Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-24 / 248. szám
Történelmi nap Sarkadon Az istentisztelet után leleplezték Adorján Endre szobrászművész bronzból kérrT szült Árpád lovasszobrát. (4. oldal) TVK EXTRA Heti rádió-, tv-műsor Bogár János negyedszer győztes Óriási békéscsabai sikerekkel ért véget az elmúlt öt nap legrangosabb hazai sporteseménye, a szupermaratoni futóverseny. (12. oldal) 1996. OKTÓBER 24., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 29 FORINT (3,50 FORINT ÁFÁVAL) LI. ÉVFOLYAM 248. SZÁM Hírek Kitüntetés, (t) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést vette át tegnap a parlamentben — több évtizedes kutatói és nemesítői munkássága elismeréseként — dr. Ke- reszturszky János kandidátus, a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet tudományos tanácsadója. Vízprogram. (b) Az ivóvízjavító program keretében a megyei önkormányzat 2 millió forinttal támogatja az eleki kezdeményezést. A szakemberek által kidolgozott tervek már elkészültek, így azok hamarosan a képviselő-testület elé kerülnek. Kedvező elbírálás esetén a kútfúrási munkálatok még ebben az évben elkezdődnek Eleken. Értékpapír-kiállítás, (ö) A gyulai Erkel Ferenc Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. gyulai fiókjának rendezésében A magyar értékpapír 200 éve címmel kiállítás nyílik október 25-én, pénteken 16 órakor Gyulán, a Dürer Teremben. A kiállítást dr. Szekeres István, az OTP Békés megyei igazgatója nyitja meg. A tárlat március 15-éig látható hétfő és kedd kivételével naponta 10-től 16 óráig. Kazinczy-díjas. (b) Édes anyanyelvűnk címmel a minap Sátoraljaújhelyen tartották meg a Kazinczy országos emlékversenyt. A vetélkedőn az eleki mező- gazdasági és ipari szakközépiskola tanulója, Wemer Bernadett kitűnően szerepelt. A Kazinczy-emlékérem mellett mint a legeredményesebb versenyző, a szervezők különdíját is kiérdemelte. A felkészítő tanára Lantos Mihályné volt. Az emberi tisztesség forradalma. A Balassi Táncegyüttes ünnepi műsora Békéscsabán, a Nagy Imre téren. (Tudósításunk a 3. oldalon olvasható) FOtó: lehoczky Péter A szabadságvágy kifejeződése: ’56 Határőrök, polgári védelmiek, tűzoltók, rendőrök elismerései Kettős évforduló előtt tisztelegtek az ünnepi megyegyűlésen megjelentek kedden délelőtt Békéscsabán, a Jókai Színházban; a 40 évvel ezelőtti, október 23-ai forradalom, illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 7. évfordulója nyújtott alkalmat a visszatekintésre, főhajtásra. A megyegyűlésen ezúttal a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság és a polgári védelmi parancsnokság megyei vezetői, elismerésben részesült dolgozói is részt vettek. Az elnökségben dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Biri István főjegyző, dr. Hajdú Antal alezredes, a megyei rendőrfőkapitány helyettese, Dávid Károly ezredes, az Orosházi Határőr-igazgatóság vezetője, Nyeste Lajos alezredes, Békés megye tűzoltóparancsnokának helyettese, Jenei Imre alezredes, megyei polgári védelmi parancsnok foglalt helyet. A két nevezetes esemény időbeni egybeesése — 1956 és 1989. október 23-a — olyan történelmi szükséghelyzet következtében jött létre, ami mindannyiunk számára tanulságos — kezdte megemlékezését Gellert Kis Gábor, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke, majd párhuzamot vont az 1848—49-es forradalom és szabadságharc, illetve az ’56-os forradalom között. — Annak a márciusnak • az emlékezete hosszú ideig nem volt tisztázott —mondta—, a legkülönbözőbb hatalmak akarták saját politikai céljaik érdekében kisajátítani. Nem ment. Az '56-os forradalom talán akkor került méltó helyére, amikor a Magyar Köztársaság erkölcsi, politikai alapjává vált. Tanulunk-e ebből a példából? Szomorú, vajmi keveset. Hosszú ideig nem lehetett ’56- ról beszélni, s amikor már igen, megindult a küzdelem a kisajátításáért. Ám ugyanaz a helyzet, mint 1848-cal: nem fog menni. A politikusoknak más a felelőssége, tudniuk kell, minden olyan kísérlet, ami mássá akarja formálni 1956-ot, csak kudarccal végződhet. 