Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-26 / 148. szám

S 1996. június 26., szerda CP/OPT J---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­orUKl HÍRLAP Felemelik az NB I létszámát Osztályozó a Rákóczi Kaposcukor ellen Az MLSZ elnöksége kedden az egri Flóra Hotelben tartotta ülését. A napirendi pontok között szerepelt a Nemzeti Bajnokság átszervezésére vonatkozó javaslatok megvitatása. Laczkó Mihály elnök kérésének megfelelően minden elnökségi tag írásos előterjesztést készített, melyet az ülésen szóbeli kiegé­szítésekkel ismertetett. A testület a vita során figyelembe vette a játéknapok növelésére vonatko­zó szakmai igényt, és az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) ajánlását is a játéknapok számára vonatkozóan. Végül az MLSZ el­nöksége úgy határozott, hogy a Nemzeti Bajnokság első osztá­lyában az 1996—97-es idénytől kezdődően 18 csapat szerepel, míg az NB II-ben marad a kétszer 16 csapatos csoport. A létszámok kialakítására vonatkozóan a következő meg­oldást fogadta el az elnökség: az első osztályba feljut az NB II Keleti és Nyugati csoport bajno­ka, vagyis a Siófoki Bányász és a m. Kér. TVE. Az NB 115—16. helyezett csapatai, vagyis a Győri ETO FC és a Pécsi MFC az NB II Keleti és Nyugati cso­port második helyezettjeivel, a Tiszakécskei FC-vel és a Matáv SC Sopronnal, míg az NBI13— 14. helyezett csapatai, a Fehér­vár Parmalat ’96 FC és a Békés­csabai Előre FC az NB II két csoportjának harmadik helye­zettjével, a Diósgyőri FC-vel és a Rákóczi Kaposcukor FC-vel játszik osztályozót. Az NB II osztálya az 1996— 97-es bajnoki évben kétszer 16 csapatos csoporttal üzemel úgy, hogy az 1995—96-os bajnokság végén a két csoport két utolsó helyezett csapata esik ki, vagyis a Gödöllő-Naszálytej LC, a Hódmezővásárhely, a Mohácsi FC és a Keszthelyi Haladás FC. Az 1997—98-as bajnokságtól kezdődően az NB II egy csopor­tos lesz, húsz csapattal. Elkészítették az osztályozok menetrendjét is, amely a követ­kező. Június 27., csütörtök, 17.00 óra: Tiszakécskei FC— Pécsi MFC, Győri ETO FC— Matáv SC Sopron,Rákóczi Ka­poscukor FC—Békéscsabai Előre FC, Fehérvár Parmalat ’96 FC—Diósgyőri FC. Június 30., vasárnap, 16.30 óra: Pécsi MFC—Tiszakécskei FC, Matáv SC Sopron—Győri ETO FC, Békéscsabai Előre FC—Rákóczi Kaposcukor FC, Diósgyőri FC—Fehérvár Parmalat’96 FC. Az első osztályú ifjúsági A- és B-korosztályú bajnokság lét­számát 16-ról 18-ra emelik, úgy, hogy az 1995—96-es bajnokság befejezésével nincs kieső. Az elnökség elfogadta az 1995. évi költségvetés végrehaj­tásáról szóló jelentést. A kimu­tatás szerint az év elején mind­össze félmillió forint állt a szö­vetség rendelkezésére. Sok az óvás, elhalasztották az osztályozókat Lapunk tegnapi számában arról írtunk, hogy szerdán már osztályo­zókat játszanak a megyei I. és II. osztályba jutásért a labdarúgó- csapatok. Tóth Márton, a Békés Megyei Labdarúgó-szövetség főtitkára kedden elmondta: az utóbbi napokban rendkívül sok óvás érkezett, emiatt a fegyelmi bizottság döntése után még megvárják a nyolcnapos fellebbezési határidőt, s csak ezt követően rendezik az osztályozókat mindkét osztályban. Mindez azt jelenti, hogy a héten nem lesznek osztályozok Békés megyében. Labdarúgó Európa-bajnokság Kezdőkör, elődöntők Franciaország—Csehország, Manchester, 17 óra, jv.: Mottram (skót). Ha létezik istenként tisztelt francia ember Manchesterben, akkor Eric Cantona az. A helyi United légiósa szerda este nagy nézőtáborra számíthatna. Ha gyepre lépne a csehek elleni elődöntőben. De nem lép. Lévén, Aimé Jacquet szövetségi kapitány kihagyta őt Eb­keretéből, egyetlen