Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-28 / 251. szám
SPOKI 1996. október 28., hétfő' Fürdővárosi siker a küzdelmes rangadón Botladoznak az éllovasok Labdarúgó NB III Szarvasi Ft— Hódmezővásárhely 1—1 (0-0) Szarvas, 200 néző. V.: Nagyhe- gyesi. Szarvas: Petrás — Ben- csik, Demjén (Kugyela), Darida Zs. — Kontér (Sindel), Pdlár. Závoda, Moldván, Bogdán — Tóth Zs., Bencze. Edző: Tőzsér Géza. Hódmezővásárhely: So- ós — Erdei, Talmácsi, Kazán — Luczás, Fazekas, Kandó, Szűcs, Mucsi — Varga, Kovács. Edző: Neményi Béla. 47. perc: egy szabadrúgás átszállt a szarvasi védők feje fölött Mucsi elé, aki közelről Petrás hasa alatt a kapuba gurított, 0— 1. 55. perc: Tóth Zs. szögletrúgása után Závoda remekül kiemelkedve fejelte a labdát a léc alá,l—1. 70. perc: Szűcs második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott. A két, egykor szebb napokat megélt labdarúgócsapat ezúttal igen gyenge produkciót mutatott be a gyér számú közönség előtt. A szarvasi szurkolók joggal várták csapatuktól, hogy a 12. fordulóban végre megszerzik első hazai győzelmüket. Nos, ehhez megvolt a lehetőség, de a 3—4 gólhelyzet, no meg a 20 perces emberelőny is kevés volt a győzelem megszerzéséhez Jó: Bogdán, Bencsik, Závoda, Darida Zs., ill. Kazán, Talmácsi, Varga. (Csabai Pál) Ifjúságiak: Szarvasi FC— Hódmezővásárhely 0—1. Gyula-Kanton FC— Mezőberényi FC 3—2 (3-1) Gyula, 400néző. V.: Filus. Gyula: Such (Veres) — Resetár (Gajdács), Pápa, Szilágyi, Dém usz—B író, Papp (Boruzs), Kiss, Tamási — Szegedi, Szekeres. Edző: Fodor Sándor. Me- zőberény: Steigerwald — Győri, Lenkefi, Ottlakán, Kukely — Nagy, Kovács, Igricz (Várhalmi), Krecsmarik — Laurinyecz, Raducu. Edző: Ottlakán Mihály. 5. perc: Kiss jobb oldali szöglete kipattant a védőkről és a középre érkező Tamási hat méterről nem hibázott, 1—0. 22. perc: Bíró jobb oldali beadását az egyik mezőberényi védő kézzel ütötte le, a játékvezető 11-est ítélt, s a büntetőt Pápa értékesítette, 2—0. 32. perc: Raducu egy előre lőtt labdával kicselezte Pápát, és laposan lőtt a hazaiak kapujába, 2—1. 42. perc: Kiss baloldali szabadrúgására Tamási ment fel és fejelt a kapuba, 3—1. 85. perc: Nagy Krisztián egy távoli szabadrúgást bombázott a hazaiak kapujába, 3—2. A 3—2-es hazai győzelem mellett négy sárga lapot gyűjtöttek be a vendégek, kettőt a hazaiak. Ennek ellenére a megyei rangadó sportszerű volt, a hazai csapat első félidőben szerzett kétgólos előnye mellett a második félidő a mezőberény iek fölényében telt el. Jó: Bíró, Tamási, Szegedi, ill. Raducu, Győri, Lenkefi. (Jenei Kálmán) Ifjúságiak: Gyula-Kanton FC—Mezőberényi FC 5—1. Békési FC-Makó 0-1 (0-0) Békés, 600 néző. V.: Tumó. Békés: Udvarácz — Kondacs, Pusztai, Lipták (Kürti)—Fehér, Zahorecz, Nagy I., Pálfi (Somvári) — Fehérvári, Horváth, Méhes (Jánosi). Edző: Zsíros György. Makó: Ménesi — Mező, Kondacs J. (Anda), Botlik, Csák — Bálint, Bress (Szabó), Bódi — Márki, Tóth (Frank), Karsai. Edző: Kolozsvári János. 