Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)
1996-09-27 / 226. szám
1996. szeptember 27., péntek SPORT Hetedik hely a Tenisz Tízekről Tét az első osztály A férfi tenisz NB I a tétje a vasárnapi találkozónak, amelyet Csongrá- don rendeznek. A Békéscsabai Előre TK együttese a kiváló nevelőegyesületként számon tartott és több „idegenlégióssal” megerősített házigazdák csapatával mérkőzik szeptember 29-én 11.00 órakor. A mérkőzés esélyese a hazai gárda, de ha sikerülne a bravúr, akkor a csabaiak lennének a sportág történetében Békés megye első NB I-es teniszcsapata. M M U ® ® ® A napokban fejeződött be az az ötnapos Tenisz Tízek verseny, amelyen a 12 évesek korcsoportjában rajthoz állt a békéscsabai Thaisz Nóra is. A Globe versenyzője eddigi eredményei alapján kapott meghívást a budapesti viadalra. A fiatal versenyző — aki Fehér Gábor kezei alatt ismerkedett meg a sportággal, idén nyár óta pedig Őszi Béla tanítványa — remekül szerepelt, s az erős mezőnyben a hetedik helyen kötött ki. Az alma nem esik messze fájától: édesanyja, Bjelik Ilona a Békéscsabai NKC remek kapusa mais. Maximális kihasználtság Két éve, hogy felépült, a harmadik „iskolaévet” kezdte el szolgálni az eleki sportcsarnok. Sejthető, hogy hiányosság okozta probléma oldódott meg az épülettel. A konkrétumok végett kerestük fel Lukács László gondnokot. — A sportcsarnok maximális kihasználtsággal üzemel. Átlagban napi 10 órán keresztül váltogatják egymást a különböző csoportok. Természetszerűleg az általános iskolások töltenek benne legtöbb időt, őket a szakközépiskolások követik. Itt megemlíteném, hogy a sportcsarnok megléte előtt a magyar, illetve a román nyelvű általános iskolában is volt tornaterem, a kettőjük össznagysága 280 négyzetméterre tehető, az új objektum 1200 négyzetméteres. A tanulók mellett a különböző szakosztályok: kispályás labdarúgók, teniszezők, asztaliteniszezők, kosarasok, cselgáncso- zók (ők ingyenesen használják) veszik igénybe a sportcsarnokot. De más rendezvényeket, így a hagyományos bátyus bálákat, az egyéb találkozókat, rendezvényeket is itt tartják — mondta Lukács László. (b) Apolló első a szépségversenyen % Mint arról már hírt adtunk, vasárnap ért véget Kecskeméten az I. Lovas Világtalálkozó, amelynek részeként megrendezték a lószépségversenyt is. A Békés megyeiek közül Farkas Csaba Kétsop- ronyból, Szántó Imre Gyuláról nevezett be lovakat a megmérettetésre, amely a Katona József Színház színpadán került megrendezésre. A lovak tökéletesen tudtak „viselkedni” a színpadon, egyedül a világítás volt zavaró számukra. A zsűri a Haflingi kategóriában a gyulai import mént, Apollót találta a legszebbnek, megelőzve ezzel egy dán és egy osztrák lovat. Az első helyezéssel százezer forint pénzdíj is dukált a ló tulajdonosának. LABDARÚGÁS A Békés megyei serdülő labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a következő eredmények születtek. Keleti csoport. Füzesgyarmat—Szeghalom 0—5. Gyo- maendrődi Barátság SE—Dé- vaványa 