Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-12 / 264. szám

1996. november 12., kedd a Pályázatot nyert a nem létező kft. Befektetésre ajánlott ország HAZAI TŰKOR Megkezdődtek az őszi szülői értekezletek az iskolákban Már napirenden a pályaválasztás Túl a tanév első negyedén az általános és középiskolákban országszerte ezekben a napokban tartják az első szülői érte­kezleteket, ahol értékelik a gyerekek teljesítményeit. Medgyessy Péter azért kért szót tegnap az Országgyűlés­ben, hogy a médiában hall­ható és olvasható sok rossz hír között ráirányítsa a fi­gyelmet a jó hírekre is. Az utóbbi hónapokban például nagyon jelentős nemzetközi vállalatok komoly beruházáso­kat kezdtek, illetve fejeznek be országunkban. A háttérben - hangsúlyozta a pénzügyminisz­ter - a többi között a gazdaság teljesítménye, a politikai és a gazdasági stabilitás áll. Bátorítják a befektetéseket a nemzetközi kockázatminősítő intézetek is. Az egyik legismer­tebb ilyen cég október végén előbbre sorolta a deviza ala­pú magyar állampapírokat a befektetésre ajánlott kategóri­ába, egy másik pedig hasonló Elképzelhető, hogy az SZDSZ parlamenti képviselőcso­portja úgynevezett belső in­terpelláció keretében, frak­cióülésén hallgatja majd meg Csiha Judit tárca nélküli mi­nisztert a privatizációs tör­vény módosításáról. A szabaddemokraták tegnapi frakcióülése utáni sajtótájékoz­tatón Pető Iván frakcióvezető elmondta: mindez Szekeres Im­rének, a szocialista frakció ve­zetőjének hétvégi kijelentése miatt vetődött fel. A szabaddemokraták megle­petéssel fogadták, hogy a kor­mány hamarosan a parlament elé terjeszti a privatizációs tör­vény módosítására vonatkozó javaslatát. Pető Iván hangsú­lyozta: az SZDSZ nem látja vi­Valahol Baki és Moszkva kö­zött „visszafordult” az adás, ezért nem láthatták és hall­hatták a sportbarátok vasár­nap az Azerbajdzsán-Ma- gyarország labdarúgó-világ­bajnoki selejtezőt. Reischig Ottó, az MTV mű­szaki-üzemviteli főosztályának vezetője elmondta, hogy a nemzetközi közvetítések hang- és képtovábbításának útvona­lára valamennyi esetben az Eu­rovíziós Szervezet tesz javasla­tot. Most is tőlük rendelte meg a vonalakat az MTV. A Bakit Moszkván keresztül Budapesttel összekötő földi mikrolánc optimálisnak tűnt és lépést fontolgat. Remélhető, hogy mindez mihamarabb érez­teti hatását az életkörülmé­nyekben is. Napirend előtt szólalt fel többek között Pokorni Zoltán (Fidesz-MPP) is, aki azt kérte a kulturális tárcától, hogy vizs­gálja meg, milyen körülmények között nyerte meg a szaktaná­rok továbbképzésére kiírt 297 millió forintos pályázatot az Oktat Kft. A pályázat benyújtá­sakor ugyanis ez a kft. még meg sem alakult, a pénz elnye­résekor pedig még be sem nyúj­totta a bejegyzésre iránti ké­relmét a cégbíróságra. Szabó Zoltán államtitkár rá­mutatott, hogy a szabálytalan­ságra éppen a minisztérium belső ellenőrzése derített fényt, a vizsgálat pedig már folyik. S. Á. lágosan, hogy milyen indít­ványról is van szó. Az Ország- gyűlés ugyanis lényegében be­fejezte annak a három szabad- demokrata honatya által jegy­zett törvénymódosításnak a tár­gyalását, amellyel az indítvány előterjesztőinek célja az átlát­hatóbb privatizáció megterem­tése volt. Az SZDSZ fontosnak tartja, hogy mielőbb kapják meg az önkormányzatok a gázszolgál­tatók privatizációja nyomán nekik járó tulajdonrészt. Wekler Ferenc országgyűlési képvi­selő, a párt önkormányzati munkacsoportjának vezetője, hamarosan önálló indítványt nyújt be, amelyben