Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-14-15 / 292. szám

1996. december 14-15., szombat-vasárnap Porcsalmy Gyula: Magyar történelmi elbeszélések (1.) Kalandozó őseink Szentgallenben Zsolt, Taksony fejedelmek uralkodása alatt a kalandozó magyar harcosok — több kisebb-nagyobb seregbe csoporto­sulva — örökösen háborgatták a nyugati országokat. 926-ban egy részük a Bódeni-tó felé vette útját és a szentgalleni kolostorban is megfordult. Látogatásuk idejében a kolostor apátja egy Engilbert nevű főpap volt, aki biztosra vette, hogy a kalandozó magyarok az ő kolostorát sem fogják elkerülni. A vidék népét meg a Bódeni-tó félszigetén épült wasserburgi várba költöztette. Mikor mindezeket el­végezte, akkormeg szerzetes társait fegy­verezte fel. Egy szép napon, kora délelőtt, rémes hírrel rontottak be az őrök a pamlagán pihenő apáthoz. — Lovas csapat közeleg, a pogány magyarok jönnek! Menekülve futott mindenki a magas hegyen épült kastélyba. Azaz nem mind... Visszamaradt közülük Heribald, akit a többiek féleszűnek tartottak. Hívták ezt is, rimánkodtak neki, hogy menjen velük, mert leöli a kegyetlen ellenség. Heribald erre csak nevetett. — Jöjj velünk! — kérlelte az apát Heribaldot. —Addig nem megyek, amíg a saruim­ra azonnal bőrt nem adtok — szólt dühö­sen, s kezét kirántotta az apátéból. A magyarok már döngették a nagykaput, és harsányan kiáltozták harci riadójukat: — Huj, huj, hajrá! Nemsokára egyikőjük átugrott a kőfalon, s kinyitotta belülről a vaskos kaput, erre a többiek lovukat megsarkan- tyúzták, és bevágtattak az udvarra. Heribald azonban erről nem vett tudo­mást, hanem amúgy kámzsásan, mezít­láb, kezét hátratéve, le s fel sétált a kolos­tor udvarán. A magyar vitézek ámultán tekintettek az egyedül ődöngő barátra. Milyen csodabogár ez? Egyikőjük leug­rott lováról, s a pap két vállát megmarkol­va, megállásra kényszerítette. — Ki vagy? Mi vagy? Mit keresel itt? Nem félsz tőlünk? — rivallt rá, és szúró­san szeme közé nézett. Heriblad egy ideig bambán nézett rá, majd vigyorogni kezdett és megsimogat­ta a magyar arcát. — Hiszen ez bolond! — kiáltott fel a magyar vitéz, erre a lovon ülők nevetni kezdtek. Nem is bántották a jámbort. Mi­kor aztán jól kimulatták magukat a fél­eszű baráton, mindannyian leszálltak lo­vukról. Ezután a csapat vezére, egy vas­kos vitéz vette vallatóra a barátot. A tol­mács egy fogoly német pap volt; maguk­kal hurcolták, mert az tudott magyarul is. — Kérdezd meg tőle, hol vannak a kolostor kincsei! Az gyorsan engedelmeskedett a pa­rancsnak. Erre Heribald egy rejtekajtóhoz vezette a kolostor nem szívesen látott vendégeit. — Menjetek, ott vannak a kincsek! — szólt, s ezzel hátravonult. A magyarok betódultak azon, de nemsokára nagy ká­romkodással jöttek vissza. Néhány gyer­tyatartót meg aranyozott csillárt találtak csak. Menten nekiestek a barátnak. —Hol a kincsetek? Mondd meg, mert összeverünk! — s ezzel kezüket ütésre emelték. A barát szemét az égre emelte és felsó­hajtott: —Ott a mi kincsünk az egekben! — Ahá, csakugyan ott van a kincsük! — kiáltották többen, mert a torony csú­csán aranyozott keresztet fedeztek fel. Rajta csak, gyerünk érte! Az már szín­aranyból van. Két derék vitéz fel is mászott azonnal, hogy lehozzák a keresztet, melynek csak a színe volt arany. Azonban pórul jártak, mert lebuktak a magasból és szörnyethal­tak. —No, nézzünk le a pincébe, hátha ott kerül valami! — szóltak egymáshoz a vitézek. A szerzetesek pincéje nem szokott üres lenni. Ide már Heribald is követte őket. Legelői ment a maga jószántából. A magyarok tréfálkozni kezdtek vele: —Mit keresel itt? Takarodj! Nem való barát a pincébe! — Hagyjatok — felelt mosolyogva Heribald —, előttem nyitva vannak akár a mennyország kapui is, de társaim ide sohasem eresztettek be, ahová most me­gyünk. Fösvény pincemesterünk soha­sem hagyott innom. Mikor a tolmács eze­ket lefordította, valamennyien hasukat fogták nevettükben. Kürtszó, kiabálás hangzott a közeli erdőből. A kiküldött kémek nemsokára jelentették, hogy közel az erdőben van egy kastély, tele fegyveres néppel. E hír­adásra talpra ugrottak, s lóra pattantak a magyarok. Nem