Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)
1996-09-14-15 / 215. szám
Sissi legendája tovább hódít Lemmon, az örökifjú „Ez a musical nem annyira édes-kedves, kicsit szoborszerű, festményszerű királynét mutat, hanem egy érző asszonyt, aki szabadságáért harcol, és nagyon megszenvedi, hogy körülötte egy apokaliptikus világ van: a széteső Habsburg-birodalom.” (8. oldal) Az örökifjú Lemmon, mint John Uhler Lemmon látta meg a napvilágot a füstös Bostonban, ahol néha fojtogatok rémisztgették a lakosságot. Nem volt túl nagy növésű gyerek, de mégis kedvelték, és a csapat, az iskola meghatározó személyisége lett. Jókedve soha nem hagyta cserben. (11. oldal) Szerettem volna más életet élni „Kelet-Európában érdekes élni FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Sass Justine — vezetéknevének magyaros hangzása ellenére — született amerikai. Apró termetű, törékeny, örökké mosolygós hölgy. Illik, nem illik korát leírni, végtére is nem tiltakozott ellene, mondván, feléjük nincs ennek jelentősége: 23 esztendős. Az Egyesült Államokban, New Yerseyben a Princeton Universityin végzett, most a békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskolában oktatja a fiatalokat angolra. Amíg az óra végét jelző csöngetésre várok, az igazgatói iroda előterében Tóthné Edit, az iskola tirkámője lelkesen mesél Justine-ről: „Egyszerűen fantasztikus teremtmény. Egyszer el kellett mennem, s Justine azonnal beült a helyemre azzal, hogy addig ő lesz a titkárnő. A nőnapon felköszöntötte az iskola összes hölgytagját, mondván, Amerikában a nők is köszöntik egymást. Mindenkinek apró kis csomagot tett az asztalára. A legmegkapóbb az volt, amikor egy hatalmas csokor virággal állított be hozzám, s köszöntött. Nem tudtam mire vélni, hiszen Edit- nap még csak a közelben sem volt. De ő mondta: hazájában minden évben meg- ünneplik a titkárnők napját is, ez alkalomból szeretpé átadni nekem a virágot. Hát bizony, egészen más a gondolkodása, mint nekünk, magyaroknak...” A végszóra csöngetnek, lassan megjelennek a tanárok az aulában. Szinte diáknak nézné az ember a fiatalos hévvel közlekedő tanárnőt, aki elvegyül a fiatalok között. Még véletlenül sem „lóg” ki közülük. Kihasználjuk a lyukasóra előnyét, s beszélgetni kezdünk. —A Sass név igencsak magyarosan hangzik... — Pedig nem folyik magyar vér az ereimben. Nagyon messzire visszatekintve, legalább három generációra, német származású a család egyik ága. — Ettől függetlenül remekül beszéli a magyart. — Ezt már itt tanultam Magyarországon, másfél évvél ezelőtt, amikor először magyar földre léptem, négy hónapos kurzuson vettem részt. — ...és odahaza mit tanult? — Az egyetemen franciát és olaszt. Emellett nemzetközi politológiát. — Akkor hogyan lett angol tanár a, Vásárhelyi Pál szakközépiskolában? — Szerettem volna megismerni a világot és szerettem volna más életet élni, mint otthon. Működik nálunk egy úgynevezett Béke Szolgálat, amely az egész fejlődő világot hivatott segíteni. Ez egy önkéntes dolog, ám pályázni kell arra, hogy ebbe a szolgálatba bekerüljön az ember. Én kétszer is pályáztam, s így nyertem el a lehetőséget Magyarországra. — Erről egyszerre két kérdés jutott eszembe. Magyarország ennyire hátrányos helyzetű ország? S valóban a mi hazánkat szemelte ki arra, hogy megismerhesse a világot? — Először a kérdés másik felére válaszolva: eredetileg Afrikába szerettem volna kerülni, mert azt nagyon misztikusnak tartottam. De időközben kiderült rólam, hogy allergiás vagyok a