Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-22-23 / 247. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1996. október 22-23., kedd-szerda Földünk volt. (t) Orlai Petrich Soma festő, Petőfi rokona és jóbatárja 1822-ben ezen a napon született Mező- berényben, és 1880-ban Budapesten halt meg. Eleinte írónak készült. 1846-ban Marastoni Jakab, 1847-től pedig Bécsben F. Waldmüller iskolájának növendéke. 1847telén készült első kompozíciója, István király és az orgyilkos. Szabadságharci élményeit litográfiasorozatban rögzítette. Mezőberényben festette utolsó Petőfi-képét. 1850- től Münchenben Kaulbachnál tanult, 1851-ben festette — egy évtizeddel Székely Bertalan előtt — 11. Lajos holttestének megtalálása című képét. A hazafias célok tudatos művészi megjelenítése tette a reformkor jelentős alakjává. Egyik legszebb műve, megkapó lélekáb- rázolása Anyám című portréja. Ünnepre készülnek, (gh) A Dombegyházi Általános Iskola tanulói szorgalmasan készülnek nemzeti ünnepünk, október 23-a méltó megünneplésére. Műsorukat az aznapi képviselő- testületi ülést megelőzően, október 22-én 12 órakor mutatják be. Felkészítő tanáraik: Gulyás Imréné és Gerendeli György. Zenei élmény, (gh) Bat- tonyán az ifjúsági hangversenybérlet október 14-ei előadását 5—5 ezer Ft-tal támogatta a város három mezőgazdasági szövetkezete. A Dózsa, a Május 1. és a Petőfi szövetkezet jóvoltából Szentpéteri Gabriella (zongora), Modrián József (hegedű) és Rádi Ildikó (cselló) nagyszerű játékában gyönyörködhetett a több száz kisiskolás. A művészek a zeneirodalom klasszikusainak műveit szólaltatták meg. Meglátni és... megfejteni A gyilkos köztünk van! — Bemutató a Jókai Színházban Csak óvatosan, visszafogottan írni, hisz semmire sem ajánlatos rávilágítani a titokból, nem szabad előre elárulni, ami elronthatná a krimikedvelők örömét. Vétek lenne megfosztani a nézőket az izgalomtól, a tippelési lehetőségtől, bűn megmondani, hogy ki a gyilkos. Mert a jó krimi igazi rejtély, bonyolult rejtvény, minden szereplője alapostul gyanúsítható, az egész cselekmény a végsőkig arra szolgál, hogy még jobban összekuszálja a szálakat, egyre több adalékot szolgáltasson a gyanúsításhoz, mindjobban elénk tárja a szereplők jellemét, indítékait a bűntett elkövetéséhez. Robert Thomas szórakoztatásnak szánta A gyilkos köztünk van! című bűnügyi játékát, és Szőnyi G. Sándor rendező láthatóan élvezettel állította színpadra ezt az izgalmas történetet, bevonva a közönséget is a nyomozásba. Mert ez is a jó krimi feltétele, hogy az olvasó, vagy a néző ne tudja magát kivonni, elhatárolni az eseményektől, együtt kell gondolkodnia, tömi a fejét, hogy ki a tettes. Olyan kamaraszínházi előadást láttunk a Jókai Színház legutóbbi premierjén szombaton este a Vigadóban, amelytől lehetetlen is elidegenedni, hiszen a közönség valósággal benn ül a színpadon, részese a kastély szalonjában történő eseményeknek. A sajátos műfaj és helyszín különös kihívás a nyolc hölgyszereplőnek, akik nagyszerű csapatot alkotnak, mindenki ügyesen formálja a maga figuráját. Az elismerésre méltó alakítások közül is kiemelkedik Felkai Eszter és Nagy Erika játéka. A logikára és precizitásra épülő darab és az előadás értékét, minőségét növeli ugyanis, a színházi élményt fokozza—remélem, nem sértem meg a krimi szerelmeseit —, hogy a műfajból fel- és a magasabb minőség szintjére emeli az előadást az a tény, hogy a nyolc szereplő mindegyike egy-egy sorstragédiát formál kitűnően. Drámába illő sorsok, egyéni tragédiák kelnek életre tőlünk