Békés Megyei Hírlap, 1996. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-13 / 111. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1996. május 13., hétfő Földink volt. (t) Pó'sze Lajos középiskolai tanár 1919-ben ezen a napon született Békésen, és 1982-ben halt meg. A debreceni református kollégium tanárképző intézetében végezte tanulmányait, 1942-ben magyar—német szakos középiskolai tanári oklevelet kapott. Közben az 1940-41-es tanévet a müncheni egyetemen töltötte. 1942 nyarától a debreceni református kollégium gimnáziumi rendes tanára. 1943-ban a debreceni tudományegyetem bölcsészdoktorrá avatta. Hadifogsága után korábbi munkahelyén folytatta oktató tevékenységét. Képzelt riport. (1) A nagy sikerre való tekintettel újra műsorra tűzi a mezőkovácsházi Crazy Amatőr Színjátszó Társulat a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. A bemutatót május 18-án 19 órakor tartják a városi művelődési központban. Lesz mozL (b) Eleken hosszabb szünet után, mától ismét üzemel a mozi. Heti két alkalommal, hétfőn és csütörtökön este 19 órától vetítenek filmet. Kellenek a jó kis magyar történetek Kottái: Most viszont huszonnégy városba várnak... A Magyar Filmszemlén Koltai Róbert Szambája megosztott közönségdíjat kapott. A film országos bemutatója április 11-én volt, azóta a hazai mozikban hatvanezren látták. A színész-rendező előző fdmje, a Sose halunk meg valóságos legendává lett. Mekkora sikert jósol a Szambának? — kérdeztük Koltai Róberttól, aki a közelmúltban a gvo- maendrődi Apolló moziban tartott közönségtalálkozót. — Annak idején a Sose halunk meg vetítésére csak a pécsi és a debreceni mozi hívott meg, most viszont huszonnégy városba várnak. Ez a huszadik helyszín, ahol járok és mondhatom, az eddigiek száz százalékig azt igazolták, hogy az emberek nagyon szeretik a Szambát. Négy hete megy a mozikban és máris hatvanezren látták. Koltai Róbert szerint az átlag magyar filmnek esélye sincs arra, hogy a honi piacon nyereséges legyen. Egy-egy hazai produkció öt-hatezres nézőtábora ugyanis vajmi kevés a megtérüléshez. Az áttörést a Sose halunk meg jelentette, amit kettőszázhetven- ezren láttak a mozikban. Hosszú idő után az első magyar film volt, amely visszahozta azt a pénzt, amivel az állam támogatta. Az Egyesült Államokat is meghódította, vetítette az amerikai HBO. Az amerikai és kanadai forgalmazók érdeklődéséből úgy tűnik, a Szambát is megismerik a tengeren túlon. A produkció bemutatkozik továbbá a rangos Prágai Filmfesztiválon. Koltai elismerte, az amerikai film tarol, s ez nemcsak nálunk, de egész Európában probléma. — Nekik dollárjuk van, nekünk emberi, szép történeteink. Mi ezekkel tudjuk akár Amerikát is meglepni. A film egy jó mesélési alkalom. És alkalom arra, hogy megérintsük az embereket. A Szambában azokra akartam felhívni a figyelmet humoros formában, szeretettel, akiktől így vagy úgy, de jobb lesz a világ. Van egy iszonyatos apa, aki tönkreteszi a családját, mégsem lehet haragudni rá. S mellette a szeretetreméltó, hiperérzé- keny fia, a tehetséges színész. Mi látjuk, neki van igaza, ám színésztársai csak azt, hogy nehézkes, hogy miatta akadoznak a próbák. Mégis fölvállalja, hogy hülyének tartják, hogy folyton baj van vele. Közben nem ővele van baj, hanem a világgal. O ebből a világból sétál ki elegánsan. Koltai szerint a hazai filmek közt sok az extrém, érdekes, ám