80. perc: Bódi 16 méteres szabadrúgása elcsavarodott a sorfal mellett, s a hosszú sarokban kötött ki, 0—1. A végig meddő mezőnyfölényben játszó békési csapat játékosai mellett olykor ex- presszként robogtak el a fölfejlődő makóiak. Frissebbek voltak és a játékuk tudatosabb. Meg kell említeni azonban azt a tényt is, hogy Szenti hiányában meggyengült hazai védelemmel álltak szemben vasárnap a vendégek. Jó: Udvarácz, Kondacs, Lipták, Fehér, ill. Mező, Csák, Bálint, Bódi. (Nagy Mihály Tibor) Ifjúságiak: Békési FC— Makó 2—1. Kalocsa—Tótkomlós! TC 2-0 (1-0) Kalocsa, 800 néző. V.: Serfőző. Kalocsa: Gojtán — Fekete (Pólyák), Aradi, Unyi, Farkas (Kákonyi) — Márton (Süveges), Mácsai, Balogh, Bolvári — Kollár, Kovács. Edző: Ha- yerbacher Ferenc. Tótkomlós: Ölei — Tóthabonyi, Kispál, Pásztor I., Pásztor II. — Kvasz- novszki (Fülöp), Nagy, Papp, Bakai — Simon, Szabó. Edző: Matajsz Pál. 45. perc: Kollár a bal oldalon élesen beadott, Mácsai Balogh elé tálalt, aki 8 méterről kapásból a jobb alsó sarokba lőtt, 1— 0. 64. perc: Kollár szabálytalankodott a hazai térfél közepén, ezért sárga lapot kapott, de mivel ez a második volt, mehetett zuhanyozni. 71. perc: Farkas szép labdát kapott Mácsaitól, elhúzott a bal oldalon, majd a kifutó kapus mellett jobbal a bal alsó sarokba helyezett, 2—0. 80. perc: Kispál egy szabálytalanságért sárgát kapott, mivel ez volt neki a második, villant a piros is. Jó iramú mérkőzésen végig a hazaiak irányítottak, de csak nehezen tudták feltömi a végig harcosan, nagy akarással küzdő tótkomlósiak védőfalát. A hazai győzelem megérdemelt. Jó: Gojtán, Mácsai, Unyi, Balogh, ill. Ölei, Pásztor II., Simon. Ifjúságiak: Kalocsa— Tótkomlósi TC 4—0. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Mélykút—Szegedi VSE 2—0 (1—0), Kiskörös- Baja 1—0 (0—0), Kisszállás Csont FC—Kiskunfélegyháza 1—0 (0—0). Szabadnapos: Szegedi EAC. Megyei I. osztály Jamina-Patrick SE— Csabacsűd 0—0 Békéscsaba, 100 néző. V.: Zsur- ka. Békéscsaba: Stumpf — Hajdú, Mázán, Kovács, Schneider, Kubik (Garai), Belicza, Szarvas, Mihály, Tóth, Lábos. Edző: Türesek Zoltán. Csabacsűd: Balatoni — Valencsik, Mizik A., Mizik Gy. (Gombár), Gulyás, Varga, Pusztai, Fügedi, Urban- csok, Jelen, Lénáit. Edző: Rétes Pál. Egyenlő erők küzdelmes mérkőzésén igazságos pontosztozkodás született. Jó: Schneider, Mázán, Mihály, Lábos, ill. Mizik A., Gulyás, Fügedi, Jelen. (Ravasz Pál) Mezőhegyesi SE—Orosházi MIK 1-1 (1-0) Mezőhegyes, 100 néző. V.: Enyedi. Mezőhegyes: Fülöp — Farkas, Dénes, Lovász, Berki, Roszkos (Kovács), Varga (Ko- pócs), Zsóri, Antal, Kolozsi, Szatmári. Edző: Kozák István. OMTK: Tóth — Deák, Kasuba, Erzsiák, Sitkéi, Frankó, Csontos, Farkas, Zádori (Juhász), Tóth- Kása, Lovas. Edző: Papp Imre. Fokozatosan feljött a lelkes vendégcsapat, és jó játékvezetés mellett kiharcoltak egy igazságos döntetlent. G.: Kolozsi, ill. Lovas. Jó: Zsóri, Kolozsi, ill. Kasuba, Csontos, Lovas. (Perfaki