Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1996. december 6., péntek Geszti örömök, (m) Csaknem 150 geszti óvodás és iskolás gyermek örülhetett tegnap a Népjóléti Minisztérium égisze alatt működő Gyorssegély Alapítvány Mikulásának. Irázi István, az iskola igazgatója ugyanis a közelmúltban megpályázta az átmenetileg nehéz anyagi helyzetbe került családok, egyének megsegítésére létrehozott alapítvány legutóbbi pályázatát. A Télapó-ünnepséghez csomagonként 400 forintot nyert a falu oktatási intézménye. A csomagokat a helyi önkormányzat állította össze, de a Mikulás Budapestről érkezett. Vezetőségválasztás, (c) A kondorosi Magvető Gazdák Mezőgazdasági Szövetkezetében tartottak tegnap közgyűlést. A tisztségviselők beszámoltak itt az elmúlt négy év munkájáról, illetve a tagok az elkövetkezendő négyéves időszakra vezetőséget választottak. A szavazás eredményeként a Magszöv öttagú igazgatóságának elnöke továbbra is Maczik Mihály, a háromtagú felügyelő bizottságé pedig Kovács Pál. Szabadegyetem, (ö) Folytatódik a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium szabadegyeteme. December 6-án, ma 16.30 órakor, a gimnázium 105-ös termében dr. Erdész Adám történész—levéltáros előadását hallhatják az érdeklődők Polgárosodás tegnap és ma címmel. Vendégvárók, (r) „Legyen a vendégünk egy csésze teára” a kondorosi Polgári Olvasókör és az Idősek Napköziotthona ekképpen invitálja az érdeklődőket december 6-án 14 órára a közöségi házba. A csésze forró ital melléjó hangulatú beszélgetést, kellemes időtöltést ígérnek. Vevőtalálkozó, (t) A KITE Rt. Vetőmag-kereskedelmi üzletága és békéscsabai alközpontja ma délelőtt Békéscsabán vevőtalálkozón tájékoztatja ügyfeleit, a meghívott szakembereket a cég idei fajtakísérleteiről, valamint kukorica, napraforgó, burgonya fajta- és hibridajánlatairól. ÉTE-taggynlés.(t) Az Építéstudományi Egyesület Békés Megyei Csoportja ma 17 órakor Békéscsabán, a Garzon szálló dísztermében tartja éves taggyűlését és klubestjét. Hárommilliót raboltak. Két álarcos férfi csütörtökön elrabolta az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium dolgozóinak decemberi és 13. havi fizetését együttesen körülbelül 3 millió forintot. Az ismeretlen — 18-20 év körüli — elkövetők pisztollyal kényszerítették az iskola dolgozóit, hogy a földre hasaljanak, kezüket, lábukat megkötözték, szájukat bekötötték, majd a pénzzel elmenekültek. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a vizsgálatot. Egyelőre csend és nyugalom —pillanatkép a gyulavári híd lábánál tegnap délután FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Vízügyi vezetők Varsándon Áradásra a jelenlegi csapadékból eredően nem kell számítani —jelentette a román fél azon a rövid munkamegbeszélésen, amelyet tegnap délután tartottak a vízügyi vezetők Varsándon: Teofil Romocea nagyváradi vízügyi igazgató, Octavian Streng főmérnök és dr. Goda Péter, a KÖVIZIG igazgatója. A találkozón a kialakult hidrológiai helyzetet mérlegelték, majd a nagyváradi szakemberek arról adtak tájékoztatást, hogy Romániában befejeződtek a kiviteli munkák, és december 18-án megtörténik a műszaki átadása a honctői töltéserősítésnek, valamint a József Nádor malom- csatorna töltésrekonstrukciójának. A műszaki átadásra meginvitálták a gyulai vízügy képviselőit. Az árvizek és a helyreállítási munkák miatt elhalasztott „Kézfogások” rendezvényének lebonyolításáról is megegyezés született. A január első felére tervezett gyulai találkozóra a román fél tájékoztatása szerint tudományos szintű előadásokkal készülnek. A téma: a Körösökön kialakult árvíz természeti okai, és a helyreállítás, fejlesztés munkálatai romániai területen. T. I. Ajándékozás a befogadóállomáson Mikulás járt tegnap a Békéscsabai Menekültügyi és Migrációs Hivatal befogadóállomásán. Az adományozó Körös Print-Pack Nyomdaipari és Csomagolás- technikai Kft. jóvoltából mintegy harminc kisgyerek és tíz ötvenöt év fölötti idős személy számára állítottak össze Mikulás-csomagot — tudtuk meg Székely Bélától, a befogadóállomás igazgatójától. További huszonkét 7—18 év közötti gyermek, a budapesti Csodák Palotájába látogatott. A Mikulás szerepét immár hagyományosan Paulik László zenepedagógus alakította, aki egy rövid, zenés műsorral lépett színpadra szeretetet, melegséget árasztva a tábor lakói között. A hazájuktól, nem ritkán családjuktól, rokonaiktól távol élők számára nagyon fontos, hogy érezzék a törődést, az emberség parányi morzsáit életükben. A Kovács Mártonné nyugdíjas tanítónő vezetésével működő óvodások szintén rövid műsorral tették hangulatosabbá, emlékezetesebbé a Mikulás-ünnepséget. (Both) Az Ikarus komoly értéke a magyar gazdaságnak Csintalan Sándor, az MSZP országos elnökségének tagja tegnap Szeghalomra látogatott. A szocialista politikus délelőtt az Ikarus-Főnix Kft. szeghalmi üzemét tekintette meg, délután pedig a Sárrét Televízió stúdiójában sajtótájékoztatót tartott. Csintalan Sándor elmondta: Szeghalomra elsősorban az Ikarus-Főnix Kft. miatt érkezett, a mintegy 500 dolgozót foglalkoztató üzemmel kívánt megismerkedni. Azt túlzás lenne állítani, hogy az ott töltött idő alatt mindent tökéletesen felmért, ám az üzemben tapasztalt kedvező benyomásokat propagálni fogja. A politikus Széles Gáborral, az Ikarus országos vezetőjével a cég érdekében hasohlóan szeretne lobbyzni, mint tette azt korábban a Videoton mellett. Csintalan úgy látja: az Ikarus gyár komoly értéke a magyar gazdaságnak, ezért azt egyelőre nem kívánják külföldi tőkéseknek kiárusítani. Csintalan Sándor tegnap délután az MSZP országos elnökségi ülésére sietett. Lapunk ehhez kapcsolódó kérdésére, hogy az elnökségi ülés után várhatók-e újabb „fejhullások”, a politikus úgy nyilatkozott, hogy ő nem kezdeményez ilyet. Sőt, annak örülne, ha az elhúzódó személyi kérdésekben végre megoldások születnének. Nagyon szeretné, ha az új OTSH elnökének személyében már ezen az ülésen meg tudnának egyezni. Magyari Barna / Ev végi hajrá a parlamentben Békéscsabán, az MSZP városi irodájában tegnap sajtóbeszélgetést tartott Tóth Károly országgyűlési képviselő. A beszélgetésen a képviselő felvetette, hogy amennyiben igény van rá, az országgyűlésben folyó munkáról rendszeresen szeretné tájékoztatni a sajtó munkatársait. Ennek érdekében a parlament elé kerülő törvényjavaslatokat, előterjesztéseket, az országgyűlés havi munkaprogramját tudná a médiumok rendelkezésére bocsátani, hogy a törvényelőkészítés folyamatáról is pontos kép alakuljon ki a közvéleményben. A jövőben pedig, eltérve a szokásos sajtótájékoztatók hagyományaitól, inkább a kölcsönös beszélgetésre helyezné a hangsúlyt. Az országgyűlés decemberi programjáról elmondta, hogy a hátralévő kilenc ülésnapon előreláthatóan 