Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-13-14 / 163. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1996. julius 13-14., szombat-vasárnap 4 Egyenesben a gyulai szennyvíztelep hitelezése A gyulai szennyvíztisztító telep sokak által vitatott építése fordulóponthoz érkezett: csütörtökön délután a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. gyulai fiókjának székházában előzetes megállapodás született az építkezés pénzügyi hitelezéséről. Az asztal egyik oldalán a bank projektfinanszírozási igazgatóságának ügyvezető igazgatója, dr. Udvari László és a gyulai bank igazgatója, dr. Arpási Zoltánné foglalt helyet, a másik oldalon, a város képviseletében dr. Albel Andor alpolgármester, Szabó Györgyné pénzügyi osztályvezető és Kneifel Ferenc, a Gyulai Közüzemi Vállalat igazgatója. A bank projektfinanszírozási igazgatósága már több jelentős városi vízmű és szennyvíztelep rekonstrukciójához, illetve építéséhez dolgozott ki komplex bankszolgáltatás keretében speciális hitelkonstrukciót. Ezek közül a legismertebb Debrecen ivóvíz- és csatornamű-rendszerének három- milliárd forintos felújítása, amelynek megvalósíthatósági tanulmánytervét is az igazgatóság készítette. Ennek alapján vállalta a rekonstrukciót — 850 millió forint hitel felvétele mellett — a Debreceni Vízmű Rt. A gyulai tárgyaláson a bank képviselői tájékozia- tást adtak a beruházás hitelezésének feltételeiről és ajánlatot tettek a kölcsön folyósítására. A kedvezményes hitelkonstrukció kidolgozásakor — tudtuk meg dr. Udvari Lászlótól —• figyelembe vették azt, hogy a Gyulai Közüzemi Vállalat számlavezető bankja a Kereskedelmi és Hitelbank helyi fiókja. A város képviselői kedvezőnek tartották az ajánlatot. Dr. Albel Andor készséget mutatott annak elfogadására, de a végső szót a városi testületnek kell kimondani. Megállapodás született arról, hogy mind a város, mind a bank olyan munkarendben dolgozik, hogy szeptember 15-éig a kölcsön rendelkezésre álljon. Lapunk értesülése szerint más bankok is megkeresték a gyulai önkormányzatot hitelnyújtási ajánlatukkal. Munkatársunk ezzel kapcsolatos kérdésére a gyulai bank igazgatónője kijelentette: nem illetékes erről nyilatkozni, de természetesnek tartja, hogy azoknak a cégeknek a hitelezési ügyeiben, amelyek hosszú ideje náluk vezetik a számláikat — mint a Gyulai Közüzemi Vállalat — a bank is megtehesse saját ajánlatát. A Kereskedelmi és Hitelbank nem törekszik kizárólagosságra, nem kívánja sérteni más bankok érdekeit — ugyanezt reméli másoktól is —, ezért hasonló esetekben kész elfogadni a bankok közötti pályáztatást is. S. F. Az ellátás nem sérülhet Átadták a határátkelőt (Folytatás az 1. oldalról) Akkor 7,5 milliárd leire becsülték a költségeket, ez mára meghaladta a 18,5 milliárdot. A határátkelő- hely területe 50 ezer négyzetméter, a többszintes épületé 3 ezer 600, a tetőszerkezeté 2 ezer 500. Az utasforgalom a tavalyi 330 ezerről ebben az évben már 1 millióra emelkedett. A román—magyar határátkelőhelyekről szólva az államtitkár elmondta: szombaton (azaz ma) a nagyszalonta—méhkeréki átadására kerül sor, de szeptember 30-áig befejezik a gyulai és a nagylaki átkelőhely átépítését is. Avram Craciun prefektus — utalva Ion Iliescu elnöknek a történelmi megbékélésről vallott nézeteire, valamint a létesítmény eleganciájára és monumentalitására — megjegyezte: a most átadott épület alkalmas arra, hogy a későbbiekben helyszíne legyen a két nép barátságát, együttműködését szolgáló, különböző szintű magyar—román találkozóknak. Az ünnepséget követően Eugeniu Goga az aradi Neumann-palotában díszebéden látta vendégül a népes vendégsereget, így többek között az építkezésben érdemeket szerzetteket, valamint a romániai román sajtó képviselőit. Ménesi György • • Összefogás a hagyományokért A közelmúltban alakult meg a magyarországi németek ének-, zene- és tánckarok országos tanácsa — hallottuk Strifler Józsefné megyéből delegált elnökségi tagtól, az eleki német ifjúsági tánccsoport vezetőjétől. A szervezet elsődleges célja az országban működő—közel 240 — német kisebbségi, kulturális csoport koordinálása, összefogása. A legtöbb helyen a csoportok a problémák megoldása végett a települési önkormányzatokat keresik fel, sok esetben gondjaik mégis megoldatlanok maradnak. Az