Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-23 / 196. szám

II ZsarU 1996. augusztus 23., péntek Valóságos viharok a csendes óceánnak hitt kétsopronyi tengeri-tenger öblében Stukkertelen polgármester A KÁBÍTÓSZERÜZLET ELLENI OKTATÁS A RENDŐRTISZTI FŐISKOLÁN „Takonypőc” vagy valami más? (Folytatás az I. oldalról) Egy orvosi igazolást is kért a rendőrség a kétsopronyi házior­vostól, mégpedig éppen május 15-ei dátummal, melyet később postán kaptak meg. („Betegsége miatt lőfegyver tartására alkal­matlan” — áll benne.) — Gyomorvérzés megelő­zése céljából jártam a gyulai kórházban—mondja dr. Ancsin János.—Nem háziorvosi beuta­lásra, hanem önszántamból mentem be. Megfordultam ott az egyik pszichiátriai osztályon is, mivel a belgyógyász szakor­vos a gyomorproblémáim kivál­tó okának keresése céljából ezt is szükségesnek látta. A pszichi­átria osztályvezető főorvosa ké­résemre május 24-én szakvéle­ményt adott: , .Nevezettet bel­gyógyászati gyógykezelésekor ambulánsán vizsgáltam meg. Fennálló tünetei mellett anxio- sus manifestatiot is észleltünk. Az észlelt pszichiátriai szindró­ma és a beállított therapia lőfegyver-viselést nem befolyá­sol, tekintettel arra, hogy nincs olyan betegsége, mely kizáró tényező volna.” Nem a fegyver kell nekem: ez elvi kérdés szá­momra. Megbízásomból, úgy tudom, már el is adták a fegyve­remet. Ami a háziorvost illeti: hivatalosan nem is tudhatott ar­ról, hogy kórházba mentem. A zárójelentéseimet is vagy elvit­tem neki vagy nem. Május 15-én pedig biztosan nem voltam a há­ziorvosnál. Nagy kutyák ellen Dr. Ancsin János elénk teszi a fellebbezése alapján született másodfokú határozatot. Mi ta­gadás, az Országos Rendőr­főkapitányság másodfokon ho­zottjogerős döntése nélkülözi a dátumot. (A rendőrség nyilván igazolni tudja az átvételt, hiszen tértivevénnyel történt.) Dr. An­csin János az átvétel időpontjára nem emlékszik, ám 30 napot ka­pott arra, hogy bírósághoz for­duljon. Eddig nem tette meg, mi­ként nem lépett az elsőfokú or­vosi véleményezés érdekében sem. Erre 15 napja volt. A faluban az a szóbeszéd jár­ja, hogy elő-előfordult, hogy a polgármester kora hajnali órá­kon fel-felbukkant egy-egy olyan tanyában, ahol valami­lyen szociális gondoskodásra jogosult élt. Állítólag ilyenkor asztalhoz ült az ágyból éppen kikelőkkel, s maga elé tette az asztalra Parabellumát. — Egy olyan beteghez indul­tam, akinek talán mindkét lábát levágták — emlékszik vissza dr. Ancsin János. Magam is polgár­őr vagyok, s mentem megnézni, mozognak-e a polgárőrök éjsza­kánként, hiszen e célból benzin­pénzt számoltunk el részükre. Két közeli tanya között parkol­tam le hajnal fél négy tájban. De már világosodott. Ä jegyzőnő­vel is beszélgettünk korábban arról, hogy körbejárom az el­esetteket, s adunk nekik vala­mennyi segélyt. A falugazdával jártunk ki, de akkor éppen dolga volt, nem tudott jönni. A másik tanyából jöttek ki. Lehet, hogy látták a fegyvert, bár nem értem, miként: jobb oldalamon, a kabát alatt viseltem. Kijöttek vagy öten, nem ismertük egymást. Ä keresett idős ember meg kórház­ban volt. Kérdezték, mit akarok. Aztán bejelentették, hogy há­borgattam őket. Hát, a Polski tényleg hangos. Hat napig mász­káltam arrafelé fegyverrel, mindig éjjel tizenegy után, ami­kor már bejön az utolsó csabai busz. Kíváncsi voltam, jámak-e arra a polgárőrök. Se velük, se rendőrökkel nem találkoztam. Akkoriban beszéltük meg a tes­tülettel, hogy rádiótelefont kel­lene vennünk a polgárőrségnek. Az viszont nem igaz, hogy be­mentem volna hozzájuk, s kitet­tem az asztalra a pisztolyomat. Áldás a visszavonásra Dr. Fekete József rendőr alezre­des a megyei főkapitányság igazgatásrendészeti