Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-31 / 254. szám
«HáKÉKÉS MEGYEI HÍRLAPIP MEGYEI KÖRKÉP 1996. október 31., csütörtök o Megkérdeztük olvasóinkat Mi a véleményük az MNB két lemondott alelnökének döntéséről? Virág Katalin, 31 éves, köröst arcsai, gyesen lévő kismama: — Biztosan vaj van a fejükön, ezért vették a kalapjukat, az újságok szerint lemondásuknak van alapja. Azt hiszem, azért csinálhatták így, mert hagyták őket. A bankot 2—3 milliárd forint kár érte, nekem ebből elég lenne 2 millió, s minden gondomat egy életre megoldaná. Bolti eladó a képzettségem, s egyszer 4 ezer forintos leltárhiányom volt, amit a munkáltatóm, azáfész könyörtelenül megfizettetett velem. Ha a kisemberrel megtéríttetik a kárt, akkor ők miért legyenek kivételek? Frei Mihály, 31 éves, a csárdaszállási általános iskola gazdasági vezetője: — Az ország költségvetésében nem jelentős tétel ez az összeg, de nekünk itt, a faluban hatalmas pénz. Egy tény: a mil- liárdokból egy fillért sem tettek zsebre. Mindkettőjük egyszerre való lemondása, s az, hogy nem magyarázkodnak, azt igazolja: hibáztak, s elismerik bűnösségüket. Munkájáért mindenki felelősséggel tartozik, ami sajnos országos szinten nem tapasztalható, a felelősségrevo- nás sem az ügy súlyának megfelelő. Bereczki László, 33 éves, a mezőherényi Tégla villanyszerelője: — Szerintem ez is része a Tocsik-botránynak, s elindult egy olyan folyamat, ami pártérdekeket szolgál. Az ország felső vezetésében nagy szükség lenne erkölcsi tisztulásra, mert az ilyen, s hasonló, egyre burjánzó ügyek nem használnak hazánk nemzetközi megítélésének. A két alelnök lépését korrektnek tartom, elismerték hibájukat, s a demokrácia játékszabályainak megfelelően levonták a következtetést, lemondtak pozíciójukról. Goda Ferenc, 64 éves, békési nyugdíjas: — Mindez azért történhetett meg, mert nincs meg a külső ellenőrzés, semmitől sem tartanak, nem félnek, egyes hivataloknál szétfolyik a pénz. S mindezt büntetlenül csinálhatják... Ha rajtam múlna, akkor megfizettetném velük az okozott kárt, s néhány évre dutyiba is csuknám őket. Az egypártrendszer idején szerintem nagyobb volt a szigor, a rend, a fegyelem. A két alelnök könnyen lemondott hivataláról, mert a fizetésük biztosan az én nyugdíjamnak a többszöröse. __sz__ F OTÓ: SZEKERES ANDRÁS Tiszteletdíj a cigány képviselőknek... Sok mindenben nincs egyetértés a sárréti város cigányságának három érdekképviselete között — derült ki a Békés Megyei Cigánylakosok Egyesületének kedden Szeghalmon megtartott kihelyezett ülésén. Az elnökségi tagokon és a megyei cigányszervezetek vezetőin kívül a tanácskozáson részt vett Hevesi József, a megyei önkormányzat nemzetiségi főtanácsosa és Kosaras Béla polgármester is. Zsigmond Károlynak, az egyesület megyei elnökének köszöntője után Kosaras Béla a helyi cigányság és az önkormányzat kapcsolatáról szólt. Kiemelte: az általános iskola nyolc osztályát be nem fejezett cigányok számára közhasznú foglalkozás keretében oktatást szerveztek. Szeghalmon a városi önkormányzat mindhárom cigány érdekvédelmi képviseletet (kisebbségi önkormányzat, SRESZ, cigány lakosok egyesülete) támogatja. A jelenlévők többsége úgy vélte: a kisebbségi önkormányzatot kellene előnyben részesíteni. Mások éppen a kisebbségi önkormányzat passzivitását tették szóvá. Néhányan furcsál- lották, hogy a kisebbségi önkormányzat a rendelkezésére álló pénzt jobbára gépkocsifenntartásra és tiszteletdíjakra költi. A legkeményebben Szabó Béla (aki májusig éppen a kisebbségi önkormányzatnak volt az elnöke) fogalmazott. Mondván: a kisebbségi képviselők a tiszteletdíjakat felveszik, de a fontos megbeszélésekre már nem járnak el. Kasuba József, a megyei egyesület