Euro-mérkőzésen sem futballozhatott. így azután a „trikolóros” gárda Cantona nélkül küzd a finálés helyért. A cseh szövetségi kapitány, Dusán Uhrin négy eltiltottját nélkülözi: Radek Latal, Jan Suchoparek, Radek Bejbl és Pavel Kuka sárga lapok miatt tétlen szemlélő szerdán. Várható összeállítások. Franciaország: Lama — Blanc — Thuram, Desailly, Lizaruzu — Guerin, Zidane, Deschamps, Pedros — Loko, Djorkaeff. Csehország: Kouba — Homak — Kubik, Kadlec — Poborsky, Frydek (Nemec), Nemecek, Berger, Nedved — Dmlak, Smícer. & « $ Anglia—Németország, London, Wembley-stadion, 20.30 óra, jv.: Puhl (magyar). A rendező ország együttese sohasem vívott még Eb­döntőt; ha most, szerda este sikerrel jár, megteszi azt is. A pikantériát fokozandó: e két válogatott vívta 1966-ban a Wembley-ben a vb- döntőt. Akkor Anglia járt jobban, 4—2-re nyert, aranyérmet kapott érte. Mindenki azt mondja, tulajdonképpen ez az igazi döntő, csak hát egy kicsit korábban vívják meg a vártnál. Berti Vogts német szövetségi kapitány aligha számíthat Jürgen Klinsmannra, aki vádlijában kisebb izomszakadást szenvedett. Frédi Bobic a vállára panaszkodik. Nem csoda: egy kisebb csontja eltört, legalábbis ezt mutatta ki a röntgenfelvétel. Angol oldalon Gary Neville eltiltása a baj. Esetleg testvére, Philip húz helyette szerelést. David Platt beállítása kérdéses, Paul Ince helye sem bizonyos. Egyszóval: Terry Venables szövetségi kapitány még erőteljesen töri a fejét, kikkel vívássá meg az elődöntőt. Várható kezdőcsapatok. Anglia: Seaman — T. Adams — Pearce, Southgate—Ince (Ph. Neville), Gascoigne, Platt, Anderton, McMana- man — Shearer, Sheringham. Németország: Köpke — Sammer — Babbel, Helmer — Reuter (Strunz), Scholl, Hässler, Eilts, Ziege — Möller—Kuntz. Mini alapozás a Fradi uszodában Szabados Atlantára készül Remek eredményeket és helyezéseket ért el az egy héten át tartó országos úszóbajnokságon Szaba­dos Béla, a Békéscsabai Előre Úszó Klub kiválósá­ga. Az egyéni verseny­számokban elért két arany- és két ezüstérem önmagá­ért beszél, így nem vélet­len, hogy a bajnokságot követő olimpiai csapatki­jelölésnél az ő neve mellett is voksoltak a válogatók. A terv szerint 100 és 400 mé­teres gyorsúszásban áll rajtkőre, de emellett szóba kerülhet a 4x200 méteres gyorsváltó is. Nem sokat pihenhetett Szabados Béla, hiszen teg­nap elutazott a fővárosba, ahol a Ferencváros uszo­dájában készül tovább. Előtte beszélgettünk a ki­váló sportolóval. —Nehéz volt az ob? — Voltak nehéz pillanatok is, meg könnyűek is. Annak semmiképp sem örültem, hogy az első versenyszám volt a kétszáz méteres gyorsúszás, én jobban tudok úszni, ha valamilyen felvezető szám van a fő távom előtt. Nem beszélve arról, hogy valamivel jobb eredményt vártam magam­tól kétszázon. — Viszont megnyerted a számot... — Most nem az volt a lényeg, inkább az időeredmény volt a fontosabb. — A száz méter azonban nem sikerült úgy, ahogy a közvélemény várta, hiszen Zubor „ beelőzött”. — Egy ideje már nem a száz méter a fő számom, ezért nem is sokat foglalkoztam vele. —Akkor nem is vetett vissza a vereség? — Egyáltalán. Sokkal inkább a négyszázra koncentráltam a kétszáz mellett. — Valóban, egy kissé meglepetés, hogy ilyen remek eredményt értél el, amivel egy csapásra a világranglista 18. helyére ugrottál... r ’ — Négyszázon nem is vártam ennyit ma­gamtól. De most, hogy utólag elemzzük, még maradt is bennem. — Ezek szerint az olimpián még eló'rébb léphetsz? —Elképzelhető. Úgy vélem, hanem jön közbe semmi a hátralévő időszakban, akkor ennél még két másodperccel jobbra lehetek képes. — Ha azt is hozzá­tesszük, hogy nemzeten­ként