Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)
1996-08-12 / 188. szám
1996. augusztus 12., hétfő Fordulatot sürgetnek a kereszténydemokraták Nemzeti vészhelyzet, válság Politikai, gazdasági fordulatot sürget a Kereszténydemokrata Néppárt. Erről szóló részletes programjuk az őszre készül el - jelentette be Giqzy György pártelnök szombaton, a KDNP Országos Elnökségének ülését követő sajtótájékoztatón. A fordulat azért szükséges, mert „nemzeti vészhelyzet” alakult ki: válságba jutottak a jóléti, a kulturális intézmények és a gazdasági fellendülés csak a makrogazdasági mutatókban jelentkezik, a családok életében nem tükröződik. Mizsei Zsuzsanna alelnök megdöbbentőnek minősítette a Pénzügyminisztérium legújabb törekvéseit, amelyek figyelmen kívül hagyják a családi pótlék jövedelemhatárának meghatározásakor a 20-25 százalékos inflációt és tovább szűkítik a jogosultak körét. A sajtótájékoztatón kiderült: nincs még döntés arról, hogy a KDNP részt vesz-e ősztől az alkotmányozásban. Giczy György szerint folytatni kell a részvételt - ahogy erről korábban elnökségi döntés is született -, bár az alkotmányozás elkezdése elhamarkodott volt. Közreműködésük a frakció döntésétől is függ. A KDNP Országos Elnöksége politikai nyilatkozatot fogadott el az autonómiáról, miután az Amerikai Egyesült Államok külügyekben illetékes személyiségei részéről szerintük elfogadhatatlan megnyilatkozások hangzottak el e témában. A nyilatkozat kimondja: a nyelvi, kulturális jogok és az autonómia fogalma szétvá- laszthatatlan. Hazatérhetnek még a magyar műkincsek Csak kampányfogás volt A tárgyalások elhúzódása ellenére minden esély megvan arra, hogy Magyarország visszakapja a második világháború után Szovjetunióba hurcolt műkincseket, jelentette ki szombaton hazánk moszkvai nagykövete. Nanovfszky György elmondta: az orosz parlament szövetségi tanácsa visszautasította az alsóház törvényjavaslatát, amely a műkincseket orosz tulajdonná nyilvánította volna. Ez ugyanis ellentétes lenne a nemzetközi normákkal, amelyek kimondják, hogy semmiféle háborús kompenzációért nem lehet műkincset lefoglalni. A nagykövet szerint az ötlet csupán az elnökválasztási kampány része volt, semmi nem lesz belőle. Mint ismeretes, hazánk 1994-ben adott át az orosz hatóságoknak egy 49 ezer tárgyról szóló listát, amelyek feltételezések szerint 1945 után a Szovjetunióba kerültek. A lista alapján most szakértők azonosítják azokat a magyar műkincseket, amelyek az orosz föderáció területén vannak. A legjelentősebb tétel a sárospataki Református Kollégium 1400 kötetes könyvtára és a 130 darabős Hatvány - Deutsch festménygyűjtemény. Eddig 130 tárgyat azonosítottak, közülük hármat kaptunk vissza Jelcin magyarországi látogatásakor. A nagykövet kifejezte reményét, hogy a mille- centenáriumi vagy a holocaust évforduló kapcsán az orosz állam gesztust gyakorol. Egyelőre csak ötlet az intézetek összevonása Egyben olcsóbb lenne Nem veszélyezteti a mozgás- sérültek érdekeit a Népjóléti Minisztériumnak az az elképzelése, amely szerint a jövőben összevont intézményben gyógyítanák őket. Ezt Kökény Mihály, a tárca politikai államtitkára hangsúlyozta. A mozgássérültek gyógyításával és rehabilitációjával jelenleg három nagy hírű, patinás intézményben - az Országos Reumatológiai és Fiziote- rápiás Intézetben, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben és az Országos Sportegészségügyi Intézetben - foglalkoznak. E párhuzamosság fenntartása ésszerűtlen pénzpazarlás, ráadásul nem is telik rá - mondta az államtitkár. Egy helyen, az ORFI-ban, hatékonyabban dolgozhatna együtt a külön-külön elismert szakmai gárda, s a jelenleginél nem többe, hanem kevesebbe kerülne egy-egy ágy működtetése. Az eddiginél több jutna korszerű gyógyító eszközökre. A megtakarítás elsősorban az átfedések felszámolásából származna. Az ellátási kötelezettségről és a területi normatívákról szóló törvény egyértelműen meghatározná az intézmény nagyságát, feladatát. Hozzátesszük: mindez egyelőre csupán a tárca ötlete. CS. B. J. HAZAI TÜKÖR Szerencsejáték áfás számlákkal Érdekek harca: fekete-fehér, igen-nem A feketegazdaság államkassza-kurtító szerepéről sok szó esik. Arról már sokkal ritkábban, milyen jótékony hatása van a társadalom érzékeny tűrőképességének megőrzésében. Ám a rejtett gazdaság akadályozza az adómorál, mint magatartási forma kialakulását is. Márpedig a salto morale sokkal veszélyesebb, mint a salto mortale. A szociális piacgazdaság az egyéni érdekek olyan bonyolult rendszere, amelynek eredménye a köz érdeke. Lö- rincze Péter a Deloitte and Touche ügyvezető igazgatója a hazai gazdasági egyensúly megteremtésének és a fekete- gazdaság visszaszorításának lehetőségét is az érdekek ösz- szeegyeztetésében látja. A jövedelmek közterhek alóli kivonása érdekeltségi rendszerek kidolgozásával akadályozható meg. Valójában az adórendszer sem más. Ma a számlaadást vevő és eladó egyaránt kerüli, mert érdekük ezt kívánja. Ennek megfelelően kellene megváltoztatni az adózás szabályait, a leírható költségek rendszerét. A fejlett országok gyakorlatában sokféle „trükköt” alkalmaznak sikerrel. A tajvani háziasszonyokat például igen egyedi módon bírják rá arra, hogy vásárláskor számlát kérjenek: „áfás számláikkal” ugyanis bizonyos időszakonként sorsoláson vehetnek rész, amelyen igen értékes nyereményekkel jutalmazzák a becsületes vásárlókat. De vállalatok, egész gazdasági ágazatok is kialakíthatják érdek-képviseleti szövetségüket. Az efféle csoportosulások tagjai ugyanis eleve kivetik maguk közül azokat, akik tisztességtelen eszközöket alkalmaznak. Az érdekeltségi körök pedig önszabályozó szerepüknél fogva jótékony hatással vannak a gazdaság egyensúlyára és fejlődésére. A sok évtizedes tapasztalat is azt bizonyítja: hosszú távon a tisztesség a kifizetődőbb. (bozsó) Legfőbb ellenségük a hőség lesz. Szombaton elutazott az USA-beli Észak-Karolinába az a 45 katonai főiskolás, akik a NATO békepartnerségi program Cooperative Osprey fedőnevű hadgyakorlatán vesznek részt. . fotó: feb/diósi imre Új szakmák, új képzési formák Az utóbbi időben a nemzetközi mércének megfelelően Magyarországon is csökkent az államilag elismert szakképesítések száma. Míg 1994-ben csaknem ezer középfokú képzési forma létezett, addig jelenleg már csak 896 - tudtuk meg a Nemzeti Szakképzési Intézet főigazgató-helyettesétől. Modláné Görgényi Ildikó szerint a csökkenés hátterében az áll, hogy a több speciális területre tagolható szakmákat összevonták. így könnyebbé válik az esetleges későbbi átképzés, pályamódosítás, amely a gazdaságban rugalmasabb érvényesüléshez vezet.-Természetesen a mindennapok igényeivel összhangban számos területen vadonatúj képzési formákat kellett kidolgozni- mondja. Ilyen például az európai üzleti asszisztens, a biztosítási tanácsadó, a banki, illetve vállalkozási ügyintéző, a szociális szakasszisztens.