Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-28 / 251. szám
RF.KES MECTF.I HIRI.AP SZOLGÁLTATÁS 1996. október 28.. hétfő' Ajánljuk figyelmükbe! X-akták Tvl, 20.20 Két ügynök egy pár Az epizód címe: A gazda. Mulder a washingtoni lehallgatószoba mélyén tölti büntetését. Váratlanul parancsot kap, hogy keresse föl az egyik gyilkossági ügy helyszínét. Az ok: az első látásra rutinügynek tűnő esetről kiderült, hogy csöppet sem mondható szokványosnak. Mulder ügynöknek nem kevés fejtörést okoz, hogy magyarázatot találjon a bűntényre. Még szerencse, hogy újra maga mellett tudhatja Sculyt. Jákob lajtorjája HBO, 23.10 A vietnami háború veteránja az emlék és a valóság, a háború és a lélek dzsungelében a létrát keresi, amelyen az angyalok és ördögök közlekednek a világ alsó és fölső szférája között. Nyomasztó légkörű. hátborzongató világ várja. Rá kell döbbennie, milyen embertelen kísérlet részese volt. Adrian Lyne filmje az emberi lélek ismeretlen mélységben bolyong. Haláltánc Tv3,21.00 A szovjet balerina amerikai turnéja során beleszeret a koreográfusba. A férfi marasztalja, a lány azonban a hazatérés mellett dönt. Az utolsó napon súlyos motorbaleset éri a fiatal párt. A lány megbénul, a férfi arca megég. Evekkel később, a balerina magániskolájában folytatódik a történet. A fölvett növendékek közül az egyik külföldi lány megszólalásig hasonlít az egykori táncosnőre. Szept. 4.10 h. Mosoly jeligére Ha te vagy az a „Hal”, aki nem szereti az olasz konyhát, s akinek a humorát egy parfümkedvelő „Mérleg” mindig értékelte, jelentkezz! Mosolygó vegetáriánus ¥ 14—16 éves lányok vagyunk. Szeretnénk megismerkedni két 16—20 év körüli jó humorú fiúkkal, Szeretünk moziba járni. Büntetlen előéletűek vagyunk. Ha úgy gondoljátok, hogy meg akartok ismerkedni két áltálában életkedvvel teli lánnyal, akkor írjatok! Jelige: Kéményfüst. Ui.: Technorajongók kíméljetek! ¥ 175 cm magas, szőke, falusi fiú olyan lány ismeretségét keresi, aki nem szereti a diszkót, de a természetet, a romantikus zenét és a jó filmeket szereti. Lehetőleg 18—22 évesek legyetek. Ha felkeltettem figyelmed, címem a szerkesztőségben. Jelige: Őszi álom. ¥ Olyan orosházi lánnyal szeretnék megismerkedni, aki ugyanilyen magányosan érzi magát, mint án. Nem hátrány, ha szereted a techno zenét. Komoly kapcsolatra vágyok. Szép szerelemre v- árok. Ha te is így vagy ezzel, akkor írj! Címem a szerkesztőségben. Jeligém: Blue Jeans. ¥ Kedves Kék Hold! Köszönöm a választ. Én egy gyomaendrődi lány vagyok. Szeretem az irodalmat, szeretek kirándulni, jó filmeket nézni. Ha én vagyok az. akinek akkor augusztusban írtál, kérlek, válaszolj. írd meg, hol laksz, mi az érdeklődési köröd. Sugárkoszorú Szeretnék egy olyan lányra találni, aki megértő, kedves, komoly gondolkodású, ezenkívül magányos és ezért keresi társát egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező srác személyében. Ha te ilyen lány Vagy, kérlek, üzenj ide a Szívküldibe. Jelige: Allein? ¥ Jánosnak az orosházi kórházba Kérlek, hogy írjál! Szeretném tudni, hogy mi van veled. „Mississippi” ¥ Orionnak! Még alig kezdtük el, és már mindennek vége, a derűs égre felhő szállt, az emberek mind irigyeltek nem is oly régen, oly boldog voltam, oly büszke rád. A szerelmedről azt hittem, soha nem múlik, de mégis könnyen elhagytál, a magány maradt egyedül emlékül nékem, s úgy őrzöm, mint egy szál rózsát. Talán sok év után majd rájövök, hogy van még rajtad kívül más, talán sok év után az élet hoz majd gyógyulást. De ma még csak azt mondhatom, szeretlek téged, s ez a dal is hozzád száll, az én szerelmem nem fog tán soha elmúlni, és téged mindig visszavár! B.