Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-04 / 283. szám

«Sbékés megyei hírűi* ip MEGYEI KÖRKÉP 1996. december 4., szerda 11 Fűzfaültetés. (a) Az elmúlt hetekben nagy munkában voltak az Élővíz-csatorna megmentésé­ért alakult White-klub tagjai. Az év zárásaként a vízparton kiöregedett fák helyett fiatal fűzfákat ültetnek. A múlt héten Gyulán a Pikó András által felajánlott 50 darab fácskát ültették el a helyi kisgazdák segítségével. Tegnap pedig Békéscsabán a Jókai Utcai Általános Iskola diákjai (akik egyébként a klub által meghirdetett verseny helyi győztesei voltak ebben az esztendőben) szorgoskodtak a parton, és a White-klub által pályázatokon nyert összegből vásárolt fiatal fűzfákat ültették el fotó; lehoczky Péter Kilenc pályázat érkezett a várfürdő élére Mikulás-találkozó, (ö) A Máltai Szeretetszolgálat gyulai szervezetének jóvol­tából a Mikulással az idén is találkozhatnak a szülők a Mogyoróssy könyvtárban december 4-én, ma 10-től 13 óráig. A Mikulás ingyen el­viszi a megbeszélt címre a gyermekeknek a csomago­kat december 7-én. Hadirokkantuk, (m) A Sarkad térségi hadirok­kantak és hadiözvegyek szö­vetsége ma délután 13 óra 30-tól évzáró közgyűlést tart a sarkadi városházán. A megjelenteknek a helyi szö­vetség és az önkormányzat ajándékokat ad át. A közgyű­lés után az egybegyűltek megkoszorúzzák az első és a második világháborús em­lékműveket. Kézműves kiállítás, (n) A békéscsabai Belvárosi Ál­talános Iskola és Gimnázium első emeletén ma 10 órakor Zátonyiné Fazekas Erzsébet igazgató nyitja meg a kéz­műves kiállítást és vásárt. December 13-áig hétköz­napokon 8-tól 14 óráig látha­tóak az iskolai szakkör, az Életfa Alapítvány, Fehér Csaba tanár és a József Attila Általános Iskola szakkö­rének munkái, vásárolni 12 óráig lehet. Fogadóóra, (t) Dr. Sar- kadiné dr. Lukovics Éva or­szággyűlési képviselő foga­dóórát tart Békéscsabán, az SZDSZ Békés megyei irodá­jában — Szent István tér 10., emelet — 1996. december 5 - én, csütörtökön 14—15 órá­ig­Van ügyvezető, (i) A szeghalmi képviselők leg­utóbbi ülésükön elfogadták a Szeghalmi Városgazdálko­dási Kft. alapító okiratát. Ez­zel egy időben a kft. ügy­vezetőjévé Nagy Károlyt ne­vezték ki. Felborult, (t) Tegnap, a késő esti órákban Telekge­rendáson, a benzinkút mel­lett történt közúti baleset: fel­borult egy gépkocsi, veze­tője megsérült. Leégett, (t) Orosházán, a Táncsics utca 47. szám alatt tegnap reggel kigyulladt és leégett egy 7x8 méteres mel­léképület. Nyílt láng okozta a tüzet, a kár mintegy félmillió forint. Szarvason tegnap este riasztották a helyi tűzoltókat: a Bartók Béla utca 19. alatt egy lakatlan ház égett. (Folytatás az 1. oldalról) A közös vállalatba az önkor­mányzat a Kossuth utcában egy irodával szállt be eddig, ám az angolok még ezt sem vették igénybe, azt az első kapavágás után szándékoznak megnyitni. Az önkormányzat — melynek csak előnye származhat a kezdeményezésből — előtt több lehetőség áll arra nézve, hogy mit visz az üzletbe. Erről majd a képviselő-testület dönt. A legin­kább előtérben a békéscsabai repülőtér fejlesztési projektje áll, a várfürdő, a szabadidő- központ, az Almásy-kastély fej­lesztése későbbi terv. Az elké­(Folytatás az 1. oldalról) Galovicz Mihálytól, a megyei ön- kormányzat területfejlesztési osztályának helyettes vezetőjétől kértünk: — A három résztvevő utolsó közös egyeztetése szeptember 13-án Aradon volt. Az ott készült jegyzőkönyv rögzítette az elfoga­dott tíz magyar és négy román projektet. Nem sokkal azután el­küldtük a pályázatot Brüsszelbe, s az eredmény ismeretében most már elmondhatjuk, hogy az Unió támogatja a románok által megje­lölt közös komplex területfejlesz­tési tanulmány elkészítését, a