Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-14 / 190. szám

a 1996. augusztus 14., szerda KÖRKÉP n IQ ni ÍKÉS MEfiYEl HÍR1A % Szombaton avatják fel a hitélet új hajlékát Templom a szentek emlékére A kereszténység magyar szentjeire emlékezve, az ő lelkisé­gükhöz csatlakozva épült fel ez a templom, amelynek helyén az eredeti elképzelések szerint a Szentszék világkiállítási pa­vilonja állott volna - mondta Paskai László bíboros, prímás, az Esztergom-budapesti Főégyházmegye érseke az újonnan elkészült Magyar Szentek Templomában rendezett tegnapi sajtótájékoztatón. Angelo Acerbi pápai nuncius hozzáfűzte: remélték, hogy a templomot II. János Pál pápa fogja megáldani, de erre a helyszínen nem kerül sor. A szentatya a győri szentmisén áldja majd meg azt a márvány­lapot, amely a budapesti Ma­gyar Szentek Templomában kap helyet. A templom bizánci stílusú kupolájának átmérője 24, ma­gassága 15 méter. Balázs Mi­hály Ybl-díjas mérnök, a ter­vek megalkotója elmondta: építésztársával, Török Ferenc­cel együtt az volt a szándékuk, hogy az épület tükrözze az egyház kétezer éves történetét. A Petőfi híd budai hídfőjé­nél álló épületegyüttest temp­lom, altemplom, plébánia és közösségi helyiség alkotja. Alapterülete meghaladja a két­ezer négyzetmétert. A templom több mint 400 millió forintba került; a mun­kálatokat a Vatikán mellett E templom a magyar szentek lelkiségét őrzi FOTÓ: FEB számos külföldi egyházi se­gélyszervezet, püspöki kar, magánszemély, valamint a fő­egyházmegye finanszírozta. A katolikus hitélet új hajlé­kát augusztus 17-én, szomba­ton délután 18 órakor Paskai László szenteli fel. ENSZ-bizottság előtt a magyar gyermekek helyzete Egyesületet is alakíthatnak Várhatóan felgyorsul az ifjú­ságot érintő törvények előké­szítésének folyamata - nyi­latkozta Koncz István, a Gyermek- és Ifjúsági Koor­dinációs Tanács titkára. Az ősszel a parlament elé kerül a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény tervezete. így a jövő év elejétől ennek alapján kezdőd­het meg a gyermekvédelem új rendszerének megszervezése. Az államtitkár azt is el­mondta, hogy készül a nonpro­fit törvény, ami a fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára is kedvezőbb lehető­ségeket teremt. Tárgyalásra vár a gyermekek és fiatalok jogai­ról, illetve ezek érvényesülésé­ről szóló jogszabály tervezete. Ez olyan új területeket is érint például az ifjúsági bűnözéssel kapcsolatban, amelyeket jelen­leg sem a büntető törvény- könyv, sem pedig a polgári tör­vénykönyv nem képes megfele­lően kezelni. A készülő törvény egyik fon­tos eleme lesz, hogy nem csu­pán a gyülekezési és a szólás- szabadságot biztosítja a gyer­mekek, valamint fiatalkorúak számára, hanem annak lehető­ségét is megteremti, hogy saját elhatározásból egyesületeket alakíthassanak. Ezt jelenleg csak felnőtt állampolgárok te­hetik meg. A legifjabbak hazai helyzeté­ről az ENSZ számára készített jelentést szeptember végén tűzi napirendjére a világszervezet gyermekjogi bizottsága. Előnyben vannak a gazdagabb önkormányzatok Veszélyben a beruházások A szabaddemokraták egyet­értenek az 1997-es költségve­tés irányelveinek fő céljaival. Örömmel nyugtázzák, hogy kiemelt figyelmet kapnak a beruházások, illetve az infra­strukturális fejlesztések, ami nélkül elképzelhetetlen lenne a gazdasági fejlődés. Minder­ről Wekler Ferenc, az Or­szággyűlés önkormányzati bizottságának alelnöke fej­tette ki a véleményét. A politikus ugyanakkor szóvá tette, hogy 1997-ben csökken, mindössze 12,3 százalékos lesz az önkormányzatok részese­dése a GDP-ből, toyábbá az ál­lami támogatások összege is mérséklődik. Ez azzal fenyeget, hogy leállnak az önkormány­zati beruházások. Sok település már most is visszaadja az el­nyert céltámogatást, mert nincs saját forrása az infrastrukturális fejlesztésekhez. Ezért az állami beruházások egy részét az ön- kormányzati területre, a víztisz­títással, a csatornázással, a hul­ladékkezeléssel kapcsolatos tennivalókra kellene átcsopor­tosítani - mondta. Wekler Ferenc kitért arra is, hogy a címzett és céltámogatá­sok a gazdagabb önkormányza­tokat segítik, mivel a szegé­nyebbek nem képesek hozzájá­rulni a költségekhez. Az SZDSZ ezért az önkormányzati finanszírozás teljes rendszeré­nek átalakítását szorgalmazza. Azt szeretné, ha