Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-30-12-01 / 280. szám
Luxemburg Munkácsyt ünnepelte Amikor az ősz elején a világon egyedülálló kiállítás, Munkácsy Mihály Luxemburgban alkotott festményeinek, személyes tárgyainak seregszemléjét Göncz Árpád köztársasági elnök is megtekintette a miniállam fővárosában, mindkét művészről megemlékezett. Liszt és Munkácsy igazolja, Európát nem lehet feldarabolni, senki nem tarthat kizárólagos jogot egyikükre sem. (8. oldal) Szapolyai János halálszerződése A végzetes 1526-os évi mohácsi csatavesztés mögött rejlő Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés ismét előhozza az ellenkirályok mély meghasonlást, válsághelyzetet tükröző jelenségét. Egy hónapon belül két király lép a trónra. Ettől az időponttól pár éven át e két ellenkirály eltérő sebességű életórája jelzi a magyar történelem ritmusát. (9. oldal) Ajándék a közönség szeretete — Nem nevezném rendhagyónak ezt a portréfilmet, inkább átfogónak mondanám. —Miért? — Azért, mert egészen fiatalon az Operaház tagja lehettem. Még elcsíphettem azt a csodálatos nemzedéket, amelynek tagjaitól sokat tanultam. Ferencsik Jánost szinte a fölfedezőmnek tekinthetem, de még partnere lehettem Házy Erzsinek, Déry Gabinak, Réti Józsefnek, Simándi Józsefnek és Melis Györgynek is. Ezért a mostani filmben magyar mozzanatokkal bizonyítom kötődésemet a hazámhoz. így került bele az 1972-es Kodály- énekverseny alapján kedvenc számom, a Csitári hegyek alatt. Aztán az Operaház századik évfordulóját ünneplő Bánk bán előadásból a közös fellépés Simándival és Melissel. Vagy a Budapesten bemutatott Verdi-gálakoncer- tem, a világhírű spanyol baritonnal. Juan Pons-sal. Ezekkel köszönöm meg Magyarországnak, hogy tanított, hogy a Zeneakadémián megkaphattam azt az alapot, amire építhettem a karrieremet. —Nemcsak a közönség méltányolta tehetségét. Hiszen Kossuth-díjas, kiváló művész... — ...és most, Szinetár Miklós igazgatása alatt az Operaháztól is megkaptam az Örökös tag címet. — A Magyar Állami Operaházban tízen vannak a halhatatlanok, s Ön az egyetlen, aki ilyen fiatalon jutott el a csúcsra. Van még valami, amire vágyódik? — Csodálatos ajándék a közönség szeretete, ezt szeretném megőrizni, amíg lehet. Ehhez kérek a Jóistentől erőt és egészséget. Még sokáig szeretnék híd lenni a közönség és a zeneszerzők között. — Verdi Trubadúrját felújították az Erkel Színházban, ahol Leonórát énekli... — ...és a másik Verdi-Leonórát, a Végzet hatalmából. — De a verebek azt is csiripelik, hogy ezt a Leonórát nemrég különös körülmények között énekelte. — Koppenhágában kellett volna az említett Verdi-gálával szerepelnünk, Tokody Ilona operáról, ruhákról, életekről Délre beszéltük meg a találkozót, én pontos voltam, a világhírű operadívát mégsem tudtam megelőzni. Már ott ült a kávézó csöndes zugában. Egy régi mondás szerint „a királyok udvariassága a pontosság”... Tokody Ilona ugyanolyan szerény és kedves maradt, mint amilyennek megismertük. Pedig négy kontinens közönsége tapsol neki, a legnagyobbakkal énekel. S bár járja a világot, az itthoni kapcsolatokat sem hanyagolja el, lassan húsz éve már, hogy a Magyar Állami Operaház magánénekesnője. Ezzel a hűséggel is magyarázható, hogy a hazai közönségtől mindent megkapott. Az operarajongók szavazták meg neki az Erzsébet-díjat, így lett örökös tag is, a Stúdió ’96 című tévéműsor meghirdette közönségszavazás jóvoltából. Betonba ágyazott aláírása és ciponyoma látható az Operettszínház bejáratánál. Az utóbbi szavazásnak köszönhető az a rendhagyó portréfilm