petea-csengersimai határátkelő- hely modernizálását, az illegális bevándorlók átmeneti őrzését és ellátását szolgáló központ kiala­kítását Aradon, illetve a teljes program menedzsmentjét. A ha­tár innenső oldalán megfogalma­zott tervek a következők: a ma­gyar-román határrégió regionális fejlesztési koncepciójának a ki­dolgozása; a csengersimai ha­szült projekt nem került az ön- kormányzatnak pénzébe. Ünne­pélyes szerződéskötést tervez az angol fél az angol nagykövet részvételével. Dr. Albel Andor az ellenzéki megnyilvánulások nyomán úgy fogalmazott, ha el- szalasztanák a lehetőségeket a városban, azt is a szemükre vet­nék. A Várfürdő Kft. vezetői ál­láshelyére 9-en nyújtottak be pá­lyázatot, a napközi otthonos konyhára 2-en, a közüzemi vál­lalatéra 4-en. Hogy kik pályáz­tak a várfürdő élére, nem tudhat­tuk meg: a pályázókat szerdán az idegenforgalmi bizottság hall­gatja meg elsőként, s kérhetik, tárátkelő fejlesztése; a békéscsa­bai ipari park fejlesztésének első üteme; a Szabolcs megyei Csen- ger agrártechnológiai innovációs központja megvalósíthatósági ta­nulmányának elkészítése; a bé­késcsabai Körösi Csorna főisko­lában megvalósítandó nemzet­közi továbbképző központ; Eurorégiö tanulmányok központ­jának kialakítása a szegedi József Attila Tudományegyetemen; a Maros-hordalékkúp felszíni víz­pótlása és felszín alatti vízkészle­tének védelme; a Fehér-Körös ár­vízi helyzetének együttes értéke­lése; a Fekete-Körös, a Sebes- Körös és a Berettyó közti térség vízgazdálkodásának fejlesztése, illetve a Berettyó hidrológiai mo­nitoring rendszerének fejleszté­se. A következő lépés az lesz, hogy a finanszírozási szerződést el kell készítem az idei esztendő végén, vagy a jövő év elején. A program megvalósulásával kap­csolatban fontos tudni, hogy né­hány magyarországi projekt saját ne nevezzék meg személyüket a nyilvánosság előtt. Dr. Albel Andor a továbbiak­ban elmondta: pénteken a mű­emlékvédelmi hivatal képvise­lőivel tárgyaltak a vár műemlék- védelmi, múzeumi, színházi funkcióinak egyeztetéséről. Móga Sándort a műemlékvéde­lem megbízza terve átdolgozá­sával, hogy ne kerüljön pillér a várszínpadra. Ha sikerül ilyen, a nagy téráthidalás miatt megfe­lelő statikai tervet készíteni, an­nak elfogadásáról a tervtanács dönt. A megbeszélésen szó esett a Százéves cukrászda rekonst­rukciójáról is. Sz. M. pénzügyi hátterét az ígéretek sze­rint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, illetve a Környezetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztérium biztosítja. E hatalmas területet átfogó határmenti térségi közös program feladatainak megbeszélésére ma Battonyán asztalhoz ülnek az ér­dekeltek: Romulus Tasca Arad megyei alelnök, Cziszter Kál­mán, Arad megyei képviselő, Viorel Biscarianu, a természet- és vízminőségvédelmi iroda igaz­gatója, Gheorghe lonescu, a terü­letfejlesztési igazgatóság vezető- j e, Viorica Rotaru megyei műépí­tész, illetve a magyar szakembe­rek, dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyegyűlés alelnöke, Galovicz Mihály, Szelekovszky László me­gyei természetvédelmi felügyelő, Mochnács Pál területfejlesztési és Szikszói Csaba külügyi szak­értő, Pálinkás Lajos, a Kövizig helyettes vezetője, ésTöröklmre, az Átivizig képviseletében. L. E. Brüsszel támogatja a fejlesztési programot Vízkorlátozás a lakótelepen? Battonyáról többen is jelezték lapunknak tegnap este, hogy a 120 lakásos Molnár C. Pál-la- kótelepen 20 órakor — egy szeptemberi bírósági végzésre hivatkozva — a Dél-békési Vízművek Kft. megszünteti a vízszolgáltatást. A telefonálók elmondták, hogy kb. a lakások felében van egyedi vízóra, az ott élők érvényes szerződéssel rendelkező egyedi fogyasztók, s őket különösen