Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)
1996-08-03-04 / 181. szám
1996. augusztus 3-4., szombat-vasárnap 9 *Ü||ÉkÉS MEGVEI HÍRLAP A pilóta, aki soha nem fél a feladattól Királygyilkosságok Magyarországon (20.) Kun László meggyilkolásának eltitkolt háttere Hónapok óta készültem arra, hogy interjút készítsek a kecskeméti Szentgyörgyi Dezsó' Harcászati Repülőezred repülő pilótájával. Nem ment könnyen a dolog. A berepülő pilóta, a 35 éves Molnár Zoltán őrnagy igen elfoglalt ember. Sokat járt készültségi szolgálatba, ő az egyik berepülője a MÍG—29-es típusú, orosz gyártmányú elfogó vadászrepülőgépnek. Molnár őrnagy alaposan ismeri a típust, és nagyon szeret repülni. Vele beszélgettem repülése élményeiről a MIG-cken szerzett gyakorlati, berepülési tapasztalatairól. — — Még középiskolás voltam, amikor Békéscsabán sikeres elméleti és gyakorlati vizsgák letétele után elkezdtem motoros gépen repülni—kezdte a beszélgetést Molnár őrnagy. — Két nyári szünetem is a repüléssel telt el. A gimnázium elvégzése után katonai repülőnek jelentkeztem. Sikeres orvosi, egészségügyi vizsgálatot követően felvettek a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola repülőgép-vezetői szakára. —Miért lett katonai pilóta? —Orosházán születtem, s kicsi korom óta láttam, hogy az ottani tábori repülőtérre hogyan szálltak le a kecskeméti vadászpilóták. Megcsodáltam az ottani repülésüket, a füves reptéren való tevékenységüket, én is kedvet kaptam a repülés iránt, majd következett a békéscsabai repülőtanfolyam, attól fogva már nem volt megállás. —Eddig milyen repülőgép-vezetői beosztásokat töltött be? — Voltam beosztott repülőgépvezető, géppárparancsnok, rajparancsnok, század légilövész-szolgálatfőnök. „Dongó” század parancsnokhelyettes. Ezekben a beosztásokban végzett feladatok sok értékes dolgot, rengeteg repülési tapasztalatokat adtak nekem, melyeket jelenlegi beosztásomban is jól tudom hasznosítani. —Beszéljen arról, miért önt nevezték ki berepülőpilótának? — 1990-ben —- amikor kineveztek ebbe a beosztásba—már jelentős repülési tapasztalat volt mögöttem. A parancsnokaim biztos kezű, alapos felkészültségű, fegyelmezett pilótának tartottak, s tartanak ma is. A döntésnél alapvetően ezt vették figyelembe, valamint azt, hogy jó elméleti és gyakorlati jártasságom van a repülésben, az átlagosnál jobb érzékem van a repülés terén. — Mit kell tudni egy berepülőpilótának? — Az átlag repülőgép-vezetőnél alaposabb elméleti ismeretekkel kell rendelkeznie. Kiválóan kell ismerni az üzemeltetett repülőgép műszaki és repülési jellemzőit, azt, hogy aerodinamikailag a gép mire képes. Lényeg a rendszeres kapcsolattartás a repülőmémöki állománnyal. elhárítására. Tudok készülni a hajtóművek paramétereinek ellenőrzésére. A repülőműszaki kollégák javára szolgált, hogy eddig durva eltérések még nem fordultak elő az én berepüléseim során. Természetesen átnézem a gép dokumentációit is, ha a helyzet úgy kívánja. —Fél-e a berepülések alatt? — Ezen a típuson nem hiszem, hogy valaki is félne a repüléstől. Én sem félek a feladat végrehajtása közben a berepülések során. Minden figyelmet az általam vezetett repülőgép műszereinek, hajtóműveinek ellenőrzésére fordítom. Egyszóval, nincs arra időm. hogy a félelmemmel foglalkozzam.-—Mondja, mi a szépség abban, hogy berepüli a javítások után a MÍG—29- est? — A berepülésre történő előkészítés csapatmunka. Sok ember dolgozik ezeken a harci gépeken, hogy biztonságos, bevethető állapotba kerüljön a berepülések után. Én erre a sokrétű munkára — berepülésemmel — a koronát teszem fel. A javított repülőgép a mi közös, eredményes munkánk révén kerül a többi repülőgép-vezető alá. Az viszont nem mindegy, hogy hogyan valósul meg. Ezért kell különös gondot és többlet- munkát fordítani az ilyen gépek repülte- tésére, berepülésére, mert a társaim fognak azt követően ezekkel a gépekkel repülni, esetleg harcfeladatot végrehajtani. A munkám értelmét, szépségét ez adja. Kenyeres Dénes Kun László király (1272—1290) életében a pápai követ érkezése hozott végzetes fordulatot. A