Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-10 / 211. szám

MEGYE1K0RKEP Elismerés Rindó Józsefnek településtörténeti munkájáért A díszpolgár és a Petőfi testvérek Földink volt. (u) Ezen a napon hunyt el 1917-ben a szarvasi születésű Kuthy Dezső zoológus. Előbb jogi tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen, majd zoológiával foglalkozott. 1890-től az MTA Állattárá­ban dolgozott mint őr, majd mint igazgatóőr. 1914-ben ment nyugdíjba. Főleg rovartani kutatáso­kat folytatott. Rendszerta­ni és iskolai rovargyűjte­ményét az 1885. évi kiállí­táson a nagy éremmel tün­tették ki. Pályázat. (h) A kamuti önkormányzat legutóbbi ülésén Laurinyecz Pál pol­gármester elmondta: az ál­talános művelődési köz­pont megbízott igazgatójá­nak nyugdíjba vonulását követően az igazgatói állás betöltésére pályázatot hir­detnek. Az általános iskolá­ban a kötelező óraszám emelése ebben a tanévben még nem kerül bevezetésre. Az idén az iskolában 100 gyermek kezdte meg tanul­mányait. A nyári felújítá­sok az óvodában és az isko­lában megtörténtek. Végül Földesi István beszámolt a kamuti néptánc csoport to­vábbi munkájáról, foglal­koztatásukról a békési ze­neiskola gondoskodik. A kondorosi képviselő-testület a millecentenárium alkalmából a település történeti, néprajzi és kulturális értékeinek felkutatásá­ban végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért nemré­giben Kondoros nagyközség díszpolgára címet adományozott Rindó József nyugalmazott ta­nárnak. A II. világháború utáni időszak első kondorosi díszpol­gárát először életútja ismereté - sére kértük. — A Felvidéken, Nagy- kaposon születtem 1925-ben, is­koláimat itt végeztem, de Sátoraljaújhelyen érettségiztem — mondta. — Visszakerültem szülőföldemre, de hamarosan, az áttelepítés keretében 1948-ban Békéscsabára kerültünk. A sze­gedi főiskolán végeztem ma- gyar-történelem-rajz szakos ta­nárként, és 1951-ben kezdtem el a pedagógusi munkát Kondoro­son. Itt nősültem meg, feleségem szintén a településen tanított. 1989-ben mentem nyugdíjba. —A község történetének, nép­rajzának kutatásába milyen in­díttatásból kezdett? —Amikor Kondorosra kerül­tem, az a hír járta, hogy Petőfi — A szeghalmi Péter András Gimnázium 1948-ig nyolcosz­tályos gimnáziumként műkö­dött. Most az iskola vissza kíván térni a régi gyökerekhez, ezért az idei tanévben beindítottunk egy hatosztályos gimnáziumi tago­zatot — mondta lapunknak Vaszkó Tamás igazgató. Az osztály indítását gondos előkészítéssel szervezték, s a 45 Rindó József nyugdíjaséve­iben is folyamatosan bővíti, rendszerezi a településtörté­neti gyűjteményt FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Sándor többszöris megfordult a településen. Ezt arra „építették”, hogy István öccsét látogatta meg, aki a csákó-majori uradalomban dolgozott gazdatisztként. Még az is társult a történetekhez, hogy Sándor a csárda falára is írt né­hány sort, csak lemeszelték. Nem sokáig kellett kutatnom, hogy rá­jöjjek: Istvánt itt nem látogathatta meg nagy költőnk, hiszen akkor már halott volt, amikor István a jelentkező diákból végül 29-et vettek fel. Az osztály fele szeg­halmi, a többiek Vésztőről, Füzesgyarmatról, Dévaványá- ról és Csökmőről érkeztek. Eb­ben az osztályban kiemelt a szá­mítástechnika (amit az iskola gépparkja tesz lehetővé) és ide­gen nyelv (e téren a szeghalmi alma mater nagy hagyományok­kal rendelkezik) oktatása. csákói uradalomba érkezett. Egyébként a honismereti szakkö­rös gyerekekkel megtaláltuk Petőfi István sírját, és rábukkan­tunk sírkövére is, melyet a helyi iskolában helyeztünk el. —Ez a tárgyi emlékekfelkuta- tásának csak az első állomása lehetett. — Többen hoztak a régi élet­módot jellemző tárgyakat hoz­zám, és ha például szántás köz­ben előkerült valamilyen múltra utaló tárgy, megkerestek vele. A szakkörösökkel is végeztünk ku­tatásokat, így egyre bővült az anyag. Ez kiegészült monda­gyűjtéssel is, Rózsa Sándorról, a csárdáról. A közelmúltban kiállí­tást is szerveztünk a több évtize­des gyűjteményből. — A nyugdíjasévei alatt sem szakított a kutatással? — Folyamatosan rendszere­zem, bővítem a gyűjteményt, ha meghívnak szívesen tartok előadásokat