1—4. Szarvas—Me- zőberény 0—3. Gyoma FC— Békésszentandrás 4—2. Vésztő—Csabacsűd 6—0. Közép csoport. Kevermes— Elek 0—0. Kondoros—Békés 1—5. Békéscsabai Előre FC— Gyula Kanton FC 3—0. Nyugati csoport. Tótkomlós-Gádoros 14—2. Nagyszénás—Battonya 2—7. Orosházi Barátság—Kunágota 8—1. Medgyesegyháza—Orosházi MTK 0—11. Mezőkovácshá- za—Csorvás 2—1. Pénteken rajtol a női kézilabda NB I Előrelépnek-e a hetedik helyről? Pénteken megkezdődik a női kézilabda NB I- es bajnokság küzdelemsorozata. Az idei őszi szezonban — csakúgy mint tavaly a vb miatt — a decemberi Európa-bajnokság idején szünet következik a legjobbaknak, így csak az első nyolc fordulót játsszák le a csapatok november közepéig, majd januárban folytatják. A bajnoki címért nagy küzdelem várható, miután az FTC és a DVSC meggyengült, míg a Dunaferr erősödött. A kiesés ellen is több csapat küzd majd. Az előző szezonban hetedik helyen végzett lila-fehérek pénteken 17 órakor a Budapesti Spartacust fogadják. A felkészülésről, a változásokról, az esélyekről beszélgettünk Szabó Károllyal, a Békéscsabai NKC mesterével. Száztíz foglalkozás a rajtig —Hogyan sikerült a szünetben a felkészülés az új idényre? — Á munkát a csapat tagjaival július 15-én kezdtük. A bajnoki rajtig a lányok 110 foglalkozáson vettek részt — kezdte a szakvezető. — Ebből nyolcvannyolc volt az edzés és huszonkét felkészülési mérkőzést vívtunk. Ebből tíz volt az edzőmérkőzés, tizenkét találkozón pedig valamilyen torna keretében léptünk pályára. Négy tornán szerepeltünk. Aranyoson és Pancsevóban harmadikok lettünk, míg az aradi és a békéscsabai viadalt megnyertük. A lányok elvégezték a kitűzött munkát, a feltételek biztosítottak voltak. Elégedett vagyok a hozzáállással, jó hangulatúak voltak a foglalkozások. Nem volt túl nagy a jövés-menés a csapat háza táján — Milyen változások történtek a keretben a nyári szünetben? Megvalósult-e a tervezett erősítés? — Bodzás Edinát felvették a pécsi egyetemre, így ő a helyi első osztályú csapatba került. Házi gólkirályunk, Kovács Tímea a Vasasba igazolt. Ketten érkeztek hozzánk Debrecenből, a balkezes szélső, Vass Gabriella és Aradról a jobbátlövő Buda Florica, aki egyre jobb formába lendült, de sajnos a szerdai edzésen megsérült. Ugyancsak nem számíthatok sérülés miatt hónapokon át a junior válogatott szélsőre, Valyuch Évára. Az új szabály szerint tizennégyen ülhetnek a kispadon, köztük két ifjúsági korú játékos. Felkerült az ifjúsági csapatból Klembucz, Félix és Krista mellé Ancsin Tímea és Gyuska Gabriella is. Tervbe volt véve Kovács Tímea pótlására egy balátlövő leigazolása. Többen próbajátékon vettek részt az elmúlt hónapokban, így egy jugoszláv, egy román kézilabdázó és a volt csabai Krisztóf Krisztina is, de nem váltották be a reményeket, nem tudtak annyit, mint Kovács Timi. Jelenleg is kapcsolatban vagyunk egy romániai átlövővel, akinek leigazolásáról még nem mondtunk le. A felnőtt keretben tizenöten kaptak helyet. —A vezetés milyen helyezést vár