-től ¥ 170—180 cm magas, 19 éves, jóképű srácok vagyunk. Keresünk két 16—18 év közötti gyulai vagy környéki helyes lányokat, akik szívesen eljönnének velünk egy fantasztikus szülinapi bulira. Ha van kedvetek hozzá, írjatok! Dj. & Simlis ¥ Szeretnék megismerkedni olyan 19—20 év körüli Békés megyei, átlagos fiúkkal, akik már ismerik az élet komolyabb oldalát. Én egy átlagos, barna bőrű lány vagyok, szeretem az állatokat, kedvenc időtöltésem a barátaimmal való együttlét. Várom olyan fiúk jelentkezését, akiknek a társasági légkör szeretete a lényeges, és nem a külső szépség, hanem a belső érték a fontos. Kalandorok kíméljenek! A válaszokat Kedves kapcsolat jeligére várom. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Bíró Yvette filmkultúrája DTV, 21.30 Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.00, 17.30 és 20.15-kor: A függetlenség napja (m. b., sz., am.). KISTEREM 17.00 és 19.00-kor: Ments meg, uram! (sz., am.); 21.15-kor: A függetlenség napja (m. b., sz., am.).KAMARATÉREM: 18.30 és 20.30-kor: Angyalok és rovarok (sz., ang.). GYULA, PETŐFI NAGYTEREM 10.30, 17.45 és 20.00- kor: Twister (sz., am.), RHEUM 17.30-kor: Sabrina (sz., am.); 19.30-kor: Érzékek iskolája (sz., m.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45-kor: Három testőr Afrikában (sz., m.); 20.00- kor: Legbelső félelem (sz., am.). Humor Határozatlanság — Azt hiszem, a mamám nem biztos benne, hogy meg akarja tartani az újszülött kishúgomat! —Miből gondolod? — Folyton ki- és becsomagolja! láncparketten Tánc közben szerelmesen suttogja a fiatalember: ' — Amikor önnel táncolok, mindig egyre rövidebbnek tűnnek a számok! —Nem csoda, uram. ugyanis a férjem a zongorista! tgyes — Láttad, milyen ravasz az új kolléga? —Hogyhogy? — Ha a főnökkel beszél, behúzza a nyakát, ha a titkárnővel, akkor a hasát! Kincstári Takarékjegy Ez az amit bármikor kiválthat, és bármikor visszaválthat. Ez az a rugalmas értékpapír, melynek megbízhatóságát az állam garantálja. Ez az a kamatkonstrukció, mely lépcsőzetességével kedvező feltételeket biztosít. Ez az a néhány érv, amiért Ön is a Kincstári Takarékjegyet részesíti előnyben. Állampapír a postán. A Kincstári Takarékjegy folyamatosan váltható és visszaváltható több mint 2600 postán. Címletek: 10.000 Ft, 50.000 Ft, 100.000 Ft, 500.000 Ft. • 1 éves futamidő • a futamidő alatt kedvező, lépcsős kamatozás. A neves filmesztéta, dramaturg 1956 és 1973 között a Filmkultúra című folyóirat főszerkesztője volt. Jelenleg az Egyesült Államokban él, a New York Egyetem tanára. 1990 szeptemberében Budapesten dedikálta magyarul megjeleni Profán mitológia című könyvét. Ezen a találkozón beszélgetett Báron György esztétával múltjáról és jelenéről. Rádió- és tévéműsor KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.30—8.10: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Műsorszemle. 8.30: Szonda (ism.). 9.00: Hírek. 9.05—10.59: Napközben. 11.00: Hírek. 11.05: A tegnap slágereiből. 11.35: Az élet komédiásai. Jókai Mór regénye, XXI/10. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő'. 13.00: Hírek. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: A Keleti Egyház liturgikus énekeiből. 13.30: Krisztus közöttünk. 14.00: Hírek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.35: Tetten ért szavak. 14.45: Közönség- szolgálat. 14.55: Versek. 15.00: Hírek. 15.05: Tudós Fórum — élőben. 15.55: Biztonsági öv. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Hasznos tudnivalók. 16.25: Diszkotéka. 17.00: Hírek. 17.05: Kassza. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. 19.05: Sport világ. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Gábor Miklós naplójából, V/l. 20.00: Hírek. 20.05: A népzene hagyo- mányó'rzó'i. 20.30: Határok nélkül. 21.00: Hírek. 21.05: Részletek A hal neve Wanda c. film zenéjéből. 21.25: Médiavilág. 22.00: Késő' esti krónika. 22.30: 1956. napról napra. 23.00: Hírek. Kenó. 23.05: Lemezmúzeum. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnali dallamok. 