kiszámítható gazdálkodási háttér jöhetne létre. A PM kötelezettséget vál­lalt arra, hogy 1997 júniusáig előterjeszti saját javaslatát a fi­nanszírozás átalakítására. Kevesebb a külföldi az idén A feketeturizmus csökkent, nem a vonzerő Az év első felében a szálláshe­lyeken kétmillió vendéget és csaknem 6 millió vendégéj­szakát regisztráltak a Köz­ponti Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez az előző év azonos idősza­kához képest egy százalékkal kevesebb vendéget és 1,5 szá­zalékkal több vendégéjszakát jelent, tehát kismértékben nö­vekedett a külföldiek átlagos tartózkodási ideje. Az adatokból kitűnik, hogy a szállodai szobák kihasználtsága javult: júniusban 53,7 százalék volt, 11,9 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. A félév adatai alapján megállapítható, hogy a magyar és a külföldi lá­togatók előnyben részesítik az olcsóbb szálláshelyeket, min­denekelőtt a turistaszállásokat. Június végéig az idén 16 mil­lió külföldi vendég látogatott Magyarországra, ez 5,3 száza­lékkal kevésebb, mint tavaly. Júniusban elsősorban a német vendégek számának csökke­nése volt jelentős. Külföldre az első hat hónap­ban 5,4 millió magyar állam­polgár látogatott, 11,8 száza­lékkal kevesebben, mint tavaly. A legnagyobb visszaesés a ju­goszláv és a horvát határszaka­szon volt tapasztalható. A sta­tisztikusok szerint azonban ez nem a turisztikai vonzerő rom­lásából adódott, hanem a me­nekültforgalom csökkenése és a feketekereskedelem visszaszo­rítása miatt következett be. Magyar orvosok IV. világtalálkozója Elsőbbséget az egészségnek Kanadától Dél-Amerikáig, Eszak-Európától Afrikáig több ezer magyar származású orvos él. A napokban közülük mintegy háromszázan utaz­nak majd Kaposvárra. To­vábbi kétszázan az ország kü­lönböző részeiből érkeznek oda, hogy részt vegyenek a magyar orvosok augusztus 16-18. között zajló IV. világ- találkozóján. A háromnapos rendezvény fő témakörei a hazánkban leg­gyakrabban előforduló, legsú­lyosabb betegségcsoportokhoz kapcsolódnak - mondta buda­pesti sajtótájékoztatóján And- rásofszky Barna, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke. A legtöbb előadás a szív- és ér­rendszeri, a daganatos, vala­mint a szenvedélybetegségek­kel foglalkozik majd. A szervezők bíznak abban, hogy a külföldön élő orvosok jó néhány olyan, már bevált mód­szerről adnak számot, amelyet itthon is hasznosítani lehet. Tudomásul kell venni - mondta Andrásofszky -, hogy a magyarság egészségügyi vál­sághelyzetben van. Ebből pedig csak úgy lehet kilábalni - és er­ről várhatóan egy felhívást is kiad majd a konferencia -, ha az az egészségügy a pártpoliti­kai szempontoktól függetlenül előnyt élvez, és hosszú távú program készül a problémák megoldására. Szünetel a Hajdú-bihari Nap Szerdától — meg nem határo­zott ideig — szünetel a debrece­ni Hajdú-bihari Nap című napi­lap megjelenése. Ezt — az MTI tudósítójának értesülései szerint — a többségi tulajdonos vállal­kozó hétfőn este közölte a szerkesztőség munkatársaival azt követően, hogy Túri Gábor főszerkesztő aznap azonnali ha­tállyal felmondott. A Hajdú-bihari Nap tizenöt hónappal ezelőtt jelent meg először, mintegy versenytársa­ként az addigi egyetlen megyei napilapnak, a Hajdú-Bihari Naplónak. A lap főszerkesztője és munkatársainak többsége a Naplótól ment át az új szer­kesztőségbe dolgozni, mint ahogy a fél évvel ezelőtt kineve­zett, a lap szerkezetét megújító új főszerkesztő, Túri Gábor is. Helyi sajtötértesülések szerint Túri a múlt hét pénteken úgy­nevezett racionalizálási prog­ramot terjesztett elő, amelynek értelmében külsősökké „fo­kozta volna le” az újság több vezető munkatársát, köztük az alapító főszerkesztőt. A beje­lentését követően azonban hétfőn maga a főszerkesztő mondott fel a tulajdonosnál az­zal az indokkal, hogy nem látja biztosítottnak szakmai elkép­zelései megvalósítását. Túri egyébként ismét korábbi lapja, a Napló kiadójának státuszába került. Szabó Tamás kiadóigazga­tó hétfőn délután Égerházy Pé­tert, a társadalmi rovat vezetőjét bízta meg az átmene­ti időszakra a főszerkesztői teendők ellátásával, s az MTI tudósítójának érdeklődésére re­ményét fejezte ki, hogy a lap az elmúlt fél évben kialakított szer­kezetben továbbra is folyamato­san megjelenik. Ezzel szemben este a tulajdonos úgy