Képes Krónika így tudósít erről: „Ezenfölül pedig, minthogy kumán módra és nem katolikusként élt, az Apostoli Szentszék követeként idejött ellene a firmuni Fülöp, és elrendelte, hogy hagyjanak fel a szakáll leborotválásával, a hajnak magyar szokás ellenére való lenyírásával, és ne viseljenek kumán süveget, amelynek használata már szinte szokásossá lett Hungáriában, hogy gyűlölje meg a pogányokat, kedvelje meg a keresztények szokásait, és éljen feleségével. De miután semmit sem ért el a királynál, hazament.” A pápa követe tehát nem kérelemmel fordul a királyhoz, hanem mintha az ország fölötti szuverén hatalom birtokosa volna, Magyarország népe és a magyar király pedig alattvalója a fentieket egyszerűen „elrendelte”, s mintegy parancsba adta ki az ország lakóinak, miként öltözködjenek és viselkedjenek. László királyt pedig minden további nélkül átokkal sújtja, azaz mintegy törvényen kívüli valakivé, amolyan futó vaddá degradálja: De történt más is. Kun László király életének ebben az utolsó időszakában, pápai követek kíséretében egy ifjú ember is érkezett Magyarországra, mégpedig nem más, mint a későbbi III. Endre, a jövendőbeli király. Kun László király a maga ifjúságától eltelve még önfeledten lubickol kunjai szeretetében, és már itt is van az új király, a tartalékkirály, ellenkirály, cserekirály. Nem is őrölnek olyan vakon azok a párkák. A következő lépés innen már kiszámítható. Mesterfogásnak tekinthető, hogy éppen László király szeretett kunjai hajtják végre a bérgyilkosságot, részint mert ily módon a rémtett ódiumát a klérus által gyűlölt és „pogánynak” bélyegzett kunokra lehet visszafordítani és rájuk zúdítani az ország haragját a király meggyilkolása miatt. Természetesen meg kell szervezni ezt is, hiszen maga a nép értetlenül áll a királygyilkossággal szemben, amelynek sötét háttértényezőit — akárcsak a kései utódok — nem ismerik. Myse nádor, a neofita hitcserélgető, akinek nincsenek erkölcsi skrupulusai, vállalkozik erre a feladatra. „Halála miatt Myse nádor, aki egykor mohamedán volt, ekkor azonban már elnyerte a kereszténység malaszt- ját (ekkor tért át!), urának, az említett Babits Mihály IV: (Kun) László király az általa kedvelt kunok viseletében (FORRÁS: KÉPES KRÓNIKA) László királynak halálát hallván, férfiasán ez óriási gonosztett megbosszulá- sára szánta el magát. A király halála után néhány nap elteltével, testvérével, Lysével, és az említett Édua ágyas édestestvérével, Miklóssal együtt egy napon az említett Arbuzt és Törteit elfogta, Arbuzt kétfelé vágatta, Törteit pedig darabokra szaggatta, „Más kunokat pedig ugyanezeknek a nemzetségéből és összes hozzátartozóikat, mitöbb még a karon ülő vagy bölcsőben fekvő csecsemőket is, akiket csak el tudott fogni, lefejeztette ”—írja a Chronica Hungarorum. Lám, a férfias felbuzdulású, kereszténységre frissen áttért nemes lovag férfiasán nemes keresztényi cselekedete. Bűntett és bűntettre, bűntett mesterfokon: a láthatatlan felbujtók mosván moshatják, dörzsölhetik a kezeiket: a remek kigondolás folytán minden remekbe sikerült, s a „bosszú” a bérgyilkosokon messze túl — a „pogány” kunokra szakadt, mai ördögpolítikusok által is alkalmazott recept szerint: ártatlanok vérével torolva meg ártatlanok vérét. Az orgyilkosok csapása nem csupán a szerencsétlen Kun Lászlóra sújtott, hanem az egész magyarságra. Kun Lászlóval ugyanis férfiágon kihalt a szent Árpád-házi királyok ága és az ország ismét a belső meghasonlás sza- kadékába zuhant. A bérgyilkosok nevét ismerjük: ARBUZ, TÖRTÉL és KEMECSB. A felbujtókat, a királygyilkosság előkészítőit az előzmények félreérthetetlenül jelzik. László királyon „szörnyű sebeket” ejtettek a gyilkosok, s alighanem ő is azok közé a királyok közé tartozik, akiknek holtában letakarták az arcát, nehogy emberi szem elszömyedjen látványától. Kun László király meggyilkoltatása egyébként csupán sátánian ügyes változata Második István király ugyancsak álcázott hátterű megöletésének, akit — gyalogosság palástolóink, tör- ténettorzítóink szerint, miként láttuk, úgyszintén szeretett