javasolja a kormánynak: legkésőbb de­cember 31-ig dolgozza ki erre vonatkozó javaslatát. a rendelés visszaigazolása is időben megérkezett. Mint ké­sőbb kiderült, a Bakiból indított hibátlan hang és kép Moszk­vába érve már élvezhetetlen volt. A meccs helyett az orosz 2-es csatorna adását „élvezhet­ték” a képernyő előtt ülők, s ebből láthattunk ízelítőt mi is. Az Eurovízió képviselője eddig nem tudott magyarázatot adni a hiba okára. A gyors vizsgálat is csak azt tudta kide­ríteni, hogy valahol Moszkva és Baki között valamelyik átjátszó állomáson „fordult vissza” az adás. Erre a hatalmas területre azonban az Eurovíziónak már nincs rálátása. T. M. A nevelőtestületek általában 37 hétre tervezték a teljes tan­évet, ennyi időre osztották be a tanítandó ismeretanyagot. Az eltelt tíz hét elégséges volt arra, hogy a pedagógusok megismerjék tanítványaikat, és a szülőkkel együtt értékel­jék a start tapasztalatait. Ennyi idő múltával nem­csak a tanulással, hanem a magatartással, a szorgalom­mal összefüggő erények, és főképp nehézségek, gondok is előjöttek, megnyilvánultak a különféle személyiségzava­- Még nagyobb gond, hogy az állástalanok között rohamosan nő a tartósan munkanélküliek száma — mondja Halmos Csaba címzetes államtitkárba Közmunkatanács vezetője. - Akik már egy vagy két éve munkanélküliek, azoknak csökken az esélyük arra, hogy visszakerüljenek a munkaerő- piacra. Anyagilag, erkölcsileg tönkremennek, kicsúszik lá­rok, lelki bajok is. A szülői ér­tekezletek elsősorban ezek­nek, a „problémás” gyerekek hozzátartozóinak lehetnek hasznosak, őket feltétlenül várják is a nevelők. A értekezleten nemcsak az osztályfőnökkel, hanem vala­mennyi szaktanárral találkoz­hatnak a szülők, és szinte tel­jes körű információt kaphat­nak gyermekük képességeiről. Ezek a továbbtanulásra ké­szülő felsőbb évesek számára különösen nélkülözhetetlenek. Sok helyütt már most pályavá­buk alól a talaj. Sajnos, a 490 ezer munkanélküli közül 200- 250 ezren ebbe a kategóriába tartoznak, s többségük szak­képzetlen.- A Közmunkatanács első­sorban az ő körülményeikre figyelemmel próbál munkale­hetőségeket teremteni. Renge­teg olyan, szaktudást nem igénylő, zömmel kommunális feladat van például az ország lasztási szakembereket is hív­nak az iskolába. A szülői értekezletek al­kalmat adnak a betekintésre az iskola életébe, fizikai valósá­gába is. Nem haszontalan ér­zékelni valamit abból a leve­gőből, amelyet a hétköznapok java részében gyermekünk magába szív, s amely nagy­mértékben formálja jellemét, személyiségét. Más előnye is lehet az okta­tás-nevelés körülményeiről gyűjtött megfigyeléseknek: hamar bebizonyosodhat, hogy minden szülő tehet - nem is keveset -, az iskola anyagi gyarapításáért. Dr. Kecsmár Ilona minden régiójában, amelyet forráshiány miatt nem tudnak elvégezni. Ilyen közmunkák elvégzésére most a kormány 1 milliárd forintot biztosított. így megoldható, hogy a közmunkák résztvevői ugyan­olyan összeget kapjanak, mint az adott vállalat többi dolgo­zója hasonló munkáért, s ré­szesedjenek az egyéb juttatá­sokban - munkaruha, étkezés - is.