elnöke szerint: a képviselők tiszteletdíja irritálja a cigányságot. Ráadásul annak 40 százalékos adóvonzata van. Ezért talán jobb lenne csak a költségtérítéseket finanszírozni. (Magyari) „Az ország népe szeretetre vágyik” Göncz Árpád köztársasági elnök kíséretében Lengyelországban Maga az elnök is kijelentette, a lengyelországi út nem hivatalos, nagy tétje nincs, pótolja a júniusban aktuális, 1956 eseményeire emlékező, akkor elmaradt látogatást. Ehhez képest az október végi másfél nap folyamatos rohanást jelentett, amelynek fáradtságát egyedül Göncz Árpádon nem tapasztaltuk. Miután a helyszínekből, Varsóból és Poznanból alig láttunk valamit, számomra az út élményét az elnökkel való együttlét, az emberi reagálások, viszonylatok jelentették. Már az utazás sem volt szokványosnak nevezhető. A húszesztendős szovjet gyártmányú katonai repülőgépet frissen újították fel. Ä puritán belterű szállítójármű 26 utast fogadhat be, kényelmesen húszán utazhatnak rajta. Tar Imre alezredes, a tököli repülőtér parancsnoka volt a pilótánk szimpatikus társaival, a rádióssal, a fedélzeti mérnökkel és a többiekkel. Hatezer méter repülési magasság, 420 kilométer gyorsaság óránként, így indultunk Varsónak, ahová kétórás utazást követően érkeztünk. Kicsit hangos ez a repülő. Az ablak mellett kaptam helyet, ahonnan láthattam az elnököt kísérőivel, a tiszta kék eget és kicsit emelt hangerővel, de cseveghettünk a kollégákkal. Göncz Árpád könnyed hétköz- napisággaí, lezser öltözetben, pulóverben szállt a gépre, számára sem a rövid utazás, sem a rá váró feladatok nem jelentettek megpróbáltatást. A lengyel fővárosba, az Okecie katonai repülőtérre délután négy órakor érkeztünk. A fogadás a nem hivatalos látogatások ceremóniája szerint zajlott, katonai sorfal állt a gép lépcsőjénél elhelyezett vörös szőnyeg mellett. A köszönést követően a delegáció a szállásra, majd az elnöki palotába hajtott. A sajtó mikrobusszal követte a delegációt a plenáris tárgyalások színhelyéig, az elnöki palotáig. Varsóból csupán a szocreál stílusú, főút menti házak sorát láttuk. Nem tetszett, de elhamarkodottan ítélni sem akarok, hiszen, ami ebben a városban igazán patinás és szép lehet, az az óváros, oda bizony nem jutottunk el. A nagykövetség sajtóattaséja, Rajki Ándrás gardírozott bennünket, mint utóbb megtudtam, Csanádapácáról származott Szegedre és két hónapja él családjával Varsóban. O mesélte, hogy a II. világháborúban lebombázott varsói szépségeket utólag a festmények, fotók, korabeli ábrázolások alapján állították helyre. Poznanba ismét repülővel mentünk, a Június 56’ emlékműnél a város vezetői, a helyőrségi parancsnok, cserkészek, a Szolidaritás aktivistái, a lengyel 56- osok képviselői várták Göncz Árpádot. Együtt koszorúzott a vajdával és a polgármesterrel. A dobpergés, a katonai pompa, a hely méltósága sem tudta feledtetni a kora téli hideget, amelyben szinte jégkockává fagyott a résztvevők tömege. Félórányi pihenőt kaptunk a következő programig, ezalatt nyelvtudó kollégánk átlapozta a helyi sajtót, milyen súllyal, mennyit írnak a magyar látogatásró I. A híradás mértéktartó volt a különböző politikai lapokban, napi és heti újságokban, a helyi rádió foglalkozott viszonylag hangsúlyosabban a látogatással. Főként Göncz Árpád Poznan díszpolgárává avatásáról írtak, hiszen a városban kevés embernek adták meg ezt a tiszteletre méltó címet. Feltehetőleg Rende Jánosnak, a poznani egyetem lektorának, a kulturális hét egyik főszervezőjének érdeme is volt az esztétikus magyar népművészeti és 56-os fotó-, dokumentumkiállítás, amelyet Göncz Árpád a poznani kulturális központban, a Zamekben nyitott meg. Rövid időn belül ismét a repülőn találtuk magunkat, ahol