sérti a váratla­nul bejelentett intézkedés. A lakók közlése szerint a kft. a jövőben csak a 6-8, illetve a 17-20 óra közötti időben bizto­sít vizet a lakótelepnek. Szeret­tük volna felhívni a kft. ügyvezetőjét, ő azonban elér­hetetlen volt telefonon. Elter­jedt, hogy a vízcsap elzárásá­hoz rendőrségi segítséget kér­tek, ezt azonban a helyi rend­őrőrs ügyeletese cáfolta. Pont­ban 20 órakor megjelent a kft. két szerelője. A lakók lapzárta­kor a vízművek ügyvezető­jével próbáltak kapcsolatba lépni, tisztázandó, hogy ki vállalja a felelősséget az eset­leges károkért. M. Gy. A Roccó torlódás miatt zárt Állítólag Gyulán, december 2- án, a Csabai úton lévő Rocco C + C élelmiszer raktáráruház nyitásának napján a rendőrség lezáratta a bejárati ajtót. Ä bentlévők felháborodásuknak adtak hangot, emlegetve, hogy kit zárjanak le a városban... Ä rendőrségen megtudtuk, nekik semmi közük nem volt az eset­hez, úgy vélték, torlódás lehe­tett... Tovább „nyomozva” ki­derült, az áruház bejáratát azért zárták le időnként, mert akko­ra volt az üzlet iránti érdek­lődés, hogy lépni sem lehetett. A kereskedelemben mások is követik ezt a gyakorlatot. To­vábbá nem a rendőrség, ha­nem a vámhivatal munkatár­sai jártak ott, akik rutin- ellenőrzést tartottak. A vám­hivatalnál ezt megerősítet­ték azzal, hogy jövedéki ellenőrzést tartottak. (ö) Együtt egymásért - Mezőhegyesen Mezőhegyesen a József Attila Általános Művelődési Köz­pont aulájában tegnap, decem­ber 3-án, a rokkantak világnap­ja alkalmából hirdették ki an­nak az irodalmi és rajzpályá­zatnak az eredményét, amelyet a helyi mozgáskorlátozottak egyesülete írt ki az általános iskola diákjainak. — A pályázattal a gondol­kodásmód formálása, a sérült emberek iránti előítéletek mér­séklése volt a célunk... Szeret­ném azt kérni a magam és a sorstársaim nevében, hogy mindig olyan megértő, együtt­érző és udvarias magatartást ta­núsítsatok a sérült emberekkel szemben, mint amilyet a raj­zokban és az írásokban megfo­galmaztatok — mondotta a gyermekekhez fordulva Robot - ka Mária egyesületi elnök, aki ezt követően okleveleket és szerény tárgyjutalmakat adott át a legeredményesebb pálya­munkák készítőinek. Az „Együtt egymásért” iro­dalmi pályázat első helyezettje az alsó tagozaton Marosvölgyi Dóra, különdíját kapott Nagy Réka, Hornok Gabriella és Domanovszki Bettina. A felső tagozaton az 5-6. osztályosok között I. Szabó András, II. Ko­vács Anita, DL Kecskeméti Káimen. Különdíjasok: Ert- mann Péter és Dunai Emese. A 7-8. osztályosok korcsoport­jában az első három helyet Gál Csaba, Balogh Kitti és Silye Mónika szerezte meg. Külön- díjat kaptak: Hurguly Dóra, Pintér Szabina, Németh Már­ta, Besenyei Éva, Molnár And­rea, Farkas Andrea és Kónya Éva. A rajzpályázat alsós győztesei: Nagy Beáta, Szabó Bálint ésMerlák Gábor. Külön­díjasok: Borók Vince, Seres Ág­nes, Baranyi Gabriella, Nagy Réka ésNagy Anikó. A felsősök közül a zsűri Tóth Annamária és Zámbori Eszter, valamint Felber Anna, Gyulai Évaés Ko­vács Georgina munkáját sorol­ta az I„ illetve a III. helyre. Má­sodik helyen Kulcsár István végzett. Pikert Ildikó, Balogh Elvira, Merlák Zsuzsanna, Kecskeméti Kármen, Csontos SzilviaésGál Gabriella külön- díjat kapott rajzaiért. M. Gy. „HAMAR MEGBÁNJA, AKI ELHAMARKODOTTAN ÍTÉL.” (Publilius Syrus) Egészségesen éld az életed! Tempus-ösztöndíjjal a világban Tájékoztató az adókártyákról Az APEH Békés Megyei Igazga­tósága felhívja az adózók figyel­mét, hogy akik nem kaptak adó- azonosító számot és jövedelem- szerző tevékenységet folytatnak, keressék fel a hivatalukat: Békés­csaba, Kinizsi u. 1 „ illetve kiren­deltségeiket: Szarvas, Szabadság u. 25—27„ Orosháza, Szabadság tér 3„ Szeghalom, Szabadság tér 