Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)
1996-09-23 / 222. szám
GAZDASÁGI TÜKÖR 1996. szeptember 23., hétfő Kedvező mérleg. Bizonyos, hogy az idegenforgalomnak az idén több mint 2 milliárd dollár bevétele lesz, 300 millióval több a tavalyinál - jelentette be Katona Béla, az OIB elnöke. A szakemberek szerint ennek az ágazatnak a bevétele az ezredfordulóra meghaladhatja a 3 milliárd dollárt. Vegyes cégek. Térségünk stabilizálódásában fontos szerep vár a szomszédos országokkal kialakuló vállalatközi kapcsolatokra - állapították meg a kis- és középvállalatokkal foglalkozó gazdasági tanácskozáson. Jelenleg hozzávetőleg 2000 ilyen vegyes vállalat működik, de az üzleti kapcsolatok bővítésére - kivált Ukrajnában és Romániában - még igen sok a kiaknázatlan lehetőség. Informatika - feketén. Becslések szerint az évi 100 milliárd forintos hazai informatikai forgalom negyede, 25 milliárd forint a számítógépek és a programok illegális kereskedelméből származik - hangzott el az Informatikai Vállalkozások Szövetségének hétvégi menedzsertalálkozóján. A számítógépes memóriapiac 95 százaléka, a monitoreladás 60-70 százaléka nem jelenik meg a hivatalos számlákon. Csappanó devizabetétek. Augusztusban csak a havi 1,2 százalékos forintleértékelés növelte a lakossági devizaszámlákat - jelenti a Nemzeti Bank. A külföldi fizetőeszközben levő megtakarítások mintegy 3 milliárd dollárt tesznek ki. Megnyílt a 100. Budapesti Nemzetközi Vásár Kilencven év az ipar szolgálatában ban is működött. Ez a folyamatosság a továbbélés és az alkotóképesség jelképe is egyben - mondotta Hóm Gyula. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) újjászerveződött formájában első ízben mutatkozik be önálló standdal. A mintegy háromezer tagvállalatot számláló szervezet a privatizáció segítését tűzte zászlajára. A magánosítás előrehaladtával ugyanis a hangsúly mindinkább a vállalatok sikeres működtetésére irányul - hangsúlyozta Széles Gábor, a szövetség elnöke. Az MGYOSZ vásári megjelenésének apropója az a megállapodás, amely a Hungexpo és a szövetség között jött létre. Eszerint a kiállításszervező cég privatizációja során a gyáriparosok szövetsége a Budapesti Iparkamarával összefogva mintegy 30- 35 százalékos tulajdoni hányadhoz kíván jutni. Ez lehetne az első lépés afelé, hogy fővárosunk patinás vására többségi nemzeti tulajdonban maradhasson, (eszi) Hónapokon belül elkészül az ország hosszabb távú stratégiája, hogy gyorsuljon Magyarország felzárkózása a fejlett világhoz, csatlakozása az Európai Unióhoz - jelentette be Horn Gyula miniszterelnök a 100. Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitóján. A miniszterelnök hangsúlyozta: a BNV olyan tükörnek is tekinthető, amely jelzi, mekkora haladást ért el a magyar gazdaság. Számos vállalat vesz részt a BNV-n, amely már a kilencven évvel ezelőtt megrendezett első ipari kiállítás idején, 1906A miniszterelnök hatásos stratégiát ígért fotó: feb/diósi imre Rendkívüli sajtótájékoztató az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban Késnek az adóigazolványok Csütörtök hajnalban az APEH szakemberei leállíttatták azt a gépsort, amelyen az új adóigazolványok gyártása folyt. Ennek következtében csak némi késéssel - szeptember vége helyett október első hetében - postázhatják az igazolváúyokat. Ezt jelentette be Bokor Pál, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal első elnökhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján. A gyártás leállításának oka az volt, hogy a bankkártyához hasonlatos adóigazolvány védőfóliáján, a jobb átláthatóság érdekében, módosítani kell. Az APEH szerint nincs komoly gond, hiszen az új adóazonosító számot - amely a személyi számot váltja föl a nyilvántartásban - csak 1997. január elsejétől kell a munkáltatóknak, illetve a kifizetőhelyeknek bemutatni. A sajtótájékoztatón a gyártási hibával kapcsolatosan felvetődött, hogy a több százmillió forint értékű állami megrendelést egy olyan cég kapta meg, amelyet még a cégbíróságon nem jegyeztek be, így sem tapasztalata, sem referenciája nem nagyon lehet az efféle termékek gyártásában. Az APEH vezetői szerint a pályázat kiírása és elbírálása a köz- beszerzési törvény betűinek megfelelt. (németh) C€6 vezetés Határidők cégvezetőknek Szeptember 25.- A bányavállalkozók bányajáradékának befizetése. Szeptember 28.