Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-05 / 130. szám
1996. június 5., szerda MEGYEIKÖRKÉP Vizibalesetekröl. (1) A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztálya közreműködésével az idén is megtartották a vízi szabályok, a fürdés, a csónakázás, a vízen történő közlekedés ismertetőit. A mezőkovácsházi iskolásokat Re- meczky János rendőr főhadnagy látta el jótanácsokkal, hasznos tudnivalókkal. Az előadások fő célja a megelőzés, illetve a vízibalesetek csökkentése. Tűzzománc, (r) A szarvasi arborétum vendégházának tanácstermében T. Kiss Eszter tűzzománc munkáiból nyílt kiállítás május végén. A tárlat július 7-éig várja a közönséget. Rendelési Idd. (d) A békéscsabai új körzeti rendelőben, az Orosházi út 63. szám alatt dr. Faluhelyi Ákos rendelése a következőképpen alakul: naponta délelőtt 8-10 óráig, délután pedig 13-tól 15 óráig. Kati óvó néni álmai Nagy Dóra és Pallag Milán büszkén néz ki az óvoda új ablakán FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A kötegyáni óvodások csak úgy ismerik, hogy „Kati óvó néni”. Sarkadi Dánielné óvodavezető pénteken dolgozott utoljára a kicsinyek között. Június 2-án ünnepelte az 55. születésnapját. Harmincöt évi munka után nyugdíjba vonult. Utolsó munkanapján az álmairól beszélgettünk. Azokról is, ami megvalósult, és azokról is, ami nem. — Harmincöt évvel ezelőtt, amikor idekerültem, még csak egy kis iskolai épületrészben volt az óvoda. Ebbe az új épületbe 1980-ban költöztünk be. A 65 férőhelyes óvodánkba jelenleg 83 kisgyermek jár. Eddig még minden gyermeket sikerült elhelyeznünk. Az embereknek kevés a pénzük, talán ezzel magyarázható, hogy mostanában sokan települnek be községünkbe (itt olcsóbbak a házak), így a gyermeklétszám emelkedő tendenciát mutat. A védőnővel minden évben megbeszéljük, hány kiscsoportos gyermek várható a következő tanévtől. Az idén 27—30 gyermekre számíthatunk, s csak 23-an mennek iskolába. Tehát megint többen leszünk. Lesznek... — A mai pénzszűkös világban minden apróságért meg kell harcolni — folytatta az óvónő. — Amikor a képviselő-testületnek legutóbb beszámoltam, elmondtam, hogy mi mindenre lenne égető szükségünk. Bővíteni kellene a bútorainkat, ki kellene cserélni a függönyeinket, szőnyegeinket, új udvari játékok kellenének és redőnyök az ablakokra, hogy a gyerekek ne főjenek meg a nyári kánikulákban. Szerencsére mindig akadnak segítőink. A felsoroltakból csak egy valósult meg eddig, de már ez is haladás. Hajdú János, a helyi MSZP, a BIT és a szocialista nőmozgalom nevében felajánlotta, hogy megoldják az óvoda „redőny gondját”. Az ígéretből mára valóság lett, s az óvoda hat ablakát redőny védi az erős napsugártól. A nyugdíjba vonuló óvodavezető azt szeretné, ha távozása után is folytatódnának a tavaly elindított jótékonysági estek. Ekkor ugyanis mindig számítani lehetett a helyi vállalkozók segítségére. M. M. LELKI POSTA Gyógyító szavak — Angelika rovata ft iái Új rovattal jelentkezünk az alábbiakban, amely hetente egy alkalommal kap helyet lapunkban. A metálhigiénés tanácsadó szakember — nevezzük ó't Angelikának — várja kérdéseiket, leveleiket. írják meg, mi nyomja a lelkűket, legyen az bármi családi, munkahelyi, nevelési probléma vagy hasonló gond. A cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. A borítékra írják rá: „Lelki posta”. Világgá mennék jeligéjű olvasó levele így hangzik: „20 éves főiskolás lány vagyok. Szégyellem, de anyu úgy kezel, mint egy kisiskolást. Minden fiút eltiltott tőlem, nagy szó, ha este 10-ig elmehetek szórakozni. Hallani sem akar arról, hogy kollégiumban lakjak, naponta bejárok. Próbáltam már sokszor szépen elbeszélgetni