Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-04 / 129. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1996. június 4., kedd Megkérdeztük olvasóinkat Miért kell emlékeznünk Trianonra? Sára Károly 45 éves, orosházi vállalkozó: — Az önhibájukon kívül külhonban maradt magyarok megérdemelnek annyi tiszteletet, hogy egyszer egy évben rájuk emlékezzünk. A honfoglalás ezerszázéves évfordulója külön figyelmeztet a hetvenhat esztendővel ezelőtt történtekre. Az összmagyarság érdekeit figyelembe véve Szarvas, a történelmi Magyarország közepe, akár a magyarság összetartozását szimbolizáló zarándokhellyé is válhatna. Korbelyné Kerek Judit 24 éves, szarvasi óvónő: — Mi tavaly is kint voltunk az országközépnél tartott megemlékezésen és idén is ott voltunk. Nem magyarázok bele semmiféle hazafias gondolkodást, skinheadet, meg ilyesmit. Egyszerűen természetes, hogy ott legyek. Kár, hogy a tavalyi ünnepséget annyira leszólták. Voltak ott bőrfejűek, nem bőrfejűek és több gyerekes család is. Úgy gondolom, nem velük kéne összekapcsolni ezeket a gondolatokat. Gálát András 34 éves, szarvasi autószerelő: — Jónéhány éve Rijekában jártam, ahol még ott áll a magyar gyártó cég felirata a kikötői bakokon. Nos, én tavaly is kint voltam a Szélmalomnál és az idén is kimentem. Sokan fenntartással fogadják ezt a rendezvényt. Tanúsíthatom, kulturált társaság gyűlt össze a köröndön. A főnökök hajnalban keltek és rendbetették a körletet. A fiatalok egyszerűen csak jól érzik magukat. Szrenka János 20 éves, szarvasi főiskolás: — Hangsúlyozom, pártatlan vagyok, amit elmondok, az csak az én véleményem. Szerintem Trianon óta van padlón az ország. Bár a történelmi Magyarországnak már nincs realitása, s a magyarkodást sem kell túlzásba vinni, de egy egészséges nacionalizmusra szükség van. Az emlékezés még nem azt jelenti, hogy a múltban kell élnünk. Mindemellett vissza kell tekinteni, mert a múltból tanul az ember. osztályok Harangszó A hívők furcsa, ellentmondásos helyzetet tapasztalhattak Eleken az elhunyt, társadalmi (tehát nem egyházi) temetésekor. Volt olyan település, ahol ilyen esetben harangoztak, illetve volt olyan, ahol elmaradt ez a szolgáltatás. A félreértések elkerülése végett, a dolgok tisztázása céljából Lengyel Antal eleki plébánost kerestük fel. — A harangszó imádságra szólít — mondta bevezetőül a plébános. — A harang, más egyházi kegytárgyakkal egyetemben, felszentelt, megáldott tárgy. Az elmúlt időben a vallásüldözéssel, majd a rendszerválEmberközpontú társadalomért A Kereszténydemokrata Néppárt Békés megyei választmánya hét végén választmányi ülést tartott Békéscsabán. Szebellédi Zoltán megyei elnök javaslatára a megyei választmány több határozatot hozott, elsősorban szervezési, működési kérdésekben. Az elnök tájékoztatójában beszámolt arról is, hogy négy szakértői bizottságban folyik a szakmai munka a megyében. A KDNP programja arra irányul, hogy megoldást ajánljon a társadalom minden lényeges kérdésére. A keresztény- demokraták emberközpontú társadalomért dolgoznak, szociális piacgazdaság megvalósulását akarják. Leszögezték, hogy a gazdaság van az emberért, és az embert kell, hogy szolgálja a gazdaságpolitika. A megyei választmány tagjai nem tudják elfogadni azt a miniszteri megállapítást, ami Kiss Péter munkaügyi miniszter részéről hangzott el, mely szerint „...félmillióan tudnának, de nem akarnak dolgozni...” (Békés Megyei Hírlap, V. 29., 4. oldal). A munkanélküliség miatti dologtalanság kényszere talán pusztítóbb, mint az infláció vagy az ország eladósodása. Kiemelten igaz ez a pályakezdő munka- nélküliekre. A KDNP programjában a munkanélküliség elleni harc leküzdésére több reális, megvalósítható