Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06-07 / 157. szám

1996. július 6-7., szombat-vasárnap SPORT Nagy a mozgás a labdarúgók körében Békéscsabán Véglegessé vált, hogy Mracskó, Csató és Zahorán Győrbe igazol a Békéscsabai Előre FC- ből. A napokban mindhárom játékos költözik is. A kölcsönbe érkezett Babócsy kapus külföldön szeremé folytatni, de a másik két portás, Baji és Udvarácz is elvágyik Békéscsabáról. Az előbbi kapott néhány ajánlatot, Udvarácz pedig a Cse­pellel és a Pakssal tárgyal. Kulcsárnak, Szarvas­nak és Fodornak is lejárt a szerződése, mind­annyian több ajánlattal is rendelkeznek. Fodort például a Pécs és a Győr is szívesen látná, de Szarvast is két NB I-es labdarúgó klub kereste. A csapatkapitány, Szenti Zoltán esete egy kicsit más, őt a vezetőség egy része jövőre is szívesen látná a klubban, egy másik része viszont nem tart igényt játékára. Természetesén az egyik legégetőbb a kapus­gond, erre a posztra a tiszakécskei Derdák Attilát szeretnék megnyerni. A Kecskeméti TE-ből Florin Raducu tart Békéscsabára, az egykori NB Il-es Hódmezővásárhelyből pedig két csatár, a 22 esztendős Bozó Péter, valamint Győri Zoltán. A Pénzügyőrből a középpályásAfo/'oro.v Imre költö­zik Békéscsabára. A klub vezetői intenzív tárgyalást folytatnak a két egykori békéscsabaival, Argyelán Jánossal és BelvonAttilával. Július 16-án három szerb I. osztályú játékos érkezik próbajátékra a Viharsarokba, közülük kettő góllövő csatár, de lehet, hogy valamennyit szívesen lámák a békéscsabai csapatban. (jávor) Masters erőemelő Európa-bajnokság, Gyula Csúcseső a fürdővárosban Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Ház­ban pénteken folytatódott a masters női és férfi erőemelő Eu­rópa-bajnokság. Néhány gondo­lat erejéig még visszakanyaro­dunk az előző napi események­hez. Csütörtökön délután négy súlycsoportban folytatódott az erős emberek küzdelme a tár­csákkal. Az alacsonyabb súly­csoportokban az erősebb nem képviselői is bemutatkoztak, mi több, megirigyelték a hölgyek egyéni csúcsait, s ezen az estén további tíz rekordot értek el. Ez mindenképpen a mezőny jó fel- készültségét bizonyítja. Kiemel­kedett az olasz Giummara Fran­cesco, az ukrán Anatolij Boch- kovski, valamint a két francia, Defarcia Lucien és Nivault Mar- cél, akik egyaránt aranyérmet szereztek hazájuknak. A rév­fülöpi Tömör János egyéni csú­csaival kevéssel szorult le a dobo­góról a késő estébe nyúló színvo­nalas viadalon. Pénteken elsőként a 67,5 kg- osok léptek dobogóra. A kétsze­res Euiópa-bajnok orosz Sa- lyapin nem bírt a közönség­kedvenc, lengyel Wilczynskivel, aki csaknem száz kilót vert nagy vetélytársára. Viszont a szolnoki Kapás István guggolásban nem tudta teljesíteni kezdősúlyát, a 187.5 kg-t és kiesett. Szombaton 18.00 órakor lép dobogóra a több­szörös világbajnok gyulai Lovász György, akinek szurkolhatnak a házigazdák. Vasárnap délben az orosházi Musztafa Imre áll dobo­góra. A verseny lapzártakor még tartott. Eredmények. Férfiak. Mas­ters 1. 56 kg: 1. Giummara Francesco (Olaszország) 467,5 kg (175, 87,5, 205) — (Malone pont: 419,77), 2. Stepan Miroslav (Szlo­vákia) 435 (160, 85, 190) — (387,41), 3. Kaplia Touri (Orosz­ország) 410 (157,5, 97,5, 155) (366,66). 60 kg: 1. Anatolij Bochkovski (Ukrajna) 555 kg (190, 115, 250) — (459,87), 2. Vemimmen Paul (Belgium) 462,5 (170, 97,5, 195) — (385,96), 3. Steffen Burkhard (Németország) 462.5 (170, 122,5, 170) — 376,57). 