egyesülő csoportok illetékesei úgy vélik, hogy az országos tanács — amelynek elnöke Wenzel József, ügyvezető igazgatója Báling József —felvállalhatja az anyagi és erkölcsi támogatást. A megyében működő német kulturális egyesületek — Almáskamarás, Elek, Gyula, Mező- berény — szeptember utolsó szombatján Almás- kamaráson adnak egymásnak találkát. November 10-én és 11 -én pedig Szekszárdon országos seregszemlére kerül sor. (b) A rendszerváltás előtt „sereghajtók ” voltunk a kórházi ágyak számában. Ez most előnyünkre válik, kisebb lesz a fájdalom, mitől kell megválni Békéscsabán, Gyulán, Gyomaendrődön, Mezőhegyesen, Orosházán vagy Szarvason? FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Vizsgálják a kuvaszt Pásztorkultúráról Újkígyóson Előadás, (m) Július 15-én, hétfőn 17 órakor a Független Kisgazdapárt békéscsabai irodájában (Luther u. 6.) a Független Magyar Ifjúság szervezésében Boross László, a Békés Megyei Természetjárók és Természetvédők Egyesületének elnöke tart előadást. Jogi tanácsadás, (m) Ingyenes jogi tanácsadást tart Filipinyi Józsefné dr. ügyvéd július 15-én, hétfőn 14 órától 17 óráig az FKGP irodájában (Békéscsaba, Luther u. 6.). Bérletidíj-emelés. (1) Mezőkovácsházán a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti hasznosítása egyik bevételi forrása a városnak. Az 1996 előtt kötött szerződések különféle árakat — négyzetméterenként 800-tól 1200 forint—tartalmaznak, amelyek a felülvizsgálat hiány miatt nem követték az inflációt. Mivel az idei szerződéseket már 2000 forinttal kötötték, ezért a testület úgy döntött, hogy a város központjához közeleső, vállalkozás céljára hasznosított épületek régi bérleti szerződéseit is ehhez igazítják. Szünetel, (b) Az eleki képviselő-testület egy korábbi határozatának értelmében a nyári hónapokban — júliusban és augusztusban — felfüggesztették a nevelési segély folyósítását. Az átcsoportosított eszközöket szeptemberben á rászoruló szülők gyermekeik beiskolázásához igényelhetik. Rablás Kardoson, (m) Csütörtökről péntekre virradóra három ismeretlen személy ajtóbetörés módszerével behatolt egy idős házaspár kardosi tanyájába. Az alvó sértetteket felébresztették, tettleg bántalmazták, megkötözték, majd ötezer forintjukat elvették. A 80—90 év körüli idős emberek súlyos sérülést szenvedtek, jelenleg mindkettőjüket kórházban ápolják. Tegnap délután a rendőrség megtalálta a cselekmény elkövetésével gyanúsított végegyházi nőt és férfit, és harmadik társukat, egy mezőkovácsházi férfit. Mindhármukat őrizetbe vették. Baleset, (m) Tegnap reggel hat órakor Mezőhegyes belterületén a József körút és a Ságvári utca sarkán két személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében egy török állampolgár súlyosan megsérült. Mindkét autóban száz-százezer forintos kár keletkezett. Nem mindennapi programsorozatot rendez az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola a mille- centenárium jegyében. A pásztorkultúra felelevenítését tűzték ki célul, amikor az év első felében meghirdették a július 9-én kezdődő újkígyósi pásztortábort. Mint a népfőiskola program- füzetéből kiderül, a magyar műveltség legősibb rétegeit a pásztorok őrzik. Ezt a műveltségtípust már sokan eltűntnek nyilvánították, mégis találunk ma élő képviselőit, akik természetes hagyományozódással vették át tudásukat. A tábor ezeket az embereket kísérelte meg összegyűjteni, hogy a pásztorkultúrát tanulmányozók, illetve az e kultúra iránt érdeklődők megismerhessék életformájukat az általuk őrzött világképpel és életszemlélettel egyetemben. A pásztorkultúrával azonos rétegét őrizte meg népünk műveltségnek az erdélyi földművelő magyarság. A ő zenei és táncos hagyományaikkal is megismerkedhetnek a táborlakók a téma legkiválóbb ismerőinek segítségével. A tudományos előadókon kívül a táborba (mely július 14-én, vasárnap zárul) sok-sok hagyomány- őrző pásztort, a pásztorkultúrában járatos zenészt és táncost is meghívtak. (m) (Folytatás az 1. oldalról) döntenek az egyeztető fórumok. Ez az ágyszámcsökkenés, ha a struktúraátalakítást jól átgondoltan hajtjuk végre, a lakosság egészségügyi ellátásában nem hozhat negatív jellegű változást. A kisebb rendelőintézeteknél, a járóbetegellátásban óraszámemelkedés, új profilok kialakítása várható, ahová átcsoportosít- .hatnak orvosokat, szakdolgozókat. —Az egyeztető fórumok ülései nyilvánosak lesznek várhatóan szeptemberben — halljuk a főorvos asszonytól —, tagjai mindazok, akik érintettek az egészségügyi szolgálat működtetésében, az intézmény tulajdonosa, fenntartója, a helyi önkormányzat, a szakellátási feladatot Dr. Megyeri Valéria gyulai tisztiorvos tegnap arról tájékoztatott bennünket, hogy a geszti kisgyermeket megharapó kuvasz tetemét (a kutyát ugyanis a történtek után a család lelövette) gyorsteszttel megvizsgálták, s az eredmény negatív. Mint Megyeri Valéria elmondta, a gyorsteszt kimutatása nem százszázalékos biztonságú, ezért elindították az állatoltási vizsgálatot is, amelynek egy hónap múlva várható az eredménye. Mivel a veszettség az idegek mentén halad az agyközpontba, ezért minél távolabb van a sérülés az ellátó képviselő, a megyei tisztifőorvos, az egészségügyi intézmények képviselője, az orvosi kamara, az egészségügyi szakszervezet, a kórházi és ápolási szövetség képviselője. — A felkészülést már májusban elkezdtük, több szakma vezetőjével beszéltünk, a szabadságolások után pedig folytatódik az elképzelések kialakítása. Semmiképpen nem lenne szerencsés egyelőre konkrét intézményeket említeni, mert a helyi igények, a struktúraátalakítás döntően befolyásolhatják a változtatásokat. Nem szeretnénk sem felesleges vitákat, sem a betegek körében aggodalmat kelteni, mert erre bizonyosan nem lesz ok — mondta befejezésül Juhász László. Bede Zsóka agyközponttól, annál több idő juta védekezésre. Ebben az esetben igen rövid idő állt rendelkezésre, hiszen a sérülés a koponyán történt, ezért a geszti kisfiú az első pillanattól kezdve megkapott minden szükséges védőoltást. Megyeri Valéria mindemellett elismeréssel szólt a helyi állatorvosról, aki azonnal megküldte a kutya oltási papírjait. Eszerint a 4 éves kuvasz minden évben megkapta a veszettség elleni oltásokat, a soron következő oltás éppen a közeljövőben lett volna esedékes. —ria „...A GYERMEKEK TÖKÉLETES BIZTONSÁGGAL MEG TUDJÁK ÍTÉLNI TANÍTÓIK ERKÖLCSI ÉLETÉT.” (France) Oszlassuk fel magunkat! Pusztaföldvár képviselő-testü- lete tegnap rendkívüli ülésen próbált az ÁMK élére igazgatót választani. A pályázatra ketten jelentkeztek. A polgármester indítványára — mondják el a képviselők is a véleményüket, fogalmazzák meg kérdéseiket—senki nem reagált. A rövid szünet után titkos szavazással mindenki leadta voksát. Mint utólag megtudtuk, a szavazategyenlőség után zárt ülésről döntöttek a jelenlévők. Ismét titkos szavazás következett, de a helyzet nem változott. 5:5 arányban kapott szavazatot a helyi és az orosházi pályázó is. A történtek után az egyik képviselő javaslattal állt elő: — Oszlassuk fel magunkat! A polgármester szavazásra bocsátotta a javaslatot, de a szavazás itt sem vezetett eredményre. (Csete) Az új orvosi ügyelet előtt Pataki István polgármester beszélget Új helyen az orvosi ügyelet (Folytatás az 1. oldalról) VEKTOR Kft. generálkivitelezésében megvalósult a központi orvosi ügyelet, mely hétfőn 16 órától a rendelő- intézet mellett — Vásárszél u. 2. sz., új telefonszáma: 341 - 022 — korszerű körülmények között fogadhatja a betegeket, láthatja el feladatait. Dr. Rácz László, a rendelő- intézet igazgató-főorvosa elmondta: a korábbi ügyelet — a Széchenyi téri egészségházban, korszerűtlen körülmények között — évente több mint 12 ezer beteget látott el. Az új orvosi ügyeletet Papp László, a város főépítésze tervezte. Kialakításra került egyebek között egy rendelő, fektető, megfelelő betegfogadó tér, az ügyeletet ellátók szociális helyiségei. Az igazgató-főorvos szakmailag nagyon fontosnak tartja, hogy mód nyílott egy megfigyelő kialakítására is, ahol a beteget kórházba küldés előtt megfelelően el tudják látni, másrészt a kórházi ellátásra nem szoruló, de hosszabb megfigyelést igénylő paciens megfigyelésére is lehetőség lesz. Az egészségügyi beruházás keretében az elkövetkező egykét héttől folyamatosan kerül sor a városi fogorvosi ellátás korszerű elhelyezésére, a térségi feladatokat is ellátó bőr- és nemibeteg-gondozó átköltöztetésére, valamint az idegbeteggondozó új helyre való telepítésére. Szeptembertől az iskolaorvosi rendelő és üzemegészségügyi szolgálat a rendelő- intézetben fogadja majd a betegeket. —szekeres—