is, amelyet nemrégiben láthattunk a Magyar Televízió egyes csatornáján. „Megfizettem az árát, míg kitaláltam magam” de Juan Ponsnak közbejött valami. Az előadás elmaradt, pár nap múlva azonban érkezett egy fax a Királyi Operától, hogy be kellene ugranom a Végzet hatalmába. Délelőtt érkezett a felkérés az esti előadásra! Nem szívesen vállalok beugrást, de úgy gondoltam, a sors most azt akarja, hogy ebben a hónapban mégis énekeljek Koppenhágában. Művészeti tanácsadóm, Larry Riederman fantasztikusan megszervezte az utat. A repülőtérről befelé menet, a kocsiban mutatták meg a színpadképeket, a mozgásirányokat. Háromnegyed nyolcra értünk az öltözőbe, négyen estek nekem, ruhát, cipőt, frizurát, sminket csináltak. Nyolckor kellett volna kezdeni, de én kértem még tíz percet, hogy magamra maradhassak és szokásom szerint összpontosítsak a szerepre. így aztán tízperces késéssel csendült föl Verdi muzsikája. Azt mondták az előadás után, hogy úgy nézett ki, mintha a többiek lettek volna a beugrók és én a fix pont. Jóízű kacagással fejezi be a történetet, a derűs pillanatok lehetővé teszik. hogy most már ne csak a szerepekről beszélgessünk. Megcsodálom a táskáját, aminek egyik oldala tű-gobelinnel készült, gyönyörű tizenhetedik századi kertjelenetet ábrázol. — A barátnőm, Kéki Ilona csinálta. Nagyszerű művész, a lakásomban lévő ülőgarnitúrát is ő tervezte. Egész zenekar van a háttámlákon: lant, hárfa, fuvola. Szeretem a szép tárgyakat magam körül, úgy hívom őket, hogy ezek a lélekvirágok. Hiszem, hogy az ember megnemesedik közöttük. —A ruhatára is különleges. — Megfizettem az árát, amíg kitaláltam magam. Nem győzném se idővel, se pénzzel az avantgarde divatot, a kortalan és klasszikus az, ami nekem megfelel. Ezért vásároltam muzeális értékű kalotaszegi és felvidéki ruhákat, ezekből készített Gitta barátnőm a Tangó-üzletben csipkeblúzokat, marokén szoknyákat, kis mellényeket. Van is mindenből mindenféle színű és díszítésű. Fölveszek én blue Jeanst a vásárláshoz, de színházba soha. Még próbára sem. Megtanultam a régiektől, hogy tiszteljem azt a helyet, ahova belépek. És tisztelem az embereket is, hiszen mi egy kicsit példaképek vagyunk, nem engedhetjük meg a lazaságot. Ettől függetlenül igényelem a klasszikus eleganciát. Valóban így van. A beszélgetésre apró pepita angolkosztümben érkezett Tokody Ilona, púderrózsaszín selyemblúzban, fekete körömcipőben. Smink csak a szemén volt, haját szépmívű csat fogta össze. —Sok mindenről váltottunk szót, de a hobbi kimaradt. — Szeretek főzni. Kikapcsol, felüdít. Kétszer egyformán még egy gulyást sem csinálok. — Kérhetek búcsúzóul egy Tokody - receptet? — Ha Patané mester Magyarországra jön vezényelni, már a repülőtérről telefonál, hogy csináljak neki szicíliai pasztát, mert azt én tudom a legjobban, íme, a recept. Kerítek olívát, de másféle olaj is megteszi. Megfonnyasztok benne sok apróra vágott fokhagymát. Beleteszem a paradicsomot, ha nagyon le- veses, kinyomom és csak a húsa kerül bele. Picit megsózom és megdinszte- lem, közben fűszerezem majoránnával, bazsalikommal és egész borssal. A spagettit lobogó, forrásban lévő, sós vízben kifőzöm, majd előmelegített tálba fordítom. Külön tálalom a szószt. Padlizsánt is szoktam kisütni, ezt szintén külön tálalom. Én szeretem az erőset, apró hegyes paprikát teszek hát hozzá. Miután elbúcsúztunk egymástól, otthon gyorsan letisztáztam az interjú szövegét. Az utolsó mondatok hatására átmentem a konyhába, nos, a szicíliai paszta Tokody-módra felséges étek. Köszönet érte, művésznő! László Zsuzsa