a lányoktól a most kezdődő bajnokságban ? — A vezetés az ötödik-hetedik helyezés elérését tűzte ki célul. A nagy „ötös” — FTC, DVSC, Dunaferr, Vasas, Győr — mögött véleményem szerint a Kiskunhalas, az alaposan megerősödött Cerbona SC, a Spartacus és mi küzdünk majd a helyezésekért. Nem lesz könnyű dolgunk, s ha sérülések nem jönnek közbe, akkor elérhető a célkitűzés. Hosszabb távon gondolkozva: ha lenne egy gólerős balátlövőnk és együtt maradna a csapat, akkor a következő idényben megcélozhatnánk a nemzetközi kupaszereplést jelentő első négy hely elérését. A fiatalok egy része a környező NB n -es csapatokban bizonyíthat — Több tehetséges fiatal az NB II-ben szerepel kettős játékengedéllyel. A Gyulai SE-ben a korábbi békéscsabai vezető edző, Csulik Pálné dolgozik. A fürdővárosiak lesznek a lila-fehérek fiókcsapata? — Úgy érzem hasznos dolog, hogy tehetséges fiataljaink az NB II-ben edződnek Gyulán, Medgyesegyházán és Csorváson. Szeretnénk, ha a későbbiekben a Gyulai SE a fiókcsapatunk lenne, de még csak az első lépéseket tettük meg ezen a téren. Hazai pályán csak a győzelem az elfogadható —A nyitófordulóban pénteken a jó erőkből álló Budapesti Spartacust fogadják. Mi dönthet a találkozón? — Elsősorban egészséges önbizalommal kívánunk pályára lépni egyik riválisunk ellen. Hazai pályán csak a győzelem az elfogadható a Spartacus ellen, amelyből az ismertebb játékosok közül eltávozott a két légiós, Mankova és Mandzsics. A fővárosiakhoz került viszont egykori kapusunk. Nagy Kati Szekszárdról. Buda kiesése érzékeny veszteség számunkra, ennek ellenére a nyitányon lelkes szurkolóink biztatása mellett győzni szeretnénk — fejezte be Szabó Károly. A pénteki mérkőzést a Cserepes, Jancsó játékvezetői kettős vezeti. (verasztó) Kézilabdás szerződés az Adidasszal A Békéscsabai Előre FC labdarúgói egy ideje már az Adidas sportruházatában játszanak, az 1996—97. évi kézilabdás bajnoki nyitányon már a Békéscsabai NKC hölgyei is az ismert sportszergyártó cég felszerelésében díszelegnek — tudtuk meg Laurinyecz Györgytől, a Hetes Kft. ügyvezető igazgatójától, aki egyébként mindkét klub elnökségi tagja. Az Adidas egyelőre egyéves szponzori szerződést kötött a kézilabdázókkal, s szerdán el is juttatta a felszerelést a csabai lányokhoz. Az OMTK és a Kígyós továbbjutó Orosházi MTK—Békési FKC 27—27 (15—16). Magyar Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 250 néző. V.: Horváth. Medovarszki. OMTK: Szikora — Marton R. 1, Jambrik 3, Száva 7, Árpási 2, Lovász 11, Varsandán 3. Cs.: Bondár (kapus), Raf- fai J„ Nagy I., Czurpás, Juhos, Raffai A. Edző: Marton László. Békés: Tóth Gy. — Nagy J. 5, Csuvarszki 2, Kiss 2, Czétényi 5, Moldován 8, Pocsai 2. Cs.: Árde- leán P. (kapus), Bogárdi 2, Polgár T., Takács, Greksza 1, Polgár Z. Édző: Fellegvárt Zoltán. Igazi kupaküzdelem jellemezte végig a találkozót. Fej-fej mellett haladt a kétegyüttes. Aki tűnő játékot produkáló hazaiak lelkes közönségük biztatása mellett megérdemelten harcolták ki