tartották tanácsosnak, hogy tovább maradjanak a kolostorban; meglephette volna őket az ellenség. A fogoly papra és Heribaldra ügyet sem vetettek, otthagyták őket a puszta kolostorban, s kürtszó nélkül, zajtalanul elvonultak Konstanz felé. Engilbert apát volt a hős, aki a magyarok utóhadát meg­támadta. Megelégedett azzal a kis dicsőséggel, hogy egy embert megöltek. — Hogy tetszettek neked Szentgallen vendégei? — kérdé Heribaldot az apát komoly hangon. Heribald előbb megvakarta tarkóját. — Ej, nagyon is jól — felelte — , mondhatom, hogy kolostorunkban ví- gabb embereket még nem láttam. Ételt, italt bőven adtak, nem úgy, mint a mi fösvény pincemesterünk, aki csak nekem nem adott innom, ha kértem. De azt is meg kell adni, hogy garázda népség. A templomban és a kolostorban úgy visel­kedtek, mint az ördögök. A magyarok még ez évben bekalan­dozták Elzászt, Burgundiát s Franciaor­szág egy részét. Mindenütt győzelmes csatákat vívtak. Éveken át folytatták ezt az életmódot, mígnem később Géza fejedelem megtil­totta a kalandozást. Fekete fehéren Élet a végeken Ahogy távolodunk Budapesttől, úgy gyengülnek a fények, szű­külnek tölcsérszerűen az utak és keletiesednek az autómárkák — osztotta meg tapasztalatát velünk a sarkadi polgármester kedden, amikor a Hírlap-nap rendezvényén a városban jártunk. Nem kétséges, a megfigyelés szemléletesen fejezi ki azokat a különbsé­geket, amelyek a főváros környéke és vidékünk között húzódnak. Az állapotokat persze lehet, meg szokás is magyarázni: történelmi okokkal, az ipar húzó hatásával, a Nyugat közelségével és számos más okkal. Az is igaz persze, hogy az itt élőket ez a legkevésbé vigasztalja. Őket az érdekli, egyetlen élhető életük számára van-e kitörés ebből a helyzetből. Van-e remény arra, hogy legalább gyerekeink vagy unokáink — az életteret tekintve — egy sokkal kiegyensúlyozottabb országban élhessenek. Vagy marad egyet­len esélyként az elvándorlás, újrakezdés valahol másutt. Az ember hallgatja a polgármester szavait és egyre inkább rádöbben, valami nincs rendjén. Fogy az esély a megmaradásra itt a végeken. Megtudjuk: Sarkadon és környékén 20 és 30 százalék közötti a munkanélküliség. A megyei átlag sem sokkal jobb, ha a városokat kivesszük a sorból, akkor rosszabb. Ez baj önmagában és baj azért, mert csökken az önkormányzatok adóbevétele. Kell-e magyarázni, hogy a magas munkanélküliséggel küszködő, ipar és működő mezőgazdaság nélküli kistelepüléseknek alig van adóbevé­telük. Az állami újraelosztás valamit segít rajtuk, de nem sokat, hiszen nagyságrenddel nagyobb az idősek, az elesettek, a szociális támoga­tásra szorulók száma, mint az ország más részein. Nem nehéz belátni, ha így folytatódik, a fejlett térségek még fejlettebbek lesznek, a szegények még szegényebbek. Jobb esetben marad a mostani kü­lönbség, az itt élők iszonyú áldozata árán. Szabad-e belenyugodni, vagy kétségbeesve tőrbe dőlni? Alig­ha. Mindent lehet, csak feladni nem! Mi itt születtünk, itt élünk, ragaszkodunk ehhez a helyhez. Jogunk van ugyanúgy élni, mint másoknak, akik „jobb helyen” laknak ebben az országban. Arpási Zoltán KÉKES MEGYEI HÍRLAP orosházi városi szerkesztőségében ezüst­vasárnap 8—12 óráig várja hirdetési ügyfeleit Kmetykóné Molnár Márta hirdetési tanácsadó. Orosháza, Könd u. 56. Telefon!fax: (68) 311-656. Önkormányzatok. 780 000 + 243 750 Ft összesen: 1 023 750 Ft Lízinglehetőség FM-támogatással! További részletes információ: Tradex Bt., Békéscsaba, Irányi u. 4—6. Telefon: (66) 321-985,322-003, 322-143,449-022. (4822i) Fizetendő 975 000 Ft + 243 750 Ft áfa visszaigényelhető FM-támogatás - 195 000 Ft kertészetek, kistermelők, figyelem! KÉSZPÉNZES VÁSÁRLÁS Cseppben a tenger E hónapban jelent meg a Szarvasi Kró­nika Kiskönyvtára sorozat második köteteként Kutas Ferenc Emberközel­ben című, publicisztikai írásokat tar­talmazó kötete. „A kötet szerzője nem író, még csak nem is hivatásos újság­író. Gyakorlatban tanulta az újságírás mesterségét, s választott hivatása, a tanári pálya mellett folytatja ma is” — írja a könyv előszava. A szerző a Szar­vas és Vidéke című hetilapnak indulá­sa óta munkatársa. Első