- Honnan tudhatják meg az érintettek, hogy hol lehet egy- egy újabh, különleges szakmát elsajátítani?- Intézetünk évről évre készít pályaválasztást segítő kiadványokat, amelyekből az is kiderül, hogy mely iskolák indítottak el egy adott képzési formát. Persze, ma már a helyi munkalehetőségekhez kell igazodniuk az iskoláknak is.- A gyermeklétszám csökkenésével, az önkormányzatok pénzügyi gondjai miatt és a munkahelyek megszűnésével egy időben nagyon sok intézményben megkongatták a vészharangot.- Ezt a pánikkeltést alaptalannak tartom, de elismerem, hogy az iskolákat sem kerülheti el a szerkezetváltás. Mi ebben is szívesen segítünk az intézményeknek, hiszen az adott iskola személyi és tárgyi feltételeinek megfelelően minden régióban lehet olyan szakképzési formát találni, amelyre az ottani gazdaságnak is szüksége van. Németh Zsuzsa Az MDF rendezte sorait. Egyértelmű törekvésünk, hogy 1998-ban az országgyűlési választáson közös jelölteket állítson az MDF, a KDNP és a Fidesz - mondta Gémesi György, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke vasárnap. A belső görcsök és feszültségek megszűntek, az MDF-ben tudják, hogy az ellenfél a másik oldalon van. Carter Magyarországon. Hazánkba érkezett tegnap Jimmy Carter, aki mától részt vesz Vácott a Habitat for Humanity International elnevezésű ökumenikus keresztény lakásépítő szervezet akciójában. Ennek keretében 500 önkéntes egy hét alatt összesen tíz lakóházat hoz tető alá, s ebben kétkezi munkával is segít az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke. Ünnepi cserkésztábor. Több mint ezer résztvevővel tábort rendezett a Magyar Cserkész- szövetség a millecentenárium tiszteletére, az Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark pihenő erdejében. A fiatalok szombaton megemlékeztek a honfoglaló hét törzs vezéreinek vérszerződési szertartásáról, és önkéntes véradást is rendeztek, mert mint hangsúlyozták, a cserkészet mindenkor elkötelezett volt embertársai és a társadalom segítése iránt. Hadi turka. Február óta folynak a tárgyalások a használt amerikai katonai eszközök magyarországi eladásáról. Ezekhez forintért lehet majd hozzájutni, az importáruknál érvényesülő illeték, vám és adó kifizetése után. Lőrinciek találkozója. A Heves megyei Lőrinciben találkoznak az ország azon településeinek képviselői, amelyek nevében fellelhető a Lőrinc keresztnév. A fesztivált szombaton, azaz Lőrinc napján nyitották meg, és szeptember 5-én zárják be, mert a naptár szerint az a nap is az övék. Városi gondok. A kelet-kö- zép-európai városfejlődés problémáiról és kilátásairól szervez konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézete. Á visegrádi országokból, illetve Ausztriából várnak előadókat. Silány portékák. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az első fél évben 32 ezer könnyűipari terméket vizsgált meg a vásárlók reklamációja alapján. A panaszok csaknem 80 százaléka jogosnak bizonyult. A legtöbb kifogás változatlanul a lábbelikre érkezett. A sportszerek közül a legtöbb reklamáció a pakisztáni import futball- és kosárlabdákra érkezett. Jól lenyomtuk a Ford Transit Ford Leasing Amikor ennyire lenyomtuk a Ford Transit árát, elsősorban a vállalkozókra gondoltunk. Ha már ilyen kedvező ára van a Ford Transitnak, miért ne lehetne még kedvezőbb a lízingkonstrukció is? Most kapjon észbe! Ford Transitot Ráció lízinggel! ■ ■