a továbbjutást. Mindkét csapat tagjai dicséretet érdemelnek teljesítményükért. Újkígyós Akvaline KSE— Abony KC 30—20 (13—8). Magyar Kupa, férfi, Újkígyós,, 100 néző. V.: Kocsis, Szűcs. Újkígyós: ECKER 2 — Balogh, FEKETE 11, CSÁNYI 9, Glem- bóczki 2, Jarabek, Selmeczy 1. Cs.: Korcsok, Kopányi (kapusok), Harangozó V. 1, Luk'ovicz- ki 2, Vida, Gyulavári 2. Edző: Buday György, Bacsa István. Nehezen lendültek bele a hazaiak, de a mérkőzés második felében közönségszórakoztató játékkal biztosan nyertek. ASZTALITENISZ Október 12—13-án rendezik meg Pozsonyban a Duna Kupa fiú utánpótlás asztalitenisz csapat- és egyéni versenyt, amelyen Ausztria, Magyarország és a házigazda Szlovákia két serdülő és ifjúsági korú játékosa áll asztalhoz. A magyar utánpótlás-válogatott tagjaként részt vesz a viadalon Baranyi József, a Csabai Konzerv SE fiatalja, aki Pósfai- val (KSI) képviseli hazánkat. A felkért edzőként Botyánszki András, a konzervesek mestere is elkíséri a szlovák fővárosba a fiatalokat. Október 12-én Gyulán Eldőlt, hogy a legutóbb esőzés miatt Gyulán elmaradt salakmotoros bajnoki fordulót október 12-én, szombaton délután rendezik meg. Az eredeti programban szereplő 5. forduló színhelye Debrecen, időpontja most szombaton 14 óra. SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Békéscsabai NKC—Budapesti Spartacus, női, Békéscsaba városi sportcsarnok, 17.00. NB II. Gyomaendrő- di FKC—Sándorfalva, férfi, 18.30. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. Orosházi MTK I.—Egri ÁFÉSZ, női, Fürdő u. terem, 11.00. NB HI. ASK Orosháza—Szegedi AC, férfi, 11.00. ATLÉTIKA. Veterán atléták 1996. évi versenye, Gyula, sporttelep, 14.00. AUTÓMODELLEZÉS. Meghívásos verseny, Orosháza, Rákóczitelepi modellezőpálya, 9.00. BASEBALL. III. ligás mérkőzés. Békéscsabai Villámok— 424-es Alaplabda Egylet, 12.00. DUATLON. OTP Bank „Kondor-Körök” diákolimpia megyei döntője, Kondoros, 10.00. KAJAK-KENU. Westel Békés megye nyílt bajnoksága, Békés, Kettős-Körös duzzasztó és híd közötti szakasza, 14.00. KÉZILABDA. NB I B. Békési FKC—Cegléd, férfi, 18.00. NB II. Mezőtúr—Medgyesegyháza, női, 11.00. Csorvás—Túr- keve, női, 16.00. Szentes—Gyulai SE, női, 15.30. Szegedi DKSE—Békési NKTE, női. Csaba Előre KC—Tiszaföldvár, férfi, Békéscsaba városi sportcsarnok, 16.00. Hódmezővásárhely—Csaba Mirelité SE. férfi, 13.00. Gyulai SE—Orosházi MTK, férfi, 18.00. Újkígyós Akvaline KSE—Martfű, férfi, 19.00. Megyei bajnokság. Férfiak. Békési FKC II.—Újkígyós AKSE II., 11.00. Kondoros— Nagyszénás, 10.00. Békéscsabai Sportcsarnok SE—Orosházi MTK II., 16.30. Köröstarcsa— Mezőhegyes, 15.30. Nők. Békésszentandrás—Kétsoprony, 17.00. Orosházi Eötvös—Nagyszénás, 10.00. Szeghalom— Szarvas, 11.00. KOSÁRLABDA. NB I B. BSC Szarvas—Vadkakasok- Medicor, női, Szarvas, sportcsarnok, 18.00. Magyar Kupa. Me- zőberényi SDSE—Békési ÁFÉSZ, női, 17.00. LABDARÚGÁS. NB III. Alföld csoport. Szegedi EAC— Békési FC, 16.00, Pákolicz. Me- zőberényi FC—Kunbaja, 16.00, Sipos. Szarvasi