1956 valóban a nemzeti együtt gondolkodás példája, a szabadságvágy kifejeződése — hangsúlyozta Gellért Kis Gábor, majd rámutatott: sok történelmi sérült ember van. A személyes történelem viszont nem azonos a történelemmel. A köztársaság is — csakúgy, mint az ’56-os forradalom — sokszínű, meg kell őrizni ezt a kultúrában, a politikában, a gazdaságban. (Folytatás a 3. oldalon) / Göncz Árpád Lengyelországban Göncz Árpád köztársasági elnök pénteken és szombaton lengyelországi munkalátogatást tesz. A program szerint Varsóban tárgyal Aleksander Kwasnewski államfővel és a tervek szerint találkozik Wlodzimierz Cimoszevicz miniszterelnökkel is. Varsóból Poznanba utazik, ahol megkoszorúzza az 56-os emlékművet, majd Mansfeld Péter és Roman Strzalkowski emléktábláját. Ezután részt vesz Poznan város önkormányzatának ünnepi tanácsülésén, amelyen díszpolgári oklevelet kap és átveszi a város kulcsait. A poznani Zamekben megnyitja a magyar kulturális hetek 56-os fotó- és dokumentum-kiállítását. A Göncz Árpádot kísérő újságírók között lesz lapunk főmunkatársa, Bede Zsóka, aki a későbbiekben beszámol a látottakról. Készülőben az igazságügyi reform Gyulán, a megyei bíróság székházában kedden megyei összbírói értekezletet tartottak. Dr. Nagy György, a Békés Megyei Bíróság elnöke beszámolójában elmondta: a megyei statisztikai adatok nem azt mutatják, hogy az ügyek bíróságainkon megporosodnának. Az elmúlt év júliusa és az ez év júliusa közötti időszakban csaknem 30 ezer peres és peren kívüli ügyben jártak el. Éz év július elsejei állapot: a büntető, gazdasági és polgári ügyszakokban mindössze 317 húzódott egy éven, és 52 két éven túlra. Ugyanakkor az ügyek többsége — több mint 60 százalékban — 3 hónapon belül befejeződött, noha az adott időszakban a munkát a megyei engedélyezett létszámnál kevesebb bíró végezte. A határozatok 80 százalékban első fokon jogerőre emelkedtek. A bírák többsége nő, s ez évek óta jellemző. Az átlagéletkor 40 év, amely a szakismeret, tapasztalat folytán megfelel az ideális bírói képnek. Áz év végén, az év elején 8 bíró és szakvizsgát tett fogalmazó ment el kötelékeikből jórészt anyagi okok miatt. Ugyanakkor megszaporodtak a bíróságok tennivalói, például a peren kívüli ügyek között ugrásszerűen nőttek a fizetési meghagyások az állampolgárok számlatartozásai miatt. Az ügyintézés gyorsításában sokat jelentene a számítógéppark fejlesztése. Vastagh Pál igazságügyminiszter differenciált országos helyzetről tájékoztatott az igazságszolgáltatás tevékenységének megítélésében. Van, ahol két éven túlra nyúlik az ügyek egyharmada, például, Pest, Komárom—Esztergom megyékben vagy a fővárosban rosszabb a helyzet mint Békésben. A kihívásokra keresi a feleleteket az a reformkoncepció, melynek kidolgozásában részt vett a bírói társadalom és szeptember 26-án terjesztették a kormány elé. A bírói létszám nemzetközi mércével elfogadható, a koncepció a törvénykezés korszerűsítését tűzte ki célul. A 3 szintű bírósági rendszer 4 szintűvé válásával, az ítélőtáblák létrehozásával teremtődik meg a lehetőség, hogy a helyi bírákra nehezedő terheken változtassanak. A törvényalkotáshoz csatlakoznak az eljárási kódexek