Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-03-04 / 181. szám

Háry János-bemutató előtt

Aki soha nem fél a feladattól

Eltelt néhány év azóta, amikor utoljára itt ültünk Bubik Istvánnal, a gyulai vár rondellájának teraszán. Akkor is bemutatóra készült, most is a próbák idejét éli: szerda este Háry János alakjában lép közönség elé.

— Örömmel jövök Gyulára, hiszen családi kötelékek is fűznek a Viharsarokhoz — mondja Bubik István. (8. oldal)

Hónapok óta készültem arra, hogy interjút készítsek a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred repülő pilótájával. A berepülő pilóta, a 35 éves Molnár Zoltán őrnagy igen elfoglalt ember. Sokat járt készültségi szolgálatba, ő az egyik berepülője a MÍG—29-es típusú, orosz gyártmányú elfogó vadászrepülőgépnek. (9. oldal)

Régente, ha valaki székelyföldi útjáról tárgyi emlékeket szeretett volna hazavinni, egyértelműen a köröndi kerámiákat választotta. A köröndi csupor, tálca, tányér mindenki szemében az autentikus, ősi népművészetet jelentette. Mára nyoma sincs annak, hogy a negyvenes-ötvenes években tiltott volt az ősi hagyományokat követő fazekasság. Aki ma végigmegy azon a főúton, ami Korondot szeli ketté, mintha egy török bazáron haladna keresztül. Figyelmes, hozzáértő szemlélő észreveheti, hogy a kirakott portékák között nagyon kevés az eredeti köröndi termék. Vajon végleg eltűnik-e a tiszta népi művészet Korondról, s helyét a tömegízlést kiszolgáló giccs veszi át? Riportunkban erre keressük a választ.

Veszélyben

az ősi hagyomány

„Csak tiszta forrásból!” — hirdeti a tábla Józsa János portája előtt. S a szöveg nem olcsó reklámfogás. Bármennyire is nagyok a lappangó ellentétek a giccsgyártók és a „tiszta” mesterek között, abban mindnyájan egyetértenek, hogy Józsa János, aki idén kapta meg — egyetlen magyarként — a szebeni Hagyományos Művészet Mestere kitüntetést, talán az utolsók között műveli az ősi köröndi fazekasságot. Háza, ami egyben a műhelye is, arról tanúskodik, hogy a művészetet is megfizetik olykor. Négytagú családjával együtt dolgoznak. A szobában, ahol beszélgetünk, alig akad egy tenyérnyi szabad hely. Az eberfia még levegőt is alig mer venni a köröndi fazekasság ennyi remekével telitűzdelt helyiségben.

— Az 1700-as esztendőkben már zöldmázas kályhacsempéket készítettek Korondon és a környékbeli falvakban. A főzőedényekre, amelyek égetés után pirosak voltak, ráöntötték a zöld mázat, ami ezüstös csillogást adott a kerámiának. Ma már nem csinálunk főzőedényeket. A zöld szín díszként kerül a tárgyakra.

—Milyenek voltak a díszítések?

— A zöld mázas edényekre főleg tulipános, madaras mintákat karcoltak. De hagyományos köröndi díszítés a barna—sárga—zöld is. Olyan égetett antimon-vegyületet használunk, amelyet már az ősi albán fazekasság is használt. Ebben az esetben a motívumok: az életfa, madarak, szarvas.

— Ont nemcsak az ősi koronái hagyományok ápolójának, de e hagyományok továbbfejlesztőjének is tartják.

— Én egész életemen keresztül kísérleteztem. Sokat foglalkoztam a máz alatti és a máz feletti festékek kialakításával. De minden esetben a múltból indultam ki. Hátizsákkal jártam a környéket, gyűjtöttem a régi cserépdarabokat, s így tanulmányoztam a régi fazekas-technológiákat. A régi cserepek primitív egyszerűsége bizánci hatást tükröz. Ám az esztétikum iránt változó igényekkel léptek fel a különböző korok. Ma már a túlzsúfoltság jellemzi a díszítést. Talán eljön az az idő, amikor újra az egyszerű díszítés lesz a divat.