67,5 kg: 1. Wilczynski Jan (Lengyelország) 695 kg (260, 155, 280) — (505,82), 2. Salyapin Gennagyij (Oroszország) 600 (225, 135, 240) — (440,22), 3. Kerr Ron (Nagy-Britannia) 585 (220,125,240) — (426,87). 75 kg: Coppari Noriano (Olaszország) 607.5 kg (220, 140, 247,5) — (405,38), 2. Russel John (Nagy- Britannia) 605 (232,5, 127,5, 245) — (403,72), 3. Köster Wolfgang (Németország) 535 (185, 135, 215) —(358,88). Masters 2. 56 kg: 1. Defarcia Lucien (Franciaország) 482,5 kg (160, 112,5, 210) — (422,09), 2. Vladimir Sadovnyikov (Oroszor­szág) 432,5 (162,5, 85, 185) — (381,34), 3. Raska Bretislaw (Szlovákia) 422,5 (152,5, 90, 180) — (370,32). 60 kg: 1. Nivault Marcel (Franciaország) 450 kg (170, 72,5, 207,5) — (368,32), 2. Brown Ted (Nagy-Britannia) 447,5 (157,5, 100, 190 — (371,47), 3. Diepold Alexander (Németország) 390 (140, 100, 150) — (319,21), 4. Tömör János (Magyarország) 360 (102,5, 92,5, 165) —* (301,54). 67,5 kg: 1. Kravtsov Peter (Ukrajna) 592,5 kg (235, 127,5, 230) — (432,94), 2. Lebroit Michel (Franciaország) 530 (210,115,205) — (387,27), 3. Ruotsala Tortsten (Finnország) 500 (190,97,5,212,5) — (365,85). 75 kg: 1. Surovetsky Askold (Oroszország) 585 kg (192,5, 130, 262,5) — (401,25), 2. Doubel Rene (Franciaország) 585 (200, 155, 230) — (389,55), 3. Semenejev Alekszander (Oroszor­szág) 565 (215, 135, 215) — (378,21). Gyurkó Mihály Az ősztől tizennyolc csapat a megyei I. osztályban Pénteken délután Békéscsabán Pillér Sándor elnök vezetésével ülést tartott a Békés Megyei Lab­darúgó Szövetség elnöksége. A tanácskozáson először az NB Ill- ban érdekelt öt Békés megyei klub képviselőit hallgatták meg a testület tagjai. Elhangzott szinte valamennyi egyesületnél — Gyulától-Mezőberényig — sú­lyos anyagi gondok nehezítik a még eredményesebb szakmai munkát. Ezt követően az elnök­ség létszámemelésről döntött. Eszerint az ősztől a megyei I. osztályú bajnokságban tizen­nyolc csapat küzd a helyezése­kért. Mindez azt jelenti, nincs kieső az I. osztályból és a me­zőnyhöz csatlakozik a megyei II. osztályból a Csorvás, a Sar­kad és a Füzesgyarmat együtte­se. Öten már a vasárnapi döntőben Szegeden Pénteken Szegeden, a városi sportcsarnokban megkezdődött a negyedik alkalommal kiírt kick­box küzdelem és kata utánpótlás Európa-bajnokság. A rangos via­dalon 16 ország 61 klubjának több mint ötszázötven ver­senyzője indult. A tegnapi semi- contact és full-contact selej­tezőkben jól szerepeltek a Békés megyeiek, akiket a szarvasi, tótkomlósi, mezőberényi, csor- vási, gyulai kick-boxosok, a békéssámsoni taekwon-dósok és a Békéscsabai LTP SE verseny­zői képviselnek. A juniorok mezőnyében a bé­késcsabai Gulyás Beáta, Bartha Éva, Kalmár Brigitta, Csicsely Szilvia és Szenteczki Róbert beju­tott a vasárnapi döntőbe. A női juniorok mezőnyében a +60 kg- ban a csabai Tóth Mónika negye­dik lett, míg az ifjúsági leányok - 35 kg-os súlycsoportjában a tót­komlósi Dömösi Mercédes a har­madik helyen végzett. Ma a ligth- contact és a formagyakorlat-se- lejtezőket rendezik meg, vasár­nap a döntőket. Tóth B. István Mérlegen a Tótkomlósi TC labdarúgócsapata Bentmaradt az újonc Az újonc mintásfelsőbenjátszó tótkomlósiak biztosan marad­tak bent az NB III Alföld-csoportjában. Felvételünk a Szentes elleni 2—0-ás tótkomlósi győzelemmel végződött hazai mérkőzésen készült FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Befejeződött a labdarúgó NB III Alföld csoportjának küz­delemsorozata. A Békés me­gyei négy együttes közül a leg­jobban a Gyula-Kanton FC szerepelt, amely az ötödik lett, míg a Szarvas a tizenharma­dik helyen végzett és az MLSZ létszámemelése után bentma- •radt az osztályban. A megyei csapatok vezetőinek, edzőinek három kérdést tettünk fel a szezonnal kapcsolatban. 