FC—Baja, 16.00, Tóth G. Megyei bajnokság. I. osztály. Gyomaendrődi Barátság—Gyoma FC, 16.00, Majoros. Füzesgyarmat—Csorvás, 16.00, Nagy II. Doboz— Szeghalom SC, 16.00, Pintér. Jamina-Patrick SE—Békéscsabai MÁV, 16.00, Bogyó. II. osztály. Kondoros—Békésszentandrás, 16.00, Benyovszki. Újkígyós—Körösladányv 16.00, Bó- csik. III. osztály. Északi csoport. Kötegyán—Gerla, 16.00 (a mérkőzést a kíjtegyáni pálya betiltása miatt Gerlán rendezik), Egeresi. Vésztő—Bucsa, 16.00, Moravszki. Tarhos—Mezőberényi FC II, 16.00, Tóth N. Okány—Csárdaszállás, 16.00, Scsitovics. Déli csoport. Dombegyház—Kevermes, 16.00, Bíró. NB I-es ifjúsági bajnokság. Békéscsabai Előre FC—Debreceni VSC B, 11.00, Szabó I. Békéscsabai Előre FC—DVSC A, 13.00, Szabó II. LOVASSPORT. Békés megyei bajnokság 3. fordulója, Orosháza, Bogárzói pálya, 12.00. RÖPLABDA. NB I. Pulzus SC—Békéscsabai Főiskola DSE.női, Budapest, 17.00. ÚSZÁS. Meghívásos verseny, Tótkomlós, Rózsa fürdő, 9.30. VA gÁRNAP ASZTALITENISZ. NB III. Kiskunmajsa—Gyulai Élésker, férfi, 11.00. AUTÓMODELLEZÉS. Meghívásos verseny, Orosháza, Rákóczitelepi modellezőpálya, 9.00. BASEBALL. III. ligás mérkőzés. Békéscsabai Villámok—Debreceni Dinamit, 12.00. KERÉKPÁR. „Két keréken a környéken” túra. Békéscsaba—Békés—Dánfok és vissza. Gyülekező: Szabó P. téri iskola parkolója és ifjúsági ház előtt, 8.00—8.30 között. (Eső esetén a túraelmarad!). KÉZILABDA. NB I B. HC Szarvas—Makói KC, férfi, 18.00. Megyei bajnokság. Nők. Békéscsabai Jamina—Doboz, 10.00. Székkutas—Gerla, 11.00. LABDARÚGÁS. NB I. Békéscsabai Előre FC—Vasas, Békéscsaba, Kórház utca, 11.00. Márton (Bede, Letrich). A találkozót a televízió is közvetíti. NB I. Tartalékbajnokság. Békéscsabai Előre FC—Vasas, 13.00. NB III. Alföld csoport. Kisszállás Csont FC—Tótkomlósi TC, 16.00. Keresztúri. Gyula-Kanton FC—Szegedi VSE, 16.00, Heibl. Megyei bajnokság. I. osztály. Sarkadi Kinizsi—Mezőhegyesi SE, 16.00, Stír. Nagyszénási SK—Mezőkovácsházi TE, 16.00, Maginyecz. Medgyesegyháza—Battonya, 16.00, Takács. Kamut SK—Orosházi MTK, 16.00, Muska. Elek SK— Csabacsűd, 16.00, Kulcsár. II. osztály. Méhkerék—Dévavá- nya, 16.00, Kiss L. Magyarbán- hegyes—Békéssámson, 16.00, Fejes. Gádoros—Pusztaföldvár, 16.00, Koch. Kétegyháza—Gyulavári Vállalkozók, 16.00, Ko- rim. Kunágota—Szabadkígyós, 16.00, Zábrák. Kaszaper—Kétsoprony, 16.00, Frey. III. osztály. Északi csoport. Sarkadke- resztúr—Gyulai Magán SE, 16.00, Varga P.Déli csoport. Gerendás—Lökösháza, 16.00, Ál- dorfai. Almáskamarás—Orosházi Barátság, 16.00, Tóth P. Csanádapácai Előre FC—Nagy- bánhegyes, 16.00, Lipcsei. Med- gyesbodzás—Orosházi Rákóczi Vasas, 16.00, Csatlós. LOVASSPORT. Békés megyei bajnokság 3. fordulója, Orosháza, Bogárzói pálya, 8.00. »BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A A y*ATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft.A'elelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax:(66)441-311;Terjesztésvezető:Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068