— Még nem beszélt a saját újításáról.

— A festésnél próbáltam valamit változtatni. Például olyan kobaltkéket állítottam elő, amelyik az edényen a domborúság érzetét kelti. Legnagyobb eredményeimet azonban a máz előállításában értem el. Ez a máz nem engedi át a vizet, s nem is hajszálrepedezett.

—Mi enneka titka?

— A sok kísérlet, a tapasztalat. Az őseim szegény fazekasok voltak. Akkoriban ebből a mesterségből nem nagyon lehetett meggazdagodni. Egy szekér agyagért három napig kaszáltak nagyapáim. Ezt tehát szívvel-lélekkel lehet csak csinálni.

— Mi a véleménye a mai koronái fazekasságról?

— Jelenleg hanyatlik. Mindenre rányomja a bélyegét a hajsza a pénz után. Amit az út szélén látunk, az nem igazán függ össze a népművészettel, az ősi köröndi hagyományokkal. A nagy baj az, hogy a vevők ma sem tudják, mit kell venni.

Nincs igazi keramikus

Páll Ágoston is azon kevesek közé tartozik, akik tevékenységükkel elérték azt, hogy még beszélhetünk autentikus köröndi kerámiákról. Páll a köröndi kerámiagyár — ha gyárnak lehet nevezni az ötven munkást foglalkoztató műhelyt — igazgatója.

— Nálunk családi hagyomány a fazekasság. Őseink ötödíziglen is már fazekassággal foglalkoztak.

—Miben különbözik a Páll-kerámia a többitől?

— Elsősorban a színekben. Nálunk a barna—sárga—zöld szín dominál. Néha egy kis kéket is belevegyítünk. Ezek ősi színek. S én arra törekszem, hogy meg is maradjak ezek mellett. Ne feledjük, I. Rákóczi György idejében Erdély nemzeti színei is ezek voltak.

—Eltűnik-e az ősi köröndi motívum, színvilág?

—Tartok tőle. A régi típusú kerámiákat, főleg a Páll-kerámiákat nem lehet ipari mennyiségben gyártani. Nálunk meg a fő cél a gyors meggazdagodás. Meg aztán nincs is igazi cserepes már Korondon. Legalábbis alig maradtak páran. Sokan más szakmából váltak fazekasokká, mert ebből hamarabb lehet sok pénzt csinálni. A maiak nagy része nem törődik a színek és a formák harmóniájával, s az agyagot sem dolgozzák meg

kellőképpen. Mondom, félek, hogy eltűnik az ősi köröndi kerámia, de azért bizakodom is, hiszen van nekem hat fiam...

Kevesebb giccs Korondon

Ebéd után, pállott melegben Szász Domokosnak, Korond polgármesterének mégis felcsillan a szeme, ha a köröndi fazekasság kerül szóba.

— A fazekasság ősi foglalkozás Korondon. Régebben csak használati tárgyakat készítettek. Ma már inkább dísztárgyakat, s ezek között sok a giccs. A fazekasság, az ősi hagyomány a változások után került újra előtérbe. A külföldi turisták—főleg a magyarországiak — megnézik, mit vesznek. Ezért ma már sokkal kevesebb a giccs, mint a hetvenes, nyolcvanas években. Akkora tengerparton vagy más helyeken csak a giccs kelt el. A románoknak ez tetszett. Persze nem mindenki vevő a művészetre. Ma sem. Az egyszerű ember képtelen értékelni a népi művészetet. Ha meg akarjuk állítani a giccs terjedését, előbb a vásárlóban kell tudatosítanunk, milyen is valójában a népi művészet. Észre kell vennünk a tárgyakba fektetett munka mennyiségét.

— Mi lesz hát a koronái cserép sorsa?

— Szerintem nem hal ki az ősi hagyomány. Habár ma még mindenki csak a gyors meggazdagodásra gondol, a piacra — s ez a piac többnyire még a giccset követeli —, Korondon az ősi hagyományok is tovább élnek.

Sorbán Attila