Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-22-23 / 145. szám
Isten éltessen, Tóni! A legszebb művészi alkotások — festmények, zeneművek, versek— a legnyomorúságosabb emberi sorsokban gyökereznek. Vagyis a szenvedés, a fájdalom a leghatékonyabb múzsa. Verasztó Antal orosházi költő életművére is igaz ez a megállapítás. (8. oldal) Újhullámos popzenészek Békéscsabán A Voyage együttesnek megjelent az első kazettája: a Vogue (Divat). Zenei stílusukról a következőket mondták: „Szerintünk a New Wave (új hullám) vagy a Dark Pop kategóriába tartozunk”. A legfőbb céljuknak egy új kazetta kiadását és néhány külföldi turnét jelöltek meg. (10. oldal) Halálra ítélt alkotmány? A közélet iránt érdeklődők számára ismerősen cseng Kulcsár Kálmán neve. Emlékezhetünk arra, hogy ő volt a Németh-kormány igazságügyi minisztere. Sokáig az ELTE jogi karán a jogszociológiai tanszéket vezette, jelenleg az MTA Politikatudományi Intézetét irányítja. Kulcsár Kálmán nemrégiben Békéscsabán járt, s előadásában élesen bírálta az alkotmánykoncepciót. Véleménye szerint szakmailag elfogadhatatlan, szövegszerűségében nem konzisztens, azaz nem összetartozó, nem összefüggő, a koncepció visszalépés a jelenlegi alkotmánnyal szemben. Szükségesnek tartja, hogy még a parlamenti szavazás előtt tartsanak népszavazást a legfontosabb 5—6 kérdésben, például arról, legyen-e kétkamarás országgyűlés, a nép válasszon-e köztársasági elnököt, kell-e bővíteni a hatáskörét. A társadalomról, aktuálpolitikai kérdésekről Kulcsár Kálmán lapunknak is nyilatkozott. — Az alkotmányelőkészítő bizottság részére egy nagyon alapos és részletes véleményt készítettünk a Magyar Tudományos Akadémia részéről a szabályozási elvek című parlamenti határozati javaslatról — mondta. — Tudnunk kell, hogy két nagy érdek áll egymással szemben. Az egyik, hogy a koalíciós pártok mindenáron szeretnék, ha az új alkotmány még ebben a ciklusban megszületne. Ehhez 1997 közepe táján, legkésőbb a második felében meg kell szavazni. Utána már egyrészt nem ildomos az alkotmányozás, másrészt nem lesz idő, mert jön a választási küzdelem. Ha azt a változatot elfogadnák, hogy néhány problémáról tartsanak népszavazást ősszel, akkor elkészülhetne az alkotmány szövege időre. A másik probléma, hogy az általam jelzett változtatásokat a legtöbb párt nem fogadja el. Egyesek azonosulnak a kétkamarás parlament gondolatával, mások a köztársasági elnök közvetlen választásával, de együttesen nincs meg az összhang. — Ez megpecsételheti az Önök álláspontjának a sorsát. —Ha csak nem engednek a közvélemény egyre erősebb nyomásának. Attól tartok, ez az alaptörvény halálra ítélt, ha nem adnak helyt a közvélemény követeléseinek. Olyan helyzet alakulhat ki, amelyben nem lehet normális alkotmányt elfogadni. Az egész szakma kifejezte véleményét a koncepció ellen, s ezt figyelmen kívül hagyni merészség. — A rendszen’áltás óta hekövetkezett társadalmi változások Ön szerint lépést tartanak-e az idó'vel? — Nem egészen. Láthatunk egy sajátos aszinkronitást az európai fejlődésben. Nyugaton, délen, Kelet-Kö- zép-Európában és keleten különböző eseményekkel eltérő szinteket másmás időszakokban érnek el az országok. A nemzetállam nyugaton bizonyos helyeken nagyon korán kialakult. A mi régiónkban — leszámítva a II. világháború időszakát — Szlovákia most lett nemzetállam, Horvátország erre készül. Az aszinkronitás a polgárosodásra, a gazdasági színvonalra, a mentalitásra, a kulturális felkészültségre is vonatkozik. Mi 1989-ben az aszinkronitást egy vonal, a politikai rendszer és az alkotmány alá helyeztük. Megszületett 1989. október 23-án az alkotmány, amely egy nyugati típusú demokráciát hozott létre. Megpróbáltuk az aszinkronitást kiküszöbölni a piacgazdaság bevezetésével és a gazdaság szerkezetátalakításával. Ez azonban már távolról sem oly an egyértelmű, mint a politikai rendszer átalakulása. A harmadik probléma, amit nem sikerült megoldani — s éppen ezért talán itt a legnagyobb az elmaradás —, az ellátó rendszer körül keresendő. A lakosságnak továbbra is megjelenik az igénye egy paternalista ellátó rendszerre, s nem készült el az új, amely Nyugat- Európához közelítené a lehetőségeinket. Megjegyzem, sajnos éppen most bomlik fel nyugaton az ismert jólé- tiállam-szisztéma, amit eddig példaként emlegettünk. A negyedik terület a politikai kultúrák közötti különbség. Sokan emlegetik hazánkban a kettészakadást a lakosság gazdag és szegény rétegei, kelet és nyugat között. Ezt a problémát