János) Füzesgyarmat—Sarkadi Kinizsi 2-0 (0-0) Füzesgyarmat, 200 néző. V.: T óth P.Füzesgyarmat:Komáro- mi—B udai, Petri, Bihari, Novák (Ombódi), Földesi, Ajtai, Salya, Erdei (Farkas), Tőkés, Kovács. Edző: Lázár István. Sarkad: Magyar — Kocsis, Csatári, Vass, Matus (Tóth), Polcsek, Gajdács, Szűcs, Gurzó, Balogh Cs., Balogh Z. Edző: Szűcs Mihály. Küzdelmes, sportszerű mérkőzést láthatott a kis számú közönség. G.: Tőkés a 80.,.Ombódi a 85. percben. Jó: Komáromi, Budai, Tőkés, Salya, ill. a vendégcsapat minden tagja. (Szabó László) Battonya—Békéscsabai MÁV 2-0 (1-0) Battonya, 150 néző. V.: Pintér. Battonya: Kunos — Magyar (Putnoki), Fekete, Simon, Pilán, Árgyelán, Molnár, Turbucz, Kovács Zs., Kenyeres (Sztán), Ménesi. Edző: Juhász Zoltán. Békéscsabai MÁV: Márta — Nyári, Varga, Horváth, Lonovics, Kondacs (Orosz), Kohanyecz, Hürkecz, Pintér (Keresztesi), Pet- rina, Kovács T. (Gál). Edző: Budai Attila. Remek labdarúgóidőben a gyérszámú közönség sportszerű mérkőzést láthatott. Ä hazai csapat hamar tudtára adta a vendégeknek, hogy a pontgyűjtést nem most kell elkezdeni. A MÁV-osok fegyelmezetten védekeztek, Kunos kapujáig azonban egyszer sem tudtak eljutni, ezért a hazaiak győzelme megérdemelt. G.: Molnár a 16., Putnoki a 67. percben. Jó: Simon, Pilán, Molnár, Putnoki, Kovács, ill. Márta, Nyári, Varga. Gyoma FC—Szeghalom SC 2-2 (1-0) Gyoma, 300 néző. V.: György. Gyoma: Hajdú — Munkácsi, Gonda, Hunya, Dobó, Somogyi, Nagy E., Forgács, Holló, Kovács Gy., Orovecz. Játékos edző: Somogyi János. Szeghalom: Ivi- csevics — Zsombok J., Tóth, Szabó, Barna (Macsári), Vad, Földi, Patai, Vámos (Macskin), Kozák, Kovács. Edző: Pálinkás Mihály. A hazaiak már két góllal is vezettek, azonban túlságosan hamar jött a szépítő gól, s a végén már az egyik pontért is nagyon meg keltett szenvedniük. G.: Somogyi, Orovecz, ill. Vámos, Zsombok J. Jó: Forgács, Orovecz, ill. az egész vendégcsapat. Nagyszénás! SK—Kamut SK 6-2 (3-2) Nagyszénás, 150 néző. V.: Varga F. Nagyszénás: Bíró — Godár (Popol), Árgyelán, Brachna, Ver- bőczi, Trabak, Hegedűs, Varga Zs. (Varga J.), Nagy Sz., Lakatos, Sztvorecz (Elek). Megbízott edző: Kókai Kálmán. Kamut: Gút — Bodnár, Mohovics, Ma- léth S., Varga A., Szász, Ant- mann, Rácz (Nagy S.), Gajdács, Bálint, Knapp. Edző: Bora Imre. A fegyelmezetten játszó hazaiak gólparádéval szórakoztatták a gyér számú hazai közönséget. G. : Lakatos (11 -esből) a 9., Nagy Sz. a 32., a44. és az 5 L, Brachna a 72. és 83., ill. Antmann a 7., Szász a 24. Jó: Brachna, Verbőczi, Trabak, Nagy Sz., ill. Bálint. (Benkő László) Medgyesegyházi SE— Gyomaendrődi Barátság 2-1 (0-1) Medgyesegyháza, 100 néző. V.: Rózsa. Medgyesegyháza: Relu — Kuzma, Juhász, Zsurzsucz G., Holecz, Kovács, Petruzsán, Temesvári, Mocsári A., Zsurzsucz Zs., Mocsári L. (Gubcsó). Játékos edző: Temesvári Csaba. Barátság: Halász — Tímár (Mester), Karácsony, Sárosi, Bócsik, Hegedűs, Tóth, Lipták, Nagy, Janis, Illés. Edző: Paulik János. Fordulás után a jól játszó hazaiak hat perc alatt maguk javára fordították a mérkőzést. A táblázaton méltatlan helyen álló medgyesi- ek a mai napon igazolták, hogy sokkal többre hivatottak. G: Gubcsó a 49., Zsurzsucz Zs. az 55., ill. Illyés a 36. percben. Jó: a hazai csapat valamennyi tagja dicséretet érdemel, ül. Halász, Sárosi. (Zs.Zs.) Csorvás—Elek SK 1—1 (0-0) Csorvás, 250 néző. V.: Zábrák. Csorvás: Baráth — Barkász, Füredi, Ránkli (Fülöp), Kun, Zippe- rer, Popol, Benyovszki Z., Tár- nyik T. (Ivanics), Steff, Dénes. Edző: Patyi Béla.Elek: Pataki — Sarkadi, Kohut, Cziczeri, Uhrin, Ferenczi, Papp, Tapasztó (Kapo- csán), Gál, Ottlakán, Bálint. Edző: Bakó Lajos. Mindkét részről nem az elképzelt csapat kezdett, sérülések miatt. Ettől eltekintve változatos iramú mérkőzésen mindkét kapu többször volt veszélyben. A helyzetek alapján a Csorvás közelebb állt a győzelemhez. Kiállítva: Zippe- rer (utolsó emberként lerántotta a csatárt) a75. percben.G.: Fülöp a 60., ill. Gál (11 -esből) a75. percben. Jó: Barkász, Kun, Füredi, Popol, ill. Cziczeri, Kohut, Sarkadi, Bálint. (Lestyán Mihály) Mezőkovácsházi TE— Doboz 2-2 (2-0) Mezőkovácsháza, 300 néző. V.: Scsitovics. Mezőkovácsháza: Bíró — Zábrák, Mészáros, Török, Kovalcsik, Zsóri (Matkó- csik), Marócsik (Halász), Dumit- riu (Smidt), Varga, Horváth, Ro- nyecz. Edző: Pepó Gábor. Doboz: Nagy I. — Bánszki, Benedek, Nagy II., Bottó, Kiszely, Békési (Skumáth), Képíró, Provo- sinszki, Balogh (Zsigmond), Lu- kucz. Edző: Zsigmond Károly. A két csapat helyezése közötti különbség csak az első félidőben mutatkozott meg, ezen a mérkőzésen az MTE labdarúgói közül senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. G.: Horváth (11- esből) a 14., Kovalcsik a 39., ill. Lukucz a 62., Bánszki a 79. percben. Jó: a hazai csapatból senkit nem lehet dicsérni, ill. Lukucz, Bánszki, Képíró. (Baráth) IFJÚSÁGIAK: Jamina-Patrick SE—Csabacsűd 10—1. Mezőhegyes—OMTK 3—0. Füzesgyarmat—Sarkadi Kinizsi 4—1. Battonyai TK—Békéscsabai MÁV 2—3. Gyoma FC—Szeghalom SC 1—0. Nagyszénási SK—Kamut SK 3—3. Medgyesegyházi SE—Gyomaendrődi Barátság 1—3. Csorvás—Elek SK 1—1. Mezőkovácsházi TE— Dobozó—3. A labdarúgó NB II-ben történt Keleti csoport: Salgótarján—Kecskeméti RSC 2—0, Kiskundorozsma—Szolnok 2—0, Hajdúnánás—Tiszakécske 0—0, Kecskeméti TE—Diósgyőr 1—2, Eger—Nyíregyháza 0—2, Kábái Cukor FC—Tiszavasvári 0—0, Kazincbarcika— Tiszafüred 2—0. Szabadnapos: Hatvan. Nyugati csoport: Érd—MATÁV Sopron 2—-0, Soproni FAC—Budafok 2—0, Gázszer FC—Kaposvár 0—1, BKV Előre—Nagykanizsa 2—3, Dunaújváros—Paks 1—1, Veszprém—Tatabánya 1—1, Soroksár—Százhalombatta 3—2, DDGÁZ SC—Balatonfüred 1—0. A gyulai Szegedi elől becsúszva próbál menteni a herényiek védője, Lenkefi. A megyei NB III-as rangadón: Gyula-Kanton FC—Mezőberényi FC 3—2 fotó: lehoczky Péter Gulyás Beáta ezüstérmes az Eb-n Belgrádban a hétvégén rendezték meg a kick-box full-contact és