döntött, hogy szerdától szünetelteti a Haj­dú-bihari Nap megjelentetését. Égerházi Péter kedden el­mondta: a helyzet teljesen bi­zonytalan, nem lehet tudni, hogy megjelenik-e még valaha a lapjuk. Azt is csak remélik, hogy a munkatársak és a kiadó dolgozói megkapják két és fél, három és fél hónapja elmaradt bérüket. Időközben Szalai Csa­ba alapító főszerkesztő kedden délután faxüzenetben értesítette a sajtó képviselőit, hogy szer­dán sajtótájékoztatón ismerteti „a lap körül kialakult helyze­tet”. Augusztus 30-áig a Westel Rádiótelefon Kft-nél nagy kedvezménnyel vásárolhat különböző típusú, nagy teljesítményű, felújított mobiltelefonokat. Sőt, a Westel most még a 25.000 Ft-os rendszerbelépési díjat is elengedi Önnek! Most kis befektetéssel olyan felújított készü- ||F’ lékhez juthat, amelyre 6 hónap garanciát vállalunk! Ne feledje, a 0660-as telefonok az ország egész területén használhatók! Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát nem tartalmazzák. ájf.% íf?l További információért hívja a 265-8888-as, a 06 60 450-450-es vagy a vezetékes telefonról ingyen hívható 06 80 450-450-es telefonszámot. f|ir HÉF http://www.westel.hu WESTEL IRODA: BÉKÉSCSABA. 5600 GYÓNI G. U. 21.. TEL.: 106 661447-111. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 384-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: ALMÁSSY ATTILA TEL: (06 601 384-009 • HORTOBÁGYI LÁSZLÓ TEL (06 601337-536 / WESTEL FORGALMAZÓK: GYOMAENDRÖO, GYOMAI JÓZSEF, 5500 VÁSÁRTÉRI IRP. B ÉP.. TEL: 106 661 386-457 • OROSHÁZA. PHARMADENT KFT. 5900 VÖRÖSMARTY U. 2.. TEL: (06 68) 312-935, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-018 • SZENTES, ELEKTROFIL KFT, 6600 JÓZSEF A. ü. 6/8., TEL: 106 63) 311-730, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-092 • BÉKÉSSZENTANDRÁS, KÖRÖS-AOUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4„ TEL: (06 661313-390, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-644 í l*i*l >)// f I I I í f WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Technikai akadályok miatt hiúsult meg a Horn Gyula által kezdeményezett szlovák-ma­gyar kormányfői találkozó, de rövidesen sor kerülhet rá - írja a pozsonyi Pravda. A lap sze­rint a kapcsolatoknak nem ked­vezett a magyar-magyar csúcs, de az sem, hogy Meciar meg­engedte a csúccsal kapcsolatos hisztériakampány kialakulását. Somogyi Ferenc címzetes külügyi államtitkár Bukarestbe érkezett, hogy Marcel Dinu ál­lamtitkárral a magyar-román alapszerződés még nyitott kér­déseiről tárgyaljon. Somogyi elmondta: nem tudja értelmezni azt a román értékelést, misze­rint Budapest visszakozott volna az Európa Tanács 1201- es számú ajánlása ügyében. Irán panasszal fordult a Hágai Nemzetközi Bírósághoz az Egyesült Államok kereske­delmi törvénye miatt. Utóbbi megtiltotta a külföldi vállala­toknak, hogy 40 millió dollár­nál nagyobb összeget fektesse­nek be a terrorizmus szításával vádolt Iránban és Líbiában. Az RMDSZ elnökjelöltje, Frunda György jóval népsze­rűbb a kolozsvári polgármes­ternél, Gheorghe Funamál, pe­dig sokkal kevesebbet szerepel a tömegtájékoztatásban - írja a Ziua című független bukaresti napilap. „Frunda nehezen meg­emészthető falat egy olyan párt vezetőjének, amely az RMDSZ eltemetésével akarta megaján­dékozni magát” - áll a cikkben. Németország hivatalosan kérte Olaszországtól Erich Pri- ebke volt SS-tiszt kiadatását. A római katonai bíróság az elévü­lésre hivatkozva felmentette a 83 éves Priebkét, bár bűnösnek találta egy 1944-ben elkövetett tömeggyilkosságban. Borisz Jelcin szóvivője, Szergej Medvegyev visszatér korábbi munkahelyére, az ál­lamközösségi televízióhoz. Jel­cin Szergej Jasztrzsembszkijt nevezte ki új szóvivőjévé, aki eddig Oroszország pozsonyi nagykövete volt. A beregszászi járásban, az egyetlen magyar többségű ál­lami közigazgatási-területi egy­ségben az állami iskolákon kí­vül magyar nyelven fognak ok­tatni sok tantárgyat a szakkö­zépiskolákban is. Ezt az Ung- váron kiadott Zakarpatszka Pravda című heti újság írja. Ausztriában változnak a kül­földiek munkavállalási feltéte­lei. A bíróság egy régi közös piaci egyezményre hivatkozva lehetővé tette a török vendég- munkások számára, hogy öt­éves munkaviszony után hozzá­tartozóik is megjelenjenek a munkaerőpiacon.

Next

/
Thumbnails
Contents