35 előterjesztést tárgyal a testület. Többek között várhatóan december 19-ig megszületik a társadalombiztosítás 1997. évi költségvetése, de el kell fogadni az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló javaslatot és az 1997. évi költség- vetést is. A csődtörvény általános vitája is e hónapban kezdődik, és a benyújtott 30—40 módosító indítvány hosszas vitát sejtet. Ugyancsak ebben az évben kellene elfogadni a gyermekek jogairól szóló, a személyi jövedelemadó meghatározott részének közcélú felhasználását engedélyező és a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslatokat is. (y) / Érdekegyeztetés a helyi adókról (Folytatás az 1. oldalról) Czibula Zoltán, a KISOSZ jogi képviselője kérte: azok a kisvállalkozók, akiknek éves bevétele nem éri el a kétmillió forintot, ne fizessenek iparűzési adót. Ehhez a javaslathoz a jelenlévők többsége csatlakozott. Ezek után további alkudozások kezdődtek a mezőgazdasági dolgozók, vállalkozók érdekében. A döntés azonban nem itt születik meg, bár az itt elhangzott javaslatok eljutnak a képviselőkhöz, akik a rendelet végleges megalkotásánál lehetőségeikhez mérten figyelembe veszik azt. A. Gy. A román kormány adománya Tizennégyezer dollár értékű román nyelvű könyvet, videokazettát és más oktatási segédeszközt ajándékozott a román kormány a magyarországi románság különböző intézményeinek, az adományt a napokban vehették át a megajándékozottak. Az adományból a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola román tanszéke. a gyulai székhelyű országos román kisebbségi önkormányzat, a Körös-parti városban működő Nicolae Balcescu Román Gimnázium, valamint három Békés megyei nemzetiségi általános iskola, a battonyai, az eleki és a méhkeréki részesült. A román kormány ajándékával a magyar- országi románság nemzeti tudatának a megőrzéséhez szeretne hozzájárulni. Orgazda határőrök A'Szegedi Katonai Ügyészség orgazdaság, valamint hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádol hét battonyai határőrt. Az ügyészség befejezte a nyomozást az ügyben, s a vádiratot a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsának adja át — tájékoztatta az MTI munkatársát Hegyes Tibor alezredes, katonai ügyész. A battonyai határátkelő útlevélkezelő határőrei a múlt év októberétől ez év szeptemberéig — a vizsgálat megállapítása szerint — 14 lopott autót segítettek kijuttatni az országból. Az akciókat többnyire éjszaka bonyolították, amikor kisebb a forgalom, s csak egy-egy határőr kezelte az okmányokat. Egy autó illegális kijuttatásáért 2 ezer márka volt a jutalom. A 14 nyugati típusú személygépkocsi értéke meghaladta a 31 millió forintot. Az akciókban részt ve vő autótolvajokat még keresi a rendőrség. A határőrökkel kapcsolatba került civil közvetítők ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást, míg az előzetes letartóztatásban lévő határőröknek Szegeden kell majd a katonai tanács elé állniuk. „AZ ŐSZINTESÉG MINDIG TÚLMUTAT ÖNMAGÁN.” (Osvát Ernő) Ahol imádkoznak a beteg csoporttársért Isten szeretetére nevelnek, megismertetik a szép magyar beszédet Aki nem fizet, árverezést kockáztat Szent Miklós-napi ajándék A gyulai Gróza-parki görögkeleti templomot, melynek védőszentje Szent Miklós, a napokban belülről csinosítgatták. A templom nemrégiben kapott új bronz toronysüveget, aranyozták a rajta lévő gömböt