lehetőség szerepel, ezeket a lehetőségeket csak szociális érzékkel és valódi szakértelemmel lehet megvalósítani. A kereszténydemokraták véleménye szerint az állam nem vonulhat ki a munkanélküliség- probléma megoldásából. imádságra tással egyesek rosszul értelmezték a dolgokat, ezért történhetett meg, hogy nem hívő elhalálozásakor egyes esetben szólt a harang. Pedig a zsinati határozat 109-dik paragrafusa egyértelműen kimondja, „ ...a templomi harang csak egyházi célt szolgálhat, éppen ezért nem egyházi temetések alkalmával nem szabad templomi harangokkal harangozni, közvetlen veszély (árvíz, tűzvész stb.) esetén a plébános engedélyével, egyéb közösségi cél érdekében pedig püspöki engedéllyel lehet harangozni...”. (b) (Folytatás az 1. oldalról) A beszélgetés érdekesen alakul, Iannal a végefelé majdhogynem szerepet cserélünk. De tartsunk sort, kérdezzük meg, ahogyan szokás, vajon mi vihet ilyen távol a hazájától egy fiatal embert, ráadásul majd’ egy esztendőre? A kalandvágy, vagy a szakmai kíváncsiság? — Mindkettő, de főleg az utóbbi. Új dolgokat tanulhat az ember. — Mit lehet itt Önöknek tanulni? — Az amerikaiak tisztában vannak vele, hogy a magyarok nagyon okosak. Nekem például van mit tanulni Bélától. Jó szakértő, jó szervező. Hiába ismerem én a megoldóképletet, az életben másként vannak a dolgok. Amerikában minden másként van. — Amikor a szolgálatra jelentkezett, választhatott Csehország és Magyarország között. Minek alapján választott? — Nem véletlenül vagyok itt. Úgy találtam, Magyarország fejlettebb. — Milyen nehézségekkel találta magát szembe Magyarországon? — Ó! Nos, talán az első időben, amikor még Kardos- kúton volt a szállásom, onnan jártam be Orosházára, ott, azok az őszi esték egyedül... Az nem volt vidám dolog. Az élelmiszer- üzletben meg mindig furcsállkodva nézegetnek, mert a címkéket böngészem, mint otthon szokás, szeretem tudni ugyanis, hogy milyen az összetétel, mennyi zsírt, koleszterint, tarÖsszevont A készségtárgyak összevont osztályokban való tanítása speciális nehézséget jelent a pedagógusoknak. Ezen problémák megfogalmazására, illetve szaktanácsadókkal való közös megoldására vállalkoztak a minap az örménykúti általános iskolában tartott továbbképzés résztvevői. A hét környékbeli kisiskola pedagógusai a pedagógiai intézet munkatársaival való konzultáció mellett előadást hallottak arról, hogyan valósítható meg valamennyi tanórán a szép magyar beszédre nevelés, továbbá az olvasás és a helyesírás lan Yorty Orosházán környezetvédelmi tanácsadó FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER tósítószert tartalmaz, és hasonlók. Azután mi is? Azt hiszem, az utazási kultúra hagy kívánnivalót. Hivatalos ügyben rendszeresen utazom Budapestre, vonattal, gépkocsit ugyanis külfüldön nem vezethetünk. Nem mindig kapok jegyet nemdohányzó fülkébe. Budapest egyébként külön világ Magyarországon, nagyon drága város, ahol az ember furcsa módon szinte nem lát magyar feliratokat. Voltam egy ideig Veszprémben, úgy látom, szintén egészen más a Dunántúl is, mint ez a vidék. Amerikában ilyen nagy különbségek nincsenek. —Miben véli ennek az okát? — Dunántúlra a nyugati túristák hozzák a pénzt. Gazdag szomszéd, gazdag vidék. Itt, ezen a határszélen általában problémák vannak. — Milyennek lát bennünket, magyarokat? — Nem mondhatok vélegyakorlása. A közelmúltban Encsen az összevont osztályokban való tanításról tanácskoztak a szakemberek. Pataj János, a csabaszabadi általános iskola igazgatója az ott szerzett benyomásait ösztotta meg a hallgatósággal. Szó volt a magatartászavarokkal küzdő gyermekekkel való bánásmódról, a segítő programok alkalmazásáról. Mint azt Szebegyinszki