Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-19 / 296. szám

IV ZsarU ' 1996. december 19., csütörtök Meleg pillanatok a település rendőrei SZÁMÁRA Gáz van a zsadányi őrsön A zsadányi „gyújtogató”: dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke December 5-én Zsadány község története újabb mérföldkőhöz érkezett. Befejeződött a közsé­gig vezető és annak a területét behálózó vezetékes földgázcső­rendszer kiépítése. A teljes gáz­szolgáltatás megkezdését dr. Si­mon Imre, a megyei közgyűlés elnöke által — a zsadányi őrs épülete előtt —, ünnepélyes ke­retek között meggyújtott gáz­fáklya lángja jelezte. Ez a gáz­lánggyújtás nem csak a helybé­lieknek, hanem a zsadányi rendőrőrs dolgozóinak is je­lentős változást hozott az életé­be, hiszen az épület központi fűtésének vizét ezután (a széntü­zelésűt leváltva) automatikus üzemelésű gázkazán melegíti fel. A megyei főkapitányság gaz­dasági és ellátó osztálya két őrs —Elek és Zsadány—fűtésének a korszerűsítését határozta el elsősorban környezetvédelmi szempontok alapján, azonban egyelőre csak az egyiknek, a zsadányinak sikerült egy pályá­zat elnyerésével biztosítani az anyagi hátteret. A gázfűtés ugyan valamivel olcsóbb a szén­nél — az itt felesgessé vált sze­net egyébként az elekiek kapják meg —, de feleslegesen Zsadányban sem fognak fűteni. Az őrs fűthető helyiségei közül csak azokat kapcsolják be a fűtőrendszerbe, amelyekben na­ponta folyamatos munkát vé­geznek. F. L. Először gyújtják be a gázkazánt az őrsön, melyei Takács Zoltán őrsparancsnok is figyelemmel kísér fotó: fazekas László $ SUZUKI ÍJ SUZUKI KAMATMENTES RÉSZLETRE Amíg a készlet tstmrt. Je' várjon tovóhh? Nálunk használt autóját most új Suzukira cserélheti. Használt autóját a vételárba beszámítjuk, s az új autó árát kamatmentes részletekben törlesztheti. HASZNÁLJA K! EZT A KEDVEZŐ LEHETŐSÉGET, AMÍG MÉG NEM KÉSŐ! AMKKKK KFT. Békéscsaba. Szarvasi út 44. Orosháza. Kossuth u. 18. s Telefon: (66) 446-732. Telefon: (68) 811-233. | Gyulára IPArkodott a tagság fele Évzáró találkozó Gyulán Ha valaki azt hinné, hogy az IPA Békés megyei szervezete csüggedt rendőrök gyülekezete, hát alaposan téved... FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Lebilincselő Ezermester, (r) A kö­zelmúltban betörő járt a szarvasi Öntözési Kutatóin­tézet mérőházában. Az isme­retlen tettes az ott használa­tos hőtárolós kályhát szét­szerelte, hogy ellophassa a fűtőszálakat. A kár nyolcezer forint. Baltás betörő. (1) Lopás vétsé­gének alapos gyanúja miatt kez­deményezett eljárást a me­zőkovácsházi rendőrség isme­retlen tettes ellen, aki a Kinizsi utca egyik lakásába illetéktele­nül behatolt, és az udvaron levő fáskamrából eltulajdonított egy fűrészt, fejszét, baltát, reszelőt és egy kaszát. Álkulccsal.(cs) Egy oroshá­zi lakos feljelentést tett isme­retlen tettes ellen, aki decem­ber 12-én — feltehetően ál­kulccsal — bejutott Ond ut­cai lakásába, délelőtt 9 óra 30 perc és 11 óra között. Az el­tulajdonított készpénz ösz- szege 130 ezer forint. Vitt, amit látott. (1) Mező- kovácsházán betöréses lo­pás alapos gyanúja miatt in­dítottak nyomozást azon is­meretlen tettes ellen, aki de­cember 5-éré virradóan a Kodály utcában az ablak be­törésével behatolt az egyik lakás nyárikonyhájába, és onnan több tárggyal távo­zott. Többek között eltűnt egy Videoton rádiós magnó, s hiányzik 15 kg sertéshús, valamint többféle élelmiszer és lakásfelszerelési tárgy. A kár közel 50 ezer forint. Bolti betörés, (cs) Tótkom­lóson történt az alábbi eset: december 15-éré virradóra a Mezőhegyesi úton lévő Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ tulajdonában lévő bolt raktárá­nak ajtaját felfeszítve ismeret­len tettes jutott az épületbe. Ita­lokat, cigarettákat vitt magával 87 ezer500 forint értékben. Éhes volt (1) Református- kovácsházán, a Táncsics utca egyik lakásában járt no­vember végén ismeretlen tolvaj, aki feltehetően na­gyon betörésre és élelemre éhes lehetett, mert csupán 4 db tojást és 20 kg burgonyát vitt magával. Az IPA nevű nemzetközi rend­őrszervezet magyarországi szekciójának Békés megyei szervezete december 14-én ta­lálkozót tartott. Ezúttal az idén alakult gyulai csoport a kapi­tányság tanácskozótermében látta vendégül az IPA-tagokat és családtagjaikat. A tagság fele ezen a szeles, esős, hideg de­cemberi