- A Közmunkatanács nem­csak a munkanélküliek bérét és közterheit, hanem a mun­kák anyagköltségeit, sőt a munkásszállítás kiadásait is fedezi. Koós Tamás Göncz Ukrajnába utazik. Leonyid Kucsma államfő meg­hívására november 14. és 16. között Ukrajnában tesz hivata­los látogatást a Magyar Köztár­saság elnöke. Göncz Árpád hat évvel ezelőtt már járt Ukrajná­ban, ám az akkor még a Szov­jetunióhoz tartozott. Az elnök kíséretében 33 magyar üzlet­ember is utazik. Kevesebb bevétel. A jövő évi személyi jövedelemadó, illetve a társadalombiztosítási járulék­kal kapcsolatos törvényjavasla­tok módosítása miatt mintegy 17-20 milliárd forinttal csökken az államháztartás 1997-re ter­vezett bevétele. így a pénzügyi tárca már azon dolgozik, mi­lyen korrekciókat lehet végre­hajtani a kiadási oldalon - kö­zölte Draskovics Tibor, a PM államtitkára tegnap, a Gazda­sági Kabinet ülése után. Szomszédok egymásért. A Társadalmi Egyesülések Szö­vetsége (TESZ) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) együttműködési szerződést írt alá a közbiztonság javítása ér­dekében. Első közös konferen­ciájukon az OPSZ elnöke a Szomszédok Egymásért Moz­galomról (SZEM) tartott elő­adást. Kopácsi Sándor szerint csak több szervezet, valamint a lakosság összefogásával lehet csökkenteni a bűnözést. .Mérnökkamarák. Egymás után alakulnak meg az önálló területi mérnökkamarák ha­zánkban. A tervező és szakértő mérnökök kötelező kamarai tagságáról egy idei törvény rendelkezik. A jövő év közepé­től csak azok a mérnökök vé­gezhetnek önálló tervezői és szakértői tevékenységet, akik bejegyeztették magukat a ka­marai névjegyzékbe. Még nem a vevő az úr. A fel­nőtt lakosság háromnegyede úgy véli, hogy a fogyasztói ér­dekek védelme szempontjából a magyar állampolgárok rosz- szabb helyzetben vannak, mint a nyugat-európai országokban élő társaik - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásá­ból. A megkérdezettek egy- harmada reklamált már termék vagy szolgáltatás hibája miatt, noha ennél lényegesen többen voltak elégedetlenek. A metró fekete napja. Teg­nap délelőtt a budapesti metró Kossuth téri állomásán egy 20 éves lány a szerelvény elé ve­tette magát, s életét már nem tudták megmenteni. Nem egé­szen 2 óra múlva egy 60 éves férfi ugrott a sínek közé - ő ki­sebb sérülésekkel megúszta. A metró történetében még nem volt példa arra, hogy ilyen egymáshoz közeli időpontban ketten is el akarták volna dobni életüket a metróalagútban. A szolgálatmegtagadás ábécéje Még eskütétel előtt is lehet dönteni: fegyverrel vagy anélkül Két lehetőség közül választhatnak azok a sorköteles fiatalok, akik - lelkiismereti okokra hivatkozva - nem vállalják az egy évig tartó fegyveres szolgálatot: vagy fegyver nélküli kato­nai, vagy 18 hónapos polgári szolgálatot teljesítenek. A szolgálatmegtagadók na­pokban lezajlott találkozóján szóvá tették a fiatalok, hogy erről a választási lehetőségről, s általában a sorkötelesek jo­gairól hézagosak, sőt hiányo­sak az érintettek ismeretei. Mint Erdélyi Lajos ezredes­től, a HM szóvivőjétől meg­tudtuk: minden, 17. életévét betöltött sorköteles fiatal be­kerül a katonai nyilvántar­tásba. Erről egyidejűleg levél­ben értesítik. A boríték tájé­koztatót is tartalmaz, amely ismerteti jogait és kötelessé­geit. lg) ki-ki már a bevonulás előtt mérlegelheti, hogy fegy­veresen vagy anélkül kíván-e szolgálni. Aki ez utóbbi mellett dönt, annak kérvényét a helyi jegyző, illetve az illetékes ki­egészítő parancsnokság cí­mére kell eljuttatni. A fegyver nélküli katonai, valamint a polgári szolgálat változatait csak lelkiismereti okokra hivatkozva lehet kérni. A döntés minden esetben az il­letékes jegyző hatásköre. A kérésnek általában helyt adnak - kizáró oknak csupán az mi­nősül, ha valakinek a múltjá­ban olyan „foltot” találnak, ami erősen kétségessé teszi a lelkiismereti hivatkozás meg­alapozottságát. Az alternatív