6.00: Hírek. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.00: PETŐFI DÉLELŐTT. 9.55: Manapság... 11.20: Szivárványvölgy. Részletek Lane zenés játékából. 12.00: Nótakavalkád. 12.50: Korkérdés. 13.00: Hírek. 13.03: Manapság... (ism.). 13.15: Hogy tetszik lenni? 14.00: A Rádió kívánságműsora. 17.00: Hírek. 17.03: PETŐFI DÉLUTÁN. 18.54: Gordiusz plusz. 19.00: Hírek. 19.03: Kölvökóra. 20.00: Világzene magazin. 21.00: Hírek. 21.03: Béla angyalai. 21.50: Gramofonalbum. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ennyi... BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03—7.59: Klasszikusok 6-tól 8-ig. 8.00: Hírek. 8.10: Pódium. Kim Kaskashian mélyhegedűn játszik. 9.11: Operaegyüttesek. 10.00: Hírek. 10.05: Emberi dolgok. 11.05: Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből. 11.30: A hét zeneműve. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.00: Hírek. 14.05: A szezon vége, Tatay Sándor regénye — V/l. 14.43: Opera. 15.30: Dvorák: Esz-dúr vonósnégyes. 16.00: Hírek. 16.05: Fiatalok mi ni koncertje. 16.32: Barokk zene — fúvós átiratban. 17.00: Muzsika. 17.50: Ez van! 18.00: Hírek. 18.05: Szimfonikus muzsika. 19.05: A véges végtelen. 19.35: Harmóniában a MATÁV-val! 21.15: Menüettek. 21.35: Balassa Sándor műveiből. 22.00: Hírek. 22.05: Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából. 23.05: írta: Szakonyi Károly. Milyen nap van ma? 24.00: Hírek. TV 1 5.40: Gazdatévé. 6.00—9.00: Nap-kelte. 9.00: Tízórai. 9.10: Sportakadémia. Francia tévéfilmsorozat. A különös pincérlány. 9.35: Tízórai. Benne: 9.50: Játék. 1Ö.00: Jogoskodó. 10.45: Játék. 10.50: Hírek. 11.00: Walt Disney bemutatja (ism.). 12.00: Déli harangszó. 12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Telepakk. 14.10: Cigány magazin. 14.35: Szlovák nyelvű magazin. 15.00: Hírek. 15.10: Repeta. Matek. 16.00: Hírek. 16.05: Repeta. 16.30: Vidéki Anglia. 17.00—17.25: Kapcsolj be! Múlt-kor. 17.30: Segítőtárs. 18.00: Engedjétek hozzám!... 18.10: Csellengőit. 18.15: Üzlet. 18.30: Mindent vagy semmit! 18.55: Esti mese. 19.10: Klip-mix. 19.20: Naprakész. Pólus Center. 19.30: Híradó. 20.05: MAGYAROK CSELEKEDETEI. 20.20: X-akták. Történetek az FBI titkos ügyeiből. 21.10: Vers mindenkinek. 21.15: Panoráma. 21.50: Magyarok a világ filmgyártásában — Herskó János. Párbeszéd. Magyar film. 0.10: Híradó 3. 0.20: BBC- híradó. TV 2 14.00: Parlamenti Napló. 15.00: Közvetítés a parlament üléséről. 17.05: Légi fuvarosok. 18.00: Körzeti híradók. 18.15: TH. 18.45: Telesport. 19.00: UTE—Vasas Casino Vígadó. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 21.00: Híradó. 21.10: Kékpercek. 21.15: Telemázli. 21.45: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.25: Időjárás. KENÓ. 22.35: Lapzárta. 22.40: Kisvilág. Stúdióbeszélgetés. 23.10: A siker kapujában. Részletek a Régi Zeneakadémia kamaratermében 1996. október 25-én rendezett hangverseny műsorából. 24.00: Magyarok Cselekedetei (ism.). DUNA TV 8.00: Képes krónika. 12.00: Déli harangszó. Lapozó. 12.20: Heti hírmondó (ism.). 13.20: Emlékképek. 13.35: Postabontás — Levélváltás. 13.55: Kicsoda a micsoda? 14.25: Cimbora. 15.10: A delfinek. 15.30: Füves prérik, a szél birodalma. 16.15: Harmónia. 16.45: Út a jövőnkbe. 17.05: Heléne és a fiúk. 17.30: Szibériai népmesék. 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Híradó. 18.15: Állatklinika a város szélén. 19.05: Helikon. 19.35: Tudományos show. 20.05: Minoritates Mundi. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.20: Sportpercek. 21.30: Magyarok a filmvilágban. 22.15: Cousteau kapitány újra felfedezi a világot. 23.05: Lelkészek a fronton. 0.05: Kormos István: Nagymama háza. HBO 16.30: Superman legújabb kalandjai. 17.30: Zöld szója. 19.10: Rózsa és tövis. 21.00: Isten hozta, Mr. 23.10: Jákob lajtorjája. TV 3 16.10: Gusztáv. 