napon is Gyulára uta­Ismét egy sikeres rendőri akció­ról számolhattak be a Mező­kovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói. Az eset az éber la­kosság és a szemfüles járőrök közös munkáját dicséri. Szom­baton este ugyanis három betö­rést sikerült egy óra leforgása alatt felgöngyölíteniük. Mezőkovácsházán éppen az esti váltáshoz készülődtek a járőrök, amikor kiderült, hogy rövid időn belül a második betö­rést jelezték az ügyeletesek. Elsőként az Árpád utcai ABC- diszkontot, majd egy magánla­kást látogattak meg ismeretlen betörők. Valamivel 9 óra után lakossági bejelentés érkezett, zott. Szegedi Pál megyei titkár megnyitószavait a házigazdák szerény, de ízeiben annál gazda­gabb disznótoros ebédje követ­te. Elsőként a gyerekek barát­koztak meg, de a felnőttek is rövid idő alatt beszélgetésbe elegyedtek. A család, a munka és a szabadidő eltöltése jött leg­inkább szóba. Mivel ez az össze­jövetel volt az utolsó ebben az hogy a Kossuth és a Puskin utca kereszteződéséhez közel gya­nús alakok ólálkodnak. A jel­zésre — mivel az egyik akciós kocsi éppen beérkezett, a másik készülőben volt — két autóval indultak a járőrök „bekerítő hadmozdulattal” a Kossuth utca jelzett irányába. Az óvatosság ez esetben célravezető volt, mert köztudott, hogy „véletlenül” ép­pen ezen az útszakaszon találha­tó egy magántulajdonú vegyes­bolt. Észlelték a benti mozgást, ezért az egyik járőr átugorva a kerítésen próbálta elvágni az esetlegesen menekülők útját. Két társa ezután hirtelen belé­pett a helyiségbe, ahol tetten ér­évben, ilyen keretek között, amolyan IPA-óévbúcsúztatóra is sor került, aminek természete­sen része volt a tánc és a vidám­ság. A hangulatos délután sike­réhez több gyulai polgár is hoz­zájárult felajánlásaival, így a Se- res-ker Kft. vezetője és a zenét szolgáltató Dávid és Gyürgő duó is. —kas ték a „karácsonyi bevásárlást” folytató két tolvajt. A dolog szép­séghibája csak az, hogy mindezt zárás után tették és fizetség nél­kül akartak távozni. A kiérkező forrónyomosok rögzítették a helyszínt, ám mint mondták, az akció sikere elsősorban a lakos­ság körültekintésének, valamint Locskai József, Magyar András és Zsótér Attila járőröknek köszönhető. A két előállított fia­tal — akiknek egyébként már többször volt dolguk a rend­őrséggel — a kihallgatáskor elis­merték, hogy mindhárom betö­rést ők követték el. A rendőrség megkezdte az ilyenkor szokásos eljárást. H. M. A RENDŐRSÉG ÉS A LAKOSSÁG EGYÜTT CSODÁKRA KÉPES Tetten ért tolvajok \ J / I J / J \ // UJ I // AjÜiiJjOIi UJ blDUTáíÜ. h Ön, kedves előfizetőnk, régóta tudja, hogy a Békés Megyei Hírlap fontos az Ön számára. Nélküle kevesebbet tudna a világ és szőkébb környezete történéseiről, hiányozna a min­dennapjaiból. Mindig hiányérzete támadt, amikor közeli ismerőseivel — mivel nekik nem járt a lapunk — nem tudott beszélni arról, amiről a Békés Megyei Hírlapban olvasott, ami Önt érdekelte. Szeretnénk, ha nem csak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Békés Megyei Hírlapnak. Ha meggyőzi ismerőseit, barátait arról, hogy lapunkat érdemes megrendelni, hiszen nem csak egy újságot, hanem az Ön számára is kedves családtagot ajánl, baseballsapkát kap ajándékba, s havonta különnyereményt is kisorsolunk az ajánlók között. Amennyiben Önnek sikerült megnyerni valakit a Békés Megyei Hírlap előfizetőjének, akkor töltse ki az alábbi szelvényt. Terjesztő kollégáink hamarosan felkeresik az Ön ajánlottját, s ha megtörténik az előfizetés, elküldik Önnek a Hírlap ajándékát. Az új előfizető szintén ajándékot kap, s részt vesz a havonta megtartott nyereménysorsoláson. MEGRENDELŐLAP a Békés Megyei Hírlap előfizetésére 1997. ................................................................................-tói. Előfizetési időszak: □ egy hónap BESZERVEZŐ ELŐFIZETŐ: Név:................................................................... Lakcím: ............................................................ A z áruspéldányhoz képest havi 192 Ft megtakarítás! □ negyed év □ egy év Név:...... L akcím: L_ Ne feledje! Minden eló'fizetó'nk automatikusan tagja lesz az Előfizetői Klubnak, s egyre több helyen kedvezményesen vásárolhat az előfizetői számla felmutatásával. Ezenkívül megkapja a Kiskegyed konyhája című lap legfrissebb számát.

Next

/
Thumbnails
Contents