Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-09 / 287. szám
*fíív A" 1* 'fífcSegi Gilette-futás A hét végén rendezték meg WaI {P megyeszerte a Gilette-mikulás futást, amelyen mintegy háromezren álltak rajthoz. rZ ...«.....-.£.....rf.........*— ( III. oldal) 1996. december 9., hétfő JÉJP* 1 _________________________________________________ j pK-5'' Ujj Ki lesz az év sportolója? Eredményhirdetés december 18-án a Budapest Kongresszusi Központban. (II. oldal) USA-BAJNOK Szabados Béla második éve az Egyesült Államokban tanul, ahol most a nyílt amerikai bajnokságot két arany- és egy ezüstérmet nyert (III. oldal) Szerkeszti: Fábián István és Jávor Péter —■ MAGAZIN Dk. Petróczy Gábor is pályázott Ki vezeti (szervezi) a megyét?... A Békés Megyei Hírlap Melléklete Irigykedve hallgatta német kollégáit Mr. Nagle második karrierje „Ötvenhatban Németországban vártuk a parancsot, hogy bevonuljunk Budapestre” ... mármint 1997 januárjától a sportéletben, bár inkább azt mondhatjuk eme státuszra: tiszte — nem kevés — inkább arra szorítkozik, hogy közvetíti a nemzeti és a helyi érdekek közötti, elengedhetetlen és régóta majdnem hogy a létezést nyo- matékosító érdekeket. A kérdés azért különösen aktuális, mert a leköszönő államtitkár, Gallov Rezső, OTSH-el- nök vezetésével értekezletet tartottak a sporthivatalban s ezen „a megyei sportigazgatóságok által ellátott feladatoknak az ön- kormányzatokhoz történő átadása” című témakört is megvitatták. Az „átadás” Békésben is folyamatban van, pályázatot írtak ki a megyei sportigazgatói státuszra. Úgy tudni, a határidő most, a napokban zárul. Hogy ki nyeri el a bizalmat, azt természetesen nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a „régi” megyei sportigazgató, Dr. Petróczy Gábor is benyújtotta pályázatát, nem titkoltam azon céllal, hogy remélehetőleg megmaradó stábjával folytathassa azt a munkát, amelynek élén eddig a lehetőségeihez képest eredményesen dolgozott a viharsarki sport érdekében. F. I. A kifogástalan eleganciájú, Londonból érkezett Noel Nagle úrral először a gyulai Park Szálló éttermében találkoztam. Természetesen Mr. Nagle is azon britek közé sorolható, akiről még álmában sem illik feltételezni az embernek, hogy barna cipőhöz szürke zoknit választ, s hogy csíkos inghez egyszer is tarka nyakkendőt köt, még akkor sem, ha napjainkban ez történetesen szöges ellentétben áll a soros divattal. Magyarán, kétség sem fér hozzá, hogy . konzervativizmusa éppúgy öröknek tekinthető, mint ahogy magára valamit is adó angol sohasem fog keverőcsapot beépíttetni a fürdőszobájába. Utólag is áldom a sorsot, hogy első találkozásunkat — mint annyiszor a mi szakmánkban — a véletlennek köszönhetem. Történetesen, hogy a békéscsabai Európa naphoz kötődő rendezvényen a résztvevők nagy örömére, a szervezők többször is felborították a protokollt. A véletlenszerű ültetési rendnek köszönhetően beszélgethettünk hát a gyulai Park étteremben rendezett nyitóvacsorán. A kecskeméti barackpálinkát egy kicsit karcosnak találta ugyan, s csak egy gyűszűnyit ivott belőle, de mint mondta, a magyarok kitűnő vendéglátók és bár tizenkét éve jár a kontinensen hasonló rendezvényekre, most előre biztos benne, hogy kitűnően érzi majd magát. Azóta tudom, nem a puszta udvariasság mondatta mindezt vele. Angol vendég ugyanis nem mindennap búcsúzik azzal vendéglátóitól: bármikor nyitva áll londoni háza előttük... — Mr. Nagle! Talán még az angol sportot hellyel-közzel ismerők is felkapták a fejüket, amikor a német — mellesleg egészen imponáló—sporttámogatási rendszer ismertetésekor többször is megigazította tolmácskészüléke fülhallgatóját, akaratlanul jelezve, csak jólnevel tsége akadályozza abban, hogy ne vágjon közbe... Sejtetvén, hogy hazájában egészen másképpen történnek a dolgok. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy a BBC hírműsorait fürkészve esténként sok más mellett az is feltűnő: nem hogy Közép- Európa történései nem férnek be a hírek közé, de még Németország is csak elvéNe szerepel. Ez ugyan nem meglepő, de az egyenesen meghökkentő, amit hozzászólása elején leszögezett: Nagy-Britanniában korántsem támogatják úgy a sportot, mint azt sokan hiszik. — Valóban, német kollegáimat most is kissé irigykedve hallgattam. Sajnos azt kell mondanom, nálunk az állam nagyon keveset tesz a sportolók és a sport aktív támogatása érdekében. A legjelentősebb segítség a létesítményekhez kötődik. Bár azok sem az állam tulajdonai, viszont a helyi önkormányzatok kezelésében vannak és rajtuk keresztül karbantartják, fenntartják és működtetik őket. Ez ugyan jelentős pénzt emészt fel, de ettől egy tehetséges atléta felkészülése még koránt sincs megoldva. Nem véletlenül í Folytatás all. oldalon) Jegyzet Világjáró kerekesek egymás között Megértem a szervezőket, akik mintha maguk is érezték volna: noha mondandójuk másokat is biztosan érdekel, nem biztos, hogy akkora érdeklődést vált ki, mint amilyen nagyszerű élményekről esik majd szó. Nem tévedtek, sajnos. Mégis, előre bocsátom, kitűnően éreztem magam a foghíjas gyulai étteremben s biztos vagyok benne, ugyanígy vannak vele azok is, akik valamiféle, bennük motoszkáló kíváncsisággal lapozgatták az albumokat s közben hallgatták a világjáró biciklistákat. A gyulai Jakab Ferit és Bús Misit, a Szentesről érkezett Cseuz Lászlót és a szegedi „kettőst" Kispál Pistát és kísérőjét, Makra Pétert. Mindannyian igazi sportemberek! Kell-e bizonygatni, amikor „mellékesen” valamennyien olyan fantasztikus sportteljesítménnyel dicsekedhetnek, hogy kerékpárral eljutottak Atlantába, a nyári olimpiai játékokra. Ki-ki más útvonalon, másképpen szervezve az utat, de egyet mindig magának is és csapattársainak is erősíU’e: „Meg kell csinálni!" Nem olyan egyszerű az effajta vállalás, kivált ha az indulás előtt három nappal még kétes, meg lesz-e a Brüsszeltől—New Yorkig szóló repülőjegy, mint a gyulaiak esetében. És a tengernyi más fal! Hogy Vere ekére nem tanácsos átmenni, mert kísérőautóstól együtt „ottmaradhatnak", aztán, hogy még egy világszövetség ígérete sem szent, no meg, hogy mi a teendő, ha ketten — már menetközben — mégis kilátástalannak vélik a továbbutazást... Egy efféle önvállalásnál ettől kezdve már a csekély megoldandók közé tartozik, ha az országúton emberevő kutya támad (egy bringára erősített, megfelelő pillanatban megsuhogtatott autóantenna csodákat tesz!), miként az is, miként jusson ki az ember valamelyik sokszázezres világvárosból. De mindig ott lebeg a cél: márpedig ott leszünk a világ legnagyobb kézfogóján. És Ferinek, Misinek, Gyurinak és Csabának végül sikerült. Örök barátságokat kötve, életreszóló élményeket szerezve. Az már tényleg a szerény dicsekednivalók közé tartozik, hogy eközben naponta tekertek úgy átlag 200 kilométert és ismét elmondhatják: legyőztem önmagam! Cseuz Lászlóé sem akármilyen történet. A barcelonai olimpiára még a lányával együtt jutottak ki, de most egyedül kellett 43 napig odalenni, egy ízben 278 (!) kilométert megtenni, hogy 2378 kilométert maga mögött hagyva három napig élvezhesse Atlanta levegőjét. Volt hogy három rendőr fogott rá pisztolyt, a magányt csak egy itteni helyi rádió enyhítette, máskor,,szétrobbant” a biciklikerék ráfja, de most mégis itt van, boldogan mesél, és készül a következő nagy útra. Ha már negyvenéves koráig nem szeretett hosszúakat biciklizni, ideje behozni a lemaradást... A végére hagytam a szegedi Kispál Pistát, aki születésétől fogva mozgássérült, a szöuli paraolimpián csaknem dobogós futó lett, és egy életre megfogadta: mi sem számít többet, mint tengernyi élményt gyűjtve legyőzni a távolságot. O Szegedről, majd Toledóból vágott neki — támogatóit idézve — „nagyvonalú" tervének és a végén nem csupán üdvözölhette sportbarátait Atlantában, hanem még Samaranche úr Mariott szállóbeli rezidenciáján is elmesélhette, milyen csodálatos dolog is sport. A .fiúk” órákig mesélnek könnyen megszámolható hallgatóságuknak a Rózsakért étteremben, no meg egymásnak. „Hát ti is aludtatok abban a templomban?” „És mikor kezd- tétek szervezni az utat?" „Mikor kiejtettük Faragó Tonó nevét, egy tornaterem képében megjelenő lakosztályba invitáltak bennünket..." Már hatszor megjárták az albumok az asztalokat, de mi kívülálók, továbbra is csak ámulunk, mekkora csodákra képes az ember és milyen jó lenne egy kicsit hasonlítani hozzájuk. Erőt meríteni példájukból. Jó, hogy sohasem késő. (fábián)