is. Szívesen olvas­gatom a szomszédos települések történetéről szóló munkákat is. —Ezenkívül mivel tölti legszí­vesebben szabadidejét? — Főként horgászattal és ker­tészkedéssel. Nyemcsok László A gimnázium tavaly érett­ségizett diákjai közül 42-en jelentkeztek felsőoktatási in­tézményekbe, s közülük 35-en felvételt nyertek. Ez az ered­ményesség pedig tovább nö­veli az immár több mint hét évtizedes múltra vissza­tekintő szeghalmi gimnázium rangját. (Magyari) Hatosztályos gimnázium Szeghalmon 1996. szeptember 10., kedd Ez a térség egyetlen országos beiskolá­zási körzetű tan- intézménye FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER #• Üzleti szakközépiskola a siker útján Tegnap délelőtt tartották első tanévnyitó ünnepségüket Békéscsabán a négy éve ala­kult Európa Üzleti Szakkö­zépiskola diákjai és tanárai. Ezzel az ünneppel egyidőben vették birtokba új tantermei­ket a Kinizsi utcában, a SZÜV volt irodaházában, ahol jól felszerelt tantermek­ben kezdheti meg tanulmá­nyait az ország minden tájá­ról érkezett 265 elsős diák. A történet elejét a megnyi­tó utáni pillanatokban Do­mokos László, a Business School Békéscsaba Alapít­vány kuratóriumának elnöke ismertette a sajtóval:-— Régóta szükség volt egy olyan képzésre, amely­ben a mindennapi gazdasági élethez szükséges, több nyel­ven beszélő szakembereket képeznek, és egyben tovább­tanulási lehetőséget biztosíta­nak a frissen végzett és elhe­lyezkedni nem tudó középis­kolásoknak. Mára ez az iskola több száz tanulót képez, a nor­matív támogatáson keresztül pénzt és szakembereket hoz a megyébe. Ma ez a térségben működő egyetlen országos beiskolázási körzetű tanin­tézmény. Bokor József az intéz­mény igazgatója elmondta: — A nyáron megjelent felsőoktatási törvény kap­csán bekerültünk a felsőoktatás köreibe, így ha­marosan más felsőoktatási intézményekben is figyelem­be veszik az itt eltöltött éve­ket, és tanulóink az egyete-. mek második évfolyamán folytathatják tanulmányai­kat. Ennek megfelelően egyetemi jegyzetekből tanul­nak, és a felsőoktatási rend­szernek megfelelő vizsga- szabályzatot dolgoztunk ki. —Az iskola múltja szoro­san kötődik Oxfordhoz... — Igen, hasonló jellegű oktatás ott folyik Európában a legmagasabb színvonalon, és rendszeres kapcsolatot tartunk velük ma is. Onnan kaptuk a teljes jegyzetcso­magot, és mintegy kétezer font értékű tankönyvet. Antal Gyöngyi Ön, kedves előfizetőnk, régóta tudja, hogy a Békés Megyei Hírlap fontos az Ön számára. Nélküle kevesebbet tudna a világ és szőkébb környezete történéseiről, hiányozna a mindennapjaiból. Mindig hiányérzete támadt, amikor közeli ismerőseivel — mivel nekik nem járt a lápunk — nem tudott beszélni arról, amiről a Békés Megyei Hírlapban olvasott, ami Önt érdekelte. Szeretnénk, ha nem csak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Békés Megyei Hírlapnak! Ha meggyőzi ismerőseit, barátait arról, hogy lapunkat érdemes megrendelni, hiszen nem csak egy újságot, hanem az Ön számára is kedves családtagot ajánl, pólót kap ajándékba. Ezentúl havonta különnyereményt is kisorsulunk az ajánlók között. Amennyiben Önnek sikerült megnyerni valakit a Békés Megyei Hírlap előfizetőjének, akkor töltse ki az alábbi szelvényt. Terjesztő kollégáink hamarosan felkeresik az Ön aján­lottját, s ha megtörténik az előfizetés, elküldik Önnek a Hírlap ajándékát. Az új előfizető szintén ajándékot kap, s részt vesz a havonta megtartott nyereménysorsoláson.------------------------------------------I___________I____■_____________ M EGRENDELŐLAP a Békés Megyei Hírlap előfizetésére 1996.-tói. Előfizetési időszak: □ egy hónap □ két hónap □ egy negyedév BESZERVEZETT ELŐFIZETŐ: Név: Név: Lakcím:............................................................... Lakcím:............................................................ Pólóméret: © 0 © 0 Ne feledje! Minden eló'fizetőnk automatikusan tagja lesz az Előfizetői Klubnak, s egyre több helyen kedvezményesen vásárolhat az előfizetői számla felmutatásával. Szakemberképzés a Békés megyei KlSOSZ-nál Néhány napja véget ért a nyári vakáció, becsengettek, az általá­nos iskolákban és középfokú tanintézetekben megkezdődött a tanév. A felnőttképzésben, to­vábbképzésben is napokon belül csaknem mindenhol újra megin­dul a „nagyüzem”. Persze nem mindenütt, ugyanis van olyan oktatási forma, ahol egé^z éven át folyamatos az oktatás, a kép­zés, a tanfolyamok kezdése nincs külön naptári naphoz köt­ve. Hogy ez a képzési forma hol van? A közel ezertagú KISOSZ Békés Megyei Szervezeténél, mely érdekvédelmi és szakmai szervezet sok éve sikeresen vesz részt a felnőttoktatásban, s min­den évben több százan szerez­nek tanfolyamain szakmai képe­sítést. — Az utóbbi években meg­változott, úgy is mondhatnám, az átalakuló gazdaságban mó­dosult a felnőttek szakmai kép­zése. A magánvállalkozások munkaerőszükséglete és a ma­gánvállalkozások számának nö­vekedése speciális igényeivel került előtérbe—kezdi a beszél­getést Czibula Zoltán, a KISOSZ megyei titkára, s máris egy statisztikát tesz az asztalra. — A felnőtt képzés során a 16. életévüket betöltötték részére évente 15—16 szakmában indí­tunk tanfolyamokat. Ebből ki­lenc az olyan szakma, mely hall­gatóitól nem igényel semmiféle alapvégzettséget. Azok, akik valamilyen alapvégzettséggel rendelkeznek, további hét szak­mát sajátíthatnak el. A szakemberek szerint a ha­zai gazdaságban is nagyon fon­tos a munkavállalók képzése. A fejlett nyugati országokban egy- egy munkavállaló — ha a sta­tisztikáknak hinni lehet — élete során háromszor pályát módo­sít, ugyanis az élet rákényszeríti. Ázsiában, a „kis tigrisek” orszá­gainak munkavállalói ennél többszöris, Dél-Koreában külö­nösen sokat fordítanak a munkaerő képzésére. — Mi is igyekszünk az elvet követni, nálunk is folyamatos a képzés. Intenzív tanfolyamaink négy hónaptól egyéves időszakig terjednek, a végzők a sikeres elméleti és gyakorlati vizsgák után oklevelet, szak­munkás-bizonyítványt kapnak. Tanfolyamaink az országos szakképzési jegyzékben sze­replő végzettséget adnak, így a nálunk szerzett oklevelüket az országban mindenütt elfogad­ják. Nálunk nincs tanévkezdés, nincs év vége, folyamatosan in­dulnak a tanfolyamok úgy, aho­gyan egy-egy csoport létszáma összejön. Hallgatóink egy része munkanélküli, így nekik az az érdekük, hogy minél hamarabb befejeződjön a képzés, s minél előbb munkába állhassanak. Azok a hallgatóink, akik jó ered­ménnyel végeznek, bekerülnek egy számítógépes nyilvántartás­ba, adatbankba, így ők az átla­gosnál jóval hamarabb kapnak állást. A munkanélküliek képzé­se a megyei munkaügyi központ támogatásával, külön program­jával történik. — Tanfolyamaik díja hogyan alakul? — A részvételi díjak változó­ak. A hallgatók, akiknek nem a munkáltató fizeti a költségeket, részletfizetésre kapnak lehetőséget, amit a vizsgáig kell teljes egészében befizetniük. A korábbi években igencsak „pa­pírízű” volt a képzés tematikája, de ez napjainkra gyökeresen megváltozott. A magánmunkál­tatókat a tudás érdekli. Hiába van valakinek kitűnő bizonyít­ványa, ha a gyakorlatban nem tud érvényesülni, számukra mit sem ér. Éppen ezért a szakmai gyakorlatokat jól felkészült és elismert gyakorlati szakembe­rek vezetik. Nagyon jó és hasz­nos, hogy á Békés Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamaránál megalakult a szakképzési bi­zottság, a munkáltatói igényeket továbbítja, egységes elvek sze­rint folyik a képzés, s felelőss­éget érez mind a munkáltatók, mind pedig a hallgatók iránt. Ezt erősíti, hogy ma már minden vizsgán jelen van a kamara képviselője, akinek, leegyszerű­sítve az a dolga, hogy a megmé­rettetés során eldöntse: foglal­koztatná-e a végzős hallgatót vagy sem. — Melyek a legnépszerűbb szakmák? — Minden évben a legtöbb hallgatónk a kereskedő bolt­vezető, a vendéglátó üzletve­zető, az ABC-eladó és a vendég­látó eladó szakmában van. So­kan kapnak képesítést kis­vállalkozások gazdasági ügyin­tézője, becsüs, cukrász, szakács, felszolgáló, tüzelő- és építő­anyag-kereskedő, valamint virágkötő szakmában. — A legközelebbi tanfolya­muk mikor kezdődik? — Szeptember 13-án a kereskedő boltvezető és ven­déglátó üzletvezető hallgatók ülnek padba. Mindkét tanfo­lyamra korlátozott számban je­lentkezéseket még elfogadunk — mondotta Czibula Zoltán, a KISOSZ megyei titkára. —szekeres—

Next

/
Thumbnails
Contents