- A társasági adó előlegének befizetése;- a fogyasztási adó előlegének befizetése:- az útalap-hozzájárulás előlegének befizetése;- vámengedélyek érvényessége. OTP-különkölcsön A 21/1996. (IX. 2.) PM rendelet módosította a lakáscélú megtakarításokról szóló 90/1987. (XII. 29.) PM rendeletet. Az 1996. szeptember 10-én hatályba lépett módosítás értelmében azok a kedvezményezettek (a betét elhelyezői, illetve az általuk megnevezett más személy), akik az OTP-vel 1996. augusztus 30-át követően lakáscélú (lakótelek, lakás vásárlását, építését, bővítését célzó) takarékossági megállapodást kötnek, illetve kötöttek, a rendelet 4. §-ában meghatározott külön kölcsön igénybevételére a betétszerződés megkötésétől számított nyolcadik év végéig jogosultak. A külön kölcsönt - amelynek számítási módját a rendelet 5. §-a részletezi - a legalább 5 évig rendszeres meghatározott havi összegű, vagy az azt kiváltó egy összegű előre fizetést teljesítő kedvezményezettek a betét felvételétől számított 3 éven belül, illetve a takarékossági időtartam negyedik évének lejárta után kaphatják meg. Foglalkozási betegségek A 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelet a foglalkozási betegségek bejelentéséről és kivizsgálásáról rendelkezik. Szeptember 27-től ez az új jogszabály váltja föl a foglalkozási betegségek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló 3/1981. (II. 14.) EüM rendeletet, az annak végrehajtásáról rendelkező 8/1981. (Eü. K. 4.) EüM utasítást, valamint az egyes munka-egészségügyi jogszabályok módosításáról szóló 4/1983. (III. 16.) EüM rendelet 4. §-át. Az e hónap végétől hatályos előírások alapján kell ezentúl bejelenteni azokat a foglalkozási betegségeket és az úgynevezett fokozott expozíciós eseteket, amelyeket a hazánk területén szervezett munkavégzés - e körbe tartozik a munkaviszony, illetve a munkáltató által kezdeményezett, irányított vagy jóváhagyott társadalmi munka, továbbá bármely munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján végzett munkatevékenység - keretében szenvednek el az érintettek. (A fokozott expozíciós esetek fogalmát a rendelet az értelmező rendelkezések körében határozza meg.) Az új szabályok alapján kell továbbá bejelenteni a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező munkáltatók magyar állampolgárságú munkavállalóinak külföldi munkavégzése során elszenvedett foglalkozási megbetegedését is. A személyi kör alól csupán a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állománya, illetve az országos közforgalmú vasutak munkavállalói jelentenek kivételt. A bejelentésre vonatkozó részletes szabályokat, így a foglalkozási betegséget, a foglalkozási eredetű heveny és idült mérgezést, valamint a rendelet 1. számú mellékletében szereplő vegyi anyagok, továbbá a zaj okozta expozíciós esetet , s annak kórisméjét észlelő foglalkozás-egészségügyi orvos feladatait a jogszabály 3. §-a tartalmazza. A munkáltatók azonnal kötelesek értesíteni az ÁNTSZ illetékes megyei intézetét, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Igazgatóját és az Országos Munka- és Uzem- egészségügyi Intézetet, ha a munkahelyen halálos kimenetelű vagy tömeges foglalkozási megbetegedés fordult elő. Az értesítési kötelezettség a hazai székhelyű cégek magyar munkavállalói által külföldi munkavégzés során elszenvedett foglalkozási megbetegedése esetében csak az ÁNTSZ említett szervével szemben áll fenn. Ne koldusbotra támaszkodva sétáljunk luxusvillánk kertjében Az APEH rákérdezhet, miből futja Fél évtizedre visszamenően is kérhetnek igazolást Már régóta irritálja a bérből és fizetésből élőket, hogy a közterheket zömmel ők viselik, miközben a gazdagok egy része eltagadja jövedelmét, de azért valódi kígyóbőrben és márkás autókon jár. Ennek az ellentmondásnak a feloldását szolgálja az adózás rendjéről szóló törvény várható módosítása. A részletekről dr. Vámosi-Nagy Szabolcsát, a Pénzügyminisztérium miniszteri biztosát kérdeztük, aki elmondta, hogy a tervezet értelmében az adóhatóság a jövőben jövedelembecslés alapján is kivethet adót. Erre azok számíthatnak, akiknek az életvitele és vagyongyarapodása szemlátomást nem arányos a bevallott jövedelmükkel. A látványos vagyonnövekedés és az átlagtól eltérő életvitel esetén az APEH rákérdezhet mindezek pénzügyi forrására is. Konkrétan például arra, hogy miből vásárolt az illető méregdrága ingatlant vagy nyugati autót, miközben a bevallott jövedelme alapján már régen koldusbotra jutott. Az adóhatóság azt is