Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-06 / 131. szám

1996. június 6., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Közös kiállítás, (z) Jú­nius 7-én, pénteken délután 5 órakor a mezőberényi műve­lődési központban ünnepélyes keretek között nyitják meg Bereznai Péter és Hanyecz Mi­hály grafikusművészek, vala­mint Papp Zoltán festőművész­rajztanár közös tárlatát. A kiállí­tást június 21-éig tekinthetik meg az érdeklődők. Döntősök. (1) A Mezőko­vácsházi 1. Számú Általános Is­kola tanulói, Józsa Agnes, Pász­tor Hajnalka és Varga Enikőbc- jutottak a Természet című újság által meghirdetett Tüsi, Süni ver­seny országos döntőjébe. A vár­aljai döntőn június 14-étől 16-áig a tanulók az iskola és megyénk képviseletében vesznek részt. Fnlnnap. (a) Különleges versenyre hívják a Békés me­gyei vállalkozó kedvű szakácso­kat Székkutas község vezetői: a június 8-ai falunapon szabadtűzi bográcsos pörkölthúsfőző ver­senyt szerveznek, melynek nyertese az ötvenezer forintos fődíj mellett két napon át a Gundel étterem vendégszakácsa lehet. A zsűri elnöke természete­sen a Gundel étterem mestersza­kácsa, a nevezési díj ötezer fo­rint. Minden résztvevő saját, ho­zott anyagból dolgozhat és vá­laszthat. Az elkészült „remek­műveket” a helyszínen el lehet fogyasztani. Bozsó, a jó boszorkány Jaminaszéli kicsiny házba invitálnak. Hét végén itt fogad Bozsó, a jó boszorkány, a jósnő. Egy ország megismerhette Endrey Judit vendégeként a televízió szilveszteri műsorában. A Hargita hegyei között gyűlt tudományával érkezett hozzánk, sorsa nem volt könnyű sohasem, szuggesszív, érdekes embert érlelt belőle. Mindenkinek szíve joga, hisz-e a természet- gyógyászatban, a természetfölöttiben vagy az okkult ismeretekben, a jóslásban. Magam kételkedéssel fogadom mindezeket, csak olyankor billen a hitem mérlege ezek művelői felé, ha valami olyat állapíta­nak meg rólam, sorsomról, jövőmről, amit csak én ismerhetek, sejthetek, remélhetek. Márpedig előfordul ilyen tapasztalás, amely megingat. így jártam Bozsóval is. Kedves, közvetlen, érzékeny korombeli asszony, akit könnyen meghat az emléke­zés a saját múltjára, küzdelmeire, szülőföldjére, Er­délyre. Talán ezért is értünk könnyen szót egymással. —A legkülönfélébb módon tanultam jósolni egy hargitai öregtől, aki állítólag korábban egyetemi tanár volt — emlékezik. — Bővítettem a tudomá­nyom, ahogyan csak tudtam, mert sokat lehet ebből megtanulni, de az alapkészség szükségeltetik a gya­korláshoz. Meglátni az ember sorsát a tenyerén, a szemében, a kártyából, a legkülönfélébb dolgokból, akár hiszi, akár nem. A családommal, ismerőseimmel, magammal kapcsolatban előfordul, hogy megálmodom a jövőt. —Befolyásolhatja-e az ember sorsát a jóslással, elkerülheti a rá váró rosszat? —Valamenny ire mindenképpen, ha hisz bennem és hallgat rám. Volt egy közeli rokonom, akiről megálmodtam, hogy beteg lesz a szíve, kértem, menjen el orvoshoz. Nem tette, három hét után infarktus vitte el. Az orvos szerint megelőzhető lett volna. Emberi kapcsolatokban is megérzek jó vagy rossz változásokat, tanácsoltam már egy hölgynek, ne váljon el, mert nem lesz értelme, mégis megtette. Magányos lett és mindhiába hiányolja már a társát, nincs mellette senki a bajában sem. — Vannak olyan általánosságok, amiket szinte mindenkinek el lehet mondani. Hogyan adhat ez segítséget az idefordulónak? — Ma már többen jártak nálam és mindenkinek más jött ki a kártyán, a tenyerén vagy a számmiszti­kában. Ha behelyettesíti a saját sorsát, döntéseit, tudja már, hogy mi az egyedi, a rá vonatkozó a jóslásban. Higgye el, hogy mindenki hordja a jegyeit a tenyerében, például hány gyermeke van, meddig él, megmarad-e a párja mellett, van-e valami komoly betegsége vagy rá való hajlama. —Aki elhiszi a jóslatát, visszatér ide? Bozsó, aki Budapesten él, de rendszeresen lá­togat Békéscsabára is, hogy tudományát meg­ossza az itt élőkkel — Van, aki pszichológushoz jár, van, aki jósnőhöz. Ne vegyék sértésnek az összehasonlítást, de az emberek egy részének ilyen lelki támaszra van szüksége, újra és újra eljön hozzám. Beszámol, telje­sedett-e, amit mondtam neki és milyen segítséget vár tőlem. Van egy klubunk is Budapesten, ahol rendsze­resen találkozunk. Az egészséges életmóddal kap­csolatos ismereteimet osztom meg legszívesebben az emberekkel. Az ellen még a legmegátalkodottabb gyanakvónak sem lehet kifogása, ha a mozgásra, az egészséges étkezésre, gyógyteák, gyógyfüvek hasz­nálatára biztatom a látható külső jegyei alapján. —Nem zavarja az emberi kapcsolatok alakításá­ban, hogy „belát a lélek rejtelmeibe” ? — Nagyon sok barátom van, nem félnek attól, hogy esetleg nem lehet titkuk előttem. A rossz szán­dékú emberről lehet érezni akkor is, hogy őszintéden, ha valaki nem jósnő, csak jó emberismerő. Egyéb­ként a tudományom én csak jóra, csak segítségre használom, másra nem vagyok hajlandó. Bede Zsóka Olvasóink írják ........---= Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szer­kesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzőit előzetes hozzá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rö­vidítve jelentetjük meg. Mi folyik itt, Tisztelt Tanár Úr? Rendszerváltás vagy valami más? Tisztelt Tanár Úr! Én is azok közé tartozom, akik nagy érdeklődéssel olvastuk tudományos fejtegetését az úgynevezett rendszerváltásról. Különö­sen azt a megállapítást találtam helytállónak, mely szerint itt legna­gyobb szükség lenne az őszinte beszélgetésre. Ezért engedje meg, hogy élve felhatalmazásával, én is őszintén elmondjam, hogy mi, a második holocaust (amiről itt Magyarországon olyan nem szívesen beszélnek) áldozatai, a kulákok, kulákcsemeték és egyéb osztályide- genek, a dicstelen osztályharc áldozatai hogyan vélekedünk erről. Hogy történt valami rendszerváltás, azt senki sem tagadhatja, mert az eddigi párttitkárok, pártideológusok és más pártfunkcionáriusok, akik eddig esti imájukat csak keleti szőnyegen térdelve, kelet felé fordulva tudták ell ebegni, azok most vállalkozóként, menedzserként (másodállásban képviselőként!) a napkeltét is nyugatról várják! Az egyes igazgató urak, akik eddig állami alkalmazottként tették tönkre a vállalatokat, azok most hálából a nyugati tőkés alkalmazottai, csak jóval nagyobb fizetésért a ... (munkanélküli fenyegetettség) a kezük­ben sajtolják ki a magyar munkásból a nyugati tőkés profitját! M ért a mai modern rabszolgahajcsárok nem patkányoktól hemzsegő hajó­fenéken, rabláncon szállítják a rabszolgákat a rabszolgatartókhoz, hanem a rabszolgatartókat hozzák ide. Kérdés tehát az, hogy milyen ez a rendszerváltás? A mostani pártideológusok mindenáron az, akarják bizonyítani, hogy ez egy nyugati kapitalista piacgazdaság. Mi azonban a bőrünkön tapasz­talva úgy látjuk, hogy ez a kommunizmusnak egy kizsákmányolóbb fajtája, valami kommunista piacgazdaság. Amit az is alátámaszt, hogy azt a magukat reformkommunistáknak nevezők hajtják végre. Szerintünk azért volt nagy hiba a rendszerváltást azokra bízni, akik miatt ez éppen szükségessé vált. Kérdem én, lett volna Magyarorszá­gon valaha is kommunizmus, ha annak idején Rákosiék a rendszer- váltást grófokra, bárókra, al- és főispánokra,papokra és reformnyi­lasokra bízzák? Ha ezekről és még sok minden másról, amiről fiatal demokráciánkban még nem lehet őszintén beszélni, őszintén beszél­nénk, akkor választ kapnánk arra is, hogy miért vezet Magyarország a világ statisztikáiban depressziós megbetegedésekben, öngyilkos­ságban, szeszfogyasztásban. Miért terjed rohamosan a kábítószer- fogyasztás, a maffia, a banditizmus, az antiszemitizmus, a gyűlölkö­dés? Mert téves és félremagyarázó az az állítás, hogy mindezek a rendszerváltás velejárói. Legfeljebb az ilyen rendszerváltásé. Kíváncsian várjuk, mit szól az elmondottakhoz egy olyan, kétség­telenül okos ember, mint ön, tanár úr? Medovarszky János, egy másként gondolkodó kisgazda PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Békéscsaba Vagyonkezelő Részvénytársaság egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet 2 állásos személygépkocsi-parkoló - -f kerékpártároló építés-kivitelezés munkáira 1996. június 30-ai befejezéssel. Beruházás helye: Békéscsaba, Kolozsvári utcai, 3. sz. postahivatal. Tervek megtekinthetők: PRIM AQUA KFT., Békéscsa­ba, Gyulai út 1. Pályázati anyag leadása: 1996. június 12-én 14 óráig az rt. székházában, Békéscsaba, Irányi u. 4—6. I. emelet. Eredményhirdetés: 1996. június 14-én 10 óra. Érdeklődni: (66) 445-542, Kazinczky Gyula. ANTAL & RAKK KFT. Euro-Camion Poids Lourds Louis Vanstraelen Felsőőrs, tel./fax: (66) 325-660, (87) 477-312, 477-596. TEHERGÉPKOCSIK TELJES VÁLASZTÉKBAN Nveraesvontatók 59, MAN 19281, 1981 231, Mercedes 1838, 1991 Zárt és ponyvás gépkocsik 226, Mercedes 814, 1987 232, Mercedes 814, 1990 124, Mercedes 1620, 1987 168, Mercedes 601, 1977 187, Mercedes 814, 1987 165, MAN 22281, 1986 236, Mercedes 814, 1986 241, Mercedes 914, 1987 222, Mercedes 1417,1984 183, Mercedes 601, 1984 190, Mercedes 814, 1985 235, Mercedes 1114, 1985 225, MAN 8 150, 1989 243, MAN 10150, 1991 245, MAN 12170, 1985 209, Iveco 1990, duplakabin, 7,51 211, Mercedes 608, 1973 212, Mercedes 1624, 1980, hátfaldarus 213, Mercedes 1626,1979, hátfaldarus, bogikerekes 220, Mercedes 1422, 1985, nagyköbös TIR-rel Billenő platós gépkocsik 242, Mercedes 813, 1979, daruval 233, Mercedes 1619, 1980, konténeremelő 238, MAN 16192, 1982, terepes 224, MAN 19361, 1985 244, Mercedes 1735, 1989 112, MAN 19320, 1979, terepes 189, Mercedes 407, 1981 204, Mercedes 1928, 1981 208, MAN 26331, 1988, daruval 218, Mercedes 1617,1979, daruval Pótkocsik 55, Tehurer, 2 tg hűtő, 1984 234, Kaessbohrer 1988,13,6 m-es, 3 tengelyes 230, Kaessbohrer 1985,3 tengelyes, billenős 27, Titan trailer, 2 tengelyes 28, Schmitz jumbó, 1984 185, Kaessbohrer 3 tengelyes, félpótkocsi 221, Kaessbohrer 2 tengelyes, tandem, nagyköbös Speciális tehergépjárművek, eszközök Hóeke, felújított állapotban ~ Só-, illetve műtrágyaszóró £ Személyautóhoz mosógépsor, „California". 5 HASZNÁLT tehergépkocsi­szerelvények eladók: * IFA W 50 LA/Z ND HW-6011 pótkocsival és * IFA V 50 L/sp. Érdeklődni: Növénytermesztő Szövetkezet^ Újkígyós, Lócskai Antal. I Telefon (munkaidőben): (66) 356-263. Figyelem áramszünet! Értesítjük a lakosságot, hogy 20 kV-os hálózaton végzendő munkák miatt áramszünetet tartunk 19%. június 6-án 8—17 óráig Elek—Gyula között, valamint Elek egész területén. Hálózatunk és azok tartozékai a jel­zett időpontban is feszültség alatt álló­nak tekintendők. Megközelítésük és érintésük életveszélyes és tilos! DÉMÁSZ Rt. Békéscsabai yHiHÜHHlu BÉKÉS MEGYÉ ÉRT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI A LAPÍTVÁNY 5600 Békéscsaba, Kinizsi u, 5. * Tel:(6ó)442-52Q Fax:(66)445-520 Ajánlati felhívás! A „BÉKÉS MEGYÉÉRT” VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY tenderkiírást tesz közzé „Közép-békési vállalkozói övezet létrehozásának vizsgálata” című területkiválasztási terv és megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésére. A tenderkiírás átvehető Békéscsabán, az Alapítvány Kinizsi u. 5. sz. alatti irodájában 10 000 Ft + áfa befize­tése ellenében vagy megrendelhető postai utánvéttel. Az ajánlatok beérkezési határideje: 1996. július 15. (hétfő) 12.00 óra, helye: Békéscsaba, Kinizsi u. 5. az Alapítvány titkárságán. Tenderbontás: 1996. július 16-án 10.00 órakor, melyen az ajánlattevők képviselői jelen lehetnek. A tanulmányterv _ elkészítésének határideje: 1997. január 31. § A tenderkiírással kapcsolatos egyéb információ az Alapítvány (66) 442-520-as telefonszámán kérhető. * ★ ★★★ .k* MÁD ** ★ 65.000.000 k FELETT A JACKPOT! TÁLÁN ÖNRE VAR... Felhívás tanári álláshelyekre! A Göndöcs Benedek Szakképző Iskola pályázatot hirdet: >■ matematika, magyar, történelem, fizika, kémia, biológia, angol, német szakos szaktanári (egyetemi végzettség) matematika, magyar, fizika szakos szaktanári (főiskolai >■ zöldség-, dísznövénytermesztő, szőlő- és gyümölcstermesztő szaktanári, illetve szakoktatói »- fiú- és lánykollégiumi nevelőtanári, gyermekfelügyelői álláshelyek betöltésére. A pályázathoz csatolni kell: >• a végzettséget igazoló okiratok) fénymásolatát > kézzel írt önéletrajzot >■ erkölcsi bizonyítványt. Benyújtási batáridő: a megjelenéstől számított három hét. Jelentkezni, érdeklődni lehet: 5700 Gyula, Kossuth L. u. 26., telefon/fax: (66) 463-123.

Next

/
Thumbnails
Contents