szolgálat lehe­tőségeit a sorozáson is ismer­tetik, és bevonuláskor a kato­najelöltek „puskát”, azaz tájé­koztató füzetecskét kapnak, amely taglalja, hogy mit lehet és mit kell tenni a sorkatoná­nak, megadva ezzel az utolsó lehetőséget a választásra. Ha a kiskatona ezt áttanulmá­nyozva úgy dönt, hogy nem fog fegyvert, kérését a katonai eskü időpontja előtt, írásban kell eljuttatnia parancsnoká­hoz. A sorkatonákat megillető kedvezmények és juttatások egyébként az alternatív, illetve polgári szolgálatot választó fiatalokat is megilletik. Szigeti Ildikó Meglepődtek a szabaddemokraták Nem tudtak az indítványról Baki okozta a baki képkiesést Azerbajdzsánig nem lát el az Eurovízió Vonzóvá teszik a közmunkákat Elsősorban a szakképzetleneknek teremtenek munkalehetőséget Hazánkban a keresőképes állampolgárok mintegy 10 száza­léka munkanélküli. Nemzetközi összehasonlításban ez nem túl magas arány, de súlyosbítja a helyzetet, hogy a foglalkoz­tatás meglehetősen egyenlőtlen: a keleti országrészben lé­nyegesen rosszabbak az elhelyezkedési lehetőségek, mint az ország gazdaságilag fejlettebb nyugati felében. Székházügy a Tocsik-ügyért? Az MDF szerint az SZDSZ bizonyítani akarja, hogy más sárosabb Visszalövésnek, a Tocsik-ügy miatti bosszúnak tartja az SZDSZ által kezdeményezett pártszékházvizsgálatot Dávid Ibolya MDF-es képviselő. Mint lapunknak nyilatkozta, nem hiszi, hogy pártja és a Fidesz tör­vénysértést követett volna el ingatlanjaik néhány évvel ezelőtti érté­kesítése kap­csán.- Nem vé­letlen, hogy az SZDSZ terjesztette be a parlament­nek ezt a javaslatot - mondja a képviselő asszony. - A Tocsik- ügyben érintett kisebbik kor­mányzó párt be akarja bizonyí­tani, mások sárosabbak nála.- Pető Ivánék elhatárolták ugyan magukat az ÁPV Rt. bot­rányától, de máig nem határo­lódtak el a soraikban ügyködő privatizációs „lobbystáktól”.- Hogy elvonják a figyelmet a sokakat aggasztó visszaélés­ről, „maszatolásba” kezdtek: először Lezsák alapítványát próbálták kikezdeni, majd elő­jöttek a ’90-es évek elejének székházügyeivel.-Csakhogy a rövid ideig MDF-Fidesz közös tulajdont képező két épület (a Váci utca 38. alatti egykori Tisztiházról, most bankszékházról, illetve a Széchenyi rakpart 3. alatti in­gatlanról van szó) körül ügyé­szi és ÁSZ-vizsgálat is volt, míg a többi párt valójában megúszta az elszámoltatást. Az értékesített székház fotó: feb/- Kétlem tehát, hogy a most életre hívott parlamenti albi­zottság - amely látszólag vala­mennyi pártingatlan nettó, bruttó alapterületét is áttekinti majd - valami újdonsággal tudna előrukkolni.- Hasznosabb volna az egyéb vagyon szemrevétele­zése: például, hogy hogyan sze­reztek meg politikai csoportok bizonyos nyomdákat, lapki­adókat vagy nagy értékű ingó­ságokat? Nem véletlen, hogy ennek vizsgálatára az albizott­ság nem hajlandó. A képviselő asszony hozzá­fűzte: izgalmas politikai cse­megéket szolgáltatna a kor­mánypártok vagyonának ízekre szedése. Kérdésünkre, hogy konkré­tan mire gondol, csak annyit vá­laszolt: „Ha kicsit később visz- szatérünk e beszélgetésre, töb­bet is elárulok.” Takács Mariann Fütyül a rigó. Beó, a rigó, bebizonyította a TIT Termé­szettudományi Stúdiójában megnyílt „A természet csodái” című kiállításon, hogy nem a papagájok, hanem az ázsiai ri­gók a legtökéletesebb hangutánzó madarak. Bemutatta például, hogyan cseng a - telefon. A mintegy ezer kiállított madár között vitathatatlanul ő volt a sztár. fotó: feb/diósi

Next

/
Thumbnails
Contents