megállapíthatja, hogy az utolsó öt évben ki, mikor titkolta el a jövedelmét, s az akkor érvényes adózási szabályok szerint kell a hiányt megfizetnie. Amennyiben a vagyongyarapodás titkos forrása több éven át „csordogált”, a hatóság a szóba jövő évek között egyenlő arányban, osztja el a befizetendő tartozást. Fontos megjegyezni - tette hozzá -, hogy amennyiben a becsléssel valaki nem ért egyet, akkor nem az APEH-nek, hanem neki, az adózónak kell majd hitelt érdemlően bizonyítania az igazát. Ez a módszer egyébként a nyugati demokráciákban is elfogadott, ahol pedig nagy hagyományai vannak a személyhez fűződő emberi jogoknak. Csak - micsoda különbség - ott a jogok nem a közösség érdekeinek a rovására érvényesülnek. Németh Zsuzsa Jövőre javulás jön ? Jövőre azzal számolhatunk, hogy az ország külső egyensúlyát javító néhány pénzügyi pillér hiányozni fog gazdaságunk épületéből. Ilyen például a vámpótlék, amelyet - nemzetközi kötelezettségeink miatt - csak korlátozott ideig lehet alkalmazni, mert különben a külkereskedelmi partnerek ellenlépései következnek, például saját vásárlásaikat visszafogó vámokat vezethetnek be. Pedig a vámpótlékkal a magyar gazdaság két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt megdrágította a behozatalt, és ezzel mérsékelte a behozatalra fordított kiadásokat, javította a fizetési mérleg egyensúlyát. Másrészt a belföldi termelőket bizonyos fokig védte a behozatali versenytől. A vámpótlék kiiktatása együtt járhat a folyó fizetési mérleg egyik fontos eleme, az áruforgalmi mérleg egyenlegének romlásával. Lényeges tehát - mert a vámpótlék jótékony hatását helyettesítheti -, hogy a belföldi termelők versenyképes árukínálattal ellensúlyozzák az olcsóbbá váló importcikkek vonzerejét. Hasonlóan jó „ vámpótlékpótlék” lenne, ha kivitelünk gyorsabban növekedne, mint a behozatal. Ha mindez nem következik be, csak állami beavatkozással őrizhető meg az egyensúly. Ilyen lehet például az utóbbi két esztendő átlagos évi forintleértékelésénél nagyobb mértékű árfolyam- változás. Ez ugyanis drágítja és fékezi az importot, ösztönzi a kivitelt - de egyben az inflációt is gerjeszti. Ha viszont az államháztartás költségeinek és hiányának mérséklődése lehetővé teszi az infláció 20 százalék alá szorítását, kedvező feltételű értékpapírok révén, kamatemelés nélkül is lecsapolható a többlét vásárlóerő, és ez az import csökkentésére ösztönöz. Előfordulhat, hogy a kormány e lépések helyett a lakossági fogyasztás bővítését, a belföldi termelés élénkítését tartja elsődlegesnek. Nos, akkor tovább kell növekednie a külföldi tőke beáramlásának. S hogy ez ne emelje az adósságállományt, a működő tőke behozatalának jobban kell nőnie, mint a magyar vállalatok tőkekivitelének. Ezért mind a hazai, mind a külföldi befektetőknek vonzó terepet kell kínálni - egyebek közt koncesz- sziókkal, adómentességekkel, adókedvezményekkel, adóhalasztásokkal. Bácskai Tamás Friditőlm IFecoig hü/r Nokia ma Szeptember 20-tól október 4-ig* 25.000 Ft jár Önnek ajándékba - akár névnapja van, akár nincs. Mert ez alatt a két hét alatt a Westel 0660 Fridinek, Fecónak és mindenki másnak, aki megvásárolja a két legmodernebb 0660-as mobiltelefon egyikét, elengedi a belépési díjat! Sőt, a Benefon Sigma és a Nokia 450 már 30% előlegfizetéssel, kamatmentes részletre is elvihető. Ne feledje, a 0660-as telefonok az ország egész területén használhatók. A készülékeket a BNV B pavilon A/3 standján is megtekintheti és kipróbálhatja. *Ajánlatunk az akciós készlet erejéig érvényes. a Általános tájékoztatással 24 árás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére %ík mk ^k NMf mobiltelefonról a 03-as, más mobil- vagy vezetékes telefonról a 0680 450-450-es ingyen hívható számokon, WESTEL IRODA: BÉKÉSCSABA. 5600 MEONVÁNSZKYU 6.TEL: 10666144M2Z 10665i 447-014. RÁfflÓTEIEFON: (06 601384-MS / \ í ') f } f j ' KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖFT ALMASSY ATTUA FEL: (06 60) 384-069 • HORTOBÁGYI LÁSZLÓ TEL. (06 6Öj 337-536- í . f fl f I i I I 1 WESTEL FORGALMAZÓK: GYOMAENDRÓD, GYOMAI JÓZSEF, 5500 FŐ U. 149, TEL: 106 66! 386-457 * OROSHÁZA PHABMADEtíTKFT.5900 VÖRÖSMARTYU.Z.TEL:(06681312-935, RÁDIÓTELEFON:(06601304-019 • SZEJFTES, E1ÍKTR0FR.KFT, 6600 JÓZSff A U, 6/B, TEL: (06 63) 311-730, RÁDIÓTELEFON (06 60) 337-032 • 6ÉXÉSSZERTANBRÁS, KŐRÖS-AOUA BT, 5561 SZENTESI ÚT 4, TEL: (06 66| 313-390, RÁDIÓTaEFON: (06 60) 304644 mánót