1. — Milyen tervekkel vágtak neki az idénynek? Mi valósult meg a célkitűzésekből? 2. — Kik nyújtották a legjobb teljesítményt, kik okoztak csa­lódást? 3. — Hogyan tovább? Milyen változások várhatók a nyári szünetben? Kérdéseinkre Matajsz Pál, a 11. helyezett Tótkomlósi TC edzője válaszolt. 1. Matajsz Pál: — Mint újonc csapat természetesen a biztos bentmaradást tűztük ki célul. Az őszi idényben kiváló teljesít­ményt nyújtott a gárda és 23 ponttal a hetedik helyen vártuk a tavaszi folytatást. Végig a középmezőnyben voltunk, ám a szezon végefelé már visszaesett a csapat, aminek egyik oka a szűkös játékosállomány, így 38 ponttal a tizenegyedikek let­tünk, így teljesítettük a tervet. A körülményekhez képest elége­dett vagyok a csapattal, hiszen időközben több meghatározó já­tékos távozott. 2. Matajsz P.: — Mint már említettem, nagyon szűkös volt a keretünk, a kispadon sokszor csak ifjúsági játékosok ültek. Elsősorban az őszi teljesítmé­nyek voltak meghatározók, ta­vasszal hullámzó volt a labdarú­gók produkciója. Különösen az eltávozott légiós Djurics, vala­mint Bischojfés Pásztor Tamás teljesítményével voltam elége­dett, de mindenki megtette a ma­gáét. Mi 14—15 emberrel ját­szottuk végig a tavaszt. Az ősz végén újonnan érkezett Kormá­nyos a negyedik forduló után tá­vozott, majd később Basa is visszatért Romániába, így a sze­zon végére már alig maradt játé­kosom. 3. Matajsz P.:—Úgy érzem, a mi csapatunk volt az egyik legszegényebb az osztályban, hiszen éves költségvetésünk nem éri el a három millió forin­tot, s ebben az összegben már a pályafenntartás költsége is sze­repel. A kezdeti őszi lelkesedés után alább hagyott a városban a lendület, ami a támogatást illeti. A legnagyobb segítséget a város önkormányzata nyújtotta, ame­lyért ezúton is szeretném kife­jezni köszönetünket, s mellettük még több szponzor adott kisebb­nagyobb összeget. Hovorka Ist­ván, a klub szakosztályvezetője minden támogatást megadott a munkámhoz. Ami a jövőt illeti, várhatóan két-három játékos tá­vozik a nyáron, s bár nekünk is vannak kiszemeltjeink a kör­nyező települések csapataiból, csak akkor tudunk igazolni, ha meg lesz erre a pénz. Sajnos az utánpótlás terén gondok vannak Tótkomlóson, talán a helyi gim­náziumban induló osztályokból lehet majd fiatalokat toborozni a jövőben. A felkészülést a tervek szerint július 15-én kezdjük az új szezonra — fejezte be a szakvezető. (verasztó) Nem „szipkázzák el” a játékosokat Mielőtt mondandójukat meg­osztották volna velünk, a két sportember leszögezte: — Sze­retnénk megcáfolni a rémhíre­ket. Nem az a cél, hogy az Oros­házi MTK-tól az igazolt játéko­sokat „elszipkázzuk”, az anyagi támogatástól megfosszuk az egyesületet. Egyszerűen arról van szó, hogy... A részletekbe Szűcs Ferenc edző avatta be olvasóinkat: — Sok olyan fiatal focista kispályázik Orosházán, akik va­lamikor igazolt játékosok vol­tak, de valamilyen ok miatt (pél­dául továbbtanulás stb.) elkerül­tek a városból. így kikerültek a Rákóczi Vasasból és az OMTK csapatából. Arról