osztályá­nak vezetője. — Mivel törekvést láttunk rá, tájékoztattuk dr. Ancsin Jánost arról, hogy a bejelentőt ne példá­ul a polgármesteri hivatal kör­nyékén keresse: állampolgári bejelentés alapján indult az eljá­rásunk — mondta dr. Fekete Jó­zsef. — Ancsinék június 24-én vették át az Országos Rendőr­főkapitányság június 18-án meghozott másodfokú határo­zatát, mely helyben hagyta a mi döntésünket. Harminc nap állt Ancsin úr rendelkezésére, hogy bírói úton kísérelje meg igaza bizonyítását, illetve tizenöt na­pon belül kellett volna az orvosi felülvéleményezést kérnie. Júli­us tizedikén velünk azt közölte, hogy tudomásul vette a másod­fokú határozatot. — Az elsőfokú határozat in­dokolásában a döntés egyik megalapozásaként említik a kórházi belgyógyászaton törté­nő kezelését. Ez kizáró ok lenne a fegyvertartásban? — Valóban nem szerencsés a megjelelölés így, egymagában. Az eljárást viszonylag gyorsan kellett végeznünk, s a pontosabb fogalmazásra akkor még nem volt módunk. De az ügy érdemé­ben természetesen fennált az egészségügyi alkalmatlanság, melynek részleteiről nem áll mó­domban nyilatkozni. A pszichiá­ter véleménye adott estben nem tekinthető hivatalosnak, hiszen a vonatkozó jogszabály pontosan meghatározza az orvosi alkal­masság elbírálóinak körét. Az eset, melyről a bejelentő szólt, május ötödikén, vasárnap hajnal­ban történt, amikor elmondás szerint fegyverrel a kézben be­szélte meg jövetele okát az őt nem ismerő tanyaiakkal. A bejelentést követően azonnal kerestük Ancsin urat, de éppen kórházban tartózkodott. Természetesen írás­ban is felkértük a háziorvost a véleménynyilvánításra. Fegyveres polgármesterek? Hajói számolunk dr. Ancsin Já­nos számára elveszett a határo­zat bíróságon történő megtáma­dásának és az orvosi szakvéle­mény „felülvéleményezésé­nek” joga is. Ne feledjük, hogy a határozat ideiglenes visszavo­násról szólt: az orvosi alkalmas­ság bizonyításával az eredeti ál­lapot helyreállhat! Tudni kell, hogy a fegyvertartásra való jo­gosultság egészségügyi elbírá­lója — ha nem hivatáshoz kötődő fegyvertartásról van szó — a háziorvos. Egy 1991-es kormányrendelet például a pol­gármesterek, országgyűlési képviselők részére alanyi jogon biztosítja az önvédelmi fegyver tartását, ha annak egészségügyi feltételei adottak. Nem kell vi­szont bizonyítaniuk, hogy szük­ségük van a védelem eme for­májára. (Kérdés persze, normá­lis dolog-e az, hogy egy-egy te­lepülés első embere már csak e végső eszköz használatában bízhat? Gondoljunk bele: ha igaz, hogy a polgármesterek többsége önvédelmi fegyvert tart, ez azt is jelenti, hogy töltött tárral többnyire magánál is tartja azt. Egyébként mi értelme len­ne?! A „stukkermester” meg olyan riasztóan hangzik...) De ne menjünk el a mellett sem szótlanul, hogy akkor pol­gármester-e a polgármester?! (Minden mindennel összefügg, de ez már nyilvánvalóan nem rendőri kérdés.) Május 31 -én ik­tatták be a kétsopronyi polgár- mesteri hivatal irattárába e kéz­zel írt, címzés nélküli levelet: , f emondó nyilatkozat. Alulírott dr. Ancsin János, Kétsoprony, Jánosik utca 18. szám alatti la­kos ezen nyilatkozattal lemon­dok az 1994. évi választások óta a községben betöltött polgár- mesteri tisztségemről. A folya­matban lévő ügyek átadását az alpolgármester részére az igé­nyeknek megfelelően fogom vé­gezni. Nyilatkozatom a mai nap­tól hatályos. Kétsoprony, 1996. május 31 .Dr. Ancsin János.” — Másfél éve keresték már az okot, hogy megelégeljem a dolgokat — mondta dr. Ancsin János. — Számomra a fegyver­üggyel telt be a pohár. A hivatal és a képviselő-testület volt az örök dilemma. Az önkormány­zatot önkormányzatnak nevez­ni: 1994 óta a legnagyobb