miközben köztársasági elnökünk a gép pilótaülésébe helyezkedett és „átvette” az irányítást, rövid beszélgetést folytathattunk. —Repülőgépet nehezebb iráA poznani Június 56’emlékmű őrzi az 1956-os hősök emlékét Iskola-színház a megyében Árgyélus királyfi vállalkozásban Tíz évvel ezelőtti kezdeményezés folytatására vállalkozott egy maroknyi színész Békéscsabán. Iskolákat járva, amolyan vándorszínészi formában tartanak előadást azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen oknál fogva nem jutnak el a színházba. A vállalkozásról Tomanek Gáborral, Szőke Pállal és Mészáros Mihállyal beszélgettünk. —Miért tartják szükségesnek a gyerekdarabok ilyetén való bemutatását? — Sajnos a mai gazdasági helyzetben egyre kevesebb szülő engedheti meg magának azt, hogy ő és gyermeke színházba járjon — mondja Tomanek Gábor. 30-40 kínról pedig szinte lehetetlen is. Tapasztalataim szerint azonban igen nagy igény van arra, hogy egy-egy előadást elvigyünk az iskolákba. Úgynevezett iskola-színházat szeretnénk csinálni, aminek egyik legfontosabb eleme, hogy tananyaghoz kötődik. — Hol játsszák ezeket az előadásokat? — Nemcsak a nagy befogadóképességű művelődési házakba szeretnénk elvinni, hiszen a játékteret és az előadást is úgy alakítottuk ki, hogy játszható legyen iskolákban, tornatermekben is. Ahova hívnak, elmegyünk. Itt Békéscsabán is szeretnénk bemutatni, tárgyalások folynak az ifjúsági házzal. —Milyen darabot választottak és kiket láthat a közönség? — Most az Árgyélus kiráyfi meséjét állítottuk színre, melyben Jancsik Ferenc, Szántó Lajos, Bellái Judit, Kara Tünde, Nagy Erika, Tege Antal és mi hárman játszunk. — Utalt a beszélgetés elején a szülők mostoha anyagi körülményeire. Önök hogyan tudták létrehozni ezt az előadást? — Az előadás nem jöhetett volna létre szponzorok nélkül, akiknek ezúttal is szeretnénk megköszönni a segítséget OTP, Hungária Biztosító, Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt., Javipa, Korinthosz Kft., Nádas Söröző, Jókai Színház. —Mikor láthatják először az előadást? — November 4-én Füzesgyarmaton. M. K. Önálló zeneoktatás Az idei tanévtől saját zeneiskolai tagozata van a kondorosi Petőfi István Általános Iskolának. Mint azt dr. Herczeg Ferenc iskolaigazgatótól megtudtuk, zongora, furulya, fuvola, ütőhangszer és rézfúvós tanszakot indítottak, jövőre pedig hegedűoktatással bővítik a kínálatot. Nyolcvan zeneiskolásuk van, s hogy az utánpótlásra se legyen gondjuk, az óvoda máris megszervezte a zeneiskolai előképző csoportot. Az iskola vezetése arra törekszik, hogy fokozatosan saját hangszerekkel lássa el a tagozatot. T ervezik továbbá, hogy a zenei képzés mellé a jövőben képző- és iparművészeti tagozatot is alapítanak. (r) Villanásnyi poznani szépség, a régi piactér műemléki épületei előtt nézelődik a küldöttség a szerző felvétele nyítani vagy egy országot képviselni a világ előtt ? — A gépet nehezebb — hangzott a lakonikus válasz. — Csodálom az energiáját. Érdeklődik az ilyen technikai csodák iránt is, mint a repülőgép? — Valamikor vitorlázórepültem, nem magas szinten ugyan és már eléggé kiestem az effajta gyakorlatból. Most nagyon élvezem. —Nem félti a családja, hogy ilyen gyakran távol van és röpköd a világ körül? —Nem hiszem, nézze én már elég nagy fiú vagyok. A feleségem sem ér rá, összeszedett magának vagy napi tízórai szociális, alapítványi munkát. Társadalmi kezdeményezések ezek, nem államiak és az emberek segítőkészségére épülnek. — Mitől érzi úgy mindenki, aki Önnel találkozik, mintha az édesapjával vagy nagyapjával beszélne? — Ezt ne tőlem kérdezze. Szeretem az embereket, ennyi az egész. Meggyőződésem, hogy az ország népe elsősorban jó szóra és szerétre vágyik. Bede Zsóka