a valóságtól elrugaszkodott, a közönséget kizáró alkotás. — A készülő filmeknek azt kéne megcélozni, hogy a közönségnek meséljenek, s egyformán örömét lelje abban a szakma, a fiatalok, s az idősek egyaránt. Kell hozzá drámai pillanat, feszültség, nevetés és ha sikerül, egy kis meghatódás. Hiszem, hogy van még igény magyar színészekkel, magyar rendezővel és operatőrrel jó kis magyar történetekre. Csath Róza Túlsúlyos gyerekből elhízott felnőtt A hölgyek többsége állandóan fogyókúrázik, egészségesen kíván élni. Lelkesedik, számolja a fogyasztott ételek energiatartalmát, ideig-óráig fut, tornázik, netán lead néhány kilót, majd a sokszorosát felszedi. Hallottam viszont egy egészségnevelő ismerősömről, aki olyan módszert tanít a vállalkozó szelleműekkel, amely hatásos és maradandó átalakulást eredményez. Dr. Dobosné Bán Ildikó névjegyén ez áll: életmódtanfolyam-tábor, pszichológiai-nevelési életmódtanácsadó. — Mesélhetnék regényeket az életemről, a csalódásaimról, hogyan találkoztam külföldi alkalmazásban a saját magam által kidolgozott, videokazettára rögzített, le nem védett módszeremmel — emlékezik Ildikó, — de én már ezen nem tépelődöm. Több, mint ezer emberrel foglalkoztam, a tudásomat nem vehetik el, azt állandóan bővítem és manapság már a magam ura vagyok. Aki akar, így is megtalál. Ä kis lépések taktikájával, egy összetett testi, lelki, életmód- és táplálkozásbeli módszerrel 3— 4 hónap alatt megszabadulhatnak megrögzött rossz szokásaiktól, súlyfeleslegüktől az emberek. Huszonöt éve izgat a túlsúly problémája és minden embernél más és más lehet az oka. Most először találkoztam egy olyan mezőberényi testnevelő tanárnővel, aki szívvel lélekkel érzi, mit szeretnék elérni a gyerekek és a felnőttek körében, szívesen segítek neki. Leczkésiné Hőgye Katalin Mezőberényben túlsúlyos gyerekekkel is foglalkozik. Általános iskolásokkal, alsó tagozatosokkal próbálja az egészséges élet, egészséges táplálkozás elméletét, gyakorlatát elfogadtatni. — Gyakran a helytelen életmód, a rossz étkezési szokások, a szeretetkapcsolatok alakulása, a személyiség elfogadtatása az oka az elhízásnak—magyaráz a tanárnő — Ludas persze a hamburger, a csoki, a kóla, a jégkrém is. Nagy találkozásnak bizonyult ez számomra Bán Ildikóval! Egy tábor idején ugyan csodát művelni nem lehet, de elindítani egy jó folyamatot igen. Erre törekszünk ezen a nyáron. Speciális étrenddel, mozgással, foglalkozásokkal szervezünk együtt a szanazugi ifjúsági központban túlsúlyos gyerekek számára tábort június 21-től 28-ig. Bárkit szívesen látunk, jelentkezni nálam lehet május 20-ig Mezőberényben az 1. számú általános iskolában, a Luther tér 1 - 2. alatt, telefon: 352-758. Felnőtteknek a Magyar Hitelbanktól nyert pályázat segítségével szervezünk tanfolyamot, a feltétele; adják tovább a tudásukat a kömyzetükben! — A túlsúlyos gyerekekből lesznek a túlsúlyos felnőttek — állítja Bán Ildikó. Foglalkozik majd gyerekekkel a nyáron, egész évben a felnőttekkel, ősszel egy elhízás elleni nemzetközi konferencián teszi közzé az ismereteit. Tanít a békéscsabai Trefort Ágoston szakmunkás- képzőben és fáradhatatlanul alakítja, gyúrja át az embereket egy üdvözítő változásig. Bede Zsóka Területi motoros és kerékpáros verseny Szólnak a sámándobok. (1) A mezőkovácsházi könyvtár gyermekrészlege ismét hangos a zsivajtól. Korábban a kisdiákok jurtaépítéssel