malária elleni gyógyszerre, oda nem mehetek, ezért esett a választás Kelet-Eu- rópára. Amit persze nem bántam meg. Az első kérdésre válaszolva: ma már nem sorolja a fejletlenebb országok közé Magyarországot a Béke Szolgálat. Ezt bizonyítja, hogy ha lejár a kétéves itt-tartózkodásom, hazautazom. Pontosabban ez az utolsó év, hogy a szolgálat segítőket küld az önök országába, hiszen nagyon sokat fejlődött a térség. S hogy miért éppen Magyarországot választottam? Nos, voltak magyar származású ismerőseim, akik nagyon sokat meséltek a Kárpát-medencében élő emberekről. Az ő javaslatuk alapján döntöttem. — S meg lehet élni egy amerikainak Magyarországon a pedagógusfizetésből? —Az itteni fizetésem csak egy része a keresetemnek. A másik részét otthonról kapom meg. — Milyennek tartja Magyarországot? — Már otthon is figyeltem a rendszerváltást követő éveket, a kommunizmusból való kitörést. De nem sokat tudtam erről a térségről. A másfél éves tapasztalatom viszont azt mondja, Kelet-Európábán érdekes élni. Az első állomásom Veszprém volt, ott tanultam intenzíven a nyelvet, ott kaptam az első intuíciókat, s a város nagyon tetszett. Ezen keresztül szerettem meg az országot. — Hogyan látja, mi a különbség a magyar es az amerikai gyerekek között? — Otthon a gyerekek nagyon sokrétű feladatot kapnak és széles körben igyekszenek megmutatni nekik a világot. Amit kreatívan be is fogadnak. Magyarországon viszont egyszerre mindent bele akarnak tölteni a fejekbe, s nagyon korán elvárják a fiataloktól, hogy szakosodjanak. A korai döntés miatt viszont beskatulyázódnak, ami után keveseknek adódik meg a kitörés, a váltás lehetősége. — ...és milyenek a magyar emberek általában? — Mindenkinek van sok és jó ötlete, de pénzt keresni nagyon nehéz önöknél. A másik: lehet, hogy nem jól fejezem ki magam, de lassú az élet. No és nagy a bürokrácia. Amit nálunk egy pillanat alatt el lehet dönteni, s a következő pillanatban meg is lehet valósítani, azt itt csak hosszas papírmunka, kilincselés után lehet beindítani. —Békéscsabán kívül milyen tájakat ismert meg? — Télen itt jártak a szüleim, velük együtt bejártam az egész országot. A nyáron pedig a környező országokba, Romániába, Csehországba, Horvátországba kirándultam. Azt kellett tapasztalnom, nem egyforma az élet ilyen kis területen belül sem. Nagyok a különbségek. Minél keletebbre megy az ember, annál visszább jutok időben. — Az oktatáson kívül más feladatot is vállalt Magyarországon... — Igen, egy AIDS-alapítványnak is dolgozom. Időnként e miatt Budapestre utazom. Tavaly is készítettem az alapítvány egyik újságjába egy interjút a betegségről, s az idén is készülök cikket írni, ami januárban jelenne meg. — Az imént említette, hogy lejár a Béke Szolgálat magyarországi mandátuma. Mihez kezd otthon? — A Béke Szolgálat tovább működik más országokban, de én már egy másik, hasonló szolgálat kötelékébe lépek, ugyanis két évet kellene aláírnom, ami sok lenne újra. Most Ázsiában keresek munkát egy másik szervezetnél. Úgy tűnik Indiába és Thaiföldre megyek dolgozni, ahol a prostituáltak jobb útra térítésében segédkezem, ugyanis nagyon elharapódzott azon a tájon a felnőtt és különösen a gyermekprostitúció. Ha pedig befejezem a küldetést, ami egyben vizsga is számomra, szeretnék visszamenni az egyetemre és megcsinálni a doktorátusomat. Ám hosszú távon mindenképpen a nemzetközi segítő programban szeretnék dolgozni. Egy a lényeg, emberekkel és az ő kultúrájukkal szeretnék mindig foglalkozni. Jávor Péter