Jánosnétól, a házigazda általános iskola igazgatójától megtudtuk, a továbbképzés a Soros Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. Cs. R. ményt az itteni dolgokról, hiszen nem ismerem jól a körülményeket, nem tudom megítélni, hasonló helyzetben én mit tudnék tenni. így nincs jogom véleményt mondani. Azt látom, hogy nagyon hiányzik a kommunikáció minden szinten. —Erez honvágyat? — Sok dolog hiányzik, például hét végén a horgászás, a a család, a barátaim. — Fordított helyzetben most Ön mit kérdezne? — Többet kérdeznék az emberekről, s hogy mit szeret és mit nem, meg hogy mit gondol az ország jövőjéről? — Ugyanezt megkérdezhetem? — Természetesen. Nos, nagyszerű házigazdák a magyarok, nagyon szívélyesek, vendégszeretők. Nem mondom, hogy ez nem tetszik, de jó lenne, ha az emberek többet kommunikálnának, szót értenének egymással. Úgy tűnik, minden ember egy magányos sziget. Magyarország most nagyon fontos hely Európában, azt hiszem, sikeres, szép jövő előtt áll. Jó helyen fekszik, ide érdemes befektetni. Nagy értékük az emberi agy. Arra viszont kíváncsi vagyok, a nyelvi nehézségeket hogyan oldják meg. A lakosság nem beszél idegen nyelvet, pedig ez gátja az ország boldogulásának. — Tudna itt élni? — Igen. De otthon akarom kamatoztatni, amit itt tanultam, és mert szeretem a hazámat, szeretnék hazamenni. Tóth Ibolya lan, a megfontolt amerikai Eleki botozós 1. (Folytatás az 1. oldalról) Ez a kérdés még akkor is meredeknek számít, ha ilyen műintézetekben a megszólítottaknak illik enyhítő körülményként értékelniük a kapatosság tényét: ugyanis az erőviszonyok — ekkor még — a két úrnak, s nem a kérdezőnek adtak bizonyos esélyeket. A Barát odaszólt, hogy a Fiú hagyja őket békén. Ám ő előbb a Barátot, majd visszakézből ifjabb H. L.-t arcon legyintette, majd ez utóbbi után vetette magát. Keze a levegőben kaszált, mígnem H. L. egy jól irányzott ütéssel megállította. (Újabb állítás: ekkor tört el a Fiú orrcsontja — ha eltört —, de hát hosszú volt az éjszaka.) Abban a pillanatban társuk védelmére keltek a Fiú barátai. Ifjabb H. L. jobbnak látta futásra venni a dolgot: csaknem tucatnyian vetették magukat utána. Becsöngetett egy öregeket gondozó intézménybe, s kérte annak dolgozóját, hívjon rendőrt. Elmondása szerint nemleges választ kapott. Erre ifjabb H. L. betört egy ablakszemet, mondván, erre már csak kihívják a rendőröket! Bejött a tippje. Kár a benzinért A kis csoport közben fenyegetően állt és mondta a magáét a lépcsősor alján. A Fiú bátyjának (a Báty) barátja —őt meg nevezzük Társnak — állítólag meg is ígérte a menekülőnek, hogy úgyis megfogják és lelövik. Fél órányi sakk-matt helyzet után megjelent a színen civilben, saját kocsijával a helyi rendőrőrs-parancsnok (A továbbiakban: Rendőr). Mi mást mondhatott volna: mindenki menjen haza! Ifjabb H. L. felmérte a helyzetét, ezért kérte a Rendőrt, vigye haza. A válasz: erre nincs benzinje. Elindult hát haza némi kényszerű kerülővel. Jól számított: a kis csapat nyomába eredt. Ám egy sarkon szembe találta magát a rendőrrel, aki kocsijával lépésben rótta az utat. Előle is kitért, s ugyancsak igyekezett elszaladni üldözői elől. A kutyaszorítóból úgy próbált kikecmeregni, hogy találomra bevette magát egy magánházba. Miközben a háziak ébredeztek, beérték őt. Ifj. H. L. állítása szerint a Rendőr szólt üldözőinek, hogy hozzák ki őt. Amikor ellenállt, újabb rendőri tanács hangzott el: a hajánál fogják, úgy majd csak sikerül. Ifjabb H. L. mutatja: zakója cafatosra kopott a belharcban. Befogták. Ekkor már a Rendőr maga mellé ültette ifjabb H. L.-t a kocsijába, s hazavitte. Úgy számolja az ifjabb H. L., hogy fél három, három lehetett ekkor, szombaton. Elmondta nyomban a szüleinek, mi történt. Megemlítette, hogy az eleki ifjúság érintett és jeles csoportja azt kiabálta, hogy eljönnek, s rájuk gyújtják a házat, megölik őket. Édesapja hitte is a dolgot, meg nem is. Szabálytalan baseballütés — Háromnegyed ötkor az udvarról jövő beszédre ébredtem, ám a kapujelző hangját sem nyitáskor, sem csukáskor nem hallottam — mondja az idősebb H. L. —Világos volt odakinn,a feleségem nem sokkal korábban már felkelt, az előszobában tartózkodott éppen. Betegségeim egyikéből, egy kiadós tüdő- gyulladásból lábadoztam. A hangok hallatán én is csak úgy, pizsamában indultam ki hozzá. Felpattant a lakásajtó, két fiatal rontott be, kezükben baseballütőt tartottak. Félrelökték a feleségemet, én meg rájuk kiáltottam: „Mit akartok, hogy jöttetek be?” — merthogy zárva volt a kapu, mint mindig. Kiléptem az előszobába, hogy telefonáljak a rendőrségre. Kirántották a falból a telefonzsinórt, aztán ütni, csépelni kezdtek a dorongokkal. Fejemből, a hajam alól ömlött a vér, bal lábamat — térdem alatt és felett —, válla- mat érték a csapások. Később, amikor orvost hívtunk, kiderült: hét centis vágás van a fejemen, s agyrázkódást szenvedtem. A zajra a fiam is felébredt a másik szobában: ahogy kilépett az előszobába, nekiestek: ütötték agyba-főbe. A feleségem jajveszékelt. A két fiú egyfolytában azt kiabálta: „Megölünk, kinyírunk, lelövünk benneteket! Rátok gyújtjuk a házat!" A támadók egyikét ismertem: A Fiú bátyja volt az, egyik kertszomszédunk, a másik — azóta tudjuk: a Társ — ismeretlen volt előttünk. Kérdeztem tőlük: „Mit akartok, nem szégyellnek magatokat?!” Közvád, magánvád A fiam erős ellenállására hirtelen abbahagyták a püfölést, melynek egy sor használati tárgy is áldozatául esett, a telefonbillentyűk mögül később úgy kellett kimosnunk a sok alvadt vért, s kimentek. Kifelé is a kapu tetején távoztak. Közben még betörték a baseballütőkkel az egyik utcai ablakunkat. Beszóltunk a gyulai kapitányságra, ők a helyieket risztották, egy óra múlva jött is a rendőrőrs parancsnoka. Kérni akart helyszínelőket Gyuláról, azt mondták neki, hogy nincs, járjon el az ügyben maga. Ám a helyszínt azóta sem vizsgálta meg senki, egy héttel az eset után sem írattak alá velünk semmit, nem vettek fel jegyzőkönyvet. A Rendőr eleinte azt mondta, írjunk majd feljelentést, napokkal később pedig — amikor a feljelentés formájáról érdeklődtünk — közölte, hogy hivatalból ő intézkedik majd. Közben két orvos is megfordult nálunk, bekötöztek, aztán a fiammal együtt mentővel bevittek bennünket a gyulai kórházba. Mindkettőnknél nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket állapítottak meg. — Valamilyen rendőri intézkedés csak történt azóta? — Mi hívogattuk a Rendőrt, eleinte azt mondta, hogy írjunk egy feljelentést, majd néhány nap múlva közölte: ő teszi meg a feljelentést, állítólag csütörtökön meg is tette. Még előtte, május 14-én reggel fél nyolc körül a Rendőr egy jó ismerőse, az egyik támadó, a Báty és a Fiú apja társaságában eljött hozzánk. (Folytatjuk) Kiss A. János Pályázat millecentenáriumra A millecentenáriumra, továbbá a magyar iskola 1000 éves és a forradalom 40 éves évfordulójára emlékezve a csabacsűdi képviselő-testület pályázatot írt ki a község fiataljainak. Történelmünk e jeles eseményeihez kapcsolódó egyéni és csoportos produkciókra egyaránt számít a kuratórium. Várnak irodalmi alkotásokat — verset, színdarabot, értekezést — és kézműves munkákat. A pályázat október 15-én zárul, eredményt október végén hirdetnek. A kuratórium az egyéb pályázatokon, versenyeken való kiváló szereplést is értékeli. A legtehetségesebbnek ítélt diákok jutalma többek között egy vereckei kirándulás lesz.