kidolgozásai, új büntetőeljárási kódex készül, és módosul a polgári perrendtartás is. Olyan igazságügyi reform van készülőben, amely ha nem is forradalmi, mélyreható változásokat hoz. Három ítélőtáblát létesítenek, egyet Budapesten és egyet-egyet az ország nyugati, s keleti részében. Sz. M. Közmeghallgatás Közmeghallgatással kezdődik a megyei képviselő-testület pénteki, 9 órakor kezdődő ülése, melynek keretében a megyei ön- kormányzat és a települési ön- kormányzatok kapcsolatáról lesz szó. Az ülésen a képviselők áttekintik a békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ kétéves tevékenységét a megyei önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás tükrében. A téma előadója Molnár György igazgató. A bejelentések között — Csík András igazgató előadásában — tájékoztató hangzik el a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkájáról. A képviselők a tervek szerint szavaznak a megyei és a békéscsabai önkormányzat között, a Sanopharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. részvényeinek hasznosítása céljából készített megállapodás-tervezetről. L. E. A tisztesség nem politikafüggő Múlt korokról krónikások, történetírók, többnyire saját személyiségükön átszűrt leirataiból szerezhetünk tudomást. Egy emberi élet fél évszázada mikromorzsája csupán a történelemnek, de hiszem és egyetlen biztos hitem, hogy az örök emberi értékek évszázadok, évezredek során sem változhatnak. Napjaink olykor nézhetetlen televíziós műsorainak egyik kivételesen értékes alkotása volt a háromrészes film, a magyar operatőr Ragályi Elemér fantasztikusan szépen fényképezett (számos honfitársunk szereplésével, közreműködésével készült) filmsorozata Nagy Károlyról, a VII. századi frank birodalom uralkodójáról. Cselszövő figuráiban, uralkodójáért, pápájáért életét áldozó hőseiben, becsületes egyszerű népében akárha napjainkat tükröztet- nék. Látom, korunkban is csak mese, álom, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát és a gonosz, az igaztalan, az erkölcstelen megbűnhődik. Sok tisztességes, jó ember hónapról hónapra épphogy csak megél, rendes szegény nyomorog és mindenféle aktuális cselszövésekben mesterkedő, sima szájjal büszkélkedő éli világát, amíg meg nem hal. Nem kell az írásos emlékekre sem támaszkodnom, elég, ha emlékezetem 3—4 évét megbolygatom. Miket és kik ígértek errefelé, ha ezt és azt kilendíti a tömeg a helyéről! A tömeg maradt, biztatóik, hogy azt ne mondjam melldöngető uszítóik másokkal mit sem törődve lubickolnak a jólétben. A felelősségrevonás, a kérdés: „mit valósítottál meg abból, amit ígértél?” — elévül. Akárhogy is, akármim történik, az örök emberi tisztességben, az egymás iránti szeretetben, megbecsülésben tudok és akarok hinni. Számomra ez volt és marad a mérce, akárki, akármit gondol, tesz vagy hirdet. Bede Zsóka *%lesker Danone tejföl, 12 %-os, 2 dl-es Régi ár 44 Ft Akciós ár 38 Ft Danone tejföl, 20 %-os, 2 dl-es 50,00 Ft 43 Ft Finomliszt, 1 kg-os (Mi Családunk) 71,00 Ft 62 Ft Vénusz étolaj, 1 literes 229,00 Ft 199 Ft Glóbus májaskrém, 65 g-os 31,00 Ft 25 Ft Túró Rudi, kakaós 22,00 Ft 17 Ft Sport szelet, kapuciner szelet 4 db-os (4 x 30 g) 136,00 Ft 99 Ft Harmónia kávé, vákuumos, 250 g-os 456,00 Ft 299 Ft Bravo almaital, 12 %-os, 1 literes 96,00 Ft 79 Ft Dreher Export és Pils, 0,5 literes 83,00 Ft 75 Ft + ü, Pille papírzsebkendő, 100 db-os 128,00 Ft 69 Ft Harlekin eü. papír, 4 tekercses 107,00 Ft 89 Ft Ultra Viola plusz, 2,4 kg-os mosópor 564,00 Ft 439 Ft Szezon előtti árengedményes akció: Mikulásra és karácsonyra is mindent egy helyről ...az ÉLÉSKER-tol! ...uhui jé wuárnlnil