foglalatoskodtak, most pedig a nagy sikerre való tekintettel folytatódik a múltbéli kalandozásuk. A honfoglaló ősök hiedelemvilágával ismerkedve betekintenek a sámán hit titkaiba is. A házilag rögtönzött dobokkal képzeletbeli utazásuk során 1100 évet mennek vissza az időbe. A napokban lezajlott a Mezőkovácsházi Városi Balesetmegelőző Bizottság által meghirdetett ifjúsági kerékpáros és segédmotor-kerékpáros felmenő rendszerű verseny területi döntője, amelyet a Mezőhegyesi 614. Számú Ipari Szakképző Iskolában rendeztek meg. Mint azt Kovács Péter bizottsági titkártól megtudtuk a felhívásra 7 általános és egy középiskola jelentkezett 50 fiatal részvételével. A versenyben külön értékelték a fiúk és lányok tudását, valamint holtverseny esetén az elméleti tesztek pontszáma döntött. Az ifjúsági kerékpáros versenyszámban: I. Tóth Éva (Me- zőkovácsháza), II. Dajka Gyön- f (Mezőkovácsháza), III. Szántó Annamária (Dombiratos). Fiúknál: I. Szabó Péter (Mezőkovácsháza), II. Ménesi Kávly (Almáskamarás), III. Gonda Mihály (Végegyháza). A csapatgyőzelmet és a velejáró vándorserleget a Mezőkovácsházi 1. Számú Általános Iskola nyerte. A segédmotorkerékpáros versenyben az I— III. helyezést és a vándorserleget Szűcs Mihály, Kiss István és Kiss Csaba, a 614. számú szakiskola diákjai nyerték. Az elméleti tesztek különdíjait Szabó Péter, Tóth ÉvaésSzűcs Mihály vehették át. H.M. Megkérdeztük olvasóinkat Miről olvas(nának) szívesen a Hírlapban? BT dr. Farkas Zoltánná, 50 éves, gyomaendrődi munkanélküli: — Általában a sportról szívesen olvasok, ezért hátulról kezdem el lapozgatni a Hírlapot. A politika és a vele kapcsolatos dolgok egyáltalán nem érdekelnek. A sport mellett szívesen informálódom az egészséges életmódról, szépségápolásról, testedzésről, divatról. Ez utóbbiakról, véleményem szerint, elég kevés írás jelenik meg. Amennyiben kisprózával, folytatásos regénnyel bővülne a lap repertoárja, megítélésem szerint teljesebb lenne. Röviden, szórakoztatni kell az olvasót. Balázs Jánosné, 72 éves, békéscsabai nyugdíjas: — Nézzék, az emberek ki vannak éhezve a szépre, a jóra. A pálfordulással, érzésem szerint, átestünk a ló túlsó oldalára. Az újság tele van gyilkosságokkal, bűnözéssel. Szívesen olvasnék például azokról az intézkedésekről, amelyek nyomán az átlagember emberhez méltó körülmények között élhetne. De örömmel venném a színészek életét, kulisszatitkokat feltáró, bemutató cikkeket. Valamikor színházlátogató voltam, most már nem engedhetek meg magamnak ekkora luxust, de szívesen olvasnék róla. Boros István, 42 éves, békéscsabai bizományi árus: — Kedvelem a sportot, ezért szívesen olvasok róla. Ezenkívül a bűnügyi regényeket is szeretem, ennélfogva a rendőrségi információkat tartalmazó cikkeket is előszeretettel böngészem. Az egészséget, az egészség megőrzését nagyon fontosnak tartom, e témakörökben is szívesen tájékozódnék. Tudom, hogy nagyon sok ember irtózik a politikától, én ezen a téren is igénylem az informálódást. A cikkeket korrektnek tartom. Sajnos, több olyan intézkedésről olvasok, amelyek elsősorban a kisembert sújtják. Berta János, 26 éves, békéscsabai zenész: — Én még nem tartok ott, hogy nyugodtan olvashassam az újságot. A megélhetéshez egyszerre több vasat is a tűzben kell tartani. Amikor az ember befejezi a napot, már túlságosan is elfáradt. Néha azért bele-belela- pozok a Hírlapba, a sporttal, zenével kapcsolatos írásokat szívesen olvasom. Az erős élettempó miatt az ember a könnyebb hangvételű cikkeket részesíti előnyben. Mondjuk szívesen tájékozódom zenéről, zenészről vagy más híres emberről. (b) FOTÓ:SUCH TAMÁS Optimizmusuk is megtanulható A megyében hat békeszolgálatos önkéntes tanít angol nyelvet, Békéscsabán kívül még Dévaványán, Körösladányban, Telekgerendáson és Tótkomlóson. Az elmúlt héten Békéscsabán, a megyei könyvtárban rendezett számukra baráti találkozót a megyei önkormányzat és a megyei pedagógiai intézet. Ennek célja a kölcsönös ismeret- szerzés, az esetleges gondokról, problémákról való tájékozódás, illetve szükség esetén a segítségadás. A megyei önkormányzat részéről a találkozón részt vett dr. Pelcsinszki Boleszláv al- elnök és Kertész János, a megyei pedagógiai intézet képviseletében Hévízi Eszter igazgatóhelyettes. A jó hangulatú beszélgetés során a békeszolgálatosok elmondták, hogy sikerült beilleszkedniük a települések életébe, mindennapjaiba — kezdeti problémáik megoldásában kollégáiktól, valamint az ott élőktől minden segítséget megkaptak. A kíséretükben megjelenő iskolaigazgatók örömmel számoltak be a békeszolgálatosok által végzett tevékenységről, mely az oktatáson kívül kiterjed a környezetvédelemre is. Külön kiemelték, hogy pályázatok készítésével, valamint személyes kapcsolataik révén tárgyi eszközök (angol nyelvű könyvek, folyóiratok) beszerzésében is iskolájuk segítségére vannak. Mindenképpen veszteségnek tartják, hogy az ő majdani távozásukkal ez a lehetőség Magyar- ország számára megszűnik. Laluska Éva Sovány koszton a gyomai fürdő szén nyakukon a május 18-ai nyitás. A vízműtelep felújítása és szivattyúcseréje már megtörtént. Ez az 1,2 millió forintos beruházás negyvenszázalékos energiamegtakarítást ígér. A parkban már elültetve a kétszáz facsemete és a járdajavítással is végeztek. Megszüntettek továbbá minden olyan helyet, ahol a bliccelők még belóghattak. A fürdő maroknyi csapata most füvet nyír, javítgat, egyszóval a nyitás előtti utolsó simításokat végzi. A strandnak tavaly közel ötvenezer vendége volt, s majd kétezren szálltak meg a kempingben. A jegyek árát húsz százalékkal emelték, s a kempingtől is 2,5 millió forintos bevételt remélnek. További forrás még a fürdő vállalkozóinak terület- használati díja, továbbá a „mindent a vendégekért elv”. Ez utóbbihoz várnak partnerséget, vendégközpontú, minőségi szolgáltatást a vállalkozóktól. Cs. R. A gyomaendrődi Liget fürdőt a város idén kétmillió forinttal támogatja, ez éppen fele a tavalyi összegnek. Ugyanakkor a strand a ’96-ra várható kiadásait tizen- négymillióra becsüli. A kétmillió egyébként már elfogyott, a május havi bérek és egyéb járulékok kifizetésére önkormányzati kölcsönt kaptak. Az esztendő további összes kiadását a saját bevételeikből állják. —A városnak szüksége van a Liget fürdőre, ezt mindenki elismeri, ám a fenntartás pénzügyi fedezetét is meg kellene találni — mondta ottjártunkkor Vass Ignác, a fürdő vezetője. — Júniusban, az átvilágítást követő testületi ülésen dől el, milyen formában üzemel tovább a strand: marad intézményi tulajdon, vállalkozásba adják, esetleg értékesítik. Ám ahhoz, hogy a fürdő más formában működjön, meg kell teremteni a feltételeket, például azt, legyen egy végleges üzemelési engedély. Ám a fürdő vezetésének most nincs sok ideje töprengeni, hi-