Békés Megyei Hírlap, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-12 / 162. szám
£sarU 1996. július 12., péntek IV Hajmeresztő történetek duzzasztó tövében fürdőzőkről, hídról vízbe ugráeókról Akik nem fogják fel, mit jelent meghalni A rendőrök vízparti razziái a civil oldalról nézve semmiben sem különböznek a szokványos ellenőrzésektől. Akiknek mindenük rendben van, eszükbe sem jut felháborodni azon a néhány perces tortúrán. A vétkesek viszont annál hangosabbak. A hasonlatosság abban is megmutatkozik, hogy a vizek ugyanúgy veszélyesek, mint például a közút, ha nem tartjuk be a közlekedési és egyéb szabályokat. Miért kívánkozik ide ez a közhely? Azért, mert a múlt hét végén a partokon, töltéseken töltött órák ismét bebizonyították: egyesekből olyannyira hiányzik a felelősségérzet, hogy azzal sincsenek tisztában, mit jelent meghalni. Hajmeresztő látvány fogadta a rendőröket a szombati portyán. Duzzasztó tövében füröd- tek felnőtt emberek! Persze, az ő gyerekkorukban még nem hallal szombati razzia része vjolt a határforgalmi mustra. A gyulai rendőrök számára esetenként rendkívül leterhelő, és nagy energiát felemésztő munka a határállomásokon rájuk eső feladat ellátása fotó: i.ehoozky Péter gathattak olyan felvilágosító előadásokat, mint a mai fiatalság, még általános iskolában. Alapvető szabály ugyanis, hogy duzzasztó közelében tilos a vízbe merészkedni, mert életveszélyes. A dolog pikantériája, hogy a hétvégi eset egyik főszereplője egy gátőr volt, akinek hivatásbeli kötelessége lenne jó példát mutatni. Szemtanúk szerint mindennapos mutatvány a Körös hídjai- ról a folyóba ugrani. A Gyula és Sarkad közötti hídon három su- hanc lógott a vasszerkezeten, s csak akkor módosítottak programot, és rohantak hanyatt-homlok, ahogy csak bírtak, amikor meglátták a szélsebesen közeledő rendőrautót. A hősök egy pillanat alatt didergő, remegő bárányokká váltak, amikor elérkezett a felelősségre vonás pillanata. A testvérpár azzal kéredz- kedett el otthonról, hogy leugra- nak — nem a hídról! — pancsikolni egy kicsit. Fehér holló módjára az iskolában ők sem vettek részt vízibalesetekről szóló oktatáson, s újságot sem olvasnak, ami felvilágosítaná az elméjüket. „Ugye, hogy veszélyes a vízbe ugrálni! Szerintem olyan hülyeség!” — mondja egy leányzó a vízparti társaságból, s láthatóan élénken foglalkoztatja a téma, igazolást keresendő a látvány nyújtotta benyomásaihoz. Az ellentábor szónoka unalmasan megrántja a vállát, amikor azt hallja, akár meg is halhat egy hídi attrakció során. Na és, akkor meghalok! — vidámkodik a gondolaton. A szülőknek sem tanulságoktól mentes a történet, s főleg azoknak érdemes gyermekük hollétét feszegetni, akik fürödni engedik csemetéiket a vízpartra. A legtöbb szabálytalankodót Szanazugban, a szabadstrandi övezetben találták a rendőrök, és a gyulai polgárőrök „különítményesei”, a vízi polgárőrök. Ez utóbbiak munkafeltételei nem éppen rózsásak; régóta vágynak például egy rádióra, ami az összeköttetés nélkülözhetetlen tartozéka. Végezetül egy sokkoló adat: az idén már nyolcán fulladtak vízbe Békés megyében. Annyian, mint tavaly egész évben! L. E. Heten a gonoszok ellen (Folytatás az I. oldalról) lehetett lövöldözésre is, aminek nem akartuk kitenni a falu lakóit. A legalkalmasabb helynek a Sarkadhoz legközelebb található kanyart tartottuk, mert az éppen eltakarta járművünket, így nem lehetett messziről észrevenni bennünket. Amikor észleltük az autóbuszt, elékanyarodtunk. Szerencsére senki sem közlekedett az úton, a buszsofőrnek pedig elegendő utat biztosítottunk a fékezéshez, így a megállítás gond nélkül összejött. A továbbiakban már egymás szavába vágva mesélték a részleteket: — Felvettük a „harci alakzatot” — folytatta egyikük. — Ez azt jelentette, hogy hárman-hár- man helyezkedtünk el a busz oldalain. Két-két kolléga a jármű oldalához szorosabban simult, egy-egy pedig távolabbról biztosította őket. A százados úr néhány szóval tájékoztatta a sofőrt, illetve megkérdezte, hogy a buszon van-e a keresztúri állomásnál felszálló két gyanús személy. — A sofőrnek ideje sem maradt a válaszra, a gyanúsítottakról készült fantomkép alapján azonnal megismertem a két fickót a busz végében — mondta a főtörzszászlós. — Innen már minden másodpercek töredéke alatt játszódott le. A századosunk felszólította az utasokat, hogy feltartott kézzel, egyesével szánjanak le. A busz hátuljában ülő külföldiek feltehetően semmit sem értettek mindebből, de az utasok után két-három méterre ők is megindultak lefelé. Az utasok és a köztük lévő távolságból én már akkor láttam, itt nem lesz túszszedés. Ugyanis ez is benne volt a pakliban... De nézzük, ki mit érzett az akció során! —Az idő rövidsége miatt nem volt időnk az érzéseinkről gondolkodni — állította a százados. — így utólag pedig csak azt tudom mondani, rendőrök vagyunk, ezért vagyunk. Minden kisgyerek, aki arról álmodik, hogy rendőr lesz, valami ilyesmire gondolhat. Kevés az olyan rendőr, aki úgy megy nyugdíjba, hogy ilyen élmény megadatik számára. Nekünk megadatott... A 20 esztendős Siók Zsolt őrmesternem mondhatja, hogy nyugdíjig kellett várnia egy ilyen élményre, hiszen szolgálatba lépése másnapján került a mélyvízbe: — Jelenleg a miskolci rendőrszakközépiskolában tanulok —- mondta. — Hétfőn jelentkeztem gyakorlatra a sarkadi kapitányságon, és a dolog kedden történt. Az iskolában már megtanultuk elméletben, hogy a rendőrnek minden helyzetben fel kell találnia magát. Hadi Gábor őrmester elmosolyodott, mielőtt megszólalt: — Akkor is nekem jutott a legszebb feladat, ugyanis én tehettem rájuk a bilincset. Biztos, ami biztos, az autóban még lábbilincset is kaptak. Nagyszerű élmény volt, nem mindennap adatik meg az embernek ilyesmi! — Számomra pedig az volt a legnagyobb élmény, ahogy a gyorsaságunk teljesen megbénította a gyanúsítottak helyzetfelismerését — mondta Szabó Gábor törzsőrmester. — Amikor a derült égből a busz elé pottyantunk, láttam az arcukon a tanácstalanságot, az ijedtséget. Szerintem arra nem maradt idejük, hogy egymáshoz szóljanak, nem hogy túszt szedjenek. Amúgy pedig le a kalappal az utasok előtt. Fegyelmezetten viselték a kényszermegállót. A miskolci járat sofőrje ismételgette csak néha: „Még most is remeg a lábam, ha arra gondolok, hogy fegyver volt a hátam mögött!” Farkas Attila, az akció egyetlen sebesültje így emlékezett vissza a történtekre: — Már behoztuk a két gyanúsítottat, amikor azt egyiknek a bilincse véletlenül megsebesített. Azt a parancsot kaptam ugyanis, hogy a motozás miatt le kell vennem a bilincsüket. Eközben történt a baleset. Annyira tele voltunk az elfogás élményével, hogy észre sem vettem a sérülésemet. Csak később láttam, hogy mindenütt vémyomok csíkoznak utánam. Ekkor már a fájdalmat is éreztem. Az orvos beutalt a sebészetre, és ott azonnal megműtötték. Amúgy azt hiszem, ez a szolgálatom telt el a leggyorsabban... — A buszból utoljára szállt le a két körözött személy — tért vissza az akcióra Szabó Sándor. —A copfos román állt először a a buszajtóban. Amikor leengedte a kezét, a ruhájánál fogva kirántottam, hiszen nem tudhattam, nála van-e a fegyver. Számomra az volt a legszebb pillanat, amikor a két gyanúsított egymás mellett hasonfeküdt az árokparton. — Ilyenkor érzi úgy az ember, hogy ezt a munkát még kis pénzért is érdemes csinálni... — tette hozzá Hadi Gábor. Kovács Sándor főtörzsőrmester, a hetedik már csak a karját tárta szét: — A többiek már mindent elmondtak. Én magam csak azt sajnálom, hogy a járőrkutyámat nem volt időm magammal vinni, így egy szép élménytől fosztottam meg... A kézre kerítésnél már csak az volt szebb pillanat, amikor az ülések alól előkerült a fegyver is, hiszen a motozáskor egyik személynél sem találták meg. Nem csoda, hogy hazafelé, már a gyanúsítottakon kívül persze, mindenki felszabadultan mosolygott, tréfálkozott. Magyar Mária NYEREMÉNYJÁTÉK Ezzel az egyszerű művelettel Ön is megjutalmazhatja magát a Kőbányai Világos nyári nyereményjátékában: • Küldje be 6 Kőbányai Világos kupakját, ... és nyerje meg játékunk fődíját: netto 1 millió forintot! • Második díj 100 ezer, további nyolc helyezettnek pedig 10-10 ezer forint. Ugye Világos? Figyelem! A játék 1996. augusztus 31-ig tart, a kupakokat eddig lehet postára adni az alábbi címre: Kőbányai Sörgyár Rt. 1487 Budapest 10., Pf. 43 A borítékra írja rá: Kőbányai Világos, Jutalom a nap végén Sorsolás: 1996. szeptember 16-án. A nyertesek névsorát az 1996. szeptember 25-én megjelenő Népszabadságban közöljük. A játékban a SAB Magyarország munkatársai és közvetlen hozzátartozóik nem vehetnek részt. Jogi út kizárva. KŐBÁNYAI JOBB, MINT VALAHA