sikeres inter­júja is itt jelent meg Egy majdnem teljes élet címmel 1986-ban. Ugyan­csak indulása óta munkatársa, majd felelős szerkesztője a Szarvasi Króni­ka című periodikának. A „nagy” inter­júk többségét itt közölte. írásai megje­lentek a már megszűnt Békési Életben, és megjelennek a Békés Megyei Hír­lapban is. Tíz év terméséből válogatta össze a kötet írásait, nyolc ciklusba rendezte. Az elsőben országosan is­mert művészekről, tudósokról, olimpi­ai bajnokokról tudhatunk meg érde­kességeket. (Többek között Lakatos Menyhért íróról, dr. Jakucs László geológus-barlangkutatóról, Fábián László öttusázó és Farkas Péter birkó­zó olimpiai bajnokról.) Ugyancsak hí­rességek szerepelnek a második cik­lusban. Ők életük egy meghatározó szakaszát Szarvason töltötték. Erről vallanak a beszélgetésekben. (Többek között Melis György operaénekes, Görbe Nóra színművésznő, Ruzicskay György festőművész, dr. Dankó Lász­ló kalocsai érsek, dr. Fekete János ban­kár, Cs. Pataj Mihály, békéscsabai születésű festőművész.) Külön ciklus­ba kerültek a nagy történelmi esemé­nyek „hétköznapi” vetületét tükröző írások. Grófokról, közkatonákról, ha­difogságról, meghurcoltatásokról szólnak a történetek. A résztvevők szavai hitelesítik a történteket. A Sorsok és emberek című ciklus darabjai érdekes életutakat mutatnak be, az Otthon és hontalanul írásai olyan embereket, akik megtalálták vagy éppen keresik az otthonukat és életcéljukat. Rejtett világokba vezet­nek be a kötet riportjai: műtőkbe, a szórakozóhelyek éjszakai életébe, az erdélyi magyarok közé vagy az ufók világába. Ritka vagy kihalóban lévő mesterségekbe pillant be rövid írások sora. (A fazekas, A kútfúró, A mezőgazdasági repülő, Az aranyozó, A restaurátor, A forgalmista, A gátőr, A szódás, A gyógymasszírozó.) Ün­nepek, évfordulók kapcsán gondola­ti kötet borítója tait, érzéseit, emlékeit tárja fel a szerző egy újabb ciklusban. A kötet záró fejezete irodalmi igénnyel írt írá­sokat, novellákat tartalmaz. A publi­cisztika változatos műfajait összefű­zi, hogy az újságírót szenvedélyesen érdekli az EMBER. Ezt jelzi a kötet címe is: Emberközelben. Az írások nagyobb része egy kisváros életéhez, embereihez kötődik, mégis ott kava­rog bennük közelmúltunk néhány év­tizede, s tükröződik napjaink bonyo­lult, kusza világa — emberközelből. A kötet Békéscsabán is kapható a Csaba Áruház könyvesboltjában és a sétálóutca könyves-standján. * Következzék most egy rövid részlet az egyik beszélgetésből, amelyben „Találkozás egy Legendával” cím­mel dr. Jakucs Lászlót a sarkadi szü­letésű tudós barlangkutatót szólaltat­ta meg a szerző. — Soha nem került életveszélybe? — Dehogynem. Egy szörnyű él­ményem van még egyetemista ko­romból. Egy antropológus barátom­mal, egy Izabella nevű egyetemi hallgatóval, akinek akkor udvarol- gattam, és az Aggteleki-barlang igazgatójának két kisgyermekével mentünk be a barlangba egy könnyű­nek látszó túrára. Semmijei nem mu­tatott arra, hogy baj is lehet. Közben azonban egy langyos tavaszi zápor ömlött a vízgyűjtő területre, megol­vasztotta a havat, és a roppant víztö­meg bezúdult a barlangban. Valami rettenetes erővel, iszonyatos bömbö- léssel közeledett felénk az áradat. Nem fokozatosan emelkedett a víz, hanem pillanatok alatt. A beszűkült folyosókon szörnyen felgyorsult az ár. Annyi időnk még volt, hogy a két gyereket és Izabellt valósággal fel­dobtuk egy négyméteres szikla tete­jére, de mi már nem tudtunk felmász­ni. Egy darabig kapaszkodtunk, de aztán elsodort minket a víz. Vaksötétben sodródtunk, úgy, hogy elvesztettük egymást. Időnként hozzácsapódtam egy-egy sziklához, időnként a víz alá forgatott az örvény. Csak arra törekedtem, hogy a fejem lehetőleg a víz fölött maradjon. Tehe­tetlen voltam, s szinte kívülről figyel­tem magam, mikor fogok megfullad­ni. Körülbelül 800 métert sodródtam, amikor egy kiszélesedő kanyarban kisodort az ár, és lábra tudtam állni. Ugyanide sodródott ki a barátom is. Tehetetlenül álltunk. Ruhánkat az utolsó szálig leszaggatták a sziklák, testünk teljesen kihűlt. Reménytelen volt a helyzetünk. (...)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents