Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24-26 / 300. szám
RIPORT 1996. december 24-26., kedd-csiitörtök © Az ünnep egy kicsit meghittebb itt is Vége a munkaidőnek, szálláshelyére érkezett az egyik csoport Baracska. Alig ezerötszáz lélekszámú település Fejér megyében, a 70-es úton autóval félórányira a fővárostól. A falu nevét az utóbbi évtizedekben börtöne és annak rabgazdasága tette ismertté. A Velencei-tó mentén futó országúton egy útbaigazító táblán „Annamajor” áll. Csak az van vele tisztában, hogy hová vezet a bekötőút, akit várnak... A környéken élők közül mindenki tudja: a börtönnél, vagyis a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetnél vége a 2-3 kilométeres bekötőútnak. Rendezett, szinte biliárdasztal simaságú mezőgazdasági terület öleli át a vidéket. Aztán egyszer csak, a szolgálati lakások után feltűnik a sorompóval ellátott zord bejárat, s fegyveres őrök késztetik fékezésre, megállásra az idegent. Igazoltatás, majd a belépési engedély kiállítása után nyílik a sorompó, s az őr egykedvűen int:,,Mehet, már várják..." Gondozott parkon át vezet az út a főépülethez. Néhány szürke ruhás elítélt felügyelet nélkül teszi a dolgát. Amint elhaladok mellettük, vigyázzállásba vágják magukat, sapkájukat jobb kezükben tartva egyenként hangosan köszönnek. Illemből is visszaköszön az ember, igaz kicsit remegő hangon, miközben átvillan rajtam, hogy vajon hányán töltöttek itt hosszabb, rövidebb időt? A parancsnoki irodában Földi István százados, a mintegy 900 elítéltet befogadó baracskai börtön parancsnokhelyettese fogad. Fiatal ember, jóval innen még a negyvenen. Kis ismertetővel kezdjük a beszélgetést. A baracskai börtönt ’53-ban alapították, s mindhárom büntetési fokozat, így a fogház, majd a börtön és az azt követő legszigorúbb fegyház fokozat is megtalálható. A fokozatok között alapvető különbség az életrend meghatározottságában, az adható fenyítések és jutalmak, az úgynevezett kiétkezésre fordítható összeg nagyságában, látogató fogadásának lehetőségében, illetve a különböző kedvezményekben mutatkozik meg. A legenyhébb büntetési fokozatban az elítélteknek lakószobát kell biztosítania, szabdon mozoghatnak. Egy fokozattal szigorúbb a börtön, lakói meghatározott napirend szerint élnek, meghatározott időben zárják a zárkák ajtaját, s csak kíséret mellett közlekedhetnek. A legszigorúbb a fegyház, az e fokozatú büntetést töltők éjjel-nappal a bezárt zárkában tartózkodnak. A rácson túl is meghitt lehet a karácsony Az intézet elítéltjeinek összetétele nagyon heterogén, lakói eltérő bűncselekményekért kerültek elítélésre, nagyobb hányaduk roma származású, a rabok között a legkülönfélébb korúak, foglalkozásúak és végzettségűek találhatók. Több híresség is tölti itt kisebb- nagyobb szabadságvesztését, mint például az olajezredesek, az emlékezetes szajoli vasúti balesetért felelős váltóőr, de van itt színházi rendező, sőt újságíró kolléga is. Persze nem tétlenkednek az elítéltek, többségük, átlagosan 300-an az intézethez tartozó, 1057 hektáros „rabgazdaságban”, az Annamajori Kft.-ben, vagy a fővárosban meghatározott feladatokon dolgoznak — egy részük felügyelet nélkül. Mi tagadás önkéntelenül is megkérdezem: —Szökés? — Nálunk nem jellemző. Az idén egy szökésünk volt, néhány héttel szabadulása előtt lépett le egy elítélt. Alig 40 kilométerre jutott, s ez további hat hónappal hosszabbította meg büntetését — folytatja Földi István. Zászlós Tibor alezredes, az Annamajori Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a mezőgazdasági jellegű kft. éves árbevétele közelíti a félmilliárd forintot, mely pénz alapvetően a növénytermesztésből és az állattenyésztésből származik. Sertéstelepük évente több mint 6 ezer hízót bocsát ki, szarvasmarha-ágazatukat 420 fejőstehén és annak szaporulata adja, de van kertészetük, pékségük, vágóhídjuk, lótenyészetük és kisebb juhászatuk. S amire Baracskán büszkék: évekkel ezelőtt a Békés megyéből indult szakmunkásképzést sikerült meghonosítaniuk, vagyis a szakképzetlen elítéltek valamilyen mesterséget tanulhatnak, s az életben tudásukat hasznosíthatják, a „papíron” nem szerepel az, hogy azt hol és milyen körülmények között szerezte az illető. A rácson túlra Erős Levente — 41 éves, teológiai végzettségű — nevelő kíséretében indulok, akinek megszólítása „tanár úr”. Magas kerítések, szöges drótok, figyelmeztető táblák, rácsok korlátozzák mozgásukban az elítélteket, az őrtornyokból fegyvesres őrök figyelik minden léptüket. — Az elítéltek felnőtt emberek, sajnos értékrendjük elcsúszott. A helyes útra való visszatérésüket segítjük, mindenkinél más