karnyújtásnyira; ott, abban a francia családban, karácsony, a szeretet ünnepe előtt, mindenki bűnösként lepleződik le, minden baj forrása a szeretet, a megértés hiánya. Ebben az összefüggésben kimagasló Felkai Eszter és Nagy Erika alakítása. Felkai a rafinált, de szeretetre méltó, fösvény, de oly sérülékeny nagymama, a társadalmi rangért és a család összetartozásáért már hiába harcoló nőt, a megtűrt öreget kelti életre. Nagy Erika korát és egyéniségét teljesen félretéve, beteg vénkisasszonyt alakít (minden korábbi szerepétől eltérő figurát) meggyőzően, humorral és szolidaritást kiváltó erővel. Kovács Edit elegáns nagyasszony, aki a látszatra többet ad, mint az őszinte érzelmekre. Vékony Anna és Paczuk Gabriella, a két ígéretes fiatal helyes, kedves és kellőképp eltérő testvéregyéniség.Muszte Anna igazi Madame, bölcs, mindentudó nevelőnő, sok családi titok kulcsának birtokosa, Csizmadia Éva hatásosan sünt bele minden lehetséges vonást a szemrevaló és öntudatos szobalány alakjába. Dobó Alexandra, mint a férj húga, vélt vagy valós anyagi érdekekkel újabb színfoltot hoz be a képbe. Ä szereposztás nagyon szerencsés, kifejezetten testreszabott; még sosem tűnt fel, hogy ilyen színes lenne a különböző hölgyegyéniségeket felvonultató paletta a Jókai Színházban! Noha a világról, amelyben élünk, aligha mondható el, hogy nyugodalmas, kiegyensúlyozott lenne, mégis keressük, szeretjük az izgalmakat, mintha csak bennünk lakozna a gonosz kistörpe. Ajánlom az előadást mindenkinek, aki kedveli az emberi sorsokkal művészi rangra emelt krimit. S ugye, nem árultam el túl sokat?! Niedzielsky Katalin „Kedvencet ne válassz, egyformán szeressél!” A pedagógus pár mögött ötven közös esztendő FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A gyulavári ház székelykapuján felirat: „Békesség a bemenőknek, áldás a kimenőknek”. Régi vágya teljesült ezzel — mondta az ajtót nyitó Olgi néni párjára célozva. Perjési Márton és felesége, Perjési Mártonná Vörös Olga hosszú éveken át oktatták- nevelték Gyulaváriban a gyermekeket. Olgi néni ebben az évben gyémántdiplomát vett át a csabai főiskolán, versét mondta pályatársainak és a fiataloknak a tanévnyitón. Ötven-éves házasok. Olgi néni Endrődön, Marci bácsi Gyulán született. Olgi néni Kiskunfélegyházán végzett a Szegény iskolanővérek rendje tanítóképzőjében, Marci bácsi Szegeden, ugyancsak egyházi tanítóképzőben. Olgi néni 1940- ben jutott álláshoz Endrődön, óraadó helyettesként alkalmazták. Pedagógusok voltak a szülei, nagyapja és még sok nagybácsi, nagynéni a családban. Be- leszülettem a pályába —jegyezte meg tömör egyszerűséggel. Rendes állást nem kapott, 1941- ben a Délvidékre, Zentára ment tanítani. Elsősöket, mint hosszú pályafutása alatt szinte mindig. 1944 őszén megjöttek az oroszok és neki, mint idegen ország állampolgárának másokkal együtt mennie kellett. 1945 tavaszán rendőri, katonai kísérettel, batyuval vonulhattak a laktanyába, onnan a vasútállomásra vitték őket. A szállás a padlón volt és a szerb partizánok majd minden éjszaka megöltek valakit... Szegedről Gyulára küldték, keressen állást magának, innen Elekre irányították. A faluban ismerkedett 1946-ban Perjési Mártonnal... Marci bácsi Budapesten, a Térképészeti Intézetben teljesített szolgálatot. 