vele, hogy »csak« ismerkedni akarok, egyszer férjhez menni, de vele ilyenről beszélgetni képtelenség. Olyan terror van otthon, hogy apu sem mer megszólalni”. Mindig nehéz a dolgom, ha gyermek fordul hozzám — mint ezúttal is —jogos panaszával. Még otthon lakik, eltartják, az egyéni szabadságát a szülői tisztelet figyelembevételével kellene megvalósítania. Úgy látom, hogy helyzete nemigen fog változni, megtalálja a kellő pillanatot, türelmesen, de határozottan lépjen fel. Kérdezzen édesanyja lánykoráról, hogy őt is ilyen szigorúan fogták-e, hogy ez neki akkor keserű volt-e. Biztosan tapasztalja, hogy édesanyja szereti önt, hiszen eltartja, taníttatja. A féltés irányítja őt, még ha ezt teljesen hamis módon mutatja is ki. Ha így, pozitívan szemléli a helyzetet, talán enyhít az elkeseredettségén. Óva inteném a világgá menéstől, és attól is, hogy ebből a szigorú szülői házból egy házasságba meneküljön. A szabadulni akarás könnyen elvakíthatja az embert, egy pokoli házasságban még visszasírná a kemény otthonát is. Bármilyen nehéz is manapság, a főiskola után önálló életre kell törekednie (pl. társbérlet hasonló korú lánynyal, hogy megismerje és megszokja a „normális” szabadságot. Csak ezután gondoljon férjhez menésre, és egyre mindig ügyeljen: soha ne égesse fel a szülői házhoz vezető hidat! Mátyás király és a szamosújvári rabok Bemutatók, (z) A mező- berényi Petőfi művelődési központban működő zenetanfolyam résztvevői június 6-án, csütörtökön délután 5 órakor tartják vizsgabemutatójukat. Egy órával később, vagyis 18 órától a művelődési központ amatőr előadóművészeti csoportjai lépnek színpadra: ajazztánccsoport- ok, a Barica citeraegyüttes, a gyermek néptánccsoportok, a Berény Táncegyüttes és a Nyugdíjas Népzenei Együttes műsorát láthatja az érdeklődő közönség. Kolozsvár főterén, a Mátyás király-szobor mellett mostanában ismét csákányolják a földet a szamosújvári fegyház rabjai. A hét végén helyhatósági választásokat tartottak Romániában, s a kincses város hírhedt polgár- mestere, Gheorghe Funar választási hadjáratánk részévé tette a régészeti ásatást is. A kisebb-nagyobb megszakításokkal lassan immár két éve tartó munkálatok (a városképrontó hatáson kívül) eddig semmilyen régészeti eredményt sem tudtak felmutatni. Gheorghe Funar ettől függetlenül változatlanul bízik abban, hogy előbb-utóbb rábukkan a dáko-román történelemelmélet szerint ott feltételezett rómaikori Napoca nevű dák város maradványaira. Amennyiben Napocát mégsem sikerülne megtalálni, abban az esetben a hírhedt polgármester — a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő információi szerint — föld alatti múzeummá fogja átalakítani a tátongó lyukakat. Magyari Barna A „Csokibank” jól működött Pontosan kilencszáz csokoládé talált gazdára nemrégiben a békéscsabai Áchim L. András Általános Iskola gyermeknapi vetélkedőjén, ahol több, mint ötszáz tanuló tizenöt játékállomáson mérte össze tudását. A gyerekek például bekötött szemmel keresték a bohóc orrát, széket öltöztettek, labdával szólaltatták meg a csengőt. Versenyeztek gyufakötésből, téglafutásból, vízipisztollyal oltották az égő gyertyát, pingponglabdával és krumplival egyensúlyoztak, kijárták a fejelő- és fociiskolát. Félbemaradt közmondásokat fejeztek be és persze gyűjtötték a zsetonokat, hogy azután csokira válthassák a bankban. Az érdekes és izgalmas játékokat Árvainé Papp Anna könyvtáros találta ki és szervezte, a játékvezetésben minden nevelő résztvett. A bankbetétek fedezetét a nevelők pályázatokkal nyerték. (n) Öröm Á t Á 1 II H 4 »e* Ük! ^ ■■ c+c 30. ^ „Tn fizetendő összeg meg fanWSzt.kus 1 ^ — Lé\es óruvoloszte ___------É szaki Ipari út