról. Hivatkozott arra, miként Nyugat-Európát a francia—német megbékélés emelte fel, úgy Kelet-Európa mo­torja a román—magyar megbékélés lehet. Közös a két ország felelőssége—mondta—, s azon lesz, hogy a kínálkozó történelmi lehetőséget ne szalasszuk el. Tudom, szép szavakban sosem volt hiány, ha a román—magyar viszonyról bármikor is szó esett. Ám Constantinescu majd nyolcvan év után most először nyújtott román baráti jobbja többnek néz ki üres színjátéknál. Némely hazai párt némely politikusa — az alapszerződés ratifikálásának elhalasztását követelve — mégis úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban. Mintha nem venné észre, Romániában változott a rendszer. Politikus uraimék! Megállt az óra, ideje lenne felhúzni! Árpási Zoltán Lisztértékesítési akció! Az Agrimill Rt. értesíti tisztelt partnere­it, a tisztelt vásárlókat, hogy 1996. de­cember 9-étől december 20-áig lisztérté­kesítési akciót szervez. A jelentős árengedményt biztosító vásárláshoz az alábbi Agrimill Rt. egységeknél várjuk Önöket: István malom Szarvas, malom Szeghalom, malom Orosháza, malom Gyula, malom Hamlet üzem Békéscsaba, Kórház u. 1. Szarvas, Rákóczi út 2. Szeghalom, Kinizsi u. 17. Orosháza, Kossuth u. 54. Gyula, Kiss Ernő u. 12. Békéscsaba, Ipari út 15. Gyomaendrőd raktár Gyomaendrőd, Kossuth u. 68. Kellemes ünnepeket kíván az Agrimill Rt.! Agrimill Rt. Békéscsaba III Egy nő, egy férfi és egy hamutálca Amikor ketten válnak, általában van egy harmadik is — kezdi a történetet elgondolkodva az ügyvéd —, ám ez nem azt jelenti, hogy a válás oka a hűtlenség, a hűtlenség lehet a következ­ménye is mindannak, ami a házasság­ban történik. Embertelenül nehéz tud lenni a házasság köteléke, két ember között évek hosszú során olyannyira elmérgesednek a dolgok, hogy gyűlöl­ködésük határtalan. Amikor válnak, sokszor azt is elviselhetetlennek tart­ják, hogy egymásra nézzenek. Utálkoz- nak, gyűlölködnek, évtizedek folya­mán felgyülemlett sérelmeket vagdos­nak egymás fejéhez. Igyekeztem kire- keszteni magam ügyfeleim életéből, kí­vülállóként szemlélni a sorsukat. Sike­rült is mindaddig, míg egy napon a barátom fordult hozzám azzal a kérés­sel, képviseljem az ügyét. Nem hittem a fülemnek. Ideális házaséletet éltek, azonos hullámhosszon voltak egész életükben, értelmiségiek, akik mindig szót értettek egymással. És ezúttal nem volt harmadik sem. Szerelemből házasodtak, jól éltek, gyermekeik is sikeres emberek lettek, és éppen azokban az ötvenes években voltak, amikor végre élvezhették volna a munkájukat és az életüket. Egy vasár­nap délután, ugyanúgy, mint más vasár­napokon, csendes nyugalomban kávéz­tak a nappaliban és beszélgettek. És ekkor kezdődött. András elvetette magát a fotelben és rágyújtott. Ildikó az alacsony asztal má­sik felén magazint lapozgatott, beszél­gettek. Az elmúlt hét munkájáról, a nagymama betegségéről. András átnyúlt az asztal másik felére a hamutartóért, és leverte a cigaretta végén lefelé pördülő hamut. A beszélgetés fonalát közösen szövögették tovább. Amikor az ujja be­gyét ismét a cigarettára helyezte, hogy belehamuzzon a tálcába, a tálca nem volt előtte. Nofene, gondolta, azt hittem, hogy az előbb magam elé vettem, és máris nyúlt érte az asztal túlsó felére. Közben halkan szövögették a beszélge­tés fonalát, a nagymamáról, a gyerekekről, ünnepekre nyilván együtt lesznek mindannyian, hiszen néhány na­pig nem dolgoznak. Alig pörcintette le a hamut, a felesége a tálca után nyúlt és visszatette a korábbi helyére. — Miért veszed el a hamutartót előlem? — kérdezte csaknem minden ingerültség nélkül. —Nagyon jól tudod, miért. — Nem tudom, és elvárom, hogy megmagyarázd — mondta András most már vészes nyugalommal. —Mert a hamutartónak itt a helye— bökött Ildikó határozottan az asztal túl­só sarkára. — Neked nem mindegy, hogy hol áll a hamutartó? — horkant fel a férj. — Nem mindegy és sohasem volt mindegy, csakhogy te erre fütyültél egész életedben. Mert ebben a házban igenis minden tárgynak megvan a maga helye, és azt akarom, hogy minden a saját helyén legyen. Világos? — A hamutartó helye ott van, ahol éppen dohányoznak! — érvelt most már emeltebb hangon a férj. Ildikó sze­me szikrázott. — Persze, mert neked egy életen át mindegy volt, mi a dolgok rendje, fü­tyültél rá. — Tán azt képzeled, hogy attól van rend a világban, hogy azt a kurva hamu­tartót elszeded előlem?! — Nem a hamutartóról van szó, ha­nem általában az élethez való viszonyu­lásodról, a trehányságodról, arról, hogy a kacatjaidat szerteszét hagyod, hogy megőrjítesz a rendetlenségeddel meg a nagyvonalúságoddal. — Még hogy én megőrjítelek? Je­gyezd meg magadnak, hogy én csak normális vagyok, de te egy neurotikus, kényszerképzetektől gyötört, beteges némber vagy, akinek csak az a fontos, hol áll az a rohadt hamutartó, és hogy a szőnyeg rojtjai párhuzamosan álljanak, én meg dögöljek meg a te hülye rende­zett világodban! — Dögölj meg a káoszban, amiben élni kívánsz! Éntőlem ne várd el többé, hogy utánad rakodjak, meg tűrjem a nihilizmusodat, a „megette a fene” stí­lusodat, kész csoda, hogy egyáltalán elviselnek a munkahelyeden! — őrjöngött Ildikó. — Még hogy engem? Inkább nézz magad köré, hogyan tetted tönkre az életünket a hülye, eszelős rendszerete- teddel, kérdezd meg a kollégáidat, mit gondolnak rólad meg a derékszögbe állított úgynevezett rendedről, amellyel mindannyiunkat nyomorgatsz! — Még hogy én nyomorgatlak ben­neteket, akiket egész életemben kiszol­gáltalak — pattant fel a feleség és a férj is, üvöltözve estek egymásnak, előkerült a régi szennyes, a húsz évvel ezelőtti nézeteltérések, sérelmek, meg­aláztatások, őrjöngve harcoltak egy­mással, mint az eszeveszett vadállatok. Egyszeriben az egész házasságuk a fonákjára fordult. Ildikó úgy érezte, és a férje fejéhez is vagdosta, hogy nem sze­rette igazán, a férj úgy vélte, hogy a felesé­ge hidegsége a rendszeretetéből fakad, mert azt sem tudta elviselni, hogy összegyűrődjön a lepedő az ágyon, a fele­ségnek eszébe jutott, hogy ifjú korukban hányszor esett neki a férje éppen akkor, amikor a legfáradtabb volt, mire András ordítozva vágta a fejéhez, miszerint attól volt örökké fáradt, hogy a lakást nyalogat­ta, ahelyett, hogy őt nyalogatta volna, amit minden rendes asszony megtett vol­na. Micsoda, hogy ő egy ilyen vadállatot nyalogasson? Még csak az hiányzott vol­na, sziszegte Ildikó, egy brutális vadálla­tot dédelgessen, aki egész életében az élvezeteken törte a fejét, a cigarettán, az italon meg az ágyon? Majd éppen! És a drága András azt is vegye tudomásul, hogy akkor is, amikor neki úgy tűnt, hogy kellemes vele az ágyban, akkor is csak fogcsikorgatva viselte el a lihegését, adta meg a halálos döfést házasságuknak Ildi­kó. És András sem maradt adós: nem képzeli tán az asszony, hogy ő odavolt azért az élvezetnek csúfolt nyomorúsá­gért, amelyet egy életen át volt kénytelen végiggüzülni. Mindent megtett az ügyvéd, hogy megbékéljenek egymással. Előszedte közös fiatalságuk fényképeit, esküvő, nászút, nyaralások, síelések, gyerme­kek születésnapja, iskolai ünnepségek, magyarázott, emlékeztetett, könyör- gött. Hasztalan. András és Ildikó 32 év házasság után elváltak. Mondhatni, egy hamutálca miatt. gombás

Next

/
Thumbnails
Contents