és keresztet, most híres ikonosztá- zát törölgették, porolták le szakavatott kezek. Megoldották a templom fűtését is villamosfűtéssel, nyolc nagyteljesítményű hőtároló kályha beépítésével. Ezek a műemléki előírásoknak megfelelően tíz fokot meg nem haladó hőmérsékletet biztosítanak. Mindez Szent Miklós-napi ajándék az egyház híveinek — kaptuk a tájékoztatást a vikáriátusságon. A védőszent névnapja alkalmából istentiszteletet tartanak a templomban a szokásos időpontban. Sz. M. Mikulás, Mikulás, jöjj be hozzánk már — hívogatták énekükkel a gyermekek tegnap délelőtt a gyulai Apor Vilmos Katolikus Óvoda ablakából a piros ruhás, tanácstalan Mikulást. Öltözéke kissé más volt, mint az eddigi Télapóké, Mikulásoké: az övé piros püspöki miseruha, süveg mása, a kezében is püspöki pásztorbot. Szent Miklós püspök szerete- tét hozta és a szeretet ajándékát — mondta, megsimogatva a gyermekfejeket. Az óvodát augusztusban szentelte fel Gyulay Endre megyéspüspök. Szeptember elsejével 9 gyermek óvodai nevelését kezdték meg, ma 26an járnak ide — tudtuk meg Kiss Józsefné vezető óvónőtől. Az óvodában az oktatás-nevelés az országos program szerint folyik, a nevelésben azonban sajátos terv is érvényesül. Keresztény szellemben, Isten szeretetére nevelnek, megismertetik a szép magyar beszédet, a hagyományokat, előtérbe helyezik az erkölcsi értékeket. Jelenleg 3- tól 7 éves korig egy vegyes csoportban vannak a gyermekek, akik hetente két alkalommal hittanoktatásban is részesülnek. Jövőre két, kisebb létszámú csoportot szeretnének indítani, majd hármat, mivel ennyit a hely megenged. A jó cselekedetek gyakorlására krisztusi példákkal buzdítanak. Étkezés előtt, lefekvéskor imát mondanak, imádkoznak azért a csoporttársért, aki beteg, de édesanyjáért is, ha kórházba kerül. Családias légkör teremtődött. Szent Miklós követe nem csak ajándékot hozott. Maga köré gyűjtötte a kicsiket és mesélni kezdett. Kis-ázsiában a 300-as években élt egy jómódú kereskedőcsalád. Sokáig vártak gyermekre, állhatatosan imádkoztak, míg egyszer teljesült kívánságuk: megszületett Miklós... (Szőke) (Folytatás az 1. oldalról) _ nem fizetők ellen. A DÉGÁZ kéthónapos nem fizetés esetén megszünteti a szolgáltatást az egész lépcsőházban, és a folyamatosan nem fizetők miatt a lakásszövetkezet olyan helyzetbe kerülhet, hogy nem tudja a számlákat kiegyenlíteni. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni a becsületesen fizetők miatt. — Mennyire eredményesek az ilyen akciók? — Általában van eredmény, hiszen utána többen megpróbálják törleszteni a tartozásokat Ha ez mégsem történik meg, és a szolgáltatást sem tudtuk megszüntetni a lakásban, még egyszer próbálkozunk, utána a végrehajtónak már bírósági ítélettel joga van karhatalmat felhasználva kikötni a gázt. A nem fizetésekkel egyébként a lakó az ingatlan árverezését kockáztatja, hiszen a tartozások nem évülnek el és a nem fizetésekkel csak tovább halmozódnak. Mint megtudtuk, a lakásszövetkezet munkatársai a huszonhét lakásból csak egybe jutottak be — a többiek az előzetes értesítés ellenére sem voltak otthon —, ám a tulajdonos ott sem engedte meg kikapcsolni a gázt. A fűtés- és melegvíz-szolgáltatás megszüntetésével decemberben még egyszer megpróbálkozik majd a lakásszövetkezet, addig is a lépcsőházakban kitették, mely lakásokban nem fizetik a szolgáltatások díjait. K. A.