16.20: Végzetes tévedés. Amerikai film. 18.05: Profitvadász. 18.40: Zürichi páncélterem. 19.45: Gillette World Sport Special. 20.20: Gusztáv. 20.25: Negyedóra sport... 20.45: Háromszög: Híradó. 21.00: Haláltánc. Amerikai film. 22.55: Profitvadász. 23.30: Gusztáv. 23.35: KVB tévé. 24.00: Negyedóra sport... Helyi rádiók és televíziók műsora START RÁDIÓ (FM88,9MHz) 1.45— 5.45: Hajnali zenés műsor. 6.00— 8.30: Élesztő. 10.00: Hol-Nap. 11.00: Top Drink. 11.45: A nap híre a Westel 900 támogatásával. 12.00: Ami a polcon maradt. 13.15: Telefonosjáték. GYULA RÁDIÓ (FM96MHz) 2.00: Józsi, a kocsis. 5.55—9.00: Reggeli hírmagazin. 9.15: Hétfői koktél. 10.15: DL-stúdió. 11.00—12.00: Ez + az. 12.00: Gyula expressz. 13.00: Szívküldi. RÓNA RÁDIÓ (FM 88,9 MHz; 13.45— 19.45) 13.45: Műsorismertetés. 13.50: Programles. Óránként hírek, útinform. 14.30: Naptéma. 15.10: Lemezbemutató. 15.30: Bevásárlókosár. 16.30: Naptéma. 17.15: Slágerlista. 18.45: Kékhírek. 19.10: Kvízesés. 19.30: Esti mese. 19.35: Lapszemle. ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104 MHz; 4.00— 12.00) 4.30: Deutsche Welle. 5.20: Műsorismertetés. 5.45: Megyei útinform. Óránként hírek. 6.00: Hangposta. 7.15: Napi kacaj. 8.00: Alföld krónika. 8.25: Visszhang—telefonos játék. 9.00: Első kézből; Shop-top. 10.00: Spórpercek; Fülharmónia. CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) 6.00: Cervinus-reggel. 8.15: Lapszemle. 9.00: Vendégpercek. 10.00: Programajánlat. Közérdekű információk. 10.30: DL-stúdió. 11.30: Hírharang. 12.00: Fülbe-való. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Locsi-fecsi. 14.15: Időjárás-jelentés. 15.30: BBC- hírek. 16.00: Vendégpercek. 16.30: BBC-hírek. 17.00: Élő kívánságműsor. 17.30: BBC-hírek. 19.15: Gyereksarok. 19.40: Sport. 20.30: Rockpercek. RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MH) 11.00: Áthangoló. 12.10: Zenebona. 13.10: Telefonos játék. 13.45: A nap híre. 14.10: Heti gazdasági híradó. 15.10: Közlekedési információk. 16.10: Kívánságműsor. 17.40: Telefonos játék. 18.10: Katedra. 19.10: Zenés rádiókabaré. 20.10: Esti zenés információs műsor. 21.00: Versműsor, majd folk-, illetve komolyzene. 22.00: The Best Music. RÁDIÓ BEACH, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 0.00: Top 12. — éjszakai vidám zeneáradat. 5.45: Körös expressz — Békési krónika. Közben: félóránként hírek, sport, időjárás, lapszemle, gazdasági információk, aktualitások. 8.30: Paletta. Benne: kívánságműsor, étlapozó, programajánlat, telefonos játékok, slágerlista, interjúk. 11.15: A nap híre. 11.45: Napóra. TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 12.00: Ráhangoló. 12.30: BBC-hírek. 13.00: Sport. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Jam. 15.00: Művelődési házak órája. 16.00: Bazár. 19.00: Kívánság- műsor. 20.00: Toronyzene. 21.00: Kapcsolatok. 23.00: BBC-világhír- adó. CSABA TV 14.00: Képújság. 15.10: ATV. 18.00: Műsorismertetés. 18.05: Háttér. 18.20: Telefonos játék. 18.30: Kisasszony — 1. 19.00: Híradó. 19.10: Takarékossági világnap. 20.00: Híradó. 20.10: Stiri — román hírek. 20.15: ATV. 21.45: Híradó (ism.). 21.55: Csaba-sport. 23.10: Képújság. KÖRÖS TELEVÍZIÓ 18.00: Műsorismertetés. 18.05: Égy ezredév... (ism.). 18.20: Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek. Magyar film (ism.). 20.05: Körös híradó. 20.30: Sport7 (ism.). 22.30: Műsorajánlat. 22.40: Körös híradó (ism.). 23.05: Képújság. SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatórnán: 16.00: Csaba Tv. 20.15: ATV. TNT-csatornán: 16.00—24.00: Szív Tv. GYULA TV 18.00: Műsorismertetés. 18.05: X- asztal — ufójelenségek, parafizika, vallások, ezoterika. 18.35:, Szendi Bell. Japán rajzfilm. 18.45: Út, igazság, élet — vallási műsor. 19.00: Ingatlanpiaci szemle. 19.15: Film. 20.45: Klippercek. 21.00—22.30: Film.