kezelni kellene. Gyakran emlegetem a latin-amerikai példát, hiszen ott egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény réteg létezik. Olykor odáig fajul a helyzet, hogy a gazdagok egyszerűen nincsenek biztonságban. Nemrég Venezuelában jártam. Amikor leszálltunk Caracasban a repülőtéren, azt mondta az ottani magyar nagykövet, hogy vegyem le a nyakkendőmet. Megkérdeztem, miért. Azt válaszolta, mert kocsival megyünk el a repülőtérről, s ha látják rajtad a nyakkendőt, azt hiszik, túlságosan gazdag vagy, és megtámadnak. A szállodából aztán egy tudományos konferenciára mentem. Mielőtt elindultam volna, a portás figyelmeztetett: nehogy kimenjek gyalog az utcára. Ha el akarok jutni valahová, hívjak taxit. — Csak nem azért jutott eszébe a történet, mert Magyarországra is ez a világ vár? —- Remélem, nem, de annyi bizonyos, ha a különbség túlságosan nagy lesz, a jólétben élők fogyasztása látványosan megnő. Ez nem csak irritálja a szegényebbeket, hanem bizonyos életmódbeli, fogyasztási mintákat ad, amit szeretnének elérni. Nem tudják elérni törvényes eszközökkel, mert lehetetlen, ezért bűncselekményekkel akarnak majd előbbre haladni. Ez talán az egyik legfontosabb forrása a bűnözés emelkedésének az országban. Nem a bíróságnak kell kezdeni a bűnözés elleni küzdelmet, hanem az ilyen társadalmi jelenségek észlelésével és kezelésével. —Előadásában Ön elemezte a rendszerváltás utáni Magyarország társadalomszerkezetének átalakulását. A folyamatban hiányolta a polgárság megjelenését. Lehet, hogy a feltételek sem adottak ehhez? —Elvileg adottak, egy másfajta gazdaságpolitikával talán kialakulhatna a polgárság. A modernizációban az államnak általában nagy szerepe lenne, hogy feltételeket, infrastruktúrát, hiteleket biztosítson azok számára, akik valamilyen kreatív elgondolással vállalkoznak, és persze kockáztatnak. Ez hozza be a külföldi tőkét is. Az állam szerepe itt ragadható meg. Lehetővé kell tenni, hogy a vállalkozók tőkéhez jussanak hitellel. S persze mindehhez kell még az annyiszor emlegetett, hosszútávon kiszámíthatóságot garantáló adórendszer. Mindenfajta vállalkozásnak és polgárosodásnak az a legnagyobb akadálya, ha az emberek jogilag nem érzik magukat biztonságban, ráadásul kockáztatnak a vállalkozásukkal. — A mostani helyzet magyarázható azzal, hogy az ország túlságosan eladósodott, elszegényedett, és kényszer- pályán mozog? — Tagadhatatlan, az eladósodás nagy probléma, ám mégsem olyan mértékű, hogy egy racionális gazdaságpolitikával ne engedne kibontakozni. Nem Szükségesnek tartja, hogy az új alkotmány megszavazása előtt tartsanak népszavazást a legfontosabb 5—6 kérdésben véletlenül emlegetem a rövid parlamenti ciklusok veszélyeit. Minden egyes kormány politikai pártokat képvisel, s a saját ciklusát akarja rendben lévőnek látni, hogy esetleg megválasszák újra. Szerencsés lenne egy olyanfajta megállapodás nálunk is, mint Spanyolországban volt, amelynek alapján Felipe González 1983-tól mostanáig kormányozott. Egyszer megkérdeztem tőle — éppen választás előtt állt, s nagyon kemény intézkedéseket tett előtte a kormánya —, nem fél:e attól, hogy elveszíti a választásokat. Azt mondta, hogy nem, mert a szak- szervezetek és a politikai pártok megegyeztek egy bizonyos irányvonalban. Ameddig a kormány eszerint cselekszik, addig a többiek nem támadják, ebből következően magabiztosan tud dolgozni. Ezt hiányolom én. Lehet, hogy nem egységkormány kellett volna, hanem hogy a szakszervezetek és a politikai pártok megállapodjanak; hogyan akarjuk csinálni az elkövetkezendő két évtizedet. S ha a kormány ennek megfelelően dolgozik, hagyni kell, ha eltér tőle, bírálat, támadás illeti. Bevált recept volt! De valami elképesztő bizalmatlanság nyilvánult meg egymás iránt különösen abban az időben, ’90-ben, s azt hiszem, most is, hogy képtelenek túllépni, s egy ilyenfajta megegyezésig eljutni. Az a baj, hogy jóformán már senki nem hisz senkinek. — Ön nemrégiben ismét felbukkant a közéletben, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségéért küzdött meg. Újabban pedig felröppent a hír, hogy az Állami Számvevőszék vezetői posztjának várományosa. — Ami a tudományos akadémiát illeti, az valóság, hiszen jelöltek az elnökségre. Három jelöltet állítottak, nem nyertem, s ezzel a világ még nem dől össze. A másik hírről magam sem tudom, hogy került a közvélemény elé. Engem erről még senki nem kérdezett meg. Én is az újságból tudom, s nem világos, van-e valami valóságalapja. L. E.