1945-ben átlőttek Budáról és eltalálták a jobb karját. Az óvóhelyen ellátták, onnan elment a Rókus kórházba, de itt csak a földön jutott volna neki hely. Egy zsidó fiú megsajnálta, előbb az ő kórházukba, majd a svéd vöröskereszt központjába kalauzolta. Egy Langlet nevű professzor igazolásának birtokában két orosz katonával, csónakban keltek át a Dunán. Januárban édesapja hozta fel az első élelmiszervonatot a fővárosba. Mindenkinek adott, csakhogy a fiát megtalálja... Marci bácsi február végén ért haza Gyulára. Szolnokon már volt kukoricalepény, s mire Csabára ért, már degeszre ehette magát — jellemezte az akkori időket. Eleken kapott határőr őrsparancsnoki állást. Innen már közös az út Olgi nénivel, aki négy évi menyasszonyságát fejezte be a kedvéért. Marci bácsi is tanító lett és Gyulán, a megyei művelődési osztály elküldte a házaspárt Kakucspusztára. Ott tanítottak a tanyavilágban, Két- egyháza és Medgyes között. Baromfi, galamb, háziállatok vették őket körül. Kakucspusztán Olgi néni az alsósokat, Marci bácsi a felsősöket tanította. Egy család voltak az ottaniakkal. Itt született három gyermekük. Hozták nekik a tyúkhúslevest, a süteményt, a bort, még a tüzelőt is felvágták a helybeliek. Jó volt ott, kivéve azt, hogy a beteg gyermekeikkel a karján Marci bácsi ugyancsak gyalogolhatott, mire a legközelebbi orvoshoz elért. A megyei művelődési osztály egyszercsak megint hívatta őket, ezúttal már Békéscsabáról és Gyulaváriba helyezték a házaspárt. 1949 októbere óta élnek itt. Marci bácsi szerint minél tovább tanított, annál jobban szerette. Olgi néni megkapta a legmagasabb kitüntetést 1968-ban, Kiváló Tanítónő lett. Hogyan kell tanítani, nevelni? A szeretet az első, aztán az egyenesség, az igazságosság a fontos —- sorolták pályafutásuk tapasztalatait. Olgi néni egyik osztálya egyszer majd kibújt a bőréből. Mit csináljon? -— gondolkodott. Azt ajánlotta, nevessenek együtt... Amikor mindenki kinevette magát, csend lett, folytatódhatott a munka. Karácsonykor, névnapokon almát, szaloncukrot tettek mindenkinek a helyére. Marci bácsinak egyszer fél deci kevertet ajándékoztak diákjai, 10 fillérenként adták össze az árát. Különb volt, mint egy toronyóra láncostul — érzékenyült el. Vitte a diákokat sportversenyekre, olykor 70- et is, bekerékpároztak Gyulára. Az úttörőcsapat adott ugyan pénzt buszra, de ők inkább úgy döntöttek, elfagyizzák... „Legfontosabb érzés / tanítványt szeretni / Szigorúnak lenni, / mégis megérteni! / Légy igazságos, kivételt / ne tegyél, / Kedvencet ne válassz, / egyformán szeressél!” — olvastuk fel Olgi néni és Marci bácsi kérésére a „gyémántdiplomás” verset. Szőke Margit Emlékezés Erkel Lászlóra és családjára Erkel Ferenc harmadik fia száz éve, 1896. december 3-án hunyt el Pozsonyban. Pesten született 1844. április 9-én, iskoláit is ott járta, de 15 éves korától Gyulán élt. Zenei ismereteit atyjától és nagybátyjától, Erkel Jánostól szerezte. 1859 őszén mutatkozott be zongoristaként Gyulán, a Korona vendégfogadóban, ahol szép sikert aratott, egy évvel később pedig Békéscsaba zeneszerető közönsége is megismerhette képességeit. 1867-ben már karnagy a 24—30 fős, ügyvédekből, pedagógusokból, zenetanárokból, kántortanítókból, építészekből és egyéb iparosokból álló gyulai Magándalkör élén. Erkel László az 1867. december 30-ai dalestélyen elbúcsúzott Gyulától és a Magándalkörtől, mert Szeghalmon vállalt állást. A Wenckheim család leszármazottja, gróf D’Orsay Emil (1827— 1901) császári és királyi kamarás földbirtokos lányainak (Fran- cziska, Terézia és Felicia) lett a zongoratanára. A D’Orsay család 1872-ben Szeghalomról Pozsonyba költözött és a grófkisasszonyok ragaszkodtak Erkel Lászlóhoz, így 1872 őszén a feleségével ők is utánuk mentek. Erkel László Szeghalmon megismerkedett Wittmann Ignác és nemes Flaskay Jozefa nagyváradi származású földbirtokos házaspár lányával, az 1853. szeptember 22-én, Szeghalmon született Wittmann Máriával, akit 1872. szeptember 15-én feleségül vett. Az esküvőt Körösladányban tartották, mivel Szeghalmon ekkor még nem volt katolikus parókia. Erkel Lászlót hat évvel Pozsonyba érkezése után a helyi Magyar Dalkör felkérte karmesterének. Három évi szolgálata alatt sok népdalt és saját szerzeményt írt át a dalkörnek négy szóvégezte. 