ha­zugság. Még egy ügyintézőnek se mondhatom, hogy menjen odébb. Egy hónappal a hivatalba lépésem után megírtam az új­ságban: a pedagógusokat az ön- kormányzatokkal szembe akar­ják állítani. A testület jó összeté­telű, minden terület képviselt benne. Soha nem is volt bajűnk egymással. De a hivatallal se­hogy sem tudtunk kijönni. Nem változtat —Milyen létszámú a hivatal? —Hát ezt igazán nem tudnám megmondani, úgy hatan—heten lehetnek. Nekem nem tetszett az, hogy az 1989 előtti módszerektől nem tudtak megszabadulni. A testület legfeljebb arról dönthe­tett, hová csavarjunk egy izzót. Mindenben a hivatal döntött. A jegyzőnek sokszor elmondtam: csak úgy menne a dolog, ha a hivatal és a képviselő-testület kü­lönköltözne. Mint a kormány és a parlament. — Lemondott, polgármester úr? — írásban nem. A lemondást a választási bizottságnak kelle­ne bejelenteni. — Magam is láttam ilyen írást, május 31 -ei keltezéssel. — Ez az a kérdés, amit a köz- igazgatási bíróság előtt kell majd tisztázni. A június közepi testületi ülésen elmondtam: nem mondok le, mert a választó­kat nem akarom időközi válasz­tással terhelni. Tízszer is el­mondtam, hogy nem mondok le. Csak á képviselők véleményére voltam kíváncsi: ha nincs biza­lom, nem tudunk együtt dolgoz­ni. Azaz, a tisztségem megma­rad, csak nem veszek részt a testületi üléseken. Munkám nincs a hivatalhoz kötve. A tes­tületi ülések levezetésére írás­ban meghatalmaztam az alpol­gármestert — május hatodikától visszavonásig helyettesítésem­mel bíztam meg. Az a levél gya­korlatilag a jegyzőnek szólt. De erről majd csak a bíróság előtt kívánok beszélni. A testületi ülésen nem bizalmi szavazást kértem. Azzal kezdtem: nem mondok le. Később sem mond­tam mást azon az ülésen. Három órányi tanácskozás után öten el­lenem, hárman mellettem fog­laltak állást. Két óra elteltével behívattak, s megkérdezték: hajlandó vagyok-e változtatni valamit a stílusomon? Azt vála­szoltam, hogy semmin sem vál­toztatok. Megmondtam nekik az elején: véleményt kérek, indo­kolást nem. Elvesztegetett idő ••• —Akkor miért kellett a szavazás önnek? — Csak lelkiismereti szem­pontból volt fontos. Kérdés, tör­vényes volt-e az ülés? A jegyző például nem jött ki. Úgy érzem, nem kellett lemondanom: azóta is sokan eljönnek a lakásomra. Minek ülnék ott benn?! Csak vesztegetném az időmet. A pol­gármesterség értelme éppen az, hogy szolgálni kell az embere­ket. A testület nem azonos azok­kal, akik megválasztották tagja­it. Ha lemondok: a többség elle­nében lesz megválasztva valaki. Szóltam a megyei választási bi­zottságnak: most lenne jobb kö­rülnézni a törvényességet illető­en, mint a szeptember 29-ei pol­gármester-választás után. Június 19-én a polgármeszter lemondásának hírére összeült a képviselő-testület. (Minden el­hangzott szót magnófelvételen rögzítettek.) Gondolták, ha elha­markodottan és hirtelenkedően nyilatkozott a polgármester, az eltelt idő elegendő lehetett szá­mára eltöprengeni a dolgok felett. De azt is gondolták: talán jó lehet ez az alkalom arra is, hogy tisz­tázzák, hajlandó-e a polgármes­ter a továbbiakban munkát vé­gezni a testületben, a polgármes­teri hivatalban, s tiszteletben tart- ja-e a jövőben a testületi hatáskö­röket. Volt májusban egy testületi ülés: azon szerették volna tisztáz­ni a polgármesterrel a gyepmeste­ri tartózkodó, az orvosi rendelőben folytatott építkezés, meg egy lánctalpas traktor vásár­lásának ügyét. Ezekről ugyanis a testület nélkül döntött a polgár- mester. Nem ment el az ülésre, ahol viszont a képviselők többsé­ge nem támogatta a polgármester elképzeléseit. Május utolsó nap­ján a lakására hívatta a jegyzőt, s kezébe nyomta az idézett