két versenyző állhat rajtkőre, akkor néhány amerikai is kiesik még előled... — Olyan sok azért nem. De már jó eredményenk számítana, ha a B döntőbe kerülnék négyszázon, hát még ha előrébb rukkol­nék... — Mi lesz a hátralévő programod? —Két hétig egy nagyon kemény felkészülési sza­kasz következik a fővárosban, majd újabb két hét formábahozó sza­kasz. De ez utóbbi időszak alatt már utazom is Atlantába. Kovács Ottó edző így fogalmazott: — A szövet­ség támogatásával készü­lünk tovább a fővárosban, edzőtábor jelleggel. Re­mélem, sikerül még további lehetőségeket „ki­aknázni” Szabados Bélából. — Mire lehet képes Szabados Atlantában, s mi lehet elég a döntőhöz? — A bajnokságon 3:53,78 percet úszott, sze­rintem még két másodperc rejlik benne. A döntőhöz számításaim szerint 3:51—52 közötti idő kell. Képesnek tartom erre Bélát. — Másik tanítványod, Szentesi Szabolcs is készül az idei legnagyobb megmérettetésére, az ifjúsági Európa-bajnokságra. — Valóban, ő is már biztos utazó a Koppen­hágai Eb-re, hiszen többször is megúszta a szintidőt. O 100 és 200 méteres hátúszásban rajtol az augusztus elején kezdődő kontinensvi­adalon. De előtte még a július 5—7-e közötti hazai ifjúsági ob-n is aranyérmeket várok tőle. M M M ® ® ® A felnőttek bajnokságával egyidőben rendezték a serdülő ob-t, amelyen a békéscsabaiak is rajt­hoz álltak. Eredményeik. Zilling Mathias: 100 m mell, 4. hely (1:13,44 perc), 200 m mell, 4. hely (2:40,68). Miklós Adrienn (Gábor Edit tanítványa): 200 m pillangó, 7. hely (2:39,25 — tíz másodpercet javított eddigi legjobbján, ered­ményének értékét tovább növeli, hogy elsőéves korosztályában). Polonka Viktória: 200 m pil­langó, B-döntő4. (2:46,53). (jávor) Szabados Béla Debrecentől Budapestig - atlétika Debrecenben, a Hajdú Mokka gyermek atlétikai Európa-talál- kozón a Békéscsabai Atlétikai Club versenyzői — Kovács Ti­bor tanítványai—vettek részt. A csabaiak eredményei. Fiúk. Kislabdadobás: 1. Kliment Kolos 56,90. 600 m: 2. Tábor Miklós 1:51,9. Távolug­rás: 3. Tábor Miklós 423. Leá­nyok. Kislabdadobás: 2. Perdi Rita 46,88.60 m: 2. Tószögi Ni­kolett 9,09. Távolugrás: 6. Tó­szögi Nikolett 390. U $ $ Budapesten, a nemzetközi ifjú­sági atlétikai viadalon a békés­csabaiak kiválósága, Lunczner Zoltán 196 cm-es teljesítmé­nyével magasugrásban hato­dik lett. M M M ® ® ® Debrecenben rendezték meg az általános iskolások orszá­gos diákolimpiái döntőjét. A Békés megyeiek eredményei. Békéscsabai József A. Ált. Isk.3x600 m váltó: 5. (Richter Erika, Kiss Viktória, Kovács Rozália) 5:26,4. Súlylökés: 7. Laurinyecz Gyöngyi 10,93. Testnevelők: Kovács Tibor és Adorján László. Békéscsabai 2-es Sz. Ált. Isk. 100 m: 2. Bacsa Edina 13,27. 4x 100 m váltó: 4. (Bacsa Edina, Szenteczki Viktória, Vidovenyecz Rita, Váradi Adrienn). Leány öt­próba csapat: 6. (Bacsa Edina, Szenteczki Viktória, Vidovenyecz Rita, Váradi Adrienn, Szulimán Ágnes, mich Katalin). Testne­velők: Majoros Béláné és Forczek Győző. Békéscsabai Madách ált. isk. Fiú ötpróba csapat: 2. (Czipó Péter, Lóié József, Torzsa Fe­renc, Zahorán János, Áchim Csa­ba). Kislabdadobás: 7. Czipó Péter 93,80. Testnevelők: Áren­dás Istvánné és Jakab Péter. /' Békési Dr. Hepp Ferenc Ált. Isk. Magasugrás: 3. Baji Ágnes 158. Testnevelő: Veres Zsolt. Élen a békésiek Kecskeméten rendezték meg a II. korcsoportos fiú kézilabda diákolimpia országos döntőjét. Bé­kés megyét a Békési Karacs Teréz Általános- Iskola fiú kézilabdázói képviselték. A békésiek eredményei: Békés—Győr 11— 5, —Szeged 7—8, —Níyregyháza 9—9, — Celldömölk 11—9. A döntőben: Békés—Sellye 11-6. A végeredmény: 1. Békési Karacs