1891-ben került a Magyar Királyi Állatorvostudományi Egyetemre, ahol 1896. január 30-án avatták állatorvossá. A Bács vármegyei Bresztovácon lépett szolgálatba, majd Szeghalomra nyújtott be pályázatot körállatorvosi munkakörre. 1898. március 1-jétől haláláig itt dolgozott, nőtlen emberként. A községben szerették, 1906. november 2-án bekövetkezett halála mély részvétet keltett. A szarvasmarháktól kapott gümőkór végzett vele 33 évesen. Az 1874-ben, Pozsonyban született Ilona zongoratanárnőnek készült. Elemi és középiskoláit Pozsonyban végezte. A zeneakadémiát 1898—1901. között járta Pesten, a tanárképző és zongoraszakot együtt végezte. Thomán István tanítványa volt, igen tehetséges, jó tanuló. 1902—1938-ig, nyugdíjazásáig az Erzsébet Nőiskola (ma Szilágyi Erzsébet Gimnázium) zongoratanárnője. A nyarakat szívesen töltötte Szeghalmon édesapjával és testvéreivel. Ilyenkor bekapcsolódott a helyi műkedvelő színházi esték műsorába, ahol mesteri zongorajátékával emelte a műsor színvonalát. Édesanyja és testvérei sírját halottak napján minden évben felkereste Szeghalmon. Budapesten hunyt el ha- jadonként 1942. október 28-án. A keresztlánya temettette el a Kerepesi temetőben, sírjára 1990. november 8-án helyezett kopjafát az Erkel Társaság. Vele kihalt Erkel László családja. Erkel Irma 1883-ban született Pozsonyban. Szeghalmon a Takarékpénztár pénztárosa volt. A gyulai rokonsággal tartotta a kapcsolatot. Többször járt a városban a megyebálon és egyéb rendezvényeken. Szeghalmon jótékonysági és egyéb nyári műkedvelő színErkel László és Wittmann Mária házasságából három gyermek született lamra. Ezek egyike a „Késő ősznek hideg szele”. 1894— 1896. között Bartók Béla is a tanítványa volt. Az Erkel család utolsó lakása Pozsonyban, a Stefánia út 4-ben volt. Az épület kétszintes, klasszicista stílusú, díszes, kastélyszerű palotácska. Erkel László itt halt meg, a Szent András temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírra 1994- ben, 150. születésnapján kopjafát helyezett az Erkel Társaság és a Csemadok. A családfő halála után felesége hazaköltözött Szeghalomra és a régi házukban (Petőfi út 12. alatt) lakott haláláig. Erkel László és Wittmann Mária házasságából három gyermek született, Ferenc, Ilona és Irma. Ferenc állatorvosnak tanult. Pozsonyban született 1873-ban, általános és középiskoláit is ott játszó társasági rendezvényeken rendszeresen szerepelt. Énekelt és táncolt a színpadon. Fellépései sikeresek voltak. Szerény modorával, jóságával, kedveskedő figyelmével a fél város meghitt jóbarátja volt. Anyáskodó szere- tetével különösen a gyerekeket hódította meg. Szeghalmon hunyt el 1933. január 5-én. Halálát szívszélhűdés és méhrák okozta. Erkel László özvegye, Wittmann Mária a család utolsó tagja Szeghalmon. Pozsonyban eltemette férjét, Szeghalmon fiát és egyik lányát, majd 1933. március 31-én maga is sírba szállt. Gyermekei mellett nyugszik. Gondos, művelt édesanya volt, nagyon szerette gyermekeit. Gazdag lelkivilágát, szívjóságát átadta nekik. D. Nagy András