nyilat­kozatot. A képviselők ezután döntöttek: meg kell beszélni a dolgot a polgármesterrel. (Tulaj­donképpen tehették volna azt is, hogy a levelet azonnal megküldik a helyi választási bizottságnak.) Szaván fogták Úgy tudjuk, hogy a polgármester a június 18-ai ülésen elmondta: marad a székében, ha a képviselők többsége is úgy akar­ja. Ha nem: indokolás nélkül le­mond. Lemond, ha a testület tag­jai nem egyeznek bele, hogy to­vábbra is előzetes hozzájárulásuk nélkül döntsön. Ha igaz, egy kér­désre válaszolva kijelentette: a testület állásfoglalásától teszi függővé lemondását, ám jogilag csak ő dönthet erről, nem a testü­let. Aztán titkosan szavaztak: 3- an bizalmat számára, öten meg bizalmatlanságukról biztosítot­ták. Ekkor megerősítette: június 19-ei hatállyal lemond. A jogi végzettségű, közigaz­gatási gyakorlattal rendelkező dr. Ancsin János egészségügyi nyugdíjasként polgármesterke­dett. Tiszteletdíjként a miniszteri fizetés 35 százalékát szavazták meg számára. (A havi miniszteri alapfizetés ma 175 500 forint.) Megnéztük, hogy a szeptember 29-ére kiírt polgármester-válasz­tással kapcsolatban érkezett-e bárki részéről hivatalos kifogás a megyei választási bizottsághoz. Mint megtudtuk: nem. Három nap állt volna: az elégedet­lenkedők rendelkezésére. Egy alkalommal, amikor ügyéről telefonon beszélgettünk, dr. Ancsin János elmondta: alig­hanem keresztény hite miatt ül­dözik a faluban. Egy régi történet jutott eszembe. Egy Kétsop- ronyban tartott tűzoltóverseny ebédjén a szlovákok lakta falu párttitkára — kellő ráhangolódás után — önként (egész pontosan: mindenféle felkérés nélkül) vál­lalkozott szlovák énekek elő­adására. Amikor a magyar ajkúak megkérdezték a mellettük ülőktől, mit énekel a titkár elvtárs, azt a választ kapták: egyházi éne­keket, mert csak olyanokat ismer. Nehéz hinni arrafelé a vallási ül­döztetésben... Kiss A. János A Békés Megyei Hírlap olvasói­nak nagy része bizonyára úgy véli, a rendőrségen beiül szem­léletváltásra van szükség. Ez meg is indult. A változtatást az iskolában, a rendőroktatásban a legegyszerűbb véghezvinni. A hazai rendőrképzés „csúcsa” a rendőrtiszti főiskola. A leendő rendőrtisztek vajon milyen kép­zésben részesülnek, felvértezik- e őket napjaink égető problémá­ja, a kábítószer ellen? A kérdés­re dr. Németh Zsolt alezredes válaszol, aki a „narkológia” spe­ciális kollégium vezetője a főis­kolán, ő irányítja ezt a kábító­szerekkel foglalkozó szakkört. — Alezredes úr, mondana elöljáróban néhány szót magá­ról? — Vidékről kerültem Buda­pestre, ahol a sorkatonai szolgá­lat után megkérdezte a sport­tiszt, lenne-e kedvem a rendőr­ségnél dolgozni. Ekkor, 1968. január 8-án az ifjúságvédelem­nél kezdtem. Közel húsz év után előbb az ORFK-hoz, majd a főiskolára kerültem. Az ifjúság- védelem — bár néha a kollégák lebecsülik, mondják is: „ta- konypóc osztály”—nagy odafi­gyelést igényel. A gyermekbű­nöző előtt a rendőrnek csak ak­kor van tekintélye, ha azt szemé­lyesen kivívta. A fiatalok előtt a keménykedés hatástalan. Csak egy másabb, korszerű rendőri fellépés vezethet eredményre. Nem véletlen, hogy sok rendőri vezető is az ifjúságvédelemnél dolgozott annak idején. Például Kacziba és Bodrácska úr is. A kábítószerrel pedig elkerülhe­tetlenül kapcsolatba kerül az, aki a fiatalokkal foglalkozik. Mert ők sokkal nyitottabbak minden új — jó vagy rossz — dolog iránt. Ä Kriminológiai Társaság felkérésére készítet­tem egy dolgozatot, és azóta el­választhatatlan a kapcsolatom ezzel a szakterülettel. Dr. Németh Zsolt alezredes új szemléletet visz a rendőri munkába —Elmondaná, hogyan indult ez a képzés? — Ügy négy éve dr. Szilágyi Éva büntetőjog tanárnő indította