kunjai ölelgettek — önfeledt szeretjükben — halálra: felbujtókat, összeesküvést, gyilkosokat tehát ne keressünk s nyugodjunk bele, hogy mindez csupán a vak véletlen játéka. (A szöveg Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok című könyve alapján készült) 55éve, 1941. augusztus 4- én hunyt el a kiváló költő. Tanárember volt, klasszikus görög és latin műveltséggel, s már első verses kötetével a hazai költészet élvonalába került. S bár pályafutása során sok támadás érte, a legnagyobb irodalmárok között tartották mindig számon. A Nyugat főszerkesztőjeként szinte élet és halál ura volt a korabeli irodalomban, hiszen ez a folyóirat volt a színvonal és a siker mértéke. Babits tekintélyére jellemző, hogy Baumgarten Ferenc Ferdiánd őt tette meg alalpítványa kurátorának, így óriási szerepe volt a díj odaítélésében is. 1938-ban súlyos gégeműtétet hajtottak végre rajta Egyre súlyosabbá váló betegsége ellenére is folytatta a munkát. A Jónás könyve, költői pályáját lezáró verses remekmű, mely nyílt szembefordulás a fasizmussal és bátor önbírálat is: a világtól, a politikától elzárkózó művészi magatartás elítélése. Kiváló fordításai nyelvi gazdagságát dicsérik A parancsnokaim biztos kezű, alapos felkészültségű, fegyelmezett pilótának tartottak, s tartanak: A berepülőpilótának az átlagosnál több mindenre kell figyelni a berepülési program során. Egyszerre több adatot kel 1 megjegyezni, megfigyelni, ellenőrizni, s ezekből a helyes következtetést levonni. Ez nagyobb odafigyelést, állandó koncentrációt kíván a pilótától. — Hogyan ismerkedik meg egy-egy berepülési feladat előtt a gépekkel ? Atné- zi-e a gép dokumentációit? — Minden berepülés előtt tájékozódom a gép problémáiról, egyáltalán miért kerül sor a berepülésre. A javítószemélyzet, a mérnökök az ilyen jellegű érdeklődésemre minden esetben kielégítő válaszokat adnak. Konzultálok a mérnökkel a meghibásodás jellegéről, a gép tulajdonságairól, a berendezések esetleges cseréjéről, milyen beszabályozások történtek. így jobban fel tudok készülni az esetleges, bekövetkező problémák, hibák, események időbeni Fekete fehéren Arany Göncz Árpádnak Ha lenne mosoly-sportágban verseny az atlantai olimpián, akkor Göncz Árpádot szólítanám a dobogó legfelső fokára. Az aranyérmet Egerszegi Krisztinának küldött dísztáviratával érdemelné ki tőlem: „Egerszegi Krisztina úrnőnek. Nagy Magyar Egér! Nem merlek már Egérkének szólítani, annyi olimpiai bajnokság után már megmerevedtem a tisztelettől. Szívemből gratulálok. Csókollak. Göncz Árpád.” A köztársasági elnök hű maradt önmagához. Néhány hete, amikor a százéves újságírószövetség képviselőit fogadta a parlamentben, arra kérte a sajtó munkatársait, segítsenek jobb hangulatot teremteni az országban. A sötétet és a fehéret — mondta — természetesen egymás mellé kell tenni, mert az ad teljes képet, de ez az ország alapjaiban színes. A nehézségeket sokkal könnyebb úgy kibírni, hogy az ország hangulata a lehetőség határáig jó legyen. Göncz Árpád, most tett valamit azért, hogy egy cseppnyi vidámság beszűrődjön fáradt-fásult napjainkba. Úrnő helyett címezhette volna Égerszegi Krisztina olimpikonnak a táviratot, s írhatott volna neki véresen komoly, „köztársaságielnökös” üdvözletét. Alighanem ez lett volna az egyszerűbb. Ám az Elnök a nehezebbet választotta. A barátit, az atyait, a gatyára vetkőzött, sör mellett olimpiát néző és örülő átlagember stílusát. Úgy fogalmazott, ahogy mi szólnánk oda Egerszeginek. Egyszerűen, őszintén, önfeledt boldogsággal, „leegerezve” őt. Lehet, most azt mondják, a távirat stílusválasztása nem több politikai fogásnál. Meg azt is állíthatják: nem az Elnök találta ki a szöveget, hanem a munkatársai. Meglehet. Mit számít? Akkor is becsülöm, hogy Göncz Árpád, az ember a tőle megszokott természetességgel ismét kibújt a köztársasági elnöki öltönyből. Ha az aranyérmes Egerszegi lehet Nagy Magyar Egér, akkor az én mosoly-sportágam dobogójának legfelső fokára szólított Göncz Árpád hadd legyen most nekem Árpi bácsi. Ha pedig így van, akkor—Bravó Árpi bácsi! Árpási Zoltán