4—8. Egyedi igény alapján ké­szül adókártya azok számára, akik valamilyen okból nem kap­tak, illetve idén léptek először munkába és lettek, jövedelemtu7 lajdonosok”. Az adóazonosító igényléséhez 9634. számú adat­lap kitöltése és a személyi igazol­vány szükséges. Az adójogsza­bályok 1997. január 1-jétől a leg­magasabb adókulcs alkalmazását írják elő az adókártyával nem rendelkezőknek! Tegnap délelőtt csaknem félezer diák várakozott a békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Közép­iskola könyvtártermében az in­tézmény és a megyei tisztiorvosi szolgálat közös rendezvényére, a középiskolás egészségnevelő programra. Az 1929-ben eredetileg is színházteremnek épült patinás nagyteremben Pap János, Bé­késcsaba polgármestere kö­szöntötte elsőként a diáksereget, majd dr. Kiss Viktória, a megyei tisztiorvosi szolgálat vezetője méltatta szakmailag a kezdemé­nyezés jelentőségét. A megnyi­tót követően húsz szekcióban vettek részt a diákok az orvosok, mentálhigiénikusok, egészség- ügyi szakemberek, szociális munkatársak szakmai előadá­sain, ahol a legaktuálisabb prob­lémákról (többek között a drog, dohányzás, alkoholizmus, egészséges életmód, szexuális élet, játékszenvedély) beszél­gettek. — A mi iskolánkban ugyan­úgy jelentkeznek az össztársa­dalmi családi, ifjúsági gondok, mint máshol — mondta Török Árpád igazgató. — Ezért nem elegendő, hogy a pedagógus csak oktasson, a fiatalok segítő­jének, lelki támaszának, kicsit pszichológusnak is lennie kell. Az osztályfőnöki órákon ugyan téma mindaz, amiről ma itt szó van, de ez az idő kevés. Minden lehetőséget fel kell használni a családias hangulat, a jó emberi, tanár-diák kapcsolat megterem­tésére. Itt ez a szép nagyterem, eddig is voltak sikeres rendezvé­nyeink, diszkók, tavaszi diákna­pok, gólyabálak, a jövőben gyakrabban szeretnénk a sza­badidős programok javára ki­használni. Az egészségügyi totót ered­ményesen megfejtők között holtversenyben álltak az élen Vámosi Attila, Filip Gábor és Firtos Lehel. A plakátpályázat kategóriáiban a legjobb helye­zést kapták: Nagy Hunor, Szőke Mihály, Kun János és Kulcsár Krisztián. A Tevan diáklányai­nak fittnesbemutatója osztatlan elismerést aratott. A sikeres egészségnevelő nap tanulsága­ként a tisztiorvosi szolgálat egészségnevelői más iskolák­ban is terveznek hasonló esemé­nyeket, a vízműsök ugyancsak készülnek a tavaszi diáknapo­kon szerepeltetni az egészség- nevelést. B. Zs. A DATE Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Kara részese a kelet-európai országok felsőoktatása fej­lesztését célzó Tempus-prog- ramnak. A szarvasi kar öt hallgatója töltötte az elmúlt félévet Tempus-ösztöndíjasként fran­cia, ír, brit és holland egyete­men. A tegnapi hallgatói és oktatói vitafórumon mérnök­jelöltként a külföldön szerzett tapasztalataikat osztották meg a hallgatósággal, mondták el azokat a következtetéseket, amelyeket megszívlelendő­nek tartanak saját iskolájuk­ban is. Bujdosó Mihály, aki Nagybritanniában járt, úgy ta­pasztalta a Harper Adams egyetemen sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakor­lati képzésre, mint idehaza. A farmer-gyakorlatok során szer­zett szakmai ismeret azonban nem párosul a megfelelő szin­tű elméleti tudással. A szarva­si főiskolás maga is több far­mon megfordult, így láthatta, hogy a brit állam komoly pénzzel támogatja a mezőgaz­dasági tevékenységet. Ekkép­pen lehetséges, hogy a farmok gépparkja korszerű, állatte­nyésztési, növénytermesztési technológiájuk fejlett. A me­zőgazdaság helyét, elismert­ségét jelzi az is, hogy maga a Harper Adams egyetem okta­tási feltételeiben, felszereltsé­gében túltesz valamennyi ma­gyar hasonló profilú iskolán. —r—

Next

/
Thumbnails
Contents