és más ennek a megközelítési módja. Vannak, akik nem érzik át bűnüknek a súlyát, ebben az elvetemült világban sikk lopni, csalni. Vannak, akik nem bűnözőként kerültek a börtönbe, s vannak első bűntényeseink, akik bánják tettüket, őket könnyebb visszavezetni a társadalomba. A kisstílű bűnözők már keményebb diónak számítanak, nem beszélve a megrögzött bűnelkövetőkről. — Ön bibliafoglalkozást is vezet a börtönben... — Hetente egyszer, másfél órát, de más egyházak is tartanak foglalkozásokat, istentiszteleteket. — Hányán vesznek részt ezeken a foglalkozásokon ? — Úgy 20—30-an. Nem kötelező, mindenki szabad akaratából jön a foglalkozásaimra. Nem manipulativ módszerekkel, s nem népszerű eszközökkel várjuk az elítélteket. Egyes felekezetek lelkészei gitárral, filmekkel felszerelkezve, mások hagyományos egyházi szolgáltatásokkal jönnek. Vannak könnyedebb hangvételű szolgáltatások is, azért, hogy mindenki megtalálhassa a saját vallásának megfelelő formát — hallom. Beszélgetésünket három Békés megyei elítélt kopogtatása szakítja félbe. Szabadon, felügyelet nélkül beszélgetünk. Pál — 42 éves — újkígyósi, súlyos testi sértésért kapott büntetést. A gazdaság sertéstelepén dolgozik. Amikor e sorok megjelennek, már szabadlábon lesz, december 21-én szabadul(t). — Nagyon várom már — mondja beszélgetőpartnerem, akit négy gyermeke vár otthon. S panaszkodik: a börtönbe vonulását követő napokban kirabolták lakását. Nem tudja, mi fogadja, mi vár rá otthon. — Nagy öröm lesz számomra az, hogy végre gyermekeimmel együtt lehetek. Ok nem tudják, hol vagyok. Rabkeresetemből Mikulásra is vettem nekik kisebb ajándékokat. Hogy hol töltjük a karácsonyt? Nem tudom... Itt bent az ünnepek előtt külön vásárlási lehetőség van, akik hozzájutnak egy-egy fenyőághoz, azok azzal díszítik a cellát, s a cellatársak kisebb meglepetésekkel ajándékozzák meg egymást. —Megbánta tettét? — Nem volt mit megbánnom. Nincs bosszú sem bennem. Inkább az bánt, hogy elítélésemmel legjobban gyermekeimet büntették. Ferenc—47 éves—az egyik békéscsabai kisszövetkezet elnöke és vezető tervezője volt. Csődbűntettért ítélték fogházbüntetésre, ő is a napokban szabadul(t). — Naponta 4 ezer forintért ültem. Örülök, hogy dolgozhatom, mert jobban telik az idő, olvasás mellett így is sok idő jut a gondolkodásra. Zárkózottá váltam, a zárkában nincs akivel értelmes dologról tudnék beszélgetni, ugyanis itt kisebbségben vagyunk. Sok elítélt nem tud sem írni, sem olvasni. De kitűnően számolnak... — emeli fel mutatóujját. — Milyen a börtönkarácsony, s milyen lesz az ünnep otthon? — Az ünnep épp olyan pihenőnap mint a hét vége. Csak egy kicsit meghittebb... Remélem, hogy ismét családi körben ünnepelek. A börtön vízválasztó az ember életében, nagyon sok házasság megy tönkre. Nem megyek sehová, mert megbélyegzett embernek érzem magamat, a családom is szégyenli a dolgot, nem tudom, kinek mondhatom el, hogy ilyen hosszú ideig hol is voltam, a borítékra nem szoktuk ráírni a feladót. Büntetett előéletűvé tettek azok, akik megválasztottak elnökké, s amikor jöttek a bajok, elfordultak tőlem, magamra hagytak. László — 54 éves — pedagógus. Lopásért ítélték el, feltételesen március derekán szabadulhat. — Korábban mindig családi körben töltöttem a karácsonyt, most a börtönben, az adott körülmények között ünnepelek majd. ■—Hogyan került börtönbe? — Először vagyok elítélve. Rendelésre loptam. Kellett a pénz az italra. —Sokat ivott? — Rengeteget, mindent, s mindenből a legolcsóbbat fogyasztottam. — Hogyan készülnek a karácsonyra? — Mindenki emberi módon várja az ünnepet, ami kicsit meg is lepett. A tizenkét személyes cellában kilencen vagyunk, s gondolom, egy-egy kávéra megvendégeljük egymást. —Hogyan jutott idáig? —Nem kívánok róla beszélni. —A fiatalok hogyan jutnak el a börtönig? — A rendszer hibája. A szülők éjt nappallá téve dolgoznak, nincs idejük nevelni gyermeküket, s akik hajlamosak a bűnöző életmódra, azokat a könnyű pénzszerzés is motiválja. Egyéni felméréseim szerint a fiatalok többségének esze ágában sincs megváltozni. —Várja a szabadulást? — Messze van még, egyelőre nem foglalkozom vele. —Szokott hazagondolni? — Természetesen, várom a csomagot. — S mielőtt tovább kérdeznék, hirtelen feláll, katonásan vigyázzba vágja magát és engedélyt kér a távozásra. Szürkületben lépek ki a rácson túlról. A reflektorok fényében egy-egy alak tűnik el az épületek között. Mennyi kisiklott élet, kettébe tört karrier folytatódik itt? S aztán kint mi lesz? Sok függ attól is, hogy a családi szálak és a baráti kötelékek mennyire erősek, hogyan állják ki az idők próbáját. Szekeres András