Teréz isk., 2. Sellye, 3. Celldömölk, 4. Győr, 5. Nyír­egyháza, 6. Szeged, 7. Nádudvar, 8. Törökszent- miklós. A sikert a következők harcolták ki: Domokos Dusán, Molnár Krisztián, Taró Ferenc, Kovács István, Mike Péter, Szatmári Miklós, Szatmári László, Szikszai Sándor, Cifra Tibor, Nagy Attila, Bányai Lajos, Bimbó Lajos. Testnevelő edző: Gécs Mihály. Edző: Kádas László. Különdíjat kapott Domokos Dusán, a békésiek kapusa. A jelenlévő szakemberek a következő békési fiatalokat válogatták be a korosztályos válogatott keretbe: Domokos Dusán (kapus), Cifra Tibor (bal átlövő), Szatmári László (irányító), Nagy Attila (jobb átlövő). Vass Gabriella Békéscsabán Új játékost igazolt a napokban a Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabdacsapata. Mint Király­vári Károly ügyvezetőtől meg­tudtuk, sikerült megegyezni Vass Gabriellával, a Debreceni VSC 19 éves, tehetséges, balke­zes szélsőjével, aki az elmúlt idényben az NB Il-es máté­szalkai Papker együttesében szerepelt, amely bronzérmes lett. Vasst már tavaly is szeret­ték volna leigazolni a lila-fehé­rek, de akkor klubjával nem tud­tak azonos nevezőre kerülni a csabaiak. Újság még a kézilab­dázók háza táján, hogy a Kisvárdán kölcsönjátékosként szerepelt Lisztóczki Edina visz- szatért a klubhoz, de még kérdé­ses, hogy hol folytatja pályafu­tását a beállós, mivel kedvező ajánlat esetén nem gördítenek akadályt távozása elé a lila-fe­hérek. (v. 1.) Lukács negyedik Balatonberényben rendezték meg a nemzetközi nyílt sakk- bajnokságot, amelyen 78 férfi ült asztalhoz. A kilencfordulós viadalon nyolcas holtverseny alakult ki az élen. A győzelmet Tolnai Tibor (Balatonalmádi) szerezte meg 6,5 ponttal.Lukács Péter, a Csabai Konzerv SE má­sodik táblás nemzetközi nagy­mestere végig jó teljesítményt nyújtott és a negyedik helyen végzett szintén 6,5 ponttal. M M M ® ® ® Budapest első szivárványsakk villámbajnokságán erős me­zőny vett részt, mindezt nyolc nemzetközi nagymester, és ki­lenc nemzetközi mester indulá­sa is fémjelezte. Négy ország 18 egyesülete képviseltette magát. A viadalon Lukács Péter, a Csa­bai Konzerv SE versenyzője 5,5 ponttal holtversenyben a 7—9. helyen végzett. Á végeredmény: 1. Tolnai Tibor (Balatonalmádi) 7 pont, 2—3. Lékó Péter (Honvéd- Mediflóra), Dao (vietnami) 7— 7... 7—9. Adorján András (Ba­latonalmádi), Cao (vietnami), Lukács Péter (Csabai Konzerv SE) 5,5—5,5. Dánfoki tábor A Gyulai Kamikaze SE kyokus­hinkai klubjának harminc fiatal­ja remek egyhetes dánfoki edző- táborozáson vett részt, amely­nek egyik fénypontja volt a vizs­ga, amelyet Furkó Kálmán szol­noki ötdanos mester előtt tettek a gyerekek. Balogh Lajos edző tanítványai sikerrel vették az „akadályt”, miképp azt a nagy feladatot is, miszerint az egyik napon hat órán át megállás nél­kül edzettek. A tábor támogatói: Békés­csabai Konzervgyár Rt., Vargáné balogh Edit vállalkozó, Ho-ho horgászbolt, gyulai Minimarket. TOTÓTIPPJEINK a 26. heti szelvényekhez: 1. Gaziantepspor—V asas 1 x 2. VfB Stuttgart—Aalborg 1 3. Djurgarden—Limasszol 1 x 4. FC Koppenhága—Örebro lx 5. Keflavik—Maribor lx 6. Conwy United—Charleroi lx 7. Silkeborg—Lubin 1 8. Luzern—Hapoel T el-Aviv 1 9. Antalyaspor—Basel lx 10. Lódz—Szpartak Várna 1 x 11. Karlsruhe—Univ. Craiova 1 12. Strasbourg—Kocaelispor 1 13. Dinamo Bucuresti—FF Jaro 1 +1. mérkőzés: 14. Hapoel Haifa—Clifton vilié 1 ijjÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A y*ATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Tejefon/fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft, fél évre 3570 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents