Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-20 / 143. szám
KERTÉSZET/GAZDASÁG 1996. junius 20., csütörtök £ Ha sárga a növények levele Nyár -folyamán előfordulhat, hogy kertünkben egyes növények (almafák, őszibarackfák, szőlőtőkék, rózsák) levelei halványodnak és megsárgulnak. Ez a jelenség a sárgaság, vagy más néven klorózis. Ha sárguló növényeinket nem kezeljük, akkor a levelek kis idő múlva a széleken bámulni, majd száradni kezdenek, a levél elhal. A klorózisos növényen a virág, a termés nehezen fejlődik, a gyümölcsök kicsik, ízetlenek lesznek. A levelek sárgulásának többféle oka is lehet (magas talajvíz, kártevők, nitrogénhiány), de a lombelszíneződést a legtöbb esetben a vashiány okozza. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy talajunkban nincs elegendő vas, inkább azt, hogy a benne lévő mész vagy magnézium leköti a felvehető vasat. A vashiány okozta sárgaság könnyen gyógyítható. Használhatunk erre a célra vasgálicot, vagy Sequestrent, ami vaskelátot tartalmaz. A vasgálicot 2 százalékos töménységben öntözzük a sárguló növények talajára, de 0,4 százalékos oldatban a lombozatra is permetezhetjük. A növények gyorsabban képesek hasznosítani a vaskelátokat, tehát a Sequestrennel gyorsabban eredményt érhetünk el (bár mindkét szer hatása látványos, ugyanis a kezelt növények lombozata néhány nap alatt kizöldül). A Sequestren 138 Fe nevű szert talajtrágyaként — a hiány betegség súlyosságától függő dózisban— a Sequestren 330 Fe kelátkészítményt pedig lomb- trágyaként alkalmazzuk. ____ Bar okk kertekből falusi portákra A falusi és kisvárosi porták elmaradhatatlan része a kerítés. A kerítésnek többféle funkciót kell betöltenie: egyrészt biztonságot kell nyújtania, meg kell szűrnie az utca zaját, vissza kell tartania az utca porát, másrészt esztétikusnak kell lennie, s fenn kell tartania az udvar, a ház kapcsolatát a külvilággal. Ezeknek a követelményeknek bizony, nem könnyű eleget tenni. A legsikeresebb megoldásnak valószínűleg az élősövény tekinthető. Az élősövény telepítésének egyik fontos feltétele a megfelelő faj kiválasztása. Ehhez szeretnénk most néhány tippet adni. A bükk (Fagus sylvatica) viszonylag igényes faj, amely nehezebb, nedves talajokon alkalmas élősövénynek. így nevelve, nyírva 3 méteresre is megnő. Levelei az ősszel sárgásbarnára színe- ződnek. A babérmeggy (Laurocerasus officinalis) nagy, fényes örökzöld leveleivel szépen díszít. Olyan helyre ültessük, ahol télen védett, ugyanis nagyobb hidegben a levelei károsodhatnak, sőt meg is fagy. Tavasszal azonban gyökereiből újra sarjad. A kerek levelű fagyai (Ligustrum ovalfolium) sövényként gyakorta nevelt faj. A félárnyékos fekvést kedveli. Télen ennek a levele gyakorta lefagy, s nagyobb hidegben a vesszői is károsodhatnak, ezért inkább a melegebb vidékeken telepítsük. Két méter magas sövénnyé formálható, gazdagon virágzik. A Lonicera nitida nevű loncfaj általában nagyon buján tenyészik, ezért gyakrabban kell nyírni. Kicsi, 6—12 mm-es tojásdad levelei örökzöldek. A gyertyán (Carpinus betulus) annak ellenére, hogy tövisei, tüskéi nincsenek, mégis áthatol- hatalan sövényt alkot. Az árnyékot jól tűri, jól metszhető, viszonylag igénytelen faj. Nedves, mészben gazdag talajon akár három méter magasra is nevelhető. Közismert sövénycseije a puszpáng (Buxus). Sűrű ágú, tömött növekedésű, örökzöld bokor. Kedveli a félámyékos helyet, jól tűri a nyírást, formálást. Száraz, napos helyen egy rovarfaj, a buxuslégy károsítja. A puszpán- got régebben gyakran ültették kastélyparkokba, temetőkbe, ezért manapság — mivel úgymond „temetői hangulatot” áraszt — kissé idegenkednek tőle. Megfelelő helyre ültetve már csak azért is több figyelmet igényelhet, mivel jól bírja a szennyezett levegőt. A sóskaborbolya nem (Berberis) több faja is alkalmas arra, hogy sövénnyé formáljuk. A közönséges sóskaborbolya (B. vulgaris) árnyék- és szárazságtűrő, de eléggé érzékeny a lisztharmatra. A B. thubergii jól tűri a légszennyezést, s lisztharmatra kevésbé érzékeny. A B. julianae örökzöld, szárazság és „várostűrő” faj. Napon és árnyékban egyaránt szépen díszük. Levelei ősszel először sárgára, majd pirosra színeződnek. A sövényként való hasznosítása mellett kiválóan alkalmas arra, hogy a füves területek szélét lezárva, megakadályozza a taposást. A tiszafa (Taxus baccata) még az erős nyírást, alakítást is nagyon jól tűri. Tűző napon és árnyékban is jól érzi magát. Korábban barokk kertek egyik kedvelt növénye volt. Manapság is több figyelmet érdemel. Ne feledjük azonban, hogy a tiszafa szinte minden része — kivéve a piros magköpenyt — mérgező, s ha a háziállatok fogyasztanak belőle, akkor a pusztulásukat okozhatja. A tűztövis (Pyracantha coccinea) 2 méterre megnő, edzett, nagy díszértékű bokor. Elviseli még a nagy városok szennyezett levegőjét is. Napos és árnyékos helyre egyaránt telepíthető. Nagyobb telken, mint például az idei, erősen károsodhat. de tőről tavasszal újra kihajt. Örökzöld leveleivel, narancsvörös bogyóival télen is díszít. A cékla termesztése Nemcsak finom salátának való, hanem kiváló gyógyzöldség is Másodtermesztésre kiválóan al-. kalmas, s házikertjeinkben egyre nagyobb felületen termesztett zöldségféle. A környezettel szemben kevésbé igényes növény, s vethető még június és július hónap folyamán. Vízigénye viszonylag nem nagy, de száraz nyarakon eredményesebb a termesztése, ha biztosítjuk számára az öntözést. Rövid tenyészidejénél fogva jól beilleszthető a borsó, a tavaszi saláta, a ■'korai burgonya és a korai káposztafélék után. A hazai fajták mellett több kiváló külföldi fajta is ismert az üzletekben. Elterjedt a Bíborgömb, amely erős lombozató, húsa sötétvörös, gyű- rűsödésre hajlamos, alkalmas házikerti termesztésre. Bordó: erős, nagy, vörös levelei vannak, ipari feldolgozásra ajánlott. Régi fajta a Detroit, gyengébb növekedésű, termése nem túl nagy, gyűrűsödésre hajlamos. Egyik legjobb minőségű a Rubin. Elterjedt a hosszúkás, hengeres alakú Bíborhenger. Külföldi fajták: Bolivar, Nero, Regola, Forano. A cékla szereti a meleget, s viszonylag a változékony időt is jól tűri. A sok nitrogén ronthatja a tárolhatóságot, nagy lombot fejleszthet. A kálium adagolása kedvező a szénhidrátforgalom szabályozása szempontjából. Szárazabb évben 80—100 mm öntözést kell számára biztosítani, hogy a gyökérzet fajtára jellemző méretű legyen. Javasolt tőtávolság 20 cm, sortávolsága 35—40 cm lehet. Vetési mélység 3—4 mm legyen. Rendszeresen kapáljuk, tartsuk gyommentesen, a növények sorközeit érett komposzttal (mulcsoz- hatjuk) takarhatjuk. Az ápolásnál ügyeljünk rá, hogy ne sértsük meg a gumókat, mert a sebeken át vérezni kezd és igen könnyen rothad. Október végén, november elején szedhetjük fel. Fagymentes helyen homokban vagy per- litben tárolható. Salátaként fegyasztható, igen egészséges az étrendben, kiváló gyógyzöldség. Tusjak Jánosné Plusz 900 megahertz plusz 900 forintért m a a Ha Ön most Volkswagen Transportert vagy Caddy-t vásárol, nemcsak egy kiváló minőségű, megbízható haszonjármű tulajdonosa lesz, hanem még egy GSM 900-as rádiótelefont is kap mindössze 900 forint felár ellenében, a raktárkészlet erejéig. Volkswagen Transporter: 2.599.000 Ft + ÁFA-tól gOO' Volkswagen Caddy: 1.551.000 Ft + ÁFA-tól ________________A részletekről érdeklődjön márkakereskedőinknél! I nformációs telefonszám: (061) 270-5502 Volkswagen. Biztos lehet benne. Békéscsaba Autó Körös Kft. Szarvasi út 74. T: 66/454-228 Bemutatták az ArchiCAD-ot Építészeti tervezésre szolgáló számítógépes program A budapesti székhelyű magyar vállalkozást, a Graphisoft Számítástechnikai Fejlesztő Rt.-t mutatta be minap az építészeknek és más szakmabelieknek Gyulán, a városháza dísztermében Szigeti András értékesítési igazgató,Hajas Tamás fejlesztési elnökhelyettes és Szövényi-Lux Miklós építész. Mint Béres István, a város főépítésze a rendezvényt megnyitva elmondta: a polgármesteri hivatal 3 programot nyert el az rt. által, az önkormányzatoknak, építészeti irodáknak meghirdetett tenderen, így ezzel újabb lépést tettek a korszerű technológiával készülő tervek felé. A Graphisoft Rt.-t, a számítástechnikai szoftverfejlesztő céget 1982-ben alapították, ma már több országban működnek leányvállalataik, így az USA- ban, Németországban, Japánban, a napokban pedig Hongkongban nyitnak, további 80 országban viszonteladók forgalmazzák termékeiket. Közülük a legsikeresebb az ArchiCAD, az építészeti tervezésre szolgáló számítógépes program, mellyel az alaprajzok, a metszetek, a részletrajzok, az anyagkiírás és a fényképhű térbeli megjelenítés egymással összefüggésben készíthető el. A program több külföldi és hazai szakmai verseny nyertese. A nemzetközi hírnév mellett számos országban a számítógépes tervezésben az építészet, a belső építészet terén piacvezető pozíciót töltenek be. A cég az elmúlt évben hirdette meg az Együtt az építészetért fejlesztői programot, melytől azt várják, hogy külső fejlesztők készítenek az ArchiCAD-hoz kapcsolódó, a termékcsalád részét képező programokat. így a Procsys Kft. kifejlesztette már az Archisite terepmodellező, az Abvent francia cég az Artlantis fotoredisztikus szoftvert. A cég viszonteladókkal képviselteti magát megyénkben. Köztük a legújabb, a júliusban megjelenővel még nem mutatkoztak be Békésben, így a gyulai rendezvényt ősbemutatónak lehet tekinteni — mondta Szigeti András. Sz. M. A piacon minden eredeti Battonyán szerdán és szombaton tartanak piacot. A Kossuth utca kijelölt szakaszán tegnap szinte kizárólag román állampolgárok kínálták portékáikat: ruhaneműt, szerszámokat, kisebb-nagyobb lak- berendezési és dísztárgyakat, kerékpáralkatrészeket, élelmiszereket, élvezeti cikkeket. Ötletszerűen rákérdeztünk néhány termék árára. A 6 db-ból álló rozsdamentes kínai késkészletet 500, a zenélő japán öngyújtót 950, a 2,5 kg-os alumíniumhegesztő-pálca csomagját 1200, a rúgós pocokfogót 300, a nikkelezett horgász- bottartót 380 Ft-ra tartották. Rendkívül kedvező (és minden bizonnyal minőségarányos!) a Temesváron gyártott Marasesti, Carpati és Bega (ez utóbbi filteres) cigaretták árfekvése. A 0,5 literes „magyar” vodka 200, a cseresznye-, barack-, és szilvapálinka 250 Ft-ért szerezhető be, viszont az ugyancsak félliteres és ugyancsak „eredeti” Napoleon konyakért már500 Ft- ot is elkérnek. A piac közbülső, Puskin utcai részéről tegnap hiányoztak a hazai kereskedők. Ottjártunkkor csak egy kaszaperi kisgépárussal tudtunk szót váltani. Elmondása szerint az elektromos fűnyírókat főleg idősebb hölgyek keresik. (Battonya elöregedő település, és mint tudjuk, a férfiak korábban halnak.) A bő választékot kínáló zöldségpiacon mindössze néhány vásárló lézengett. A mák 300, atavalyi krumpli 35, a tavalyi alma 160—180—200, a répa és zöldség 60—75, az uborka 60, az eper 220, a paradicsom, a hólyagmeggy és a ropogós cseresznye 140, az őszibarack pedig 160 Ft-ba került kg-onként. A zöldpaprikát darabra adták, ára 8 és 15 Ft között változott. — Hozzák külföldről az olcsó, nagy állami támogatással megtermelt zöldséget, s ezzel tönkretesznek bennünket —kesergett egy kistermelő.—Negyven éve ígérik azt is, hogy fölszámolják a zöldségmaffiát. Ugyan már! Nagy emberek fiai, unokái vannak abban! — legyintett lemondóan, s elkezdte visszapakolni megmaradt áruját az utánfutóra. — gh — Az élősövény, ha megfelelő cserjéből kellő módon telepített, megállítja a betolakodókat, távol tartja az utca porát. Egyúttal esztétikus is, s némi gyakorlattal könnyen karbantartható, nyírható.