útnak. Én a kezdetekkor nem voltam jelen, de külső előadó­ként közreműködtem a munká­ban. —Miért szükséges ez a speci­ális kollégium és hogyan épül föl? — A főiskolán a tantárgyak külön-külön foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de összefoglaló képzés nincs. A kör pedig min­den évben úgy indul, hogy vala­ki tart egy kezdő, bevezető előadást, majd pedig részletei­ben nézzük meg a dolgot, végig­követve az utat az egyes kábító­szerekkel kapcsolatos bűncse­lekmények felderítésétől a bíró­ságig, a börtönig. —Hány tagja van a speciális kollégiumnak? — Korábban tízen-tizenöten jártak, de most, mikor év elején kinyitottam a terem ajtaját, szin­te visszahőköltem, mert zsúfo­lásig megtelt. A 60 érdeklő­dőből 40-en maradtak is, ennyi­en kapták meg az elvégzésről szóló oklevelet. — Talán az is oka volt ennek, hogy az elsősök most fiatalab­bak, mint az előző évfolyamok­ban, a fiúk közül sokan a katona­ság után egyenesen idejöttek, nincs rendőri előképzettségük. — Igen, a hallgatók valóban fiatalabbak, és ezért fogéko­nyabbak is a téma iránt. — Milyen a kapcsolat a rendőri szervekkel, tudják-e, hogy itt ilyen képzés is folyik? — Az előadások nagy részét az ezen a területen dolgozó kol­légák, rendőrök tartják, tehát ez kapcsolattartás nélkül nem men­ne. De hivatalosan még nem is­merik el „végzettségként” ezt a többletet. Bár egy levelező szak­ra átkerült hallgató, aki ilyen te­rületen dolgozik, kérte, hogy az oklevelet a speciális kollégium elvégzéséről adják ki neki, mert ezzel igazolja, hogy megszerez­te a kellő ismereteket, és jogo­san került bűnmegelőzési poszt­ra. — Ahhoz, hogy a rendőr kábítószerfüggőkkel, drogbete­gekkel foglalkozzon, jó bele­élőkészségre van szükség. Ezt át lehet-e adni a tanítványoknak? — Ha valaki ilyen területen dolgozik, elkerülhetetlenül be­lerohan ezekbe a problémákba. Anélkül képtelenség dolgozni, hogy az ember el ne fogadja má­sok gondjait. Nem szabad lené- zőnek lenni. Azonban azt is tud­ni kell, hogy hol a határ. A rendőr feladata a bűn üldözése.' Nagyon fontos a megelőzés. A kábítószer hatásai ellen ez a leg­jobb védekezés, de a bűnüldö­zés éppen annyira szükséges. Magyarországon a polgárbarát rendőrség hagyományai nincse­nek meg. Amerikában például ez másként van. Nemrégiben az egyik magazin címlapján egy néger gyerekekkel játszó rendőr fényképét közölte,- aki szolgá­latban, pisztollyal, bilinccsel az oldalán kosarazott a srácokkal. Ez a szemlélet azokban az orszá­gokban elképzelhető, ahol ön- kormányzati rendőrség műkö­dik. Ott a polgárok jobban meg­határozhatják a rendőrség mun­káját. Nálunk központi az irá­nyítás, ami inkább statisztikai eredményeket követel. Ezzel nehezebben fér össze a statiszti­kát csak hosszabb távon javító megelőzés, valamint nálunk a hatóságnak hivatalból köteles­sége eljárni. A törvény ellen vét, aki nem folytatja le az eljárást. Sajnos az is gond, hogy kevés olyan civil szervezet van, amely a megelőzés feladatát a rend­őrségtől átvenné. Manapság néha a polgárokkal is meg kell küzdeni. Sokan nem értik, hogy a kábítószerfüggő csupán áldo­zat. Nem vele szemben kell iga­zán keményen fellépni, hanem a kereskedők ellen. — Végezetül megmondaná, hányán maradnak ennél a szol­gálati ágnál? — Kevesen maradnak ezen a területen, de a megértést, a más fajta nézetet talán mások is megőrzik. Néha aggódom vi­szont, hogy nincs-e ellentét kö­zöttük és a kollégáik között. Nem néznek vajon furcsán rá­juk? Hiszen teljesen más szem­léletet képviselhet, aki ide járt. De ezek a gondok megoldhatók, és az itt tanult ismereteket az is hasznosíthatja, aki nem bűn- megelőzéssel foglalkozik majd. D.S.

Next

/
Thumbnails
Contents