low-kick Európa-bajnokságot. A viadalon 38 ország 581 versenyzője lépett szorítóba. Békés megyéből a nők full-contact számában Gulyás Beáta, a Békéscsabai Lakótelepi SE kitűnősége indult, aki pénteken pontozással verte a jugoszláv Szavicsot. A szombati folytatásban Gregor László edző tanítványa meggyőző fölénnyel nyert az olasz Brattina ellen, így a vasárnap esti döntőbejutott, ahol a lengyel Iwona Guzowszka volt az ellenfele. A fináléban a lengyel versenyzőnő nagy csatában győzött, így Gulyás Beáta ezüstérmet nyert a kontinens viadalon. A férfiak low-kick szakágábanGaóm/í Csaba, a Gyulai Küzdősport Egyesület kitűnősége szombaton csodálatos teljesítményt nyújtott. Előbb a portugál Lemost, majd az elődöntőben a hazaiak kedvencét, a jugoszláv Gagicsot verte imponáló fölénnyel. A döntők hajnal kettőig tartottak, Gabnai mérkőzésére a fináléban vasárnap 22.30 órakor került sor a bolgár Daniel Petrove llen. Az Alföld csoport állása 1. Kiskunfélegyháza 11 92 22— 9 27 2. Kalocsa 12 8 3 1 22—10 27 3. Kiskőrös 12 8 2 2 18— 9 26 4. Mélykút 12 6 3 3 21—17 21 5. Békési FC 11 5 2 4 19—13 17 6. Makó 11 5 2 4 18—14 17 7. Szegedi EAC 11 5 2 4 15—12 17 8. Hódmezővásárhely 11 5 1 5 20—18 16 9. Baja 11 56 17—14 15 10. Gyula Kanton FC 11 4 2 5 19—14 14 11.Szarvasi FC 11 3 3 5 16—20 12 12. Mezőberényi FC 11 2 2 7 10—18 8 13. Tótkomlósi TC 11 2 2 7 12—24 8 14. Kisszállás Csont FC* 11 38 15—29 6 15. Szegedi VSE 11 29 9—32 6 16. Kunbaja visszalépett *= három büntetó'pont levonva Következik Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Alföld csoportjában következik. November 2., szombat: Kiskunfélegyháza—Szegedi EAC, 13.00. Szegedi VSE—Kiskó'rös, 13.00. Mezőberényi FC—Szarvasi FC, 13.00. November 3., vasárnap: Tótkomlósi TC—Békési FC, 13.00. Hódmezővásárhely— Csont FC, 13.00. Makó—Gyula-Kanton FC, 13.00. Baja— Kalocsa, 13.00. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban következik. November 2., szombat: Gyomaendrődi Barátság— Füzesgyarmat, 13.00. Szeghalom SC—Mezőhegyesi SE, 13.00. Doboz—Csorvás, 13.00. November 3., vasárnap: Sarkadi Kinizsi—Nagyszénási SK, 13.00. Kamut—Jamina Patrick SE, 13.00. Csabacsűd—Gyoma FC, 13.00. Orosházi MTK—Mezőkovácsháza TE, 13.00. Elek SK—Battonyai TK, 13.00. Békéscsabai MÁV—Medgyesegyházi SE, 13.00. A megyei bajnokság állása 1. Gyomaendrődi Barátság 14 8 4 2 27— 7 28 2. Jamina-Patrick SE 14 8 4 2 20— 7 28 3. Battonyai TK 14 8 4 2 22—10 28 4. Mezőkovácsházi TE 14 7 5 2 27—14 26 5. Csabacsűd 14 7 4 3 30—24 25 6. Elek SK 14 7 3 4 26—19 24 7. Gyoma FC 14 6 5 3 29—15 23 8. Csorvás 14 6 4 4 22—12 22 9. Szeghalom SC 14 5 5 4 25—22 20 10. Füzesgyarmat 14 5 4 5 19—16 19 11. Mezőhegyesi SE 14 5 4 5 25—23 19 12. Sarkadi Kinizsi 14 5 1 8 18—26 16 13. Medgyesegyházi SE 14 4 4 6 20—33 16 14.Doboz 14 4 2 8 21—25 14 15. Orosházi MTK 14 3 5 6 15—26 14 16. Nagyszénási SK 14 3 4 7 19—39 13 17. Békéscsabai MÁV 14 212 15—37 6 18. Kamut SK 14 1 2 11 16—41 5