viszont nem mondtak le, hogy nagypályán is játszhassanak. Ezért összedug­tuk a fejünket, mit tehetünk. A srácok vállalták, hogy saját költ­ségen szerelést vásárolnak, fe­dezik az utazással járó kiadáso­kat is és így megalakítjuk a Ba­rátság Szabadidő Sport Club ke­retein belül a megyei III. osz­tályban induló csapatunkat. Az önkormányzat sportosztályától csupán a nevezésekhez és a játékvezetői tiszteletdíjakhoz való hozzájárulást kérünk. — Az egyesületi tagság kér­désének megoldásában segítet­tük mi a fiúkat — nyilatkozta lapunknak Szénási József, a szabadidős klub elnöke. — Nem akartak új klubot alakítani, ezért jöttek hozzánk. Már van a szak­osztálynak vezetősége is: Szűcs Ferenc, dr. Kalmár Mihály és én. Az őszi bajnokságban szeret­nénk méltó helyet kivívni ma­gunknak a tehetséges fiatalok­kal. Mint megtudtuk, az új oros­házi csapat heti egy alkalommal edz Szűcs Ferenc irányításával nagypályán, de szinte mindenki szerepel a kispályás bajnokság­ban is. Csete Ilona Amatőr kispályás bajnokság Tótkomlóson A tótkomlósi Sport Büfé Szabadidő Sportegyesület pénz­díjas, amatőr kispályás labdarú­gó-bajnokságot szervez. A baj­nokságra a szervezők 12 amatőr csapat nevezését fogadják el. Nevezési feltételek: nevezhet bárki, aki 1996. január elsejétől semmilyen felnőtt labdarúgó­bajnokságban (megyei III. osz- tálytól-NB I-ig) nem szerepelt. Nevezési határidő: 1996. jú­lius 28. Megbeszélés és sorso­lás: július 30-án 19.00 órakor a Sport Büfében. A bajnokság he­lye és ideje: Tótkomlós, Jankó János Általános Iskola betonpá­lyája. Díjazás: az első három helye­zett csapat oklevél- és pénzdíja­zásban részesül. A győztes együttes vándorkupát kap. Kü- löndíjat vehet át a a legjobb ka­pus és a gólkirály. A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Július 7., vasárnap, 19.10 óra:Csaba Sport: Úton az Előre FC labdarúgócsapatával — riportfilm. Kemény volt mára kispadon — beszélgetés Pásztor Józseffel, a Békéscsabai Előre FC távozó edzőjével (ismétlés: július 10., szerda, 10.30). 20.20: Sporthírek. 8 8 8 Körös Tv Sport7. Július 7., vasárnap, 18.05 óra: Összefog­laló a kettes fogathajtók hétvégi mezőgyáni versenyéről. Tudó­sítás a masters erőemelő női és férfi Európa-bajnokságról Gyulá­ról. Augusztus 19.: lovasverseny Orosházán A közelmúltban tartotta közgyű­lését az Orosházi Lovasegye­sület. Mint Nagy László elnök elmondta, a tanácskozáson a leg­fontosabb napirend az augusztus 19-ei lovasnapok programjának és feladatainak megbeszélése volt. A régi hagyományt fel­élesztő egésznapos versenyre cseh és szlovák, román és kis- jugoszláv lovasokat várnak a Bé­kés és Csongrád megyei szakosz­tályok képviselői mellett. A bu­dapesti lóversenypálya galopp és ügető lovai fogadásos futamok­ban szórakoztatják a publikumot. A viadalra 5—10 ezer vendéget várnak, akiknek ellátásáról is gondoskodnak. A rendezvényt támogatja a város önkormányza­ta és a szponzorok. A Szabad Föld által meghirdetett gazdaver­senyre is Orosházán kerül sor. A résztvevő gazdák lovai az 1000 és 1600 méteres galoppszámban mérik össze tudásukat. V. L. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP a^Aatesz tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198;Hirdetésvezető:NánásiJános.Telefon/fax:(66)441-311;Terjesztésvezető:Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft, fél évre 3570 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents