Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-01-02 / 127. szám
'«§ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1996. június 1-2., szombat-vasárnap 7 Királygyilkosságok Magyarországon 10. II. Géza halála, avagy a láthatatlan halálzóna II. Géza király álló alakja (Forrás: Képes Krónika) fehéren Valami működik! Beszélgessünk egy kicsit a könyvekről. Legalább ilyenkor, ünnepi könyvhét idején. Úgyis olyan keveset szólunk róluk. Igaz, az olvasó nép egyre inkább nem olvasó néppé válik. Nem csoda, hiszen miközben a fél ország megélhetési gondokkal küszködik, a könyvkiadásra rászabadították a piaci viszonyokat. Ami egy piacgazdaságban természetes, csak az ember egy kicsit visszasírja azt az időt, amikor még minden család kombi- náltszekrényében ott virított — dekorációnak vagy a könyvéhség kielégítésére — a Remekírók könyvsorozat több tucatnyi darabja. Beszélgessünk hát a könyvekről. Arról például, hogy az Officina Nova kiadásában és a Magyar Könyvklub gondozásában megjelenő, Magyarok krónikája című kötetet immár harmadszor nyomják újra, s eddig összesen 70 ezer példány került belőle a piacra. Egy rólunk szóló, de 4500 forintos könyvből. Nem semmi — mondja erre a pesti. Utoljára Moldovát, Berkesit nyomtak ekkora példányszámban. Ma már sikernek számít a tízezer is — nem kinyomva, eladva! Mellesleg a Magyarok Krónikája elnyerte a Szép magyar könyv versenyben a miniszterelnök díját, amit maga Hóm Gyula adott át a könyvklub igazgatójának. Ahogy mondani szokták, a legöregebb tengerész sem emlékszik arra, hogy egy kormányfő szerepet vállaljon az ünnepi könyvhéten. Most vállalt, nyilván nem jön rosszul ilyen vészterhes, a miniszterelnök számára balsorsos időben egy kis népszerűség. Legalább a könyvbarátok körében. Ok pedig sokan vannak, mert csak az említett Magyar Könyvklub félmillió tagot számlál (megyénkből nyolcezret), tehát minden ötödik háztartásban családtagnak számít. Ez se semmi! Vágtató papírárak, növekvő postai költségek és romokban heverő könyvterjesztés mellett! Abszolút sikertörténet az övék. Itt Kelet-Európábán, Magyarországon, ahol annyian és annyit nyafogunk, hogy semmi nem működik. Kár — vagy szerencse(?) —, hogy ez a sikertörténet épp a könyvszakmában született, s nem a kohászatban, az alumíniumiparban, vagy a mezőgazdaságban. Árpási Zoltán Hetényi György verse: Vigyázat! Népfogyatkozás! Virágjában pusztult el II. Géza király (1141—1161). is, nem kevesebb, mint nyolc neveletlen, kiskorú gyermeket hagyva maga után: a legidősebb közülük, a nyomában később III. István néven trónra lépő gyermek 15 éves, a többiek úgy következnek utána, egykét évnyi eltéréssel, akár az orgonasípok. A második fiú, Béla, akit tizenegy év múlva bátyja, III. István halálakor királlyá koronáznak, ekkoriban a tizenkét- tizenharmadik éve körül járhat. Harmincegy éves király a koporsóban! Tragédia ez kétségkívül, s nem is akármilyen, noha korántsem egyedülálló királysors az Árpád- korban. Meglehetősen sok királyunk halt meg harmincadik életéve körül. Mi történt hát II. Gézával? Kútforrása- inkban halálára vonatkozóan jóformán nincs semmilyen használható adat, semmi támpont a halála körüli eseményekről. Bizonyosra vehető pedig, hogy II. Géza sem természetes okok folytán szenderült el, bizonyossá teszik ezt — az alapvető tények mellett — az előzmények és a körülmények. Lássuk hát a tényeket. Tekintsük át harmincadik életévük körül elhalt királyaink lajstromát. Királytáblázatok Név Született Meghalt Életkor Salamon kb. 1052 1087 körül cca35 l.Géza kb. 1047 1077 30 11. István kb. 1101 1031 30 Vak(II.)Béla 1110 1141 31 II. Géza 1130 1161 30 III. István 1147 1173 26 II. László 1132 1163 31 ÍV. István 1133 1165 32 Imre 1176 1204 28 V. István 1239 1272 33 Kun (IV.) László kb. 1262 1290 38 III. Endre kb. 1265 1301 36 Az ismeretlen törésvonal Tizénkét Árpád-házi királyunk halt meg tehát a harmincadik életéve körül. Megdöbbentő tényadat, különösen, ha tudjuk, hogy mindössze huszonhárom Árpád-házi királyunk volt. (Valójában csak huszonkettő, mert Német Péter (Petrus Orseulus) nem tekinthető Árpád-házi királynak.) Tizenkettő a huszonkettőből! De vajon mi lehet az? Mi lappanghat e döbbenetes tények mögött? A harmincéves elhalálozásokból kiindulva beleütközünk a gyermekkirályok problémájába. A király korai halálával valami végzetes történik: megszakad a nemzedékek szellemitapasztalati folytonosságát biztosító lánc. II. Géza apja halálakor 11 éves gyermekként kerül a trónra, III. László apja halálakor ötéves mindössze. Ha viszont a királyi apa nem halna meg legkésőbb harmincadik életéve körül, s gyermekei még apjuk életében felnövekednének, lehetségessé válna a nemzedéki tapasztalatcsere, a tapasztalati és tudásanyag átadása, a jövendő ifjú király bevezetése a kormányzás rejtelmeibe, tehát olyan király vehetné át a nemzedéki folytonosság alapján az uralkodást, aki kellő tudással, tapasztalattal felvértezetten gyümölcsöztetheti királyi apja és — a nemzedéki folytonosság fennállása esetén — az előző királyok uralkodási tapasztalatait. Itt húzódik tehát az a láthatatlan törésvonal, válság- vagy halálzóna, amely mélységesen elrejtett titkos háttértényezőként megszabta Árpád-házi királyaink több, mint felének idő előtti, harmincadik életéve körül bekövetkező pusztulását. II. Géza tehát 11 évesen kezdi uralkodását. Anyai nagybátyja, a szerb származású Belus bánnal az élen kormányzótanács irányítja az országot. Szüntelen belviszályok, trónvillongások, hatalmi torzsalkodások, háborús összetűzések töltik ki ezeket az éveket. A német császár ugyan személyesen nem jött a király ellen, de Németországnak majdnem minden erejét Magyarország elpusztítására indította. Keresztes hadak vonulnak át Magyarországon s „Krisztus zarándokai” zsarnoki és rablói dühös- séggel pusztítják az országot. 1161 vége felé Frigyes nyíltan ellenségének nyilvánítja Gézát. Ez pedig, Frigyes természetének, titkos diplomáciai tevékenységének ismeretében, határozottan fenyegetésnek számít és következményekre utal. Mi a következmény? Van-e következménye Frigyes már-már csaknem nyílt fenyegetésének? A Géza udvarába vezető titkos szálak ismerete híján nincs a kezünkben kétségtelen bizonyosság. Tény azonban, hogy Frigyes küldöttsége a magyar udvarban folytat tárgyalásokat. Es tény, hogy az ifjú, egészséges, életerős uralkodó alig harminckétévesen, 1162 májusában hirtelenül és váratlanul meghal. Meghalt a király, s neveletlenül, árván maradtak gyermekei: István fia gyermekként került a trónra, akárcsak nemrég ő maga, Béla fiát pedig később Bizáncba vitték. (A szöveg Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok című könyve alapján készült) Itt vagyunk még mi a Nap alatt! — amott látszik égen bár a Hold. Erdők, mezők széle megszakadt; volt vidékek földje, mára holt. Sehol nincs aki eltemesse a megnem születő új jövőt. Csak cigányéjszakába messze, hagyjuk kimúlni a születőt. S kihalunk lassan, csata nélkül, míg „egykén” harcolunk vitézül: Darabra szabdalt országnyi részben, más népeknek zajló tengerében. Helyettünk senki nem szül magyart. Magzatunk mind, atomcsendbe vész. Pedig, e nemzet élni úgy akart, nem követelt semmi téri részt! Jogutód nélküli léte kimúlt; Temető telve, örök fénybe gyúl. Elveszett földek súlyán haladva, mint romhalmazholnap, ránkszakadva: Darabra szabdalt országnyi részben, más nemzetek zajló tengerében... Sába királynője siratta a zeneigazgatót, akinek temetéséről a miniszterelnök intézkedett A százötven éve született Erkel Sándor és hitvese emlékezete Erkel Sándor (1846—1900), nagy zeneszerzőnk harmadik fia tehetséges, vasszorgalmú, zárkózott gyerek volt. Apja tehetségét és anyja kiváló emlékezőképességét örökölte. Édesapja eleinte nem vett észre benne zenei tehetséget, így csöndes, tudományos, polgári pályára szánta. Ám Sándor önállóan megtanulta a zenei alapismereteket, elkezdett zongorázni, és nagy elhivatottságának csakhamar tanújelét adta, ami nagyon meglepte a családot. Az édesapa ezután Mosonyi Mihályhoz vitte fiát zenei képzésre, aki dicsérte tehetségét és gyors felfogását. 1861-ben apja, Erkel Ferenc vette maga mellé a Nemzeti Színház zenekarába. 1863-ban már üstdobos, jól zongorázik, és igyekszik a zenekar valamennyi hangszerének ismeretét elsajátítani. A Bánk bán bemutatójára cimbalmozni is megtanul. Zeneelmélettel is alaposan és behatóan foglalkozik. 1866-ban a női kar kartanítója lett, ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Szabó Rózával, aki 1866-ban tűnt fel a színháznál. 1860-ban ünnepi nyitányt komponált, amelyet 1862-ben, a Nemzeti Színház 25 éves jubileumán Magyar nyitány címen adtak elő. 1865-ben szerezte a négy felvonásosra tervezett, de torzóban maradt „Csobánc” című opera két felvonását és nyitányát. Richter János, a Nemzeti Színház zeneigazgatója 1875. október 4-én távozott Budapestről, és javaslatára Erkel Sándort nevezték ki utódául. Ekkor kezdődött el életpályája felívelése. A magyar zenekari kultúrát ő emelte európai rangra. Nevéhez híres bemutatók fűződtek. Rendkívüli tehetségét a karmesteri emelvényen tudta bemutatni legjobban. 1881. július 2-án megnősült, Szabó Róza énekesnőt vette feleségül. 1886 tavaszán fordulat következett be Erkel Sándor életében. Támadások érték a sajtóban, és gr. Keglevich István intendáns nem állt ki mellette, magára hagyta. Ebbe belebetegedett, régi jó kedélyét elveszítette. 1892 nyarán belső feszültségei miatt szélhűdés érte. Felépült ugyan, de soha többé nem volt egészséges, emiatt ritkán vette kezébe a karmesterbotot. 1898-ban egy este a „Hugenották” előadása alatt újabb szélhűdés érte. 1899-ben, amikor egészségi állapota aggasztóvá vált, főzeneigazgatói rangban nyugalomba vonult. Ettől kezdve Békéscsabán élt feleségével. Itt érte a halál 1900. október 14-én. Széli Kálmán miniszterelnök intézkedésére az OperaErkel Sándor apja tehetségét és anyja kiváló emlékezőképességét örökölte ház saját halottjának tekintette, az épület márványcsamokában ravatalozták fel, onnan vitték ki október 17-én a Kerepesi temető 28. művészparcella díszsorának 9. helyére. Hamvai fölött ma művészi síremlék áll. Erkel Sándomé Szabó Róza (1846—1922) francia grófi család leSzabó Róza elsőrangú mezzo- és drámai szoprán szerepeket énekelt aNemzetiben származottja. Nagyapja gyerekként került hazánkba a francia forradalom idején. Szabó Róza Ó-kígyóson, a mai Szabadkígyóson született, édesapja — aki fiatalon meghalt — uradalmi műkertész volt a Wenckheim családnál. Édesanyja a grófi család segítségével nevelte fel négy gyermekét. A tehetséges lány Pesten Stoll Péter énektanár és Marchesi asszony tanítványa volt. 1866-ban került a Nemzeti Színházhoz, ahol elsőrangú mezzo- és drámai szoprán szerepeket énekelt. Nevezetesebb fellépései, Erkel: Brankovics, Verdi: Aida, Wagner: Bolygó hollandi, Meyerbeer: Afrikai nő, Donizetti: Kegyencnő, Goldmark: Sába királynője. Házasságkötése után visszavonult a színpadról. Ezt követően Anna nővérével, Czédly József honvédőrnagy feleségével laktak együtt Békéscsabán a mai Erkel út 16. számú házban. Róza éneket és táncot tanított, de csak tehetséges tanítványokat vállalt. Férje halála után egyre elértéktelenedő nyugdíjából nyomorogva élt. Bár az Operaháztól is kapott segélyeket, értékes holmijait eladni kényszerült. Végül a Horthy-féle nyomorenyhítő akció segélyezettjei sorába kérte felvételét, de az ügyintézés végét már nem tudta kivárni, 1922. december 9-én holtan találták lakásán. Krisztina húga temettette el Békéscsabán a Ligeti temetőben, ahol 1993 